Eger - hetilap, 1877
1877-08-09 / 32. szám
251 nyék átvételére, sőt mint igazgató-tanácsos e tekintetben elsőbbségi jogot vindikált magának. Az igazgató-tanács a kérést méltányosnak találván, elhatározta, hogy a szelvények az említett föltétel alatt G. urnák adassanak által. Az igazgató-tanács azonban, jó hiszemüségében, nem vette észre, hogy ez üzletben mennyire ki van játszva a furfangos colléga által, kinek ez úttal, mint az intézet igazgatására a közbizalom által meghívott tanácsosnak, nem a „prima persona ego“ jelszavának érvényesítése, hanem mindenek fölött a taDács fölvilágositása, s az intézet érdekének megóvása, nem pedig megkárosítása lett volna hivatásszerű, sőt becsületbeli kötelessége. A szelvényeken t. i. az is áll : hogy azok értéke, a beváltó tetszése szerint, ezüst helyett frankokban, vagyis aranyban is fizettetik. Már pedig, aki nem rostéi a mai börze-árfolyamba tekinteni, azonnal meggyözödheiik, hogy ez idő szerint az ezüst és arany ágiója körülbelül 9—24 között variál, s igy mintegy 15%-al differál. A „gsebüfielö“ igazgató-tanácsos úr tehát ez üzletnél 150/o-kal károsította meg, „saját zsebe javára“ azon intézetet, melynek érdekeit becsületesen képviselni, s előmozdítani vállalkozott, midőn magát igazgató-tanácsosnak megválasztatta. Pedig hát a „rebach“-ból, az előbb kérvényezőnek, kinek pedig minden esetre meg volt az „elsőbbségi“ joga, s az intézet irányában még morális kötelezettségben sem állott, még „sáp“-ot sem adott! Előadtuk a tényállást egyszerűn, a maga mezetlen valóságában. A közönség ítéljen fölötte. Mi, részünkről, csupán két szerény kérdést kockáztatunk : 1 Kivánatos-e, hogy azok, kik pénzintézet igazgatására vállalkoznak, becsületesség, hűség, lelkismeretesség, s jó akarat mellett, némi szakértelemmel is bírjanak, a pénzügyi dolgokba egy kissé tüzetesebben is betekintsenek, hogy eléforduló hasonló esetekben a furfangosság kijátszásainak ne legyenek kitéve? 2. Viselheti-e az igazgató-tanácsos tisztét továbbra is jó lelkiismerettel s nyilt arccal az oly egyén, ki az intézet érdeke ellenében ily perfid módon járt el? A választ e kérdésekre adják meg magok az illetők. Különben nincs kétségünk benne, hogy annak idején a közgyűlésen akadni fognak részvényes tagok, kik az ily eljárást il- lustrálni fogják. Egy részvényes. Levelezés. Kerecsend, julius 30. A közhangulatnak s a nemes tett iránti háladatosságnnknak kifejezésére örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy lelkünk melegével mondjunk köszönetét és hálát főpásztorunknak, atyai sze- retetet s hivei iránt örökös gondosságot tanúsító kegyelmes érsek atyánknak, dr. Samassa József urnák, a ki midőn széles egyházmegyéjében mindenütt segíteni igyekszik, különösen a patronatus- sága alatti számos hitközségeket örvendezteti meg idönkint túláradó kegyességével. így a kerecsendi anya- és a hozzátartozó de- méndi fiókegyhaz iskolaépüleieit s a kántorális lakokat a sok oldalról igénybe vett, valóban túlterhelt nép iránti figyelemből, saját költségén, úgyszólván a hívek hozzájárulása nélkül újból befedette s helyre-állitotta. Nálunk pedig kegyelmes föpásztorunknak már rég különös figyelme tárgya volt a községünkből kimagasló torony, mely a hívek szivét s lelkét a magasba irányozza. Ha a múlt dicsekedhetik nagynevű jótevőkkel, kik mestermüveket alkotni tudtak és akartak is, mi elmonghatjuk főpásztorunkról, hogy ö a múlt szép emlékeit megbecsülni, fentartani, a jótétemények traditió- ját nevelni tudja és akarja is. Templomunk monumentális mű, melyet a nagynevű Eszterházy püspök az egri vár faragott köveiből építtetett, s mely már első tekintetre is leköti az utas figyelmét. Közelebb maga e mű koronája, a torony teteje roskadozó állapotban lévén, szükségessé vált annak restauratiója. Érsek ö excellen- tiája e toronytetöt most saját költségén újból építtette, úgy hogy már most egy teljes egészet képezve s méltóságosan kimagasodva hirdeti az atyai jóságu főpap nevét s dicséretét. Midőn igy a megörvendeztetett hivek nevében is köszönetét mondunk Érsek atyánkXII. Károly már gyermekkorában vakmerőn bizonyítgatta nagyanyja ellenében, hogy az ö kék kabátja fekete; s miután nagyanyja nem akarta neki az ajtót kinyitni, addig verte fejét az ajtófélbe, mig eszméletlenül összerogyott. Midőn pedig egyszer egy eb megmarta a kezét, ezt zsebkendőjébe kötözte, hogy meg ne lássák, mindaddig, mig a nagy vérvesztés folytán ismét önkívületbe esett. Egykor egy a törökök által elvett magyar vár térképén e föliratot olvasta: „Az ur adta, az ur el is vette.“ Ö azonban a rigai vár térképére ezt jegyezte föl: „Az úr adta; az ördög sem veszi el.“ A narvai csatában, melyet 18 éves korában nyolc ezer svéd harcossal 100 ezer orosz ellen vívott, harisnyában (miután csizmáit a mocsárban elvesztette), tábornokainak óvatos intését e szavakkal utasította vissza: „A ködben nem fogják észrevenni, hogy oly kevesen vagyunk.“ Majd megsebesült lováról hirtelen egy másik ménre ugorva, igy kiáltott fel: „Hadd lássák a muszkák, hogyan tudok tornázni!“ Kopenhága előtt, midőn első volt, ki a partra ugrott, s golyók fütyültek feje körül, ekként kiálta: „Ezentúl ez lesz az én zeném !“ Midőn egykor Svéd országban egy hoszsszú lovaglás alkalmával, hol kiséröi nem bírtak vele versenyt tartani, lova alatta összerogyott, kapta magát, vállára vetette a nyerget és kantárt, s a legközelebbi parasztgunyhóhoz érve, ott a pór lovát felnyergelte, s rá akart ülni. A paraszt azonban nem eDgedte lovát elvinni, s Károly- lyal e miatt bírókra kelt. Az öklözködés javában folyt, midőn a fejedelem kísérete megérkezett. Ekkor tudta meg a paraszt, kivel birkózott. A király lábai elé vetette magát. De Károly megdicsérte bátorságát. Valami alacson kapu előtt Károly soha sem szállott le a nyeregből, hanem kényszeritette ménét, hogy ez meghajolva vigye át lovagját a kapun. Egy medvevadászat alkalmával pedig csupán egy furkós bottal rohant a medvére. A medve lekapta Károly fejéről a parókát, de a fejedelem a jövő pillanatban a bunkóssal úgy főbe vágta a mackót, hogy azonnal leszédült és a szánhoz köttetett. Amint 18 éves korában Stockholmot elhagyta, melyet többé nem látott! — azontúl bort soha sem ivott, csak vizet, tábori köpenyébe burkolva a földön aludt, barna kenyérrel s a legegyszerűbb eledelekkel élt; durva kék kabát rézgombokkal, s egy pár lovagsaru nagy vas-sarkantyukkal, hatalmas szablya, kisded piszkos kalap, börnadrág s nagy durva lovagkeztyük képezték egész garderobe jét. Nőkről hallani sem akart. 0 vala a legnagyobb spártai, saját északi spártabeliei között. Ócska bőr-nadrágja és mellénye oly zsíros volt, hogy akár ki lehetett volna sütni, s fejérnemüit addig viselte, mig piszkos és rongyos voltuk miatt kényszerült eldobni. Rövidre nyírt szőke haját az ujjaival fésülte, s kenyerén a vajat a hüvelykujjával kente el. Az is önfejűség volt tőle, hogy franciául, bár tudott, soha sem beszélt. A franciákat, ha jó kedvű volt, latinul szólította meg ; különben tolmács által érintkezett, velők. Midőn a svédek nyugtalankodtak hosszú távolléte miatt, Károly azt üzente nekik, hogy majd a csizmáját küldi el kormányzónak számukra. S ha csakugyan megtette volna ? — Nem tett-e Caligula római császár egy lovat consuüá ? Ki tudja, elvesztette volna-e a pultavai csatát, ha nem kényszerül azt, sebei miatt, hordszékböl vezényelni, miután vitéz svédjei hozzá voltak szokva, hogy fejedelmüket mindenütt ott lássák, hol legnagyobb volt a veszély, gyors paripáján, ágyúdörgés löporfelle- gek között!? Midőn Bendert háromszáz svéddel az egész török hadsereg ellen vakmerőn védelmezte, igy kiáltott fel: „Most pro aris et focis (oltárunk és tűzhelyünkért) harcolunk!“ Stralsund ostrománál pedig épen levelet diktált, midőn egy bomba szobájába hullt. „Bomba! bomba!“ — kiálta titkára eisáp- padva, s kihullt a toll reszkető kezéből. „Mi köze a bombának ahhoz a levélhez ?“ mondá Károly hidegvérű mosolylyal, s tovább diétáit. Midőn Demotikában megfészkelve magát, betegséget színlelt, s nem akart onnét kimozdulni, egy muzulmán azon tanácsot adta a nagyvezirnek: „Üzend meg neki, hogy ott maradhat, ameddig kedve tartja; de ne küldj neki egy garast sem. Meglásd, azonnal el fog kotródai.“ — Se muzulmán csakugyan jobban ismerte önfejűségét; mert Károly azonnal ott hagyta Demotikát, honnét kanyargós utakon Stralsundig 300 mértföldet 16 nap alatt tett meg, s annak kimutatására, hogy egy cseppet sincs elfáradva, álltó helyében egyik lábát nagy csizmástól együtt a nyakába kanyaritotta. Károly folyvást jó kedvű volt és szabadelvű. Bizalmas embereit gyakran nógatta őszinteségre. „Jertek, rágalmazzuk egy kissé a királyt“ — szólt hozzájok, magára célozva. Friedrichshallnál egy gólyó — állítólag orgyilkos kezekből — le- terité öt. Mint valódi hős, állva halt meg, kezét kardjára nyugasztva. Zsebében Gusztáv Adolf arcképét és egy imakönyvet találtak. *
