Eger - hetilap, 1878
1878-12-12 / 50. szám
396 éppen ama lauyhaságban s apathiában keresendő, melynek városunk eddig is nagy kárát vallotta. Állításunkat sok példával illustrálhat- nók; de elég legyen csak nehányat felhozni, hogy —- máskorra is maradjon. Itt vannak pl. a választások. A választási jog minden polgárnak joga, de egyszersmind kötelessége is. S hogyan élünk ezen jogunkkal? Bizony úgy, hogy a legtöbb esetben a fürgébb és mozgalmasabb félnek engedjük át a győzelmet s az eredmény részünkről — a tehetetlen bosszankodás és duzzogás. De ha megesik, hogy a választásoknál az értelmesebb és józanabb rész nem is érvényesíthette akaratát, mert tétlenül maradt, még mindig van egy intézmény (igaz nem régi alkotmányunkban gyökerezik), mely lehetővé teszi, hogy a vagyonos — és mi, ha nem is mindig, de legtöbbnyire vele jár — az értelmes osztály a köztigyekre az öt megillető befolyást gyakorolja. De mit tapasztalunk? Azon tisztelt polgár- és eivtársaink — kikről itt szó vau — nc-rn igen szeretik az üléstermek gőz körét; az egyik azért nem, mert hasznosabbnak tartja, ba azalatt dolgai után jár, a másik meg attól fart, hogy ha bele szól, vagy valamely életrevaló inaitványnyal lép fel — kivált ha az pénz kérdés is — ledorongolják, lekiabálják. De sem az egyik, sem a másik nem ok arra, hogy oly jogot, melylyel a közügynek hasznos szolgálatot tehetünk, a szegre akaszszunk. — Vagy hányszor van rá eset, hogy valaki neki bátorodik s korszerű esz mével lép a közönség eié, s hogy ezen eszme testet is öltsön, mi sem kellene egyéb, mint hogy a közönség is felkarolja s megvalósítására segédkezet nyújtson. De megint mit tapasztalunk ? Á közönségnek talán tetszik a dolog, néhány napig beszél is róla; de az ügy csaknem halad tovább a szóbeszédnél, megint elalszik szépen s marad minden a réginél; vagy ha — a mi a ritkább esetek közé tartozik — az eszme látható s megtapiníhaíó alakot ölt, egy ideig talán méltó pártolásban is részesül, de a szalmatüz csakhamar kialszik — s a mi még roszabb —mit, úgy lehet, jelentékeny áldozatok árán hoztunk létre, minek örültünk, elnyomorodik, semmivé lesz s a pénz és munka füstbe megy. Ilyenek szoktak lenni a közönyösség és a kitartás hiányának gyümölcsei mindenütt, hol csak az összeség, vagy a többség össze* f £ & És másnap hosszú diszes gyászmenet vonult ki a temetőbe . . . Komor gyászt öltött ifjak, fehérbe öltözött leányok, könyázott szemekkel nézték a korán hervadt virágot. Letört virág és ifjú remények, kiégett szív és megcsalt szerelem, szétdúlt boldogság és kétségbeesés — mind-mind eltemetve mélyen; — oda: ahol „nem fáj semmi!“ . . . Sírját egyszerű fakereszt s a következő sorok jelölik: „Itt nyugszik Parray József, meghalt élete 20-ik évében.“ VI. A gróf megérkezett , • . Csereyné fogadta. —- Örvendek gróf, hogy valabára itt van. Épp jókor jött Irmát megvigasztalni, ki már majdnem melancholiába esett, hogy a gróf oly sokáig váratott magára. — Ah, szép mama — szólt a gróf — ha tehettem volna, repültem volna hódolatukra, de fajdalom szárnyaim nincsenek s ügyeim sem engedték, hogy hamarább itt lehessek. — Képzelje édesem, amint a fürdőből haza indultam, inasom az útban megszökött, s 120 ezer márkámat magával vitt útiköltségül. — De csak sikerült elfogatnia ? — kérdé érdeklődéssel Csereyné. — Nem voltam oly szerencsés. Inasomnak hosszú és gyors lábai vannak, s inig a derék rendőrség most is a continensen cur- rentálja, ö már alkalmasint valahol Amerikában vásárolja az ültetvényeket. — A gróf még tréfát csinál veszteségéből. — Fi done 1 csak nem búsulok e csekélység fölött, midőn szép jegyesemet pár perez múlva keblemre ölelhetem. Mondja csak szép mama, hol késik Irmám ? — Alkalmasint szobájában lesz gróf úr; piperézi magát, hogy méltóan fogadhassa a grófot. — Legyen kegyes kalauzom és vezessen hódolatára. Irma lépett be e perezben . . . Mintha nem is ö lett volna, hanem csak az árnya: fehér volt mint a patyolat, szemei alá mély barázdákat boronáit két rövid nap szenvedése s ajkán fájó mosoly ült. — Üdvözlöm gróf — szólt szívességet erőltetve. A gróf tneg- hajtá magát s ajkához emelte Irma kezét. munkálásától várhatunk sikert. S ezen szempont alá esőknek véljük valamely városban a közrend, tisztaság és csin fentartását is. Ott hol a közönség nem támogatandja a hatósági közlegeket a közrend fentartásában, annak a városnak sohasem lesz elegendő rendőre; shaavárosi közönség, melyről felteszszük, hogy érzékkel bir a külső tisztaság és csín iránt, ennek létrehozása- és íen- tartására nem működik össze, bár menuyit szánjon is a közös- böl e czélra, e téren a modern igényeknek sohasem fog megfelelhetni. E tekintetben pétdát vehetünk más kiváiólag külföldi városoktól. Olt nem kell a batóságnak p!. a járdák rendben tartását meghagyni; azok a rendőrség hozzájárulása nélkül is tiszták és járhatók; ellenben nálunk hiába van a határozat és szabály, foga- natositásabau nagyon késedelmesek vagyunk, vagy éppen semmibe sem vesszük. Azt hiszük eléggé kimutattuk, hogy az a lanyhaság, apothia a jóakarat és kitartás hiánya milyen gonosz szeletnek. Száműzzük hát a gonosz szellemeket körünkből, s működjünk közre lelkesen és kitartással az oly intézkedések s intézetek létrehozása- és fentartásában, melyek közvetlenül vagy közvetve mindayájunk hasznára vannak s a melyekkel utódainkat is hálára kötelezzük magunk irányában ! Eg*y jóslat gr. Andrássy Gyuláról. II. Kákái Aranyosnak imént megjelent szellemdús „Gr. And- rássy Gyn!á'‘-ja, mely mint regélik alkalmasint megéri a harmadik kiadást, mint a legújabban kétszeresen meg-,kemény‘-itett (Trés-fórt és Kemény) Tisza-minisztérium frissítette fel emlékezetemben az alább leírandó jóslatot. Történt pedig a dolog a hatvanas évek első felében 1862 vagy 1863-bau, de mindenesetre azon időben, midőn gr. Andrássy Gyula a politika terén még nem tűnt fel, s politikai sikerei még kezdetüket nem vették. Debreczenben voltunk tiszaszabályozási gyűlésen. A nagy számmal egybegyült érdekellek közt ott volt a három Andrássy gróf is: Manó, Gyula és Aladár. — Anyám legyen szives pár perezre magunkra hagyni. Beszédem van a gróffal. — Uralkodjál érzelmeiden s el ne hamarkodj semmit — súgá Csereyné Irmának, s távozott. Mit beszélt Irma a gróffal ? — azt csak a kulcslyukon hallgatózó szobaleány tndja; elég az hozzá, bogy amint Csereyné vissza jött a szobába, a grófot egyedül találta, kezében a két jegygyűrűt csörgetve. Mit végzett ezután a gróf Csereynével ? — azt sem hallotta más, csak a falak s a kiváncsi szobacziczus, ki midőn a gróf eltávozott, azzal a hírrel lepte meg nagy titoktartás feltétele mellett a szakácsnét: bogy a kisasszouy a grófnak visszaadta a jegygyűrűt, a nagyságos asszony pedig a gróftól elfogadta azt s új- jára húzta. És másnap az egész kisvárosban azt beszélték, hogy a gróf nem Irmának, hanem a mamának a vőlegénye . . . Es harmadnap az a hir lepte meg a világot, hogy a grófot a kisvárosi rendőrkapitány a bécsi rendőrség sürgönyére elfogatta; mert gróf Heldenberg Oszkár sem nem gróf, sem nem Heldenberg, sem nem Oszkár, hanem egy cseh pinezér; névszerint: Szkicsák Nepomuk János, ki 8 hóval ezelőtt egy bécsi vendéglős 30 ezer forint készpénze és összes értékpapírjával megszökött. * $ % . . . Pár nap múlva ismét hosszú diszes gyászmenet vonóit ki a temetőbe. Komor gyászt öltött ifjak, fehérbe öltözött leányok, könyázott szemekkel vitték a másik letört virágot. . . A sir szélén ott álit az a szép halvány özvegyasszony s fájdalomtól tépett szívvel szótlanúl nézte, mint rabolja el a mély gödör utolsó reményjét. Az igazi fájdalom néma, a sir sötét; de a fejfa beszél: „Cserey Irma élt 17 évet.“ . . . S most Jóvsi és Irma ott álmodják örökálmukat; egymástól alig 6 lépésre, a szép zöld temetőben. Hajló ágait a szomorúfüz sirjokra hajtja szelíden, s ha a szellő meglengeti olykor, azt suttogja: két sir története, két szív története sokszor!
