Eger - hetilap, 1878

1878-11-21 / 47. szám

372

helységekben. Zwornik török erőd a Drina partján, mely folyó Boszniát Szerbiától választja el, vele szemben Mali-Zworuik fekszik, mely most Szerbiához tartozik. A városka több száz méternyi magasságban egy hegyvágányban terül el. Tekervényes ulczái több méternyi magasságban futnak el egymás fölött és igy egyik utczá- ból a másikba a szó szoros értelmében fel kell mászni. Házai, kevés kivétellel, a török iudolentia tanúbizonyságai: kivül-belül rongyosak, felül lakosztályok, alul apió bazárok. Katonáink a jobb házakban vannak elhelyezve, a viszonyokhoz képest eléggé jól. A várparancsnok Blaschke ezredes teljes befolyását érvényesíti katonái érdekében; az építkezés szorgosan folyik. A város több hóra élelemmel láttatik el, mi nagyon szükséges; mert a sok bazár dá- czára a legtöbb áruczikk méregdrága és rossz. Egyébiránt már czivilizáltabb egyének is kezdenek itt megtelepedni és az élelmes bosnyákoknak concurentiát csinálni. Az élelmezést illetőleg a kormány a lehetőt elköveti és csak a viszonyoknak és utak rosszaságának lehet tulajdonítani egyik-másik hiányt. Az embernek bele kell élnie magát az itteni szokások és viszonyokba. Így piczi szobám, mely azon kórházban van, melynek rendelő orvosa vagyok s melyet dr. Schulhof ezredorvossal osztok meg, kevéssel ezelőtt egy gazdag török háreme volt. Egészen üresen kaptam meg; ágyunk, török szokás szerint, egy a földre helyezett szénával töltött zsák, tehát szénazsák (mert szalma itt nincs) és párnánk egy aerarialis pakrócz és ezen álmodunk a bájos odaliszkokról, kik itt piczi kacsó ikkal dédelgették a vén török ö nagyságát, és a kiket a gaz kópé nem felejtett el magával elvinni. Van még szobánkban egy baka- készitette asztal és szék és előtted áll, kedves olvasóm, lakosztályunk, a kelet minden képzelt fényével és pompájával. . . Ételeinket, bájos női kezek helyett, izmos baka-kezek kavarják, kedves kapitányunk Vonner vezetése mellett, ki Szoláton szerzett konyhaművészetét itt legnagyobb hasznunkra érvényesíti. Étlapuuk igaz, hogy nagyon monoton, de majd megjavúl. Európai fogalom szerint vendéglő Boszniában még eddig pium desiderium. Szellemi szórakozásunk eddig kevés. Leveleinket és a napi lapokat nagy időre kapjuk ; de nem csoda, a távolság nagy , postánkat pedig egyes lovak hátukon kosarakban csomagolva hozzák a keskeny hegyi ösvényeken keresztül. A lakossággal, a mennyire viszonyaink megengedik, jó lábon állunk, hisz intencziónk a békés occupatio és igy az eddig pasájának adózó török belenyugszik sorsába és — zsebre rakja pénzünket. Mindent vesz a kormány, requirálni nem szabad.

Feltűnő ez országban, hogy a török sem tud törökül, csak a szerb nyelvet beszéli, mi onnan van, hogy ök a török vallásra áttért szlávok. Izmos szálas emberek, vihar és harczedzettek, novemberben is övig nyitott mellel és mezítláb jár a bosnyák és innét magyarázható, hogy kalitszerü háznak gúnyolt faalkotmányaikban a kemény telet minden viszontagság nélkül átélik. A török nők közül az utczán csak az alacsonyabb sorsuakat láthatni, ezeket is egészen elfátyolozva; idomtalan opáukáikban (saru) és hosszú felöltönyeikben a szemlélőre visszataszító benyomást gyakorolnak. A nők egyátalán már fiatalabb éveikben elsenyvednek a munka következtében ; a bosnyák férfi lomha, munka kerülő és kevés igényeit a növel fedezteti. Mi egriek egészségesek vagyunk: Stand, Isaák, Murányváry stb. jól vannak. Szegény Sir Gyula súlyosan megbetegedett, de reményem van, hogy felüdül. Tartalékos tisztjeink közül többen és a póttartalékosok szabadságolvák; reményiem én is, hogy ha a betegek száma csökkenni fog, szeretettéi met viszont lá- tandom. Maradok a tek. szerkesztő urnák tisztelője: Dr. Brünauer Ambró, főorvos a 60. gy. ezredben.

Politikai szemle.

A képviselő házban nov. 14-én vette kezdetét a felirati vita. A 21-es bizottság előadója Szontagh (nógrádi) röviden ajánlotta a bizottsági felirat elfogadását, utána gr. Apponyi, Polyt, Verhovay és Mihajlovics szóltak, mint a kik külön felirati javaslatokat nyújtottak be, mire megindult az általános vita. A nov. 15-iki ülésben Tisza körmányelnök hosszabb beszédben tárgyalta a keleti kérdés legújabb korszakát. Utalt a dolgok feltartóztathatlanságára. Monarchiánknak — úgymond — csak az lehetett feladata, hogy a feltartóztathatlan eseményeket oly mederbe terelje, melyben lefolyva nem moshatják el érdekeinket s oly gátakat emeljen azok elé, mik megakadályozzák, hogy érdekeink területére csapjanak. A keleti statusquot csak annyiban vala tanácsos és érdekeinkkel megegye- zöleg fentartani, mennyiben annak fentartása tartósan lehetséges és észszerű volt. El kellett tűrni, hogy a török államteströl az elseny- vedt tagok levágattassanak és pedig magának Törökország érdekében ; mert állami vérkeringése nem volt képes e tagok táplálására, melyek az egész organismust fenyegették. Bosznia és fler- czegovina megszállását avval indokolja, hogy itt volt a forradalom tűzhelye, melyet a török kormány nem volt képes kioltani. Monarazon nyilatkozattal állt elé, hogy szerelme viszonzásra talált, a mi engem éppenséggel nem lepett meg, mert Jóska csinos fiú volt, ügyes és hajlékony testalkattal, szép magas homlokkal, erős jellemre mutató nagy tüzes szemekkel, finoman hajló keskeny szemöldökkel, kis száj és rendes orral, e mellett alig pelyhedzö bajusz és keskeny barkóval, melyek szép összhangzatát komoly magaviseleté s könnyen hevült nemes lelkületéhez véve, nem lehet csudálni, ha egyénisége egy alig 15 éves lánykában hevesebb érzelmeket keltett.

A ki már volt szerelmes, az gondolhatja, hogy Jóska barátom nem elégedett meg egyszerűen a „Fenszterpromenád“-ok és éjjeli zenékkel, hanem az első alkalmat felhasználta, hogy Irmáék- hoz bejuthasson. S ez az alkalom nem sokáig váratott magára. . .

Á jogászbálra hívogattunk. Ama kedves városkában ugyanis a magas aristokracia túlérzékeny tagjai, az írásbeli meghívók mellett még azt is megkívánták, hogy a jogászbálra személyesen, két frakkba bújt, glaszé keztyüs júrista által hivassanak meg. S igy mi jogászok kettescsoportokra oszolva, a commünizmns szent elvei szerint felosztottuk magunk közt a lányos házakat, s mint valami hívogató vőfélyek, házról-házra bejártuk a magunk házait, ünnepélyes állásban elmondva: Ekkor, meg ekkor bál lészen, ha eső lesz semmit sem tészen; mert a mulatság fedél alatt lészen.

Hogy-hogy nem, az én és Jóska barátom által meghívandó 17 leányzó közt, éppen Irma neve is előfordult.

Az Irma mamája igen kedves asszony volt; nagyon szívesen fogadott bennünket, habár mindjárt megjegyzé, hogy Irma még nem fog hálózni az idén, csupán házimulatságokban vesz részt. Sajnálatunkat fejeztük ki e felett 8 távozni készültünk.

— Máskor reméljük, hogy hosszabb időre lesz szerencsénk — szólt a mama.

— Leszünk bátrak tiszteletünket tenni — feleltem 8 meghajtván magunkat, kezet csókoltunk s távoztunk.

Az én Jóska barátom harmadnap már csakugyan tette is tiszteletét Irmáékná), negyednap már uzsonnára is ott marasztották B azontúl mindennapos lett házuknál.

.... Két év múlt azóta el, hogy Jóska Irmával megismerkedett. Irma ezen rövid két év alatt igen szépen fejlődött s egész nagy lány lett, Jóska pedig egészen megremheresedett.

A kávéuénikék ezalatt nem egyszer koptatta«; nyelvüket Jóska kitartó udvarlásán 8 Irma állandóságán, ki daczára, hogy többen akartak neki a szépet tenni, egyedül Jóska udvariasát fogadta el.

Különben az utóbbi napokban Jóskának úgy tetszett, hogy a mama sem a legszívesebben látja azt, hogy Irma egyedül övele foglalkozik, egyszóval nem tetszett neki a viszony, melyet eleinte majdnem maga mozdított elő, gondolván, hogy mi komolyabb következése sem lesz.

De Irma szeretettel csüggött szive választottján, s mit se hallgatott anyja unszolására, ki szüntelenül ostromlá, hogy hagyjon fel e gyermekkori viszonynyal, mert neki már oly udvarlóra van szüksége, ki komolyan is felléphet; Jóska pedig csak harmadéves jogász, kinek még sokáig kell tanúlnia, hogy biztos állást szerezzen magának.

Irma azt felelte, hogy ö még nem akar férjhez menni, ö még várhat . . .

Egyszer Jóskát Irma azzal lepte meg, hogy másnap B. Füredre mennek a mamává! pár hétre, mert a mamának fürdőre van szüksége.

S Irma oly kedves volt még pár perczczel is a válás előtt; annyi mindent össze csevegett Józsinak, hogy megvigasztalja; ígérte, hogy Füredről mindennap fog Írni levelet, de ö is elvárja rendesen a választ, s újjával pajzánul megfenyegette, hogy mig ö távol lesz, másnak ne tegye a szépet s hajából levágott egy kis czomót, koszorúba foná, és Józsinak adá, hogy az emlékeztesse öt mindig reá.

Jóska sokkal jobban megvolt hatva a válás tudata által, semhogy ily bőbeszédű lett volna. A kis haj-koszorút tárczájába tévé, megszoritá és megcsókolta Irma kezét s szó nélkül tá vozott. (Folyt, köv.)