Eger - hetilap, 1876

1876-03-02 / 9. szám

68 tási költségek quótája elvállalásánál ezen vezérelvek szerint jártak el, az kétségtelen; most az osztrák államférfiakon van a sor, hogy a vám-, a bank- s kereskedelmi kérdésekben őket is épen akként vezesse a kapzsiságtél ment jogérzet és méltányosság, mint az 1867- diki kiegyezés alkalmával azt a magyar államférfiak tevék. A bécsi uagy lapok pedig egyátalában nem tesznek jó szolgá­latot az osztrák-magyar monarchia erösbödeséuek és életviszonyai megszilárdulásának az által, ha a két tél közt megoldásra váró kér­désekhez a nagy német phantasia tüzeléseitől áthevitett szenvedé- lyességgel és fenliéjázással szótanok. mert az osztrák m-aknak és tartományoknak épen olyan nagy életszitkségtik a Magyarország­gal való együttélés, mint Magyarországnak az Ausztriával való ösz- szetartás és szövetkezés. Egyik a másik nélkül bizonyára: állami létét, tenné vég- kockára. LHrinczfy János. (Vége köv.) Hirfüzér. Tisztelettel kéretnek az „Eger" lap t. c. olvasói, hogy a szellemi részt illető közleményekkel egyenesen a szerkesz­tőhöz (Széchenyi utca zsebköz 24. sz.) fordulni szíveskedje­nek A kiadóhivatal csak a „Nyilttérbe" és a „Hirdetési11 rovatba szánt közleményeket fogadja el. Luga, nyomdaigazgató. * (Egri érsek ö exja) a közelebbi duna árvíz által károsult ha­zánkfiainak felségéi lésére febr. 29-én 3000 frtot kegyeskedett Tisza Kálmán belügyminister úr ö nmlga rendelkezésére fölküideni. * (Gyászhir.) A helyben állomásozó hg. Wasa gyalogsorezred parancsnoka bi. Fiedler Frigyes ezredes, hosszas szenvedés után, t. bó 1-én délut. 3 órakor elhunyt. Az épen oly jeles katona, mint kiváló tudományosság ú, s műveltségű férfin, ki úgy hivatalos köré­ben, mint elüljáró alattvalóinak, valamint a társas életben a közön­ségnek általános tiszteletét, őszinte ragaszkodását, s szeret,étét birta ki több éven át az egri szegényeknek valódi jótékony atyja volt, — a nemes érzésnek szivében örökemléket hagyott maga után hátra. Béke hamvaira ! * (Martinovich József egri joglyceumi tanár) a vall. és közokt. Nagy jellemének egyszerűsége és igénytelensége az, mely öt a görög história classicus caracterei mellé emeli. — Az 1832—6-iki országgyűlésnél hagytuk félbe politikai pályáját. Szomorú volt ez időben az ország közállapota : Anyanyelvűnk csak a szápirodalomban, a középosztály egy részénél, s a köznép között élt: ki volt zárva az országgyűlésről, — a mágnások nem értették, behozatalát hevesen ellenezték. — a nagy Széchenyi is csak felnőtt korában sajátította el. Virágzásnak indult irodalmunkat nem pártolták, a szó teljes értelmében féltek a nyomtatott betűtől, s igy hatni is nehéz volt a nemzetre ; nem volt szabad birtok, s még 700,000 ember kiváltsogokat élvezett adóteher nélkül, — a milliókra menő jobbágyságnak alig voltak emberi jogai, — csak a robot és az adó nehezedett reájuk. Elavultak törvényeink, a meglevőket sem érvényesíthettük ; sikertelenül pazarolta erejét a nemzet a gravamenekkel : — szomo­rú és végzetszerü, — tarthatatlan viszonyaink voltak. Meg kellett menteni a nemzetet; úgy szólva semmiből min­dent teremteni, — vagy lerontani, előbb azt, mi van, szembe száll­ni előitélettel és elfogultsággal, — s újat épiteui : — még óriásabb föladat, — és a gondviselés valóban óriásokat küldött a munka folytatására: Nagy Pál, Széchenyi, Kclcscy, Vesselényi, Beöthy Ödön, Szentkirályi, Klauzál, később Kossuth, Eötvös, Szemere: — méltán mondja Jókai őket titánoknak, kik az olympust ostromolják. Három alak magaslik ki megközelíthetlenül : Séchenyi, Kossuth és Deák alakja, — nevükhöz fűződvén Magyarország történetének 1825-töl a mai napig folyó nagyszerű korszaka. E nagy férfiak Deikot vezéri szerepre méltatták: élükön vi­szi keresztül a jobbágyok örök-váltságának szabadalmát, ja földes­úr bele egyezésének föltétele mellett, — a Bécsben ritka szívós­sággal, intriguával működő reactió ellenére, — bebizonyítván, hogy a szabadság nem Bécsböl jő, épen Bécstöl a nemesség vivja azt a legkeményebb tusában, saját kiváltsága megcsonkításával, legma­gasabb hazafiui szempontból. Ezen föltételes szabadalom 12 év múl­va teljes polgári jogegyenlőséggé nőtt, fényesen megjutalmazva a kiváltságos osztály öuzetlen eljárását, politikai bölcsességét, — so- lidaritást teremtve a nemzet fiai között. — Ugyanez országgyülé­magy. kir. miuisterium által a büntető jogból egyetemi magántanár­rá le t képesítése folytán, e minőségében megerősittetett. * (Érsekünk ö exja) a farsangi utó-napok alkalmából több Íz­ben gyüjté szívélyes lakomára, asztala köré, nagyobb, választékos és díszes csoportokban városunk egyházi, katonai s polgári körei­nek kiválóbb tagjait, melyek folytán ismételve alkalma nyílt Eger értelmiségének meggyőződést szerezni a vendégszerető házi gazda, érsekünk ö exjának, nyájas és leereszkedő társalgása közbeD, magas szellemi tehetségeiről ép úgy, mint fenkölt polgári s hazafi-erényei­ről, valamint finom műveltséggel párosult előzékenységéről, melyeii ö exját széles körben máris őszinte tisztelet, szeretet- s ragaszkodás tárgyává tevék. * (A svéd csalogányok szombati hangversenye), mint a jegyek kelendőségéből jeleztietni, igen népes lesz. Tapasztalt dolog, mi­szerint ott, hol magasabb és nemesebb mii élvekről van szó, váro­sunk egy tekintélyes számú, értelmes és elegáns közösséget szokott felmutatni. * (Perger János, kassai püspök ö mlga), súlyosan beteg. Múlt hó 22-én az eperjesi gör. kath. püspök által már a halotti szentsé­gekkel is ellátatott. * (A füzesabonyi II. hangverseny) összes bevétele, a hozzánk küldött kimutatás szerint, összesen 107 frtot, a kiadás 79 frt 94 krt (!) tett, marad tehát tiszta jövedelműi 27 frt 6 űr, mely ősz- szegnek fele a f.-abonyi szegényebb sorsú iskolásgyermekek fölss- géllésére fordittatott, másik fele pedig, 13 frt 53 kr. az egri tűzoltó- egylet javára szerkesztőségliakh'iz küldetett be, melyet readelteté8- belyére átszolgáltattuuk. — E hangverseny jövedelmit föliilfizeté- seikkel gyarapítani szíveskedtek: a kerecsendí lelkész 4 frt; a f.-abonyi lelkész 3 frt ; a magy. kir. államvasutak főigazgatója Tolnay Lajos ö nsga 2 frt 50 kr, Horváth h. igazgató 2 frt 50 kr-; id. Samassa J. 2 frt ; ifj. Samassa J. 2 frt; Bécczy Kálmán 2 frt; Szathmáry László 1 frt ; egy gyöngyösi kereskedő 1 frt. Mindé ke­gyes adakozóknak, valamint klilöaleg is Toluay Lajos vasúti főigiz gató urnák a váróterem, Paravicini Ernesztin urhölgynek a zongora átengedéséért, Nabóozky J. éra. urad. tiszt urnák a hangverseny- sükere körüli buzgó fáradozásaiért, úgy a t. közreműködő urhölgyeli­és uraknak szíves támogatásukért a rendízöség a jótékony cél ne­vében hálás köszönetét e lapok utján ezennel kifejezi. sen tartotta Deák uagy hatású beszédét a lengyel ügyben, a nem­zet meleg rokonszenvének adva hangot a szerencsétlen ország iránt; ekkor folytak a legelkeseredettebb harcok az auyanyelv érdekében a kormánynyal s mágnást táblával, — a lelkiösmére- ti és vallás-szabadságért. Hányszor hagyták félbe s kezdték újra a küzdelmet óriás kitartással, egy szebb jövő rendületlen remé­nyében. „Nem halt meg a leányzó, csak aluszik0 mondá Beöthy Ödön a vallási viták letétele alkalmával, — jelezvén fölébredését, mi megtörtént : a viták megujittattak s szép eredményre vezettek. Nagy eseményeknek, mennyi önfeláldozásnak volt e kor ta­núja, — mig lerakhatta egy szebb, boldogabb kor, — talán a ha­za jövő boldogsága s nagyságának alapjait. Mint pártvezér nagy sikerrel működött Deák az 1840-iki or­szággyűlésen is, mely után oly nagy volt már iránta a tisztelet és elösmerés, hogy midőn Zala vármegye vonakodott beiktatni a ne­messég megadóztatását a követi utasítások közé, — és Deák e miatt nem fogadta el megválasztatását: — az 1843. május 18-án megnyílt országgyűlésen egy értelemmel mondatott ki, a M. szó­nokok könyve szerint, hogy a törvényhozást alig érhetné nagyobb csapás, mint volna az, ha Deákot mindvégig nélkülöznie kellene, s hogy jelen nem léte oly hézag, melyet kipótolni nem lehet. Zse- dényi megvallá, hogy noha politikai elveiben Deákkal sokszor el­lenkezett, de ez ellenkezés soha sem tette öt Deák szeplőtlen tisz­ta jelleme, mástalan értelmi tulajdonai, s hazafiui érdemei iránt ke- vésbbé elösmerövé, s annál őszintébben osztozik a távolléte miatti fájdalomban, minél bizonyosabb, hogy ez élénk szellemi mozgalom korszakában kiengesztelésre s kiengesztelöre kétszeres szükség van; férfi pedig nincs, kinek tiszta lelkiösméretében, s ritka ösme- reteiben minden párt annyi bizalommal megnyugodnék. És az ellenzék valóban vezér és egyelem nélkül maradt, az egyesek között összeférhetlenség támadt, és távollétének szomorú következése érezhető lett az országgyűlés folyamatában s eredmé­nyei csekélységében. (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents