Eger - hetilap, 1877
1877-11-29 / 48. szám
379 kik küldenek, az eladóktól pedig azonkívül az üzérpénzt. Tetszik tudni ............ D e azért ne csüggedjünk, hanem lássunk a munkához, alakítsunk borkereskedő társulatokat és küldjük borainkat a világpiacra, mutassuk meg a kültöldnek, melynek pénzére szükségünk van, hogy mi is bírunk nagyobb vállalatok létesítésére megkívántaié értelemmel. Ha ezt bebizonyítottuk, a külföld bizalma is növekedni fog irányunkban, és borkereskedésltnk kiapadhatatlan pénzforrást nyitand meg számunkra. . ... n. z. y J—s. T. szcrk. ur! Az „Eger“ utóbbi számainak egyikében közlőit felszólalásom aláírását azon baleset érte, hogy a betűszedő „Kréméi- Lőrinc - helyet „Kreiner L.-et irt. Ezen tévedésnek azon eredménye lett, hogy miután senki sem tartott engemet azon cikk Írójának, sz abban elmondottakra nézve mindenki leplezetlenül nyilatkoztatta ki előttem véleményét, s igy nekem alkalmam nyilt azokra reflectálhatni, illetőleg az ellenkező nézeteket megcáfolhatni. Némelyek azon ellenvetést, tették, hogy most, a szüret után, idő előtti volna még a szölökivitelröl gondoskodni. Mások azt állították, hogy a mostani, de legfökép a kilátásba helyezett uj vámtarifa a magyar borkivitelt csaknem végkép meg fogja semmisíteni. — Végül igen sokan oda nyilatkoztak, hogy már többször volt szó Egerben egy borászati vagy pince-egylet alakításáról, de annak létrejötte a közönség iudolentiáján mindannyiszor hajótörést szenvedett. Az első ellenvetésre csak annyit válaszolok, hogy a szölökivitelröl mór most jó eleve kell gondoskodni, mert az ahhoz szükséges r a k-k o s a r a k elkészítése, s a vasúti kocsiknak a szállításra alkalmas , és az igazgatóság által elrendelendő berendezése sok időt vészén igénybe. A második ellenvetésre válaszom az, hogy igaz ugyan, miként az olcsó borok kivitele elé a magas vám jelentékeny akadályt gördít, de nem ám a kitücöbb borok exportja elé, minőket Eger a jobb években termel, s melyeknek kivitelére a magas vám alig birbat jelentékeny hatással. A harmadik és legfőbb ellenvetésre pedig azon erős meggyőződésemet fejezem ki, hogy városunkban bizonyára találkozni fog néhány lelkes honpolgár, kik úgy saját érdekökben, mint városunk közvagyonosodása érdekében az egyesülés tagadbatlanul célirányos ügyét, kellő szakértelemmel s buzgalommal kezeikbe veendik, s a jobbak és értelmesebbek tömeges sorakozása által a kitűzött célt valéban létesitendik is ; ami csekély személyemet illeti, részemről is teljes odaadó munkásságomat eleve is felajánlván, bogy a nemes célnak kereskedötársaim körében minél számosabb pártolót szerezhessek. Legközelébb pedig — í. szerk. engedelmével — bátor leszek e t. lapok hasábjain egy „egri bor- és gabnatözsde“ felállítását, közkereskedelmi viszonyaink emelése érdekében, tüzetesen indítványozni. Krémer L'órinc. Mi hir a nagy világban? Budapest főváros lakossága f. é. nov. 18-án ismét na- gyobbszerii, jelentőségteljes tüntetést rendezett. Ez úttal a már sokszor hangsúlyozott független magyar nemzeti bank, s a külön vámterület tárgyában tartatott egy tömeges népgyülés, melyen a jelenvoltak egyhangúlag elhatározták, hogy: 1. A leghatározottabban roszalják a parlamenti többség azon határozatát, mely által az önálló magyar nemzeti bank fölállításáról lemondott, s a bank Ügyi törvényjavaslat ellen ünnepélyesen tiltakoznak ; 2. A népgyülés elvárja és követeli, bogy a nemzet képviselőtestülete az önálló vámterület kérdésében határozottan magyar nemzeti állást foglaljon el, s az önálló vámterületet állítsa föl; 3. A népgyülés e határozatát a főváros összes országgyűlési képviselőinek átnyújtja, mint a népakarat nyilvánulását azokkal szemben, kik programmjaikban tett ünnepélyes fogadásuk ellenére a pénzügyi szolgaság mellett szavaztak. Képviselöházunk jelenleg a büntető tjavaslat részletes tárgyalásával foglalatoskodik. E tárgyalás egyik legfontosabb mozzanata volt a nov. 24-ki ülésben a halálbüntetés fönüagyásáuak, vagy eltörlésének kérdése. A vitában pro et contra, többen vettek részt Végül Pauler, mint előadó, egy terjedelmes és 'tartalmas beszédben, erős érvekkel cáfolta meg azokat, kik a halálbüntetés eltörlését sürgették. A legszabadelvübb emberek — úgymond — a halálbüntetés mellett nyilatkoztak, és megfordítva. Azon túlságosan szabadelvű két ember — Robespierre és Marat — kik elvileg ellenségei voltak a halálbüntetésnek, a legszélesöbb körben alkalmazták azt. Amit Anglia, Francia- és Németország még nem láttak cél A német tanácsosok rendszerint birták e tekintetben Isten áldását — azon időben. A gyerekek sírtak, az asszony ájuldozoit, de az uralkodó nem rendült meg! Ez időtől fogva valahányszor Königsbergbe ment a király, az akasztófa (akkor még a halott mellé temették el a fát is, — most állam-gazdászati indokoknál fogva elteszik reservába) kibújt a főidből, s bunkóval sem hagyta magát leveretni, mig a király Kö- nigsbergben időzött. — Ugyan hol szedi össze hadnagy ur ezt a sok mende-mon- dát — sipegi Valpurga néni keserű mosolylyal, (pedig arcából látszott, hogy háta borsózik töltik.) — Hol, instálom ? megneveztem a kútíorrást ... ez a történelem. Nem az a történelem, melyet világtörténelem néven ismerünk, s melyet hiteles okmáuyok alapján megirt ez, vagy amaz, — hanem az-a történelem, mely a nemzetek, városok sajátja, s mely a helyi krónikák legbitelreméltóbb elbeszélésein alapúi. Melyik történelem említi Berthát a prágai és bécsi, vagy Ágnest, a berlini fehérnöt? Melyik beszél a stockholmi ördögről, a skót, sekond, sigbröl, az irlandi halálkiáltásról; a schwarzwaldi elátkozott vadászról, vagy a thüringiai ördög-csordáról? Pedig mindezekre megesküszik a krónika! Különben én magam is tapasztaltam egyet-mást. — Hah! ne mondja kérem! — Beszélje el, ez igen érdekes lehet! (Hansli nem szól, ö úgy látszik, szájával nem beszélni, hanem nézni szokott.) — Egy nyomorúságos kis faluba vetett a sors nem messze Krakkóhoz. Unalmas volt az élet nagyon, nem csoda tehát, hogy egy szombat este kedvem támadt szép holdvilág mellett belovagolni Krakkóba a zsidó-bálba. Legényem Johan (most az egyszer őrizkedtem Hansi urra tekinteni) egyike volt szón morva születésű magyar huszároknak, kiknek minden dolmány-gombjukban egy-egy kis üdére íanyáz. Az ut egy bitófa mellett vitt el. Oda érve, legényem rákiált egy barna tömegre, mely a bitón nyújtózkodott: — He, atyafi! nem jönnél Krakkóba egy glázü pálinkára ? — Megyek én! — felel egy hang, s kezd a lánc csörögni az oszlopon. Az én Jancsimnak se kell több! sarkantyúba kapja lovát, 8 nyargal úgy, hogy mikorra Krakkóban utólértem, már eret is vágtak rajta. Szerencsére, más következvénye nem lett a dolognak, mint az, hogy két hétig forrólázban feküdt, két hónapig pedig rövid vasban — a ló miatt, mely kehet kapott a vágtatásban. . . . Szörnyüközés, nem tudom a história-, vagy Jancsi láza-, vagy a rövidvas-, vagy pedig a kehes ló miatt. (Az egész történet pedig elveszti rémületességét, ha tudjuk azt, hogy a bitón egy élő kutséber keresett magának éjjeli szálást, kit a glázli pálinkának már neve képes lett volna lecsalni más körülmények között is. — Ilyen formán beszéli ezt el gróf *** a maga „Das Reich der Geister“ cimü ártatlan müvébeD.) ... Az ebéd véget ért. Magamban teljes elismerést szavazva önmagámnak, keltem fel az asztaltól, mert véleményem szerint egy lénynek, ki tőlem pár órára elrabolta Flórát, — elvettem étvágyát sz. Bertalan hü ecsetelésével pár napra, — nyugalmát a néhány betegség említése által pár hétre, és álmát a kísérteties mesékkel pár hóra; lehet hogy ugyanakkor megszereztem gyűlöletét — egész életemre!) ... Az eső megszűnt. (Vége köv.)
