Eger - hetilap, 1877
1877-05-17 / 20. szám
154 valahára megalkotandó egyletii nk ügyében egy felhívást, s egyúttal aláírási ivet bocsátván közre, annak hangja, miként ez összejövetel is tanúsítja, csakugyau viss zhangra talált nemcsak itt újra helyben, de néhányaknál a vidéken is, meg a szomszéd Kunságban is. A kibocsátott ivek száma csekély volt ugyan, de tartalmuk hirlapilag közölve. Ezek közül is kettő-három került eddig vissza a kezembe, de ezeken is, meg legföképen a saját ivemen feljegyzett aláírók száma is képessé tesz már bennünket, hogy szándékba vett egyletünket megalkossuk. E szép sükert pedig itthon helyben, megmondjam-e ? hogy ne mondanám: hogy kiknek köszönhetjük leginkább? Tudniillik: városunk lelkes honleányainak. Mert közölük 18-nak neve ékeskedik ivemen, a vidékiekéi közül pedi g 3-nak, kik hogy példát adjanak férfiainknak, buzgósággal jegyez ték fel neveiket. Kik ez által amaz óvilági hösuönek, Didónak p éldajára, ki Trója elpusztulása után, Afrika leghíresebbé vált varosának Karthágónak telephely keresője, s alkotója volt: ők is ami régészeti egyletünk még nagygyá növekedhető, emlékszerüvé válható erkölcsi épületének alapját^vetették meg. Saját ivemen e városi aláirók száma eddig 80. A vidékiek közül eddig tagokul ajánlkoztak, különösen Tisza- Örsröl: 1. Egyekröl: 3. Ősegéről: 3. Tisza-Szalókról: 5. Tisza- Derzsröl: 4. Sarudról: 1 Poroszlóról: 3 Tisza-Szöllösröl: 1. Tisza- Igarról: 1. Tisza-Abádról: 1. Nagy-Iványról: 1. Tisza-Eörvényröl: 1. Tisza-Nánáról: 2. Szihalomrúl: 2. Egerből: 4. Nagy-KUrüböl: 1 Szegedről: 1. JászBerényböl: 1. Kötelekről: 3, Budapestről: 1. s Karczagról: 4. Ezek összesen. 44. Helybeliek: 80. Vidékiek és távolink: 44. Összes szám eddig: 124. Az 1873-ik évi aláirók száma a városunkbelieken kivid : 16. Ha azok ezután is csatlakoznának még hozzánk: lennénk összesen 140. És ezek után akkor, midőn tudjuk, hogy napjainkban Egyp- tomban a tudós világ ős történelmi ösmerete már 4000 évre is felhatolt; midőn tudjuk, hogy Babylon, Ninive, Théba, Trója, Olympia és Mykene ösvárosok angol, francia és német régészek ásatásai által Jupiter, Zeus templomaival, Priamos kincseivel, Sardanapal égetett téglatábla-levelü könyvtáraival, más egyéb műemlékekkel, úgy Pompéji régi emlékmaradványaival a jelenkor bámulatára romjaikból miként támadnak fel! És midőn saját szemeinkkel láttuk, hogy a Budapesten tartott nemzetközi congressusra megjelent hazai és külföldi tudósait a régész világnak mily osztatlan és lángoló lelkesedéssel fogadta a nemzet dicsőségére égő magyarhoni nép minden társadalmi osztálya: ugyhiszem, mint a gözpára enyészett már el az előítélet és elfogultság mely csak kicsinylöleg tudta mosolyogni az ős kézműiparnak agyag-, csont-, és fémeszközeit, azoknak töredékeit, miket a régész, mint az aranynál is drágább kincseket szokott a bányász módjára a földrnélyéböl kiaknázni, hogy a történeti tudományt, habár apró emlékrészletekkel, de mint annak kiegészítő adatnézeteivel gyarapítsa. És hacsakugaan volna még elfogultság, előítélet: ám hadd kicsinyeljen, hadd mosolyogjon az bennünket. Mi ennek ellenére csak kedves kötelességet, törhetlen buzgóságot, olthatlan lelkesedést érzünk: hogy a nemzeti nagygyálehetés eddig felfedezett, elfoglalt tartományok között a tudományos művelődés terén a még csak alig birtokba ve.t régészet porondjain felmetülö gyöngyökkel nemzetünk ezredéves palástját anuak örömére ékesítsük. És ennek édes tudatában egyletünk megalakulhatására nézve bátor vagyok immár javaslatomat is megtenni. Van előttünk már példa, melyet hogy kövessünk, én ajánlok. Az, melyet Rómer Flóris nagy hazai érdemű s európai régészünk, a tiszazugi régészeti egylet alakításában mutatott. Annak még alapszabályai sincsennek. Magán régészeti társulatnak nevezi magát. Több mint 200 tagból áll már, s hatalmasan működik ásatásaival. És kitűzött czélja: ásatások, régészeti ismeretek terjesztése s szakkönyvtár alakítása. Mi is tehát, míg szabályokkal is teljesebben szilárdithatnók meg magunkat, alkassuk meg most magán szövetkezéssel e gyülekezetben egyletünket jövőre is kiható alapelvekkel, t. i, 6 éve 1 írt. tagsági évdíjjal „Tisza-Füred vidéki régészeti egylet11 cimmel — ha t. i. jóvá méltóztatnak hagyni-, Tisza-Eüred központiságá- val. S ha feloszlanánk, mit sem nem hiszek sem nem óhajtók, gyűjtendő régiségeink e város közkincsét képezzék alapszabályilag eleve meghatározandó felügyelőség alatt. S lehessenek egyletünk-4 T Á R C A. Falusi csendélet. Életképek Kürthi Jenőtől. Fecsegések. Végtelenül szeretek emberek között lenni, de csak akkor, ha nem kell sokat beszélnem. Elhallgatom én magát a megtestesült absurdumot is, nem szólok bele a három óráig tartó dissertátióba a köleskásáról, try- cbinröl, vagy ugorkasalátáról: — de hogy én is vitatkozzam, olyan nincs ! Ha épen kérdeznek valamit, — ha tudom, megmondom la- konice, gesztus, mimika és tudományos grimasse nélkül; — ha nem tudom, vallomást teszek arról, hogy nem tudom. No bizony! mivé lenne a világ, ha minden ember, kit egy beszélni alig tudó gyermek véletlenül, — vagy egy beszélni nagyon is tudó kétlábú szélmalom okkal-móddal megakaszt, — követné Homér példáját, aki vizbe fojtja magát, mert néhány ostoba halász még ostobább talányát nem képes megfejteni. Szép is lenne meghalni á la Diodorus Cronos , ki agyonszé- gyenlette magát, midőn Stilbo hóbortos kérdésére nem birt felelni! . . . Frater Prokop nekem való ember volt! Beszélt ez annyit, hogy utoljára már úgy voltam szavaival, mint a napsugarakat bámúió ember a fényességgel . . . mindenféle szint lát, csak az igazit nem. De a beszéd mellett dolgozott is úgy, hogy megszántam szegényt. — Nem vennénk magunkhoz egy kis behütött borocskát? — Nagyon fájintozs lesz a . . . talán megosztan eszünk izs hideg tsiruska ? — Ha jól esik! Hozzá is fogott minden hosszabb előkészület nélkül, s őrölte a mellhús porcogóit, de tapasztalás közben sem pihentetve beszélő szerkezetét. — Na, illen tsiruska nem eszik a pater gardiany, tsakk ha zfrater kókusz nalam frustukolya. — Ki az a fráter kókusz ? — Ajj, instalok, mintha nem tudnyi teccenek ? ki azz ? azz nagy zember, derek zember, zkuchar, hdo warj . . . ami főzi. — Vagy úgy! hát a fráter coquus, a szakács van szóban ? — Tak, tak! Hát mi mazs izs vona szoba ? — És miért épen csak akkor süt ö fáin csirkét, ha önnél reggelizett ? — Proc ? mer mink megvagyunk, ha otthon vagyunk asz ssenkár . . . fráter pincerna. — Értem, értem ! — No hat ugye! — Kókusz fráter naggyon zokozs zur, sokk tugya! Teccenek vele izsmerkédnyi! Szipp, tsinozs, nekem hasonlittya. Naggy, érés, vastak. — Ha ö gyütte vonn ide, nem ö be- gyütte vona zajtóval, de zajto begyütte vona vele. Hehehe! bozse moj! nekem szernyu jobaratya. Regei bemegyünk övé cellába. — Szerbusz fráter kókusz! — Szerbusz fráter ssenkár! — Talald ki, kit hozzom neked ? Mindig eltalalya, hogy viszek neki jó slivovic. — Halod fráter ssenkár, zital retenetezs jó! — beszel ö. — Ojjan, mint azz tejfel — mondok en. — Ha, ne tejfel! tudod ki a ztejfel? znemcy, ha aszongyak „tejfel“, zerdeg kivanyak beled! Este gyün hozam ö. — Mi hozza nekem fráter kókusz? Izs ő hozza nekünk vagy apexabo, — mint Ő, meg zlatinák
