Eger - hetilap, 1878

1878-09-12 / 37. szám

/

— 290 —

és támogatást hazulról, nélkülözniök keilend. Gondoskodjunk tehát rótok és övéikről! Ha az a tudat fogja őket lelkesíteni, hogy mi el nem hagyjuk, reményünk lehet, hogy beteljesedik, mit mindnyájunknak óhajtani kell, hogy Bosznia megszállása mielőbb, és dicsőségesen véget ér.

r

Miskolcz város Dr. Samassa József egri Érsek úr ő nagymeltóságához intézett hálalevele.

Nagyméltóságú Érsek, Kegyelmes Urunk!

Ha van valami, ami bennünket a városunkra nehezedett rendkívüli csapás súlya alatt emel és vigasztal, az, az isteni Gondviselésbe vetett hitünkön fölül, embertársaink folyvást nyilatkozó nemes részvéte. E nagylelkű részvét legelső hirdetője nekünk épen Exczellencziád volt, midőn alig tekintettünk még szét a romok között s alig ismerherbettük fel veszteségünk roppant mérveit: Exczellencziád öt ezer forintnyi segélyadományával mindjárt mentő angyalként jelent meg Ínségben szenvedő társaink enyhítésére s ezáltal magas hivatásához képest, Isten szolgája lévén, valóban isteni dolgot mívelt. Méltóztassék e nagylelkű segélyezésért kegyesen fogadni Miskolcz város legbensöbb háláját és köszönetét, melynek értékét égig emelik a szenvedők áldása és letörlött könyjei. Hazafiui mély tisztelettel lévén Mískolczon, 1878 September 5-én tartott képviselői közgyűlésünkben Nagyméltóságu Érsek Kegyelmes Urunk alázatos” szolgái. Miskolcz város közönsége nevében Soltész Nagy Kálmán s. k. polgármester, Diószeghy György s.

k. főjegyző.

Valami a „Posuerunt“-ról.

A múlt napok rombolásait szemlélve önkénytelenül kutatni kezdjük az okokat, melyek százak jólétét, vagyonát, egy hossszú élet fáradalmainak gyümölcsét rövidke néhány óra alatt tönkre tették.

Az Eger folyó vizfogó területének nagysága mindenkit meggyőzhet arról, hogy nem ok nélkül építtette, illetőleg 1813-ban javíttatta ki Fischer érsek a gátat, köznéven a „Posuerunt“ hídját. A hatalmas méretekben épült fal romjain állva, keresi az ember a hiányokat, melyek közreműködtek, hogy városunk ma a pusztulás

szomorú nyomait mutatja s melyek következtében az erős nyomás áttörni illetőleg alapjából kifordítani képes volt az óriási falat.

Minden gátnak alapfeltétele az állékonyság, azaz, egyik oldalról igénybevéve, sem áttörhetönek, sem felfordíthatónak nem szabad lennie; számításánál a legkedvezőtlenebb eset vétetik alapúi, s az igy nyert méretekkel kivitt fal biztosit arról, bogy megfelel czéljának, s megvéd minden catastrophától. Megfelelt-e a gát e követelményeknek?

Tudva van, hogy a viz nyomása valamely edény falára el- osztottan vagyis az egész falfelületen működik, ezen nyomások eredője pedig, a hol legjobban feszítve van, a magasság alsó harmadának határvonalán működik. Ha tehát mi is felvesszük a legrosszabb esetet, s a 4 méter magas falat párkányzatáig vizben állónak gondoljuk, akkor az imént említett helyen a fal egy méternyi hosszán 8000 kilogrammnyi nyomás lép föl, mely a falat elcsúsztatni törekszik; ezen nyomás ellen működik a fal önsúlya, mely, ha a terméskő köbméterének súlyát 2200 kilogrammra vesz- szük, az, 3 méter vastagság és 2.67 méter magasság mellett, 17622 kilogrammot tesz, láthatjuk tehát, hogy a viz nyomása a fal eltolására illetve átszakitására elégtelen volt. A gát azonban feldőlt, alapjából lett kiforgatva. A vizi yomás s a fal önsúlya t. i. mint két ellenkező irányban működő erő, egy közös irányban fejti ki hatás-képességét, a 8000 kilogrammnyi nyomás s a 4 méter magas fal 26400 kil. súlya egy új erőt képvisel, mely közel 28000 kik erővel igyekezett a falat felforditani, s miután ezen erő iránya az alap felületéből kiesett, a felbukásnak, fájdalom, okvetetlen be kellett következnie. —

Nem képzelhető, hogy a fal kiszáradásánál ily óriási hiba kö- vettetett volna el, figyelmes körültekintés meggyőz arról, hogy a hiba nem a constructióban hanem máshol fészkelt; az eddigi adatok oly falra vonatkoznak, melynek mindkét oldala védtöltés nélkül áll, azonban a „Posuerunt“ oldalait erős földgát támasztotta, e gát a javítás idején megvolt, hisz romjai még a közelmúltban is láthatók valának. Nem akarjuk kutatni a dolgot, nem keresni az okokat, melyek lehetségessé tették, hogy a védő földtömeg lassan lassan fogyott, mire használhatták fel, mi vagy ki hordta el, ki tudná megmondani! — így történt azután, hogy a fal elvesztvén a gyámolitó tömeget, mely szilárdságának számításánál szerepelt, önmagában elégtelennek bizonyúlt a vész visszatartására, 8 ha újból épitjük a falat, s talán védgáttal is ellátjuk, ne engedjük a fáradsággal, és költséggel oda hordott földet, sárkátyúk betömésére felhasználni.

Még a hid nyílásáról akárunk nehány szóval megemlékezni. A kis méretekkel bíró áteresz okozta, hogy a gáton kivül a rop-4 T Á R C Z A. §*Külföldi úti jegyzetek.

I.

T. Szerkesztő Uram! Szívesen engedek azon felszólításának; írnék nehány tárczaczikket becses lapja számára; bárha kijelentem mindjárt elöljáróban, hogy tőlem valami nagyon okos dolgokat ne várjon, — mert a mi tudós szagú, azzal hadd bibelödjenek a szaklapok. S különben is, tessék elhinni, a város lakosok számát, a vidékek és városok szépségét, a múzeumokat, képtárakat meg a templomokat a legkisebb részletig úgy leírták Baedeker s útikönyvtársai, hogy bizony nem szeretnék belölök sokat kiirva mások tolláival ékeskedni. A mi engem érdekelt, s hiszem, tán olvasó közönségünk figyelmét is jobban fogja leköthetni, inkább az apróságokról akarnék egyetmást emliteni.

De legalább csak átalán megjegyzem, hogy útam e városokon ment keresztül: Bécs — Salzburg — München — Strassburg — Páris — Brüssel — Löwen — Aachen — Köln — Bonn — Mainz — Würzburg — Nürnberg — Regensburg —L Passau — Linz — Bécs. Már most tessék — a kinek kedve van utannézni a mappán útam irányát.

Aki Bécstöl — melyről egyetmást majd jegyzeteim végén — Salzburg felé utazott vasúton, lehetetlen, hogy meg ne lepje a vidék sajátszerü regényessége. Az út hegyek mellett, alagútakon keresztül a legszebb panorámaképet nyújtja. Épen aratási készületek voltak a legtöbb helyen, egyeseken meg már learattak, kévébe rakták a termést. A kéverakás éltérö a mienktől; a kévefejeket összedugva, 6—7-et felállítanak s csinálnak gúlát belölök. Utunk

a szép, de kiválóan a Duna felöl nagyszerű fekvésű mölki bencze- zárda mellett vezetett, melyben az 50-es években Lonovics érsek volt bellebbezve. Fényveserdök, kert benyomását éreztető vidék közt vitt a gözkocsi Salzburgig.

S már most megállapodhatom Salzburgnál. A vároz a Salza folyó két oldalán, két szép hegy, a Mönchsberg és Kapuzinerberg tövében fekszik, közvetlen lábuknál, melyekhez ‘a salzburgi vár hegye sorakozik harmadiknak. Itt már alpesies vidéken vagyunk, lépten-nyomon árulnak alpesi virágokat. A nem messze látszó hegyek magasait hó fedi. Julius elején voltam ott, s az eltöltött éj idején havazott a tetőkön, reggel htísös alant a lég, és csakhamar napos, izzasztó.

Szállva voltam a Hotel Nelböck-ben, szép kilátással a hegyekre, különösen a várostól alig egy órányira fekvő Maria-Plain benczezárdára, a hová reggel kirándulván, a vidék leggyönyörűbb kilátását élvezhettem. Hegyvidéki születésű vagyok, magaslatok alján ringott bölcsöm, de alpesi vidékről csak itt lett azután megközelítő fogalmam. A hófedte hegytetők oly közelben látszók, melyek a mint a nap feljebb-fejebb száll, a mint azokat egy felhö- darabb beárnyékolta, a mint csak egy pár lépésre is messzebb néztem, mindig más és más alakot öltöttek, más szinvegyületben úsztak, s az e látványban először gvönyörködönek folyton uj meg uj képeket nyújtottak — elragadóan hatottak reám. S ezenfelül az u. n. salzburgi zöld szin, mely unicum a maga nemében, a maga sötétségével, mely a mező füvén is a fenyvesek szinváltoza- tosságát érezteté, szintén beleolvadt a táj harmóniájába.

De azért — s itt kibújik a prózai ember — mindezeket egy pillanatra elfeledtem a pompás tej mellett, mely itt kapható. A jó