Eger - hetilap, 1877
1877-03-22 / 12. szám
90 „Egy kincset ád az ég minden hazának, S a nemzet hiven őrzi birtokát : Császárról szól a francia fiának, Büszkén mutatja Róma ó falát, Hellásznak kincse egy elomló rom, Tied, hazám, egy szentelt fájdalom.“ (Eötvös.) Mi hát az, ami fáj neki? Erre egy más költővel válaszolhatunk: „Sors és bűneink — a százados baj. Melynek elzsibbasztó súlya nyom.“ (Vörösmarty.) Sors — talán helyzetünk, a körülmények, a rósz szomszédságok s az ezekből fejlődött viszonyok . . . Bűneink vagyis az önmagunk elleni vétkek, a hibák, a tévedések, a gondatlanság, az ügyetlenség, szóval szellemi és erkölcsi aláhanyatlásunk, mely állapot, mint újra visszatért betegség, már évek óta tart, és nem javul, de még roszabbodik . . . Hol itt a nagyobb baj ? Az alap teszi-e lehetetlenné a javulást ? vagy az azon működő tényezők ? . . . Bármint legyen a dolog, egy bizonyos: hogy helyzetünk válságos, nehéz, sőt tűrhetetlen, és még nehezebbé, még tűrhetetlenebbé lenni fenyeget. Az örvény szélén állunk, sőt tán benn is vagyunk már az örvény sodrában, a mely ragadni fog, ki tudja merre, ki tudja meddig . . . Kétségbeejtő állapot! . . . De félre az ily sötét egyéni nézetekkel! Kétségbeesni csak egyesnek van joga, nemzetnek e szót ismerni nem szabad. Mint tűzben az arany, vész és viszontagságok izzó hevében tisztul a nemzet jelleme, leolvadnak róla a gyöngeségek, eltűnik a kislelkűség s viszály, a jobb s a bal kezet szőrit, lelket merit a nép emlékeiből, összeszedi a lélek minden erejét — s ismét egész erkölcsi nagyságában áll a világ előtt . . . Ekkor szemébe néz a bajnak és veszélynek, ez egy tekintetével uralkodóvá lesz a helyzeten— s ha ekkor elkiáltja: „én élni s boldogulni akarok“ —úgy élni s boldogulni fog . . . Megteszi-e ezt a magyar? ... Ki tudja? De reméljünk? Ha megteszi, úgy március tizenötödikét jövőre vigabban ünnepelhetjük meg. Most az örömnek nincs helye. E fájdalommal, e reményben emelem poharam március tizenötödike emlékére. Örökké éljen az ! E mély figyelemmel kisért, s kitűnő lelkesedés követte beszéd után felszólaltak még: Csiky Sándor, ki hossszas beszédében a távollevő nagy hazafit, Kosuth Lajost éltette; dr. Danilovics Pál, ki az 184%-iki szabadságharc jelenlevő bajnokait üdvözölte, majd Poppel Gyula volt 48-as honvéd, ki a bajtársak nevében a kegyeletes megemlékezést meleg szavakban köszönte meg. Ezek után, jó magyar szokáskint, még egy hosszú sora következett a pohárköszöntéseknek, Eger lelkes hölgyeire, a jelenvoltak egy pár kiválóbb tagjára stb. Mi, részünkről, azon óhajtással búcsúztunk el a sükerült, kedélyes eszélyröl, bárha többször is volna ehhez hasonló alkalma polgárságunknak, hogy városunkban az egyetértés, a baráti összetartás, és a nemesebb társas életi szellem, minek eddigelé oly nagy hiányát érzők, — fölvirágozzék. Megyei élet. Folyó hó 5-én Egerben Beöthy Lajos főispán ur ö méltósága elnöklete alatt tartott közigazgatási bizottsági ülésén a következő fontosabb ügyek tárgyaltattak. A királyi tanfelügyelő havi jelentése tudomásul vétetik s uta- sittatik a kir. tanfelügyelő, hogy a jelentés szerint rósz karban levő iskolaépületeknek a törvénykövetelte rendes állapotba helyezése és a zugiskolák megszüntetése iránt tegye meg a szükséges lépéseket s ezen eljárása eredményéről jelentését annak idejében mutassa be. A kir. adófelügyelönek az általa képviselt közigazgatási ág február havi állapotáról szóló jelentése. Tudomásul vétetik; s bár a jelentés szerint, a folyó adóbefizetés február hóban eredményesebb volt miut ez év január havában, és elismerésre méltó haladást tüntet fel; mégis a hátralékok befizetése igen csekély eredményt mutat, hivatkozással az 1876. XV. t. ez. 37. §-ára figyelmeztetnek a városok polgármesterei, a szolgaT Á R. G A. §►Aesthetikai gondolatok a természet és művészet egymás közti viszonyáról. — Máj er Alberiktól. — IV. A franciák eredeti s most is majdnem kizárólagosan használt alakja a szótag-számitás és rimelés. A németben a ritmusi menet összeesik a természetes hangsúlylyal. A magyar költészet ősalakja a hangsúlyos ütem, mely nemcsak tartalmilag támaszkodik a nép eszméleti körére, hanem alakilag is hü képét adja a magyar szellemnek, a mint ez a nyelv idomaiban is nyilatkozik. — így közmondásainkban is találkozunk, különösen népdalainkban kedvelt 4—4 tagú ütemekkel. Pl. Nem mind arany — a mi fénylik. Száz szónak is — egy a vége. Kötve higy csak — a komának stb. Sőt a rimelés is használatos bennök. Pl. Reggel tánc — este lánc. Tudja Pál — mit kaszál stb. Vagy népdalainkban: Ne menj rózsám — a tarlóra, Gyenge vagy még — a sarlóra. Vagy: ügy elmegyek — meglássátok, Hogy a hírem — sem halljátok. Vagy: Télen nyáron — pusztán az én — lakásom, A rózsám is — csak vasárnap — ha látom stb. (Tompa.) Később nyelvünk, szerencsés, valamint szép alkatáuál fogva, az antik-formákra is kiválóan alkalmasnak találtatott, sőt benne a mértékes, de egyúttal ütemes sorok a legszebbek. Pl. Nyugszik a szél | csöndes a hab | de szivemben 1 zaj vagyon, Merre térjek | hol pihenjek, | messze még a 1 part nagyon. Messze mint a | boldog élet, | visszafolyt jó | uapjai, Melyeket még 1 nem zavartak | ifjúságom napjai. Vörösmarty. Már csak azért sem lehet tehát a verselés természetellenes, mert alak-szabályai egyenesen a nyelv természetéből meritvék. Csakhogy ezek helyes és tapintatos alkalmazására Ízlés, és rátermettség kell; mert mit ér a lángelmének legfényesebb adománya, ha nem iskolázott, ha nem választ oly alakot, mely az anyag- és tartalomnak megfelel Szász Károlyként: Mi haszna van a dalra ösztön, eszme, Mi haszna gyúl a hő kebelben láng — Ha húrjait szilaj kéz tépte össze ? . . . És b. Eötvös József szerint: csak kettőt nem pótolhatunk ki fáradság s tanulmány által: az életben a finom erkölcsi érzetet s a művészetben az Ízlést. Az egész versalkatot és versszakokat ép úgy meg kell válogatni a tárgy és tartalom minőségéhez, mint azoknak kisebb alkatrészeit: az ütemet, rímet vagy verslábakat. Tehát a természetesség alapján kell a szelidebb tartalomhoz ömledező alakot, a fenyegetőhöz dörögve ropogót, a méltóságoshoz lassú menetüt választanunk; s ugyanezen alapon a szakozatlan alakú költemény oly tárgy előadására használandó, melynek részei szorosabb összefüggést kivan - nak, s melyeknél a megszaggatottság mintegy hézagokat idézne elő az elbeszélés folyamában. Ezen szakozatlan alak a folyóbeszédhez áll közelebb.
