Eger - hetilap, 1877

1877-04-05 / 14. szám

110 Azon betegek érdekében, kik ctnészt/tétlenség, gyomor görcs, hányinger, alíesti fájdalmak, káli ka és eáltóltízhan szenvednek igen ajáoltatik Doctor Miller Präservativ Balsa mja különösen görcsök ellen kitünően hatásos gyógyszer, és számos esetben bi­zonyult be csodásos gyógyereje miatt. Az ember életében semmiféle betegség sem lehet veszélyesebb, a meg­nőttek és gyermekeknél, mint a hives, zord időben eshető meghűlés által elő­idézett köhögés, rekedtség, elngálkásodás, a torok és gége gyu­láddá, choronikus mell- és tiidö-katarus. Ezen betegségek ellenében nagy körben, fényes sikerrel használják az orvosok a Dr. Mille r-féle növény nedvet, melyet kitűnősége miatt ajánlhatunk. (Beküldetett.) ■ Kapható Egerben Kölln er L. Schuttág J. gyógytárakban, Miskolcon •4* Dr. Csat by Szabó gyógytárábau és Debrecenben Stenczingernél. (73) 4 lo M BWh»»WW4'1 l'l HW I I t'l+'tf-t“ • pénzben vagy ovadékképes papiruau a Kiküldőit kezé­hez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és pedig: az első l/j-át az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 8 nap alatt, a második 1/3-át ugyanazon naptól számítandó 8 hónap alatt, it utólső Vs át ugyanazon naptól számítandó 6 hó alatt-, mnden egyes véte'ári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. törvényszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-er. Vevő köteles az épületeket a birtokba lépés napjával tűzkár ellen biztosítani 5-ör. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez idő­től öt illetik. 6-or, A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése urán fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költsé­gek vevőt terhelik. 7-szer. A menynyiben vevő az árve rési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a meg­vett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérel­mére,a pr s . 469. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, uj árve rés alá bocsáttatni- és csapán egy határidőnek kitű­zése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog 8-or. Az elősorolt ingetlanok azon sorban fognak ár vereztetni — a melynél mellékelt árverési feltételek­ben elősorolva vannak, s ha egyik vagy másik ingat­lana árverelök nem jelentkeznek, az árverés a to­vábbi ingatlanokra folytattatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött ja­vak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbség: jogokat érvényesíteni vélnek, hogy e részbeni kerese­teiket e hirdetmény közzétételének napjától számí­tandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vet­tek is, ezen törvényszéki,él nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vé­telár ’■'«leslegére fognak utasitatni. Végül felszólitattnak, azon jelzálogos hitelezők kik nem ezen kir. törvényszék szék helyén -'agy annak közelében laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmi­val leendő képviseltetésök végett, helyben megbízot­tat rendeljenek, s annik nevét és lakását az eladásig je lentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezel' ügygondnok által fognak képviseltetni. Az egri kir. tszék mint telekkönyvi hatóság Ege; 1877. febr. hó 24-ik napján. Egri kir. trvszéki elnök (102) 1-3 VAVR1K BÉLA. Az egri kir. Törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéröl közhírré tétetik, hogy néh. Aszalay Józsi" hagyatéktömege végrehajtatónak néh. Violet Szilárdné Leuter Ludmilla végrehajtást szenvedő elleni 62 frr s járulékai iránti végrehajtási ügyében a végrehajtás- szenvedő tulajdonát képező következő ingatlanok n. 0: a) az egri b. 3060 sz. tjkbe A + 3906 hrsz. a. felvett 5000 frtra becsült ház és beltelek b) az egri k. 203' sz, tjkvben A f 2737 hrsz. alatt, s az egri külső 2081 sz, tjkvben A 2738 hrsz. alatt felvett, együtt 1677 frtra becsült szőllő az 1877. évi apr. hó 20-ik husza­dik napján d. e. 10 órakor mint első-, és 1877. évi máins hó 25-ik huszonötödik nanián d. e. 10 órakor tJLti tlgll I* i 1 I llUI Y OUJ OZil/U m lUi *- VI U'l IV széröl közhírré tétetik, miként fele részben Fejes Mi­hály örökhagyó tulajdonát képező kővetkező ingatlan­éig u. m. azegri b. 2391. sz. tjkben A. X 2968. hr. sz alatt felvett pincének 30 frtra becsült felerésze, ugyan­azon tjkvben A f 2959 hrsz. alatti kertnek 30 forintra becsült feleré ze ugyanazon tjkben A j- 2963. hr. sz. alatti háznak 300 frtra bncsült felerésze, továbbá az egri k. 2580 sz. tjkvben A f 2309. hr. sz. alatti szÖl- lönek 200 forintra becsült felerésze vagyis Fejes Mi­hályt illető részeknek bírói elárverezése elrendeltetett, melyeknek önkéntes elárverezésére ezen kir. törvszék tanácstermében határnapul 1877, évi apr. hó 27-ik nap­jának d. e. 9 órája, azzal tűzetik ki. oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár jO»/o bánatpénzül leieendő, s ennek betudásával a vételár f/s része azonnal a végrghajtó bíró kezéhez, Vs része az árverési naptól számítandó 3 hó, '/s részb 6 hó alatt a telektörvényszék­hez lesz 6°/o kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő, ha a feltételeknek elege' nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költ­ségére uj árverés fog tartatni, a vétel százalékát vevő ■viselendi. Fölszélittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelé­ben laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmával leen dő képviseltetésök végett, a hatóság székhelyén meg bízottat rendeljenek, s azok neveit s lakását az ela­dásig jelentsék be; ellenkező esetben hivatalból kine­vezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesitketni vélnek, igénykereseteiket e hirdet­mény közzétételének étólsó napjától számítandó 15 nap alatt elsőbbségi bejelentvéuyeikeí, habár kiilüri értesítést, nem vettek is, nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vé­telár feleslegére fognak utasittami. Az egri királyi tö:vény.-zék mint telek!könyvi ha tóságuak 1877 dik évi mart hó 10-ik napján tartott telekkönyvi ülésében. Egri kir. trvszéki elnök. (81) 3—3. VAVRIK BÉLA. A egri kir. törvényszék mint telekkönyvi ható­ság részéről közhírré tétetik, hogy Petrái Nándor végrehajtatónak Sallos Benjámin s Vajda Sámuel végre­hajtást szenvedek elleni 700 frt s járulékai iránti végrehaj á-i ügyében Vajda Sámuelnek a t nánai 197 sz. tjkvben A. 1 — 13 rendsz. és A II. 1 12 rnd. sz. a, felvéve volt időközben 686. sz. tjkben Vajda Bálint tu- lajdonáúl A I. 1—13 rsz. alá átvitt 6623 frt becsült birtokra vagy 1500 frtra becsült bel-ötége s épületei s 5123 frtra becsült 3/* kültelke az azon találtató épü­letekkel együtt az 1877. évi május hó 3-ik harmadik napján d. e. 10 órakor mint első- és 1877. évi június 8-ik nyolcadik napián d. e. 10 érórakor mint 2-ik ha­táridőben, Tisza-Nána község házánál megtartandó nyilvános árverésen köve kezö feltételek alatt eladatni fognak, u. m. : 1-ör. Kikiáltási ár a fennebb kitett becs­ár, melyen alul az első árveréskor az árveré re ki­tűzött birtokok nem fognak elHdatni. 2-or. Árverező kívánók tartoznak az ingatlan becsárnak 10 '/„ kész mint második batáridőben, ezen Jtir. tvszék tanácster­mében megtartandó nyilvános árverésen követke -.fi feltételek alatt eludami fog, n. m. ; 1-ször. Kiki­áltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2-or. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10 °/o-&t vagyis 600 frtot illetve 167 frt 70 krajcárt készpénzben, vagy ovadékképes papír­ban a kiküldött kéz hez letenni. 3-or. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben, és pedig az első ’/j-át az árverés jogerőre emelkedésétől számi­tandó 8 nap alatt, a második ‘/3 át ugyanazon naptól' számítandó 3 hónap alatt, az utólsó I/3-át ugyanazon naptól számítandó 6 hó alatt, minden egyes véteiári rész ■ let után a birtokbalépés napjától számitandó 6°/« kamatok­kal együtt ezen kir. telekkönyvi tvszékuél előrekíeszkö- zölt utalvány alapján az egri. kir adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületet a bir­tokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5 ör. Az árverés ntán azonnal vevő a megvett ingatlan bir tokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan baszna és terhei ez illőtől öt illetik. 6-or. A tulajdonjog bekeblezése csuk a vételár és kamatainak teljes lefize- ése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. Amennyiben vevő az árverési feltételek bárnie y ikéu. k eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdtkeltfelek bármelyi­kének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő. veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, njabb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron aiul is eladatni fog, Felhivatnak azok, kik az árverezésre kitűzött ja vak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e ró-zbeni kere­seteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett közzé tétele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítési nem vettek is, ezen kir. törvényszékhez nyújt sák be, különben azok la végrehajtás folyamát nem gátolván,egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatm. Végül fölszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak, a vételár felosztása alkuiméval le­endő képviseltetésök végett, helyben megbízottat ren deljenek, s annak nevét s lakását az eladásig jelent­sék be; ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügy gondnok által fognak képviseltetni. Az egri kir. tszék mint telekkönyvi hatóságnak 1877, évi február hó 10-ik t ápján. Az egri bir törvényszék elnöke (96) 2 3 VAVRIK BÉLA. d-'.: ‘ **»»-«11 : m .. t Levélfeeli 1 megrendelései Bili pontos eszközlése. WxSfe; WyS; Gyönyörű szép faói ruhákéinál! J a legdúsabb választékban |p j j [bámulatos olosónttjg megszerezhetők ,IUNNR ADOIir divatáru-raktárából Budapes koronaherczeg-utcza 8. Minták ingyen bérmentve. 9746 I ímh (49) 5-4

Next

/
Thumbnails
Contents