Eger - hetilap, 1877

1877-08-09 / 32. szám

253 A néphez beszédeket tartottak Kékessy Kálmán, Ktiríhy Antal, és Himfy József. A népgyülés elnökül Berec Ferencet, jegyzőül Csö­mör Kálmánt választotta meg, s egy a pesti népgyülés nyilatko­zata szellemében szerkesztett javaslatot fogadott el, mely a kor­mánynak le zen felterjesztendő. A javaslat elfogadása mellett vi- sontai Kovách László, Gyöngyös város orsz. képviselője tartott egy lelkesítő beszédet. A meeting folyama alatt nem hiányoztak a buzgó gyöngyösi hazafiaknak az oroszok ellen megújult éles nyi­latkozatai. * (Az egri kir. ügyészség részéről) fölhivatnak mindazon igen tisztelt urak és úrnők, kiknek jaVitás végett a rabdologházhoz bi­zonyos bútordarabjaik átadva lettek, miként azokat — minthogy már régebben kijavitvák — a munka-árak megküldése mellett — 8 nap alatt elvitetni szíveskedjenek. Szabó János, egri királyi fogház-felügyelő. * (Távírda- és postaforgalom.) Az 1877. év I. felében az egri távirda-állomásnál a távirdai forgalom és bevétel következő volt: feladatott 3257, érkezett 3431, átvétetett 220, összesen 6908 db sürgöny. Bevétel volt 1611 frt. A hatvani távirda-állomáson feladatott 878, érkezett 981, átvétetett 3574, összesen 5433 db síirg. Bevétel 441 frt 50 kr. A gyöngyösi távirda-állomásnál fel­adatott 2714, érkezett 3535, átvétetett 1393 összesen 7645 db sürg. Bevétel 1289 frt: 35 kr. - - Ugyancsak e f. év I. felében az egri m. kir. postahivatalnál az összes bevétel lett 99,655 frt. 59 krt. Kiadás: 45,866 frt. 39 kr.Bevételi többlet 53,789 frt. 2. o. kr. * (A Franklin-Társul at.) Budapesten ismét néhány, kiadá­sában újabban megjelent, s igen csinosan kiállított könyvet kül­dött be szerkesztőségünknek, még pedig: A falusi könyv­tár 24. füzete. Állatorvosi jó tanácsok. Második könyv: A beteg- állat-gyógytan, szülészet és hullavizsgálat, irta Dely Mátyás. Ára fűzve 50 kr. Gazdasági olvasmányok minden rendű gyakorló és tanuló gazdák számára. Összeállították Sporzon Pál és Ébner Sándor. Ára kemény kötésben 1 frt 20 kr. Olcsó könyv­tár. 36—40 füzetei. 36. füzet. Zichy Antal elbeszé­lései. Ára fűzve 30 kr. 37. füzet. Quintus Horatius FI a ecus. A költészetről. Fordította Czuczor Gergely. Ára fűzve 20 kr. 38. füzet. F 1 e g 1 e r Sándor. A magyar történetírás történelme. — Sayous Eduard. A magyar történelemi útforrásai. Mind a kettőt fordította ifj. Szinnyei József. Ára fűzve 60 kr. 39. füzet. Sand György. Az ördö g-m o c s á r. Beszély. Franc. ford. C s u- k á s s i József. Ára fűzve 30 kr. 40. füzet. Lessing G. E. L a o k o o n, vagy a festészet és költészet határairól. Futólagos fejtegetésekkel az ókori művészet történetének egyes pontjaihoz. Fordította és bevezette Braun Zsigmond. Ára fíizve 50 kr. T ö r- ténelmi könyvtár 34—39. füzetei. Ára egy-egy füzetnek 40 kr. 34. fiiz. Erdély aranykora. Irta Aldor Imre. 35. fűz. Nagy Constantines ászár. Irta Áldor Imre. 36. Kereszt és félhold vagy a mórok Spanyolországban. Irta Áldor Imre. 37. Augusztus római császár. Irta Áldor Imre. 38. Nagy Lajos király uralkodása. Hazai történetírók nyomán irta dr. Toldy László. 39. Róma alapí­tása és hőskora. Irta Áldor Imre. Találmányok könyve 15—20 füzetei (a második kötetnek vége). Ára egy-egy füzetnek 40 kr. Ismeretek a k é z m ü- és müipar me­zejéről. Szerkeszti Frecskay János a földmivelés-. ipar és ke­reskedelemügyi magyar királyi miniszter megbízásából. Tartal­muk: Sárgaréz. — Talmi arany. — Ólom cinn és higany. A fon- csor. — Ezüst. A pénzverés. — Arany, platina és társai. Az arany­mosás. Az új aranytelepek : Mexikó, Kalifornia, Ausztrália. Arany- füst. Aranyozás. Palladium, Osmium, Iridium. — Aluminium és mag­nézium. — Agyagáruk és a porcellán. — Tégla, pipa, edény-, ter- racottagyártás. — Mész, cement és gyps. — Timsó, sziksó és sa­létrom. Az üveg és gyártása. A kén ipara. — A gyujtószerek fel­találása és a vilió. — A fényképirás. — A lőpor s robbantószerek. — A festékek és készítési módjuk. — Az Eggenbergerféle budapesti akad. könyvkereskedésben megjelent: „Törvénycikk a gyámság- és gondnokságról“ hiv. kiadás. 1 fűz. ára 60 kr. Kellcr-Hegedíis-féle iskolában.) — Cifra-Sánc negyedben: Béta Ig­nác. Gabonyi Ignác. Kocsis Ferenc. Jósvay Gábor. Zsuffa Pál. (A sánci iskolában.) — Makiár I. és II. negyedben: Kubik Nándor. Paliagy István. Kormos András. Mózer Antal. Zahorec János. Pám István. Radácsy Pál. Kövér István. Krausz Ignác. (Makiár felső isk- ban. Vécsyféle ház.) — E küldöttségek f. hó 5-én kezdik meg az összeírást, mely tart f. hó J 6-áig, s ezután a választók lajstroma megtekintés is netaláni felszólalás végett az összeírás helyiségében három napig kitétetik. Tisztelettel felhivatnak tehát a rom. kát. hitfelekezet tagjai, hogy jogaik érvényesítése végett a küldöttségek előtt megjelenni szíveskedjenek. Minél nagyobb a hatáskör és jog, melyet a törvény és rendszabályok az iskolaszékre ruháznak, an­nál komolyabban igyekezzünk felkarolni a rom. kát. hitfelekezeti iskolaszék szervezésének fontos ügyét. Kelt Egerben, a rom. kaf. hitfelekezeti iskolaszéknek 1877. évi jul. hó 29-én tartott iskola­széki ülésében. Az elnökség. * (Az egri közegészségügyi bizottság) mozog. Ergo: él, mert élet­jelt ád magáról. Mióta lapunkban egy, c testület hatáskörét szoro­san érintő cikksorozat indult meg, azóta — úgy halljuk — két­szer is tartott már ülést. Üdvös határozatairól azonban, minden kíváncsiságunk s érdeklődésünk dacára sem hallhattunk meg sem­mi.', és pedig anm. kevésbbé, miután e t. testület jónak látta kije­lenteni, hogy az érintett cikkek ismeretlen (?) Írójával szóba sem áll (!!), s intézkedéseit lapunknak, s igy a nagy közönségnek sem fogja tudomására juttatni; jóllehet a t. bizottság egy elfogulatlan tagja helyénvalónak találta a sajtónak az érintett cikkekben foglalt alapos felszólalását, valamint azt is, hogy a bizottság ténykedése 8 eljárása, a közönség tájékozása végett, a nyilvánosság terén köz- zététessek. Nincs tehát ezek szerint számunkra más mód hátra, mint­hogy jámbor türelemmel várjuk, mit fognak szülni a hozott intéz­kedések. Tiszta szívből óhajtjuk, nehogy azon ismert mesét juttassák eszünkbe, melynek cime: „Paríuiiunt montes . . . .“ — Komolyan szólva pedig: a legjobbat várjuk a t. bizottság resurrectiójától. * (A közegészségügyi bizottság figyelmébe!) Az egri nagypré­post , Lengyel Miklós ö nsga jelenleg Gasteinben keres üdülést. Ezalatt az élhetetlenség távollétét felhasználva, palotája udvarát sertéshizialóvá változtatja által, és a sertés-trágya piszkos folya­dékát a kőfalon keresztül vágott nyíláson a legnagyobb kozleke- désti útcák egyikére, az Erzsébet-sétányra ereszti, s az egész kör­nyéket elszenvedhetetien bűzzel árasztja el. A tisztes four mindezek­ről semmit sem tud, és kulcsárja, ki ezen visszaélés miatt már több oldalról lett figyelmeztetve, füle dobját sem lendíti meg, s folyvást dacol az erélyes rendőrséggel, és a közönség türelmével. Üdvös lesz ezen emberre egy oly büntetést mérni vakmerőségéért, mit teljes életében megemlegethetne, mert a nyilvános utcák nem arra valók, hogy sertést-hizlaló piszok undokságával és káros ki­gőzölgésével árasztasanak el. Elég nagy a káptalan udvara, hol tudtunkkal a többi kanonok urak hizlaltatnak, s a paloták udvara, hol 100 evés aló k és narancsligetek virítanak, nem sertés-te- nyészdéknek lettek állítva. * (Köszönet-nyilvánitái és figyelmeztetés!) Több — helybeli fögymna8iutni tanuló és növendék leányka, a folyó szünidő alatt azon nemes ön-elhatározásból: hogy az árvaápolda szükségeit fe­dezni segítsenek, egy pár színdarab előadását tűzték ki célul és a múlt hó utólsó napján — az árvaház helyiségében, — számos lá­togatók jelenlétében , már is a várakozást felülmúló sikerrel adták elő a „Betyár kendője“ cimü népszínművet. — Meily előadás jö­vedelméből, a szükségletek fedezésén felül maradt 25 ftot, az ár­vák javára azonnal kézbesítették. — A szépért s jóért buzgó zsenge ifjúság szép eredményt tanúsított, az előadás sikerülése által, s nagy dicséretre méltó emberbaráti célját a nagyérdemű közönség is sietett elősegíteni. — Midőn tehát az árvák nevében is hálás köszönetét mondok mindkettőnek , egyszersmind tisztelettel figyel­meztetem a t. c. közönséget, miként: rövideden — jó előre hir­detendő napon a szorgalmas jótékony növendékek a „Villám Bandi“ népszínművet fogják előadni. A heves-szolnok megyei árva ápoldát gondozó nöegylet elnöke: Syposs Károly né. * (Az egri gór. n. egy. hitfelekezet) anyaüönyveinek lapunk­ban többször érintett szerbnyelvü vezetése ügyében, az illető egy­házközség lelkésze, nt. Jankovics György ur által nyújtott felvilá­gosítás alapján, az igazság és méltányosság érdekében kinyilatkoz­tatjuk , hogy a nevezett ielkész úr a kérdéses anyakönyvek veze­tése körül csak kötelességét teljesítette, s e részben öt a lapunkban felhozott vádak és erősebb kifejezések egyáltalán nem érinthetik. * (A gyöngyösi népgyülés) az orosz kegyetlen hadviselés ellen való tiltakozás ügyében, múlt vasárnap, f. hó 6-án, a városház te­rén, mintegy 6000-nyi polgár lelkes részvéte mellett tartatott meg. Termény-árak. 1877. aug. 9. Eger: Nagyobb mennyiségű szemes élet behozatala folytán csökkent árak: t. búza (73 — 75) 9.60—10.40 frt; (76—77) 10.60 —11.80 frt. (78—80) 11—11.20 frt. Kétszeres és rozs: 7.80—8.40 frt. Árpa: 5.80—6.70 frt. Kukorica 7.10—7.30 frt. métermázsáukint. Zab (56 ki gr.) 3.20-3.40 frt. Riadó tulajdonos és felelős szerkesztő: Szabó Ignác.

Next

/
Thumbnails
Contents