Eger - hetilap, 1877

1877-10-18 / 42. szám

— 333 — épen most küldettek be szerkesztőségünknek a következő közked­veltségben részesülő, csinosan kiállított, s a legnagyobb gonddal szerkesztett 1878-i k évre kiadott naptárak. István bácsi naptára vagyis családos házigazdák­nak s gazdasszonyoknak, népnevelőknek, helységi elöljáróknak, iparosoknak és földmivelökuek való képes kalendárium 1878-dik közévre. Alapitá Majer István, szerkeszti Kőhalmi Klimstein József tanár. Közleményekkel Farkas Szerafin, Varga József, Maráz Ist­ván, Varga Mihály, Novák Lajos, De Gerando A., Sagmüller Jó­zsef, Wayand Géza, Maszlaghy Ferenc, Nyulassy Antal, stb.-től. Tartalma: I. Az erkölcsi világ. II. Gazdák naptára. III. Népneve­lők naptára. IV. Történeti naptár. V. István bácsi a hazában és a nagy világban. VI. A művészet országából. VII. A természet-vilá­gából. VIII. Tréfák mezeje. Számos képpel. XXIII. évfolyam. Ara fűzve —.50 kr. Falusi gazda naptára 1878-ik évre. A magyar gazdák, kertészek, lelkészek és tanitók számára. Biró P., Deiniu- ger J., Ebner S., Gábor J., Grand M., Grubicy G., Henscb Á., Molnár J., b. Nyáry Gy., Dr. Nyáry F., Ordódy I., Villási Pál s többek közreműködésével szerkeszti Máday Izidor. XIV. évfolyam, számos ábrával. Ara fűzve —.80 kr. L i d é r c-n a p t á r 1878-ik évre. Elbeszélések, úti kalan­dok stb. gyűjteménye. XVII. évfolyam. Sok képpel. Ara fűzve —.60 kr. H o n v é d-n a p t á r az 1878-ik évre. (Egyúttal katonai naptár.) A magyar nép számára, szerkeszti Áldor Imre. XI. évfo yam. Mosonyvár ostroma nagy cim- s a szöveg közé nyomott Iszámo8 kisebb képpel. Ára fűzve —.60 kr. A „népzászlója naptára 1878-ik évre. A magyar nép számára, szerkeszti Áldor Imre. X. évfolyam. „II. Mohammed bevonulása Konstantinápolyba," nagy cím- és sok kisebb képpel. Ára fűzve —.40 kr. K o s s u t h-D a p t á r 1878-ik évre, szerkeszti Honfi Tiha­mér. VIII. évfolyam. Kossuth Lajos legújabb nagy arezképével. Ára fűzve —.10 kr. Borászati naptár 1878-ik évre. Szerkeszti Dr. Nyári Ferenc. V. évfolyam. Több ábrával. Tartalma: I. Természettudo­mányi rész. II. Szöllö8zeti rész. III. Borászati rész. IV. Apróbb közlemények. V. Házi tanácsadó. VI. Mulattató rész. Borkorcsolyák. Ara fűzve —.80 kr. Deák Ferenc naptár 1878-ik évre. Szerkeszti Al- dor Imre. II. évfolyam. Zichy Mihály „A királyné Deák Ferenc ravatalánál“ nagy rajzával s sok képpel. Ára fűzve —.50 kr. Eötvös naptár 1878-ik évre, tanférfiak és tanügyba- rátok számára. Az Eötvös-alap javára kiadja a központi gyüjtöbi- zottság Zichy Antal, Szász Károly, Pósa Lajos, Lederer A. stb. közreműködésével szerkeszti György Aladár és Komjáthy György. I. évfolyam. Ára fűzve —.60 kr. I p a r o 8-n a p t á r az 1878-ik évre. Szerkeszti Gelléri Mór az „Alföldi Iparlap“ szerkesztője. Számos fametszettel III. évfo­lyam. Ára —.50 kr. E naptár, hazai nevezetes iparosaink arcképei között G y u b e k Lajos egri tevékeny és széles körben ismert iparos polgártársunk arcképét is hozza. Nevessünk! mulat tató naptár a gyönyörűséges 1878-ki esztendőre, megcsinálta vala egy asztromókus, számos il- Instratiókkal. Ára fűzve —.40 kr. A magyar nép naptára 1878-ik évre. Képes kalen­dárium sokféle hasznos és mulattató olvasmánynyal ellátva. Szer­keszti Tatár Péter. Sok képpel. Ára fűzve —.30 kr. Burger Zsigmond özvegye kiadásában pedig a „Szegedi ké­pes naptár“ jelent meg, elég ügyes tartalommal. Ára 30 kr. Mi hir a nagy világban? Képviselöházunk a közelebbi napokban a szeszadó törvény- javaslatot tárgyalta, s azt a f. hó 15-iki ülésben átalánosságban el­fogadta. Az arany-járadék aláiróit a magy. ált. hitelbank igazgatósága körlevélben értesíti, hogy reductió történni nem fog, s az aláírók az egész aláirt összeget befizetni kötelezve vannak. A befizetés f. hó 18—24-ig történik, és pedig 100 arany forintra a f. kamat szelvények megtérítésével együtt 82 frt 58 krt. aranyban , vagy a napi árfolyam szerint ez összegnek megfelelő papírpénzben. A diósgyőri vasgyárat, a magyar állam e szerencsétlen ipar- vállalatát bérbe adni a pénzügyminiszternek mindeddig nem sike­rült, s igy annak évi szükséglete ismét a költségvetés egyik ter­hét képezendi. A székelyföldi mozgalom föintézöi : Barta Miklós és Ugrón Gábor, a kik egyszersmind besorozott katonák is, Olaszországba menekültek. A Csik és Udvarh'ly megyében letartóztatottak szám- szerint négyen csendöri és katonai fedezet alatt Marosvásárhelyre hozattak, és a kir. tvszék börtöneiben helyeztettek el. A tvszék a vádhatározatot f. hó 11-én hozta meg. Az előadó biró az ügyet bűnténynek nem minösitette s a letartóztatottak szabad lábra helye­zését véleményezte. De a szász nemzetiségű elnök s még egy szász biró zendülési bűntényt állapítottak meg, s a további vizsgálatot elrendelték. Franciaországban, mint a legutóbbi táviratoa je­lentik, a választásoknál a köztársasági párt diadala biztosnak te­kinthető. Az orosz-barát, republikánus párt diadala tehát, Francia- ország eddigi külpolitikai tétlenségét maradandóvá fogja tenni, a mi érdekeink ellenére. Legutóbbi táviratok szerint a választások- végeredménye 330 republikáuus 191 conservativ. A harctéren majdnem teljes szünet állott be. A múlt heti esőzések folytán sárba rekedt csapatok és szállítmányok, csak most kezdenek ismét előrejutni, s az orosz hadmivelet nagy kése­delmet szenvedett. Ezt a késedelmet pedig a törökök igen jól fel­használták. egyrészt, csapat öszpontositásokra, másrészt, Plevna biztosítására. Szevket pasa ugyanis , harmadszor is eljutott Plev- nába, újból elláta Ozmán seregét mindennel. A közlekedés Plev- nától egészen Szófiáig teljesen szabad, még a távirda is helyre van állítva. Ellenben az oroszok helyzete Bulgáriában naponta kétségbeejtöbb. Turnu és Nikápoly közt a hidat a vihar szétsza­kította, a szisztovai híd is tarthatlan, a közlekedés tehát teljesen megszakadt, s a hadsereg élelmezése lehetetlen. Azonkívül a bolgá­rok sem nagy kíméletet tanúsítanak muszka felszabadítóik iránt. A távirda-sodronyokat oszlopostul együtt ellopdossák. Az ázsiai harctéren Muktár pasa, folyvást aratja a diadalo­kat, most már erélyesen megkezdte a támadást orosz földön. Ez alkalomból proclamatiót intézett hadseregéhez, melyben a békés lakosság személye és vagyona irán' a legnagyobb kíméletet köti katonáinak szivére. Annyi bizonyos, hogy e pogány török fel­hívás merőben különbözik a kér. és istenfélő Miklós nagy herceg híres napiparancsától, melyben a legnagyobb szigorúságot és kímé­letlenséget, a vért és vasat a tüzet és pusztítást, köti lelkére, a 8z. kereszt jelében az emberiség és eivilisatió nevében harcoló ka­tonáinak. • A török kormány nagy készületeket tesz, hogy Risztics urék kékeszegésére azonnal megadja majd a kellő választ. A bosnyák mohamedánok rendkívül föl vannak ingerülve a hitszegő szerbek ellen, s tömegesen sietnek a zászlók alá. A szerb békeszegés hírére, azonnal, három ponton fognak török csapatok betörni szerb terü­letre. E helyeken már is tizennyolc ezer főnyi sereg áll, de már útban van huszonöt ezer ember. E haderővel, csak némileg jó ve­zetés mellett is Szerbia rövid idő alatt össze lesz tiporva. Hirf&zér. * (Személyzeti.) Karstenfelsi Pacor Albert honvéd-ezredes, kas­sai honvéd-kerületi daudárnok f. hó 16-án városunkba érkezett. * (Rendkívül érdekes hangverseny.) Verdi nagyszerű „Requi- eme,“ mint lapunkban már több Ízben jeleztük, egy. nagy részben olasz énekművészekből álló társulat által f. évi nov. hó 3-án szombaton estve fog városunkban elöadatni. Az előadó művészek K a u s e r-G erster Berta assz. (sopran), ki jelenleg Buda­pesten a nemzeti színháznál tetszés közt vendégszerepei: Pap- r i n i k. a. (alt) Z o b e 1 1 i (tenor) és A I s i n a (bassus). Az orchesterrészt két zongoraművész fogja zongorán előadni. A ’he­lyiség iránt, hol a hangverseny tartatni fog, még nem adhatun k határozott értesítést, de úgy tudjuk, hogy a főfigyelem a közönség kényelmére fog fordittatni. Helyárak : Körszék az öt első sorban 2 frt, számzott szék a többi sorokban 1 frt 50 kr, belépti jegy 1 frt. Előjegyezhetni t. Köllner L. gyógytárában Jogakaderaiai pol­gárok, fögymnasiumi tanúlók, s képezdei növendékek annak ide­jén, ha személyesen jelentkeznek, kedvezményben fognak részesülui. Azt hiszsziik, e rendkívüli műélvezetre nem szükség t. müvészetked- velö közönségünk pártoló figyelmét tüzetesebben fölhívnunk. * (Gyászhir.) Domonkos Ferencné szül. Sisvay Anna, élete 64-ik boldog házassága 34-ik évében f. hó 16-án tüdövészben el­hunyt. A boldogultban a mélyen sújtott férj, példás és gyöngéd hitvestársat, társas köreink egy szép műveltségéről, s jótékonysá­gáról széles körben ismert nőt vesztettek. Temetése a mai nap d. e. 10 órakor fog végbemenni. Az igazak és jók angyala őrködjék örök álmai fölött. * (Helybeli fSgymnasinmunknál) a beállott 1877 — 78 tanévre bejegyeztetett: nyilvános tanuló 513, magántanuló 3, — összve-

Next

/
Thumbnails
Contents