Eger - hetilap, 1877
1877-08-02 / 31. szám
242 orosz cári hatalom invásióját visszaszorítsa, mely tényénél a kormány Eger városa népének teljes önfeláldozására számíthat.“ A felolvasott nyilatkozatot az egybegyűltek kitörő lelkesedéssel, s közbe eső hangos, helyeslő, s lelkesítő felkiáltásokkal fogadták. Majd P. E. ügyvéd emelvén szót, élénk beszédében a nyilatkozatot az egybegyült tömegnek elfogadásra ajánlotta. A nyilatkozat egy szívvel lélekkel elfogadtatott, s határozatba ment, hogy Eger népének jelen nyilatkozata a magyar kormánynyal küldöttség utján közöltessék. A népgyülés példás rendben folyt le. Indokolt felszólalás. (Folytatás.) Eddig Írott cikkeinknek célját, úgy hiszszük, minden értelmes olvasó kitalálhatta, s meg vagyunk győződve, hogy minden ember, a kiben még egy paránya van a jóravaló érzéknek, feltétlenül helyeselte is. Ez iránt legkevesebb kétséget sem táplálunk. Hanem midőn a főcél: a köz-egészség, és köztisztaság Ugye lebegett szemeink előtt, óhajtottuk journalistikai működésűnkkel megkönnyíteni a közegészségügyi bizottság működését azzal, hogy feltüntettük a legmegbotránkoztatóbb helyeket, melyekre sürgős működését kiterjeszteni elengedhetetlen kötelessége, és más oldalról reménységünk volt még az iránt is, hogy a városi rendőrkapitányság, meggyőződést szerezvén magának a valóságról, elejét veendi körébe vágó intézkedéseivel annak, hogy a közegészségügyi bizottság ne kénytelenittessék apró részletekre is kiterjeszteni figyelmét. Célt azonban, fájdalom, dacára hat heti várakozásunknak, nem értünk, s ha ezentúl kénytelenek leszünk az indolentiát keményebben ostorozni, az csak, mély indignatiónk kifolyása mellett, szigorú journalistikai kötelességünk is egyszersmind. A közegészségügyi bizottság részéről mutatkozott némi jó akarat (habár a hét havi tétlenségre nincs mentség), mert elnökük ösz- szehivta a gyűlést, és —. hallatlan indolentiá!—a hét hónap alatt ösz- szebivott ülésre csak három tag jelent mag mely részvétlenség megbénította a jelenlevőket is, miután számuk csekélységénél fogva határozatképtelenek voltak. *) Ugyan, az isten szerelméért, micsoda mentséggel állhatnak elő ezen elmaradott tagok, mivel indokolhatják kijátszott és rászedett *) Nagyon kívánatos lett volna a megjelent három tag nevét, tájékozás végett közölni. Szerk. bizalmát a közönségnek, mely társadalmi fennállhatásának legfontosabb ügyét bizta az ö lelkiismeretökre, és munkásságukra ? ! Mert vagy elvállalták tagjai a bizalmat, mely őket érte, 8 akkor feleljenek meg kötelességöknek ; vagy pedig, ha képtelenek ezen bizalomra, álljanak odább, lesz helyettük más; de csupán névleg szerepelni, és mit sem tenni: ez kigúnyolása a közönség bizalmának és várakozásának. Hiszen a közegészségügyi bizottságnak nem félévenként egy határozatra képtelen ülést, hanem a tárgy fontosságánál és a teendők nagy számánál fogva, hetenként okvetlen egy ülést kellene tartani, eljárásáról, intézkedéseiről, azok mikénti végrehajtásáról a helyi lapok útján a közönséget értesíteni, a városi hatósággal folytonos érintkezésben állani, a közönséget pedig szabályaival, és irányzatával ébren tartani és oktatni volna kötelessége, s ha ezt tenni elmulasztja, akkor a bűnös mulasztásokból eredeti roszak mindannyija az ö felelősségét, az ö lelkiismeretét terhelendi. Óva intjük azért a közegészségügyi bizottságot, hogy nagy jelentőségű hivatásának, melynek oly roppant nagy a hordereje, iparkodjék lelkiismeretesen megfelelni, vagy pedig, ha erre képtelennek érzi magát, akkor haladéktalanúl adjon tért buzgóbb és lelkiismeretesebb utódoknak, kik legyenek akármily kényelemszeretök is, meg vagyunk győződve, hogy nyolc hó alatt okvetlen több eredményt fognának felmutatni, mint a jelenlegi közegészségügyi bizottság. Reményeink második részét, a rendőrséget, illetve a városi rendőr-kapitányságot, újabban csalódásba estünk akkor, midőn ezen testületről tevékenységet csak feltételeztünk is; vigasztalásunk egyedül az, hogy szívós életének úgy is már végnapjait éli, mert meg vagyunk győződve, és erős a hitünk, hogy a jövő, tisztújitás be fogja látni azt, hogy azon kezekben, melyekben jelenleg van, a rendőrség vezetését tovább hagyni istenkisértés nélkül nem lehet, és be fogja látni a közönség azt, hogy ezen nagy fontosságú hivatalhoz — nem annyira a harsány megjelenés, mint szakértelem, buzgalom és kötelességérzet kellenek, s a kikből ez hiányzik, azokra több szót vesztegetni nem szándékozunk. És ezeknek előre bocsátásával, melyek eddig megjelent cikkeink illustrálására szolgáltak, ezennel folytatjuk szemlénket. Egyleti élet. Hevesvmegye s a Jászkerület gazd. egyl. választmányának f. é. jul. 12-én V. Kovách László elnöklete alatt tartott vál. ülésén a következő fontosabb ügyek tárgyaltattak: Olvastatott az 1878 évi párizsi közkiállitás egri albizottságá-4 T A R G A. ► Házi-fenyiték. (Vége.) Szokása volt az agg vezérnek délelőtt igazságot szolgáltatni, délután a hazát szolgálni! Szokása volt Zamirának délelőtt a chalifát, délután a chalifa fiát fogadni. Hakem, az uj acsoglan elfoglalja szobáját a kapu mellett. Dsafar elmegy . . . Harun megérkezik . . . Bevett szokás szerint halkan megüti a rézoroszlánt. Hakem halkan horkol. A chalifa erősebben zörget. Hakem eszmél, kidugja fejét az ablakon. — Ki az! — Nyisd ki? Hakem ajtót nyit. Két egymással teljesen ismeretlen ember módjára méregetni kezdik egymást. — Itthon van a vezir? — Nincs ! — és kezdi betenni az ajtót. A chalifa közelebb lép. — Mit akarsz hát még? Bemenni. — Mondom, uram eltávozott! — Mindegy! Harun kardjához kap, de keze az erszényhez csúszik, és a szolga kezébe nyom néhány aranyat. — Hakem bámúl, az aranyat elteszi, de az ajtót is beteszi. A chalifa haragosan üti kardmarkolatával az érc-ékitményeket. — Majd ha uram hazajött, megmondom neki, hogy itt kereste egy magas, fekete ember, aki nagy ur lehetett, mert aranyat adott és dühös volt .... és ezzel szobájába távozik. Harun hosszú léptekkel siet palotája felé. Hakem a délben hazatérő vezirnek hűen referálja az affairet. A jólelkü öreg azon gondolatban, hogy valami tiltott fluidum- tól nehéz fejű ember garabonciáskodott, nyugodtan megy Zamirához. Délután ismét az ország dolgaiban fáradozik. Hakem aluszsza délutáni álmait. Erős kopogás a kapun. Hakem ajtót nyit. Harun-a!-Manssur rival rá : — Rest szolga, ennyi ideig kell-e várakoznom? — Megint itt vagy! Reggel már megmondtam a magamét. El lehet menni! Az álmos Hakemet a nagy hasonlatosság megcsalta, s az előtte állót a reggeli alkalmatlankodónak nézi. — Mit mondtál? Nem ismersz? — Ne is kívánd, hogy megismerjelek! — Hát te miféle teremtés vagy ? Hol van Hasszán ?! — kérdi Harun-al-Manssur, jobban megnézve a szolgát, — Mi közöd vele! Menj, mig jól van dolgod! — Rabszolga, nyiss ajtót, uradhoz megyek. — Azt mondtad reggel is. — Hát ezt mondtam-e ? — Hakem fejéről messzire száll a turbán.
