Eger - hetilap, 1877

1877-12-13 / 50. szám

394

Atyafiság, barátság, báladatosság, tcbát mind nem helyes irányadók a tisztviselők választása ügyében; — de még hagyján, ha valaki személyes jogával él hibásan, mert csak saját jogát vesztegeti cl; de midőn egy oly egyén követi a választás alkalmával személyes érdeket , ki a közönség bizodalma által jutott be a bizottság tagjai közé, az már valóban nem igazán használja a reá ruházott bizalmat, s bűnt követ el az ország és maga a szabadság ellen.

Mert a szabad polgári intézmények csak a vele való élni tudás által állapíttatnak meg; és a választás jogát azon közönség előtt, melynek számára tisztviselőt teszünk, csak az szentesíti, ha tapasztalja, hogy választásunkban egyedül a közérdek javát tekintettük, s ez által a hivatalok betöltését a legjobb eredménynyel eszközöltük; azaz: hogy a választás által jobb tisztviselőt nyert, mint minőt a kinevezés szokott adni.

És végre, mi ösztönt nyerne a magát közszolgálat pályájára szánt jól indult fiatal ember, ha azt látná, hogy a választásoknál nem a tehetség vagy munkásságra való tekintet szolgál lépcsőjéül a megérdemelt előmenetelnek: hanem a nepotismus, vagy a boszu- állá8tóli félelem, mely tekintetek az ö sorsát még bizonytalanabbá tesnk, mint a -kinevezés, mely legalább biztos és állandó alkalmazást nyújt.

Ennyit akartam a választó bizottsági tagokat illetőleg előadni. Még a választandókhoz van néhány figyelmeztető szavam.

Sok ember van, ki a péklaszóként kész magára vállalni: hogy az eget is bemeszeli, s különösen magyar emberekben sűrűn találkozik az az önbizalom, hogy minden elméleti vagy gyakorlati készültség nélkül is bármely közigazgatási hivatalra alkalmasnak hiszi magát, kész lévén azt minden önbirálat nélkül elfoglalni.

Szép lelki tulajdon az az önbizalom, ha tudomány, tapasztalás és edzett munkaerő alapjára van fektetve, de nagy gyarlóság, ha benne a tehetetlen nagyravágyás ágoskodása nyilatkozik oly állás elfoglalására,’mely a hozzámért kötelességek, s a vele mai idő szerint karöltve járó felelősséghez képest nagyobb erejű tehetség számára van alkotva.

Becsülést érdemel az oly tisztviselő, ki a közönség javára szánt szolgálatában hivatásának emberül megfelel; de vajmi gyászos jelenség az olyan, ki erejét meghaladó tisztségre vállalkozván,

vagy roszul végzi a reábizottakat, vagy társainak könyörülő segedelmére szorul, hogy fel ne akadjon a közigazgatás szekere, mely ha valamely tagja hibás, csak kínos nyikorgással döcög, holott a mai kor megkívánja , hogy idövesztegetés nélkül haladjon célja felé.

Bírálja meg tehát mindenki lelkiisméretesen, mielőtt valamely hivatalra vállalkozik: Quid valeant humeri, quid- ferre recusent; mit bír, vagy mit nem bír el a válla. Ez az egyik figyelmeztetésünk. A másik pedig az, hogy bízza annak megítélését, feltalálják-e benne a kellő képességet, a szabad választók józan Ítéletére, de ne üldözze őket pártfogásuk kéregetése-, vagy kicsikarásával.

Hisz a tisztviselőben kell valamelyes önbecsérzetnek is lenni, melyhez nem férhet az, hogy utonutfélen utána járjon, vagy útját állja a pártfogásnak, mi által az állásához megkívántaié függetlenséget és tekintélyt már eleve elvesztegeti. És végre is az a valódi bizalom olyan, mint az igaz szeretet, mely felkeresi az érdemet, ha félrevonul is előle; de fut az elül, aki szemérmetlenül üldözi, s alig lehet gyászosabb jelenség, mint az oly kóbor lovag, aki kéregetö koldusként hivatalkeresö személye pártolásáért esdekelve, házalni vagy f a 1 u z n i jár, compromittálván ezzel nemcsak a maga, hanem az egész tisztviselői karnak közös és legdrágább kellékét: a hivatalos tekintélyt.

Mit mondjunk azon eljárásra , midőn a hivatalvágyó falnak szorítja az egyes választókat, hogy jóelöre szavukat lekössék, miszerint reá fognak szavazni, mert bizony ilyen esetet is tudunk,

A jövendő tisztikar tekintélyének érdekében óhajtandó, hogy már legalább minél kevesebben találkozzanak az ily modorú sza- vazatkeresök.

íme, ezek voltak a nézetek, melyeket a közelgő tisztválasztás alkalmából a választók, választandók és az érdekelt közönség figyelmébe ajánlani szükségesnek láttunk. Már most: V i d e a n t consules, ne quid detri menti respublicaca- p iát. S hogy a tisztválasztás által, mely a megyei bizottsági tagok legfontosabb, s tán legnépszerűbb jogát képezi, a közönség javára a megyei közigazgatásnak biztos alapja tétessék le , a választók pedig szerezzék meg magoknak azt az érdemet, mely

"4 T Á Fi G A. §£*A pápaválasztás.

Naponta érkező, aggasztó hírek IX. Pius ö szentsége, a most uralkodó romai pápa egészségi állapotáról , közellevönek tüntetik fel azon esélyt, hogy a kér. kath. egyház feje nem sokára örök álomra hunyja be szemeit, — s az uj p á p a-v á 1 a s z t á s nagy fontosságú eseménye áll küszöbön, mely napjainkban, politikai tekinteteknél fogva is, rendkivüli érdekkel bir.

Azt hiszszük tehát, nem lesz érdektelen olvasóinkra nézve, ha a pápaválasztás módozatait rövid vonásokban megismertetjük.

A kereszténység első 3 századában, mint a többi püspököket, a római püspököt, vagy pápát is a papság és a nép választotta, ügy látszik, Valentiuián római császár volt az első, aki a pápa- választásra befolyást gyakorolt. Pártfogása folytán nyerte el, Ur- sininus ellenében, Siricius, habár rendszeres választás utján, a római püspöki széket. Később a bizánci császárok, s az ö megbízásuk folytán az cxarchák gyakorolták a pápa megerősítési jogát. A 606- és 769-iki romai zsinatok már szabályozzák a pápaválasztást, s a pápai méltóság a frank királyok alatt emelkedett elsőben a fény magaslatára. Később az olasz aristocratia részéről sok visszaélés követtétett el a pápai szék betöltése körül, melyet IX. János célszerű választási törvénye sem birt egyelőre megszüntetni. Majd a német császárok kezdtek a pápai szék betöltésénél befolyást gyakorolni, mig II. Miklós pápa választási törvénye e befolyásnak is útját állta. A III. Sándor pápa alatt 1179-ben tartott harmadik lateráni zsinat a pápaválasztás jogát egyenesen a bibornokok kezeibe tette le, mely jog és hatalom azóta kifejlesztve, s szabatosan körülírva, ma is fönáll.

Hogy valaki jelenleg a pápai tiárát elnyerhesse, olasz származású bibornoknak kell lennie; nem szabad valamely magasabb családhoz tartoznia vagy uralkodó családdal rokonságban lennie; nem szabad a bibornoksüveget idegen hatalmasságnak köszönnie, 8 55 éves kort meghaladottnak szükség lenuie. Az interregnum (a pápai szék üressége) alatt a három föbibornok (a dékán, bibornok- lelkész, és bibornok-diákonus) kormányozzák az egyházat. De ez idő alatt bullákat kiadni nem lehet.

Egy különleges bibornok-ülésben megsemmisittetnek az elhunyt pápa pásztorgyürüje s egyéb jelvényei, melyeket a camer- lengo-bibornok a pápa halála után lefoglal.

A vacantia (trónszünet) 9-ik napján a bibornokok congrega- tióra gyűlnek egybe, hogy a conclave rendjét megállapítsák. A

10-ik napon a bibornok-collegium a Sz.-Péter-egyházba gyülekezik egybe, s misét hallgat. Ez után egy erre kijelölt bibornok társainak a pápaválasztás fontossága fölött latin beszédet tart. Erre ünnepélyes körmenet következik a IV. Sixtus kápolnájába, hol a bibornokok a választási törvények megtartására esküt tesznek. Ennek végeztével a bibornokok a Vaticánban. vagy olykor a Quirinál- palotában számukra kijelölt cellákba vonulnak vissza. Ily cellák még a nem Romában tartózkodó bibornokok számára is vannak készítve, kik bár meghivatnak a választásra, azonban megérkezésük be nem váratik. A cellák kis négyszög-helyiségek sorjában egymás mellett, vászonfallal elkülönítve; melyek közt egy lábnyi