Eger - hetilap, 1877
1877-03-08 / 10. szám
75 függjön, s ezek zsarolásának legyen folyvást kitéve? A felelet rá határozottan az, hogy: nem. A dolog mélyébe tekintő minden józanul itélö első pillanatra be fogja látni, hogy épen eme ránk nézve mélyen lealázó, nyomorúságos eljárásban rejlik borkereskedésünk szomorú pangásának egyik legfőbb, mondhatnók: egyedüli oka. E bajon kell tehát városunk bortermelő közönségének mielőbb segíteni. De hogyan ? Ennek csak egyetlen egy módja van :a társulás. Hazánk különböző bortermelő vidékei kezdik már belátni ennek kiáltó szükségét, s gyakorta olvasunk hazai lapjainkban itt-ott amaz élénk mozgalmakról, melyeknek célja: úgynevezett pinceegyletek alakítása. Szinte látom képzeletemben, mint mosolyog gúnyosan egyikmásik csökönyös, maradi polgártársam ez eszme fölött, azt morogván, ellenvetésül, fogai között, hogy: „hát hiszen volt már Egerben egy bortársulat, „borcsarnok“ név alatt, s pár évi fönál- lás után, az is megbukott.“ — De az ilyen vasfejü, korlátolt gon- dolkozású polgártársam úgy látszik, nem tudja, hogy Franciaországban, Németországban, a Rajna vidékén stb. hasonló bortársulatok és egyletek, páratlan, s évről évre növekedő virágzásnak örvendenek ; s nem vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy a boldogtalan csillagzatú „egri bcrcsarnok“ szomorú feloszlásának okairól meggyőződést szerezni törekednének. Pedig igen könnyű volna belátniok, hogy ott, hol csak a nagyobb bortermelők száma százakra megy, mily balfogás, és szerencsétlen gondolat, ha akár részvétlenség, akár szükkeblüség következtében, négy-öt ember erőlködik, az egyesekre nézve aránylag terhes és nagy, de az összesre nézve mégis jelentéktelen, sőt csekély befektetési tökével, mindemellett erőt haladó apparátussal, egy nagyobb szabású borászegyesületet fentartani! A társulásnak úgy itt, mint minden egyéb téren, csak úgy lehet óhajtott, kedvező sükere, ha minél több tag egyesül 'a közös cél keresztülvitelére. Hogy tehát borászatunkat s borkereskedéstinket virágzóvá tegyük, oda kell törekedntiuk és hatnunk, hogy egy Egerben alakítandó borászati vagy pince-egylet városunk összes jelentékenyebb bortermelőit felölelje. Ez által elérjük : 1) hogy csekélyebb részvény-összeggel tekintélyes forgalmi tökét állíthatunk elő; 2) hogy az egylet nemcsak helyben, de a földkerekség minden jelentékenyebb kereskedő városaiban maga tarthat hiteles alkuszokat, ügynököket, vagy ilyesekkel, méltányos föltételek mellett, egyességre léphet; 3) hogy idönkint borvásárokat rendezhet; 4) hogy úgy helyben, mint számos tekintélyesebb városokban borcsarnokokat nyithat, melyek hivatva lesznek boraink jó hírnevét föntartani, a borhamisítók és borpancsolók lelketlen üzérkedésének gátat vetni, s elejét venni ama visszaéléseknek, melyek borkeres- kedésünk hitelét megrongálták. Csak ilyes, vagy ezekhez hasonló, jóhitelü üzletek utján érhetjük el a célt, hogy a külföld bizalommal fordul felénk; s nem lesz kitéve annak, hogy oly esetek által, minőket e sorok Írójának is volt alkalma tapasztalni, hogy pl. Berlinben „Echter Tokayer um 6 Groschen,“ s „Echter Erlauer Wein, um 4 Groschen“ föliratú palackokban a jóhiszemű vevő gyalázatos tartalmú italhoz jutva, esztelen csalódásában megátkozza még azt is, aki magyar bort termeszt. De az itt elősoroltak csak vázlatos eszmék, melyek tüzetesebb megbeszélésre, s részletes megállapitásra várnak. A födolog mindenesetre egy borkereskedelmi társulat megalkotása, melyet bortermelőinknek saját javuk s anyagi érdekök tekintetéből, komoly megfontolásra, s mielőbbi életbe léptetésre a legmelegebben ajánlunk. ____ Az egri keresk. és iparbank közgyűlése. Az egri keresk. s iparhitelintézet f. hó 4-én, múlt vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését, a részvényes tagok szép számú s élénk részvéte mellett. Összesen képviselve volt mintegy 1000 részvény 138 szavazatszámmal. értelemben, csakis a természetesség alapján működhetik; mert a fensöbb fogalomban értett természet alatt egyszersmind a szépséget is értjük, a mely szépség pedig csak is a rend által jő létre, mit másként harmóniának is nevezünk. — Van-e szebb a csalogány énekénél, s van-e ennél természetesb ? — E tökélyhez, ezen a Mindenható keze által létre hozott szépségekhez akar a művészet emelkedni s igy nem természet-ellenes, hanem inkább lenne — bár mint fönnebb kifejtettük volt, épen nem szabatosan — természet utánzónak mondható. Midőn tehát a költészet művészi rendet követ, miiizléssel a természeti szépség felé is törekszik, s épen a művészi rend által éri el a szépséget. Igen találóan fejezi ki ezt Goethe: Vergebens werden ungebundne Geister Nach der Vollendung wahrer Höhestreben, Wer Grosses will, muss sich zusammenraenfi'en In der B. schränkung zeigt sich erst der Meister Und das Gesetz nur kann die Freiheit geben. A valódi természet belső titkos erőkkel hat *) ; igy kell a költészetnek is hatnia. „Könnyű gördtilet, tárgyhoz simulás, har- moniás zengzet“ **) az a versben, mi azt művészivé teszi s minek akaratlanul is hódolunk. A kötetlen beszéd is, melyet természetesnek tartunk, annál szebb, minél nagyobb fokban megvannak benne a most említettük tulajdonok, s igy annak is kell a hang- zatra, a szók és mondatok időtartamúra ügyelnie, ez képezvén a numerust, mely a beszédet szónokivá, művészivé teszi. Megvannak tehát a kötetlen beszédnek is alaki törvényei, melyek, ha talán nem oly szigorúak is, mint a vereeléséi, mégis, a tárgyhoz viszonyulva az majd a szenvedély vagy kétség kifejezésére rövidebb, majd az ész igazságait előterjesztve tömött, lassú, másutt darabos, majd ismét hosszú mondatokkal hullámzó mint az áradat *), vagy játszian csörgedező mint a csermely. — És épen az alaknak a tartalommal ez összeforrása teszi a beszédet természetessé, mert már magok a szók idötartamos hangzása kifejezi némileg a gondolatot. Midőn tehát a költészet még szorosabban ragaszkodik e szabályokhoz, midőn még szorosabban válogatja meg a hangot és szót : épen nem természet-ellenes, hanem inkább a művészeti szabályok által a tökély magasb fokát éri el. Igaz, hogy a közbeszéd szabadabb és nem látszik oly szaggatottnak, mint a költemény; de vájjon nem oly természetes-e az alföld délibábos pusztája, mint a Baiaton regényes, hegyes-völgyes tájéka? S mégis, mindkettő oly szép, milyet fösteni a költő lelke úgyszólván csak megkísérelhet! A kötetlen beszéd a róna, a vers az inkább megszaggatott hegyes vidék. Nem csak a falu alatti csöndes tó szép a körülötte futkosó mezitlábos, bozontos gyermekekkel, hanem a végtelen fenségü hnllámzó tenger is. Vagy nem szép-e a méltóságosan tovacsuszamló folyam és másrészt az akadályokon tova csörgedező hegyi patak? Hogy szavainkat tehát korántsem úgy akarjuk értetni, mintha a költeményt csakis verselt alakja különböztetné meg a prózától, már föntebb is jeleztük. De épen a verselt mtivésziebb alak megkívánja a tartalom s előadás tökélyét is s ezen sajátos jelleg eléggé kikülönbözteti már a költői előadást a prózaitól. Mert miként a test (anyag) és lélek együttlétéhez hozzá járul az emberi alak is: úgy a költeménynél, hogy szerves alkatú egész legyen, nem csak az kell , hogy az alak (értve az általunk tárgyalt szorosabban vett alakot.) az eszméből vagy inkább az eszmével együtt szülessék, hanem az előadásnak (styl) is e kellővel teljes egységben kell lennie. Szükségesnek véltük ezt megjegyezni, hogy viszont is következtetést vonhassunk. Ugyanis az eszmével egyesült Istyl, mintegy természeti szükségletté teszi, hogy az alak is idomuljon hozzá. Mutatja ezt már a nyelvnek azon sajátsága is, hogy mig egyrészt szereti a szóhangokat és hangszókat, más részt ezek oly tökélyes alakkal is vannak alkotva legtöbbször, hogy a szó maga már hang- tartalmilag is mutatja érteményét. Pl. csörren, először is hallhatóvá teszi azon hangot, melyet csörrenésnek szoktunk nevezni, s másodszor tökéletesen jelzi a hangot bangtartamával, melyet a két „r“ tesz megszakította (csör-ren) és épen ezért mást fejez ki e hangzás, mint pl. a rövidebb hangtartamokból összeállított csörög, mely épen azért mintegy folytonosabb mozgást jelez gyorsabb gördülése által, stb. (Folyt, köv.) *) Vörösmarty: Munkák, XI. 302. **) U. ott. *) Vörösmarty: Munkák, XI. 299. *
