Eger - hetilap, 1878
1878-07-11 / 28. szám
219 kelet elenyésztél, mely tisztán a kiegyezés következménye, és különösen az ország egész lakosságának legnagyobb része a fogyasztó közönség? Hiszen drágább existentia sehol sincs a világon, mint nálunk, hol tisztességes jövedelmű emberek rendezett viszonyaik mellett alig tarthatják fel magukat, — ha ezen jövedelem nem megy többre egy pár ezer forintnál, és azon körülmény bizony nem származott még eddig soha másból, mint az ágioból. A termelő, a ki elad, azt hiszi, hogy vészit az agio hanyatlásával; csak hiszi, mert ezen vélelem nem áll, ha szembe állítjuk közvetlen károsodását közvetett hasznaival a beszerzésnél, a birtokába fektetett olcsó tőkék használásánál. Ez csak egyik haszna a kiegyezésnek, hanem azért csak hajrá! és üldözni kel érte a kormányt, a mely ezen átkos kiegyezést létre hozta. — Síi pedig hazafiak, a kik nem látunk tovább az orrunknál, rohanjunk ama zászló után, melyre fel vagyon Írva: „Minden áron a kormány ellen.'“ T. Babies István, Eger város volt országos képviseltje, f. hó 7-én, a város közházánál, szép számú hallgatóság előtt torta, beszámoló beszédjét. Belépésekor szives éljenzéssel fogadták az egybegyillf választók s beszédje közben is többször éljeneztek. A mint jegyzeteink nyomán összeállíthattuk, a kővetkezőket mondotta : Tisztelt választó polgártársak! Épen holnap leszen 3 éve, midőn önök engem egy alkotmányos országban, a legnagyobb megtiszteltetésben és kitüntetésben részesíteni, bizalmukkal megajándékozni, és országos képviselőjüké megválasztani érdemesítettek. — Valamint akkor, úgy most is, midőn mandátumomat, tisztelt választóim kezébe visszaadom, és választó polgártársaim sorába visz- szalépek, forró és hálás köszönetemet fejezem ki és ismétlem azt. — Fogadják azt tisztelt választó polgártársaim oly őszinte érzelemmel, milyennel az keblemben fakadt. Országgyűlési működésemről beszámolni könnyűvé teszi azon érdeklődés, melylyel tisztelt választó polgártársaim a közügyek a szellem legújabb vívmányai aratják diadalukat; épeu úgy mint a pártgyülések, munkás- és népgyülések, hol rendszerint a demagógia ünnepli, a misera plebs contribuens rovására olcsó dicsőségét, mindannyian kivétel nélkül — lakomával, vendégséggel fejez tetnek — helyesebben gyomroztat nak — be, mert ha a fej annyit működött, a g y o m o r is rendszerint megkívánja arányos ténykedési jogát. S tagadhatlanul e lakoma a társas összejöveteleknek nemcsak fűszere, de egyszersmind leglogi- kaibb s legpractieusabb conelusiója és, — hol végül a poharak kedves csöngése melleit — minden vita megszűnik, az ellenkező nézetek, vélemények és állítások békés harmóniában olvadnak egybe. De azt is a tapasztalás igazolja, hogy valamint sok egyebekben, ugy e tekintetben is, az emberi fejlődés, és tökéletesedés korlátozva látszik lenni, s van egy bizonyos fok, mely az emelkedés ne-továbbja, s mely utáu már csak az elfogulás, a hanyatlás kezdődik. A történelem sze mbetiinöleg bizonyítja, hogy ott, hol az Ízlés és művészet fejlödésök magaslatára emelkedtek, az emberiség ha- nyatlani, sillyedni kezdeti, mint a görögöknél, romaiaknál; arabok franciák-, olaszok- és angoloknál, hol a magas fokra fejlett egyetemes Ízlés a politikai szabadság s a polgárerények sirja lön. De hogy szorosan tárgyunknál — az evésnél maradjunk, ismeretes dolog, hogy az ókor két legműveltebb nemzete a g ö r ö- g ö k és r ó m a i k n ál az Ízlés szerve, s a tápszerek készítése szintén elérték fejlettségük azon magaslatát, melyen túl már a sü- Jyedés következett be. Atbenüus nagy részletességgel írja le, a görög lakomák roppant gazdagságát és fényét, főleg Athénben. De e téren a romaiák egy hajszállal sem engedték magokat a görögök által túlszárnyaltatok Hortensius és Lucái- 1 u s lakomái példákká lettek. Ezek számára tündéri éttermeket építtettek, s egy-egy ily lakoma gyakran 10—12 ezer forintjukba került. Egy ily lucullusi vendégség Sunons rajza után, — ba jól emlékszünk — e lapok múlt évi folyamában volt részletesen közölve. iránt viseltetui szoktak. Hírlapokban, egyletekben, magán és társas körökben, éber figyelemmel kisérik az országgyűlési tevékenység functióit, kiterjesztik azt képviselőjük szavazatára is, és igy, mint értelmes választók oly annyira bö tudomással bírnak, bogy nekem a részleteket elemezni tökéletesen felesleges. 1875-ik évi junius 13-án, az Isten szabad ege alatt elmondott és később szétosztott programm-beszédembeu kijelentettem: miszerint küzdeni akarok a szabadelvű párt táborában, ennek zászlójához hűtelen nem akarok, nem fogok lenni. — Igyekeztem ezen Ígéretemet lelkiismeretesen beváltani, és reményiem, tisztelt választó polgártársaim, nem találták ezzel ellentétben eljárásomat. Volt azonbau egy irány, melyet s/emem elöl téveszteni eszé- lyesnek nem tartbattam, és ezen irány Eger városának életkérdéseire viszonyük. Ez volt a kir. törvényszéknek és a megye székhelyének Egerben megtarthatása. — E tekintet, határt és korlátot húzott, melyen túllépni véleményem röptével tanácsosnak nem tartbattam. Hogy maga Eger városa veszélynek látta kitéve ezen vitális érdekeit, kitűnik abból, hogy a vetélytárs Gyöngyös városa ajánlata ellenében magára vállalta a törvéuyszéki helyiség költségeinek fedezését, melynek megszüntetbetése céljából, az e célra adományozott érseki épületet felépitteti. Tekiatélyes küldöttséget menesztett a ministerekhez, országgyűlési elnökhöz, és egyes tagjaihoz, melynek feladata Eger feutebbi ügyének pártolását kérni volt. — Hirlapi polémiák folytattaítak köztem és Gyöngyös városa edzett harcosa közt ez ügyben. Győzött ügyünk, de igazságtalanság volna ki nem jelentenem, hogy a szerencsés eredmény kivívását legnagyobb részben a kormány-elnök rokonszenvének és Eger iránti jó indúlatának köszönhetni. Reményiem, tisztelt választó polgártársaim, ez irányhoz mért magamtartását helyeslik. A múlt országgyűlés egyik feladata volt az ország pénzügyeinek rendezése és a fizetési képesség fejlesztése. Mennyire törekedett a pénziigyminister és az országgyűlési többség e feladatnak megfelelni, az előbbi és ezen országgyűlés költségvetéseinek összevetéséből, meggyőződhetnek. Nagy mérvűek a megtakarítások, kiadások leszállítása, melyek ez utóbbiakban észlelhetők, s melyek a deficitet mintegy 35 millióról 20 millióra apasztották. Nem vélem azonban csalódra, ha azt hiszem, hi'gy az egyensiily mindadIly lakomáknál a hazai termékeknek alig volt becsük. Csak az idegen, a külföldi, az volt a jó Ízlésnek megfelelő, az úri asztalra való, és pedig minél drágább annál jobb. A romaiaknál egy elegáns lakomához megkivántató volt: sa- mosi fácán: phrygiai kappan, meiosi darvak, aetoliai borjuk, chal- cedoni tíiuhal, tartessusi angolna, osztriga Tarentumból, szaguló Chiosból, datolya Egyiptomból síb. Legkeresettebbek, s egyszersmind legdrágábbak voltak a halak, de főleg a madarak, melyeknek csak bizonyos finom részeit használták föl a lakomákhoz. Marcus Anfidius Lurco, csupán páva-hizlalásból roppant vagyonra tett szert. Egykorú följegyzések szerint Vitellins egyik lakomáján egy tál étel, melyben páva- és fácánvelövel készítve lángály- (flamingó) nyelvek, s a legdrágább tengeri halak mája és veséje voltak föltálalva, több mint 1 millió sestertiusba (a mi pénzszámitásunk szerint mintegy 4—5 ezer írtba) került! Nem csuda tehát, hogy Cátó egy alkalommal elkeseredve igy kiál ott fel: „Nem állhat főn azon ország, hol egy halat drágábban vesznek, mint egy ö k r ö t!“ Az étkekben űzött pazarlásnak megfelelő volt az étkező edényekben, tálak-, serlegek-, billikomokhan stb. kifejezett roppant fényűzés is. Augusztus és Tiberius idejében már oly magas fokot ért a pazar fényűzés a lakmározásban, hogy a szakácsmü- vészet tanítására külön iskolák állíttattak föl, melyeknek egyik leghíresebb tanítójául A p i c i u s t jegyezte föl a krónika. Mily eszeveszettségig vitték a rómaiak a pazarlást a lakomáknál, mutatja azon példa, hogy egy Ízben egy gazdag római az általa adott vendégségen ecetben felolvasztott mesés é r t_é k ü keleti gyöngyöket tálaltatott föl vendégeinek ! A tönkrejutásig pazar lakmározási fényűzés e veszedelmes elfajulását később szigorú törvények által akarták korlátozni, de — késő volt. A legszigorúbb törvényeknek sem volt sikerük, s a nagy lakmározási dühnek csak a birodalom elhanyatlása vetett véget. *
