Eger - hetilap, 1877

1877-10-11 / 41. szám

J0T Melléklet az „Eger“ 4Í-7& száradhoz. Az egri kir. tvszék miut telekkönyvi hatóság ré­céről közliirré tétetik, hogy Varga János, és Losoncai ^nna végrehajtatónak Kaknics Ferenc, és neje Hegyi Mária végrehajtást szenvedők elleni 100 forint töke s járulékai iránti végrehajtást szenvedett felektől lefoglalt egri b. 2048. sz. tjkvben A f 2573. hr. sz. a. felvett és 200 írtra becsült ház; továbbá egri k. 1712 sz. tjkvben A f 223f, hrsz. alatt felvett és 229. írtra becsült szöllö ingatlanok az 1877. évi november hó 7-ik napján d. e. 9 órakor mint eisö- és 1877. évi december hó 12-ik napján d. e. 9 órakor, mint második határidőben ezen kir. tvszék tanács teremében megtartandó nyilvános ár­verésen kővetkező feltételek alatt eladatni fognak, u. m.: 1-cr. Kikiál ási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtok nem fognak eladatni. 2-ik árverésen becsáron alól is eladan- dók lesznek. 2-or. Árverezni kivánók tartoznak az in­gatlan becsárának 10«/o százalékát készpénzben , vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3- szor. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: az első 1/3-át az árverés jogerőre emelkedé­sétől számítandó 15 nap alatt, a második 1/3 át ugyan­azon nap'ól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó vételári részt ugyanazon naptól számtandó 6 hónap, alatt, minden > gyes vételári részlet urán a birtokbalépés nap­jától számítandó 60/0 kamatokkal együtt ezen kir. te lektvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó- mint birói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4- szer. Vevő köteleles az épületeket a birtokba lépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 6-ör. Az árverés jog­erőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birto­kába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől öt illetik. 6-szor. A tulajdonjog bekeb- lezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az át­ruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikéi ek eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyi­kének kérelmére a prts. 459. §-a értelmében vevő ve­szélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mel­lett, újabb árverés alá boc.-áttatni, és csupán egy ha­táridőnek kitűz'se mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött ja­vak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy úgy az ingó mint ingatlanokra elsöbbségijogokat érvényesítőin vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetmény közzétételének napjától számítandó 15 nap alatt, ha­bár külön értesítést nem vetlek is, ezen törvényszéknél nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasitatni. Az egri kir. tszéknek 1877. évi szept 1-én tartott ülésében. Az egri kir. trvszék helnöke, (296) 2 3.__________________SZUHÁNYI JÁNOS. Az egri kir. törvényszék mint tkkönyvi hatóság ré­széről közhírré tétetik, hogy Völgyi Lajos végrehaj­tatónak Csontos János b Balogh Gergely végrehajtást szenvedők elleni 38 frt tőke s járulékai végrehajtási ügyében Csontos Jánosnak a szűcsi 26-ik sz. tjkvben A. 1.1 — 7. rendez, a. felvett >/« telekből s A f 213 hrsz. a. felvett parlag szöllöböl 363 írtra becsült */« résznyi birtokjutaléka az 1877. évi november hó 13-ik napján d. u. 3 órakor mint első- és 1877. évi december h 18-ik napján d. u. 3 órakor, mint második határidőben Szűcs községi házánál megtartandó nyilvános árverésen kővet­kező feltételek alatt eladatni fog, u. m. : 1-ör. Kikiál­tási ár a fenti becsár , melyen alul az első árveréskor az ár ver érre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2-or. Ár­verezni kivánók t: rtoznak az ingatlan becsárának 10%-át készpénzben vagy ovadékképes papírban a ki­küldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig : az első Vs át az árverés után azonnal, a második ‘/3-át ugyanazon naptól szá­mítandó 3 hónap alatt, az utolsó l/s-át ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt-, minden egyes vételári részlet uláti az árverés napjától számitan ló 6% kama­tokkal együtt ezen kir. Tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri kir. adó- mint birói letéti pénz­tárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog be- számitatni. 4-er. Az árverés után azonnal vevő a meg­vett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett in­gatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik, ö-ör. A tu­lajdonjog bekeblezése csak a vételár es kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszkö­zöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 6 szór. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyiké­nek eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt fe­lek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmé­ben vevő veszélyére és költségére, bánátpénzének el­vesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni- és csu­pán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alól is eladatni fog. Felbivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni véiuek, hogy e részbeni keresetei­ket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is , ezen kir. tvszéknél nyújtsák be : különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólitattnak, azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmá­val leendő képviseltetésök végett, helyben megbízot­tat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig je­lentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Az egri kir. Törvényszék mint telekkönyvi ható­ság, Egerben 1877-dik évi szept. hó lö-ik napján tar­tott ülésében. Az egri kir törvényszék helnöke (300) 2—3 ______________SZUHÁNYI JÁNQ8, Az egri kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság ré­széről közhírré tétetik, hogy az egri egyházmegyei ala­pítványok gondnoka végrehajtónak Miskolczi Imre, Miskolczi Mária, Hajnal Ferencné s kiskorú Miskolczi Ignác mint néhai szüleik Miskolczi Imre s neje Göböly Kozál örökösei végrehajtást szenvedők elleni 42 frt járulékai iránti végrehajtási ügyében, a nevezett vég­rehajtást szenvedő közös tulajdonát képező, az egri b. 556. sz. tjkvben A f 690. hrsz. a. felvett 100 írtra be­csült ház s beltelek az 1877. évi október hó 23-ik nap­ján d. u. 3 órakor mint első- és 1877. évi november hó 27-ik napján d u. 3. órakor, miut második határ­időben, a tvszék Tanácsteremében megtartandó nyilvá­nos árverésen következő feltételek alatt eladatni fog u m. : 1-ször: Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor #z árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2-szor. Árverezni kivánók tar­toznak az ingatlan becsárnak 10% készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köteles vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: az első */:i-át az árverés után azonnal a második '/3-át ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt az utolsó '/a át ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt-, min­den egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó- mint birói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biz­tosítani. 5-8zör. Az árverés után azonnal vevő a megvett ingatlau birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan kaszna és terhei ez időtől öt illetik. 6-szor. A tulajdon­jog bekeblezése csak a \ ételár és kamatainak teljes le­fizetése után fog vevő javára a hivatalból eszközöltetni. Az átruházási kőllségek vevőt terhelik. 7-szer. A meny­nyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének ele­get nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bár­melyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mel­lett, újabb árverés alá bocsáttatni- és csupán egy ha­táridőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is el adatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni- vagy más igényt, av agy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kerese­teiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár kü­lön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszéknél nyújt­sák be: különben azok a végrehajtás folyamát nem gá­tolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir trvszék székhelyén, vagy annak közelé­ben laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával le­endő képviseltetésök végett helyben megbízottat ren­deljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni Az egri kir. tvszék, mint telekkönyvi hatóság Eger­ben 1877. szept. hó l-sö napján tartott ülésében. Egri kir. tvszki elnök (304) 2-3 VAVRIK BÉLA. A egri kir. tkvi törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Bóta Szilárd végrehajtatónak Balogh Gergely végrehajtást szenvedő elleni 16 frt s járulékai iránti végrehajtási ügyében a szűcsi 4-ik sz tjkvben A. 1. és 2. rsz. alatt felvett ház s belsőségből, a végrehajtást szenvedőt illetőt 60 írtra becsült Vis’tod részuyi jutalék, s az A. I. 3 —18. rend a. felvett két egész telekből őt illető 450 írtra becsült 7,6-od résznyi jutalék, vagyis őt illető összesen 510 írtra becsült 2/s bel és kültelek az 1877. évi november hó 13-ik napján d. e. 10 órakor mint első, és 1877. évi december hó 18-ik napján d. e. 10 órakor mint máso dik határidőben, Szűcs község házánál; megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog u. m. 1-ör. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött bir­tokok nem fognak eladatni. 2-or. Árverezni kivánók tar­toznak az ingatlan becsárnak 10°/0 készpénzben vagy ovadékképes papirban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: azelsö 1/3-át az árveréstől rzámitandó 8 nap alatt, a második 1/3-át ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utólsó ‘/i át ugyanazon naptól számítandó 6 hó alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokba­lépés napjától számitandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. tvszéknél elöre'kieszközölt utalvány alapján az egri m. k. adó- mint birói letéti pénztárnál lefizetni. A bá­natpénz az etsö részletbe fog beszámíttatni. 4-er. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztositani. 5-szőr. Az árverés után azonnal vevő a megvett ingatlan, birtokba lép ennél fogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-or. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatai­nak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból esz­közöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-er. A menynyiben vevő az árverési feltételek bármelyiké­nek eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 469. §-a értel­mében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul iseladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogo­kat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik köz­zététele napijától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszék mint tlkkvi hatósághoz nyújtsák be : különben azok a vég­rehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feles­legére fognak utasittatni. Végül felszólitatnak azon jelzálogos hitelezők kik nem ezen kir. tszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek, aunak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, el­lenkező esetben Kiss Lajos ügyvéd, mint hivatalból ki­nevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Az egri kir törvényszék helnöke (290) 3 - 3 SZUHÁNYI JÁNOS. Az egri kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Szele Gábor egri egy­házmegyei alapítványok gondnoka végrehajtatónak Bozsik János és Szűcs Erzsébet végrehajtást szenvedők ellen 105 frt töke, s járulékai iránti végrehajtási ügyé­ben Szües Erzsébet Bozsik Jánosnétól lefoglalt az egri b. 1526. sz. tjkben A X 1844 hr. sz. a. felvett és 226 írtra becsült ház felerésze, úgy Bozsik Jánostól lefoglalt egri b. 3460. sz. tjvben A. f 2144. hr. sz. alatt felvett és 20 írtra becsült pincze igatlanokra 1877. évi október hó 17-ik napján dél e 9 órakor, mint első- és 1877. évi november hó 27-dik napján dél. előtt 9 órakor, mint második határidőben, ezen kir. tvszék tanács termében megtartandó nyilvános ár­verésen következő feltételek alatt eladatni fog, u. m.: 1-ör. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni Il-ik árverésen azonban becsáron alul is ela­dandó lészen. 2-or. Árverezői kívánók tartoznak az in­gatlan becsárának 10«/, készpénzben, vagy ovadékképen papirban a kiküldött kezéhez letenni. 3-or. Vevő köte­les a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig : az elsőt árverés jogerőre emelkedésétől számitandó 16 nap alatt, a másodikat ugyauazon naptól számítandó 3 hó­nap alatt, az utelsó résztletet ugyanazon naptól számi­tandó 6 hó alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számitandó 6®/o kamatokkal együtt ezen kir. telektörvényszéknól előre kieszkozött utal­vány alapján az egri m. kir. adó- mint birói letéti pénztárnál lefizetni, A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett in­gatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei öt illetik. 6-szor A tulajdonjog beke­belezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az át­ruházási költségek vevőt terhelik. 7-er. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyi­kének kérelmére a polg. tkrdtts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére bánatpénzének elvesztése mellett, ujubb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alól is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kerese­teiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harma­dik közzététele napjától számitandó 15 nap alatt, ha­bár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszékDÓl nyújtsák be : különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolváu, egyedül a vételár feleslegére fognak utasit­tatni. Egri kir. törvényszéki helnök. (294) 3-3 SZUHÁNYI JÁNOS.

Next

/
Thumbnails
Contents