Eger - hetilap, 1877

1877-10-25 / 43. szám

338

felsorolni, s egyelőre a nevek mellőzésével csupán a tényállásokat közöljük; magánúton azonban szolgálni fogunk nevekkel is arra nézve, hogy a közönség tájékozhassa magát, és óvatosságra intessék.

Az első, általunk ezúttal szellőztetni kívánt tényállás következő, melyet a kezünkön megfordult pauaszfeljelentés után hiven és szószerint Írunk le.

Nevezetesen: Poroszló hevesmegyei község lakosainak egy csoportja, mintegy 150 földműves, egy, a község szomszédságában levő, s a szathmári püspöki uradalomhoz tartozó rétet kihaszonbérelt. A közbejött Ínséges állapotok következtében azonban a bérlők a haszonbérösszeg egy részét a határidőre be nem fizethették.

A hátralékos bérösszeg behajtása tehát egy egri ügyvédre bizatotr, ki a nyomban fizetni nem tudó bérlőktől, hátralékos bértartozásaikról egyetemleges kötelezvényt vett ki, melyet aztán a bérlők ingatlanaira be is tábláztatott; egyúttal betábláz ási költségek fejében, az adósoktól bizonyos összeget egyessé- gileg megállapított, s miután többen találkoztak, kik e követelt dijat sem tudták azonnal kifizetni, a fiskális ur ezektől szinte kötelezvényt vett a maga javára.

Ez utóbbiak közé tartozott Nagy Márton poroszlai lakos is, kitől betáblázási költség fejében 2, mondd : két forintos kötelezvényt vett a kérdéses ügyvéd, melynek értelmében e 2 frt,

f. é. mart. 1-én lett volna kifizetendő.

Miután azonban Nagy Márton e kitűzött terminusra a tartozásbeli 2 frtot lefizetni nem tudta, — a kötvényben szabadon választandó bíróság lévén kikötve, — a kérdéses ügyvéd Nagy Mártont, mart. 17-én 2 frtnyi kötvénybeli tartozásáért az egri kir. járásbíróság előtt bepörölte, s alperes e birósághoz apr. 7-ére kitűzött tárgyalásra megidéztetett.

Időközben -— apr. 4-én — az ügyvéd Poroszlón megjelenvén, Nagy Márton fölkereste öt, s megkínálta a tartozásbeli 2 írttal. Az ügyvéd a 2 frtot elfogadta, s a keresetlevélnek Nagy Mártonnál levő Il-od példányára rávezette, hogy „jelen kereseti követelése fejében“ 2 irtot fölvett. Nagy Márton pedig ezzel nyugodtan hazament azon jóhiszemben, hogy tartozásbeli ügyét kiegyenlítvén, az idézésre Egerben megjelennie immár nem szükséges.

Azonban a kérdéses ügyvéd a 2 írttal meg nem elégedvén, s az egyszerű falusi pór együgyüségét felhasználván, Nagy Mártont, mint a kitűzött tárgyalásra meg nem jelenőt .makacsságban elmarasztaltatta; a biróilag megítélt perköltségre végrehajtást intéztetett, s a kifizetett 2 frt követelés után megállapított, s 30 mondd harminc forint 16 krra felszaporodott perköltségeket Nagy Márton ingatlan vagyonára betábláz- tatta, s ha — mint az előzményekből föltehető, — a további „törvényes eljárást“ folytatandja, az árverés, árfclosztás stb. tetemes költségei a csekély vagyon értékét fölemésztendik, s Nagy Márton, a rég kifizetett 2 frt tartozás miatt koldusbotra jut!

Ez a tiszta tényállás. Kétségtelen, hogy hasonló szomorú sors még számos tudatlan poroszlai föidmivest is érni fog, kik ezúttal esetleg szintén a nevezett ügyvéd eljárása alatt állanak.

Kérdjük már most: hol van itt a morál, a lelkiismeretesség és becsületesség, melyet a diploma birtoka megkövetel ? Hol az eskü szentségének megtartása, mely az ügyvédet polgártársai jogai s érdekeinek a törvény előtti megvédésére kötelezi ?

Franciaországban — honnét hazánk az ügyvédi kamarák üdvös intézményét átvette, — az oly ügyvédnek, kire hasonló égbekiáltó visszaélések bizonyulnak, az ügyvédi kamara szép csöndesen értésére adja, hogy „a további kellemetlenségek kikerülése végett, ügyvédi diplomájáról mondjon le.“ S az ily ügyvéd azon perctől kezdve megszűnt ügyködni.

Hát nálunk mire valók az ügyvédi kamarák?

Ennyit egyelőre. Ez azonban csak kezdet, s jövőre lesz alkalmunk még néhány hasonló ügyvédi eljárást a t. közönségnek, ismertetésül, bemutathatni.

Megyei élet.

Hevesmegye 1877. október hó 22-én Beöthy Lajos főispán elnöklete alatt tartott rendes bizottsági közgyűlésén a következő fontosabb ügyek tárgyaltattak.

Az alispán évnegyedes jelentése azzal vétetik tudomásul, hogy az egyes, intézkedést igénylő, pontokra nézve később fognak határozatok hozatni.

Az alispáni jelentés 17) pontja folytán, mely szerint az árviz által tönkretett T.-Halász község kitelepítése körül Graefl Károly bizottsági tag, mint az ez ügyben működött küldöttség elnöke, elismerésre méltó buzgalmat fejtett ki. s az ö hathatós közbenjárá•<| X Ä R C A. §£Filoida.

— Elbeszélés. —

(Vége.)

— Miért akartál ezzel a leánynyal titokban távozni a városból? Vagyonomat el akartad rabolni?

— A mit a tulajdonos eldob, az gazdátlan vagyon, kegyelmed eldobta ezt a nőt, én meg magamhoz vettem öt. Ezt nyilvánosan is megtehettem volna, mert. józan emberi felfogás szerint a birtokjog mégis csak engemet illet, de hát nem akartam mint idegen az itteni törvényhatósággal kötekedni.

— Mert félsz törvényhatóságunktól, ugy-e ? Félelmed egyszersmind vétked mellett bizonyít s hogy többé ne legyen alkalmad jogainkba avatkozni, s azokat keresztényi hited szerint birái- gatni, majd elteszünk olyan helyre, hol nem igen lesz módodban e kérdés felett hosszasan elmélkedni. — Hé! — kiálta elrekedö hangon — kötözzétek meg! — — — Többet nem tudott mondani, a sárga pergamenére eltorzult, most barna majd szederjes lett, szemei felfordultak, halvány ajkai levegő után kapkodtak, s vér borította el reszkető száját. Az öreg egész testében görcsösen remegett, még egyszer felemelkedett, nagyot kiáltott s aztán fejével hátra hanyatlott. A kiáltásra azonnal megnyilt az ajtó s a szolgák és örök a terembe rohantak. Egyidejűleg a mellékszobában női hangok hallatszottak. A zavarban fel lehetett ismerni az indus- nőnek szenvedélyes magas s egy öregebb nőnek mély hangját. Tisztán ki lehetett venni, a mint szavakat váltottak. „Téged nem hittak, neked nem szabad bemenned!“ kiáltá az öreg nő , „Hah! — vÍ8zonzá Djervassa — mért nem volna szabad. Az ördög mindjárt megszűnik lelkét marcongolni? A kegyetlen tigris nem fogja többé látni, hogy valaki reszketve boruljon köszvényes lábaihoz. Megmérgeztem az emberkinzót. igen, megmérgezfem. Boszut akartam állani kedves bárátnömért, rettenetes boszut. Rabnöje kezétől kell meghalnia, lábaimnál kell vonaglania s ha mindjárt megfojtanak, szétszaggatnak is, mégis látnom kell halálát, ez az én bo- szum !“

Szétbomlott, repülő hajjal, szétszaggatott ruhában rohant az indusnő a terembe. De mintegy szoborrá válva állott meg, a mint Filoidát az idegen ruházatban megpillantotta.

— Djervassa! — szólította meg Filoida zavartan reá néző barátnéját.

— Hát nem baltái meg!? — rebegé az indusnö s annyira reszketett a félelem és meglepetés miatt, hogy majd leroskadt.

— Élek , — felelt a görög leány — nézd, itt áll megmen- töm, ki engem a vizböl kihúzott s azért most velem együtt meg kell halnia. De talán még sem . . . nézd, kínzónk a halállal küzd . . .

— Oh! — sóhajtott fel mélyen Djervassa. Te élsz — s én éretted meggyilkoltam urunkat. Oh, hisz én iszonyú tettet követtem el.

— Iszonyú tettet? — susogá barátnője. Hát iszonyú tett az, ba egy tigrist megölnek s ez a mi ördögünk kegyetlenebb, iszonyúbb volt, mint egy tigris; ezt a tettedet megbocsátják isteneid, barátnőm. Hat nem akart-e ö engem is megölni, mikor a folyóba vettetett ?

— Te élsz, te nem haltál meg. Oh hogy viselem el ezt a gondolatot! — jajgatott az indusnö.

E beszéd a nagy terem egyik szögletében folyt, mig az ajtón mindig több-több ember tódult be. Gyorsan elküldték a kbe- dive házi orvosáért s az hamar meg is jelent egy féltucat segédorvossal, s nehány gyógyszerészszel, kik magokkal cepelték gyógyszeres szekrényeiket is. Nagy zavar uralkodott az egész házban ; futkostak összevissza, segíteni akart mindenki 8 tulajdonképen