Eger - hetilap, 1876

1876-02-03 / 5. szám

35

À bankkérdés és az államháztartás.

A nemzet leghőbb óhajtását a bankügy rendezése képezi. Még azok is, kik a pénzügyi dolgokban teljesen tájékozatlanok, meggyö- zödésszirti határozottsággal mondogatják, hogy az országnak független bankra van szüksége. Mért t< hát azon késedelem, melyet kormányunk s országgjülési pártja a bankügy rendezésénél elkövet ? E kérdésre akarunk felelni.

Az önálló pénzügy igen szép kívánság, csakhogy arnak kivívása tömérdek akadályokba ütközik. Legelsöbben is azon átöröklött előítélet állja nt át, mely Magyarországon s a Lajtán túl régóta gyökeret vert 8 mely azt tartja, hogy földmiveiés ipar és kereskedelem csak úgy virágozhatok fel, sfogy a monarchia is csak úgy állhat fenn, hs lajtán innen és túl egyenlő fizetési eszköz létezik. Ezen előítélet okozta, hogy a bankügy rendezetlen mrradt akkor, midőn Magyarország Ausztriával nemzetközi szerződésre lépett s állami önállóságát alkotmányosan helyre állitá és minden az absolutist! us ból származóit állapotot rerdezni kellett.

Másedszor útját állotta a pénzügji függetlenitésnek azon adósságok törlesztése, melyek nélkül rendezett pénzügy nem képzelhető; ennek egyike a le be gő adósság, s sébáryazálog levél, államjegy; másika a FO millió banktartozás; együttvéve mintegy ötszáz millió forint. S ennek kifizetésére a hi'ele vesztett Ausztiia teljesen képtelen volt, Magyarországot pedig abbéi egy fillérnyi kötelezettség sem terhelte. A psctálás alkalmával nem történt egyéb, mint hogy a tisztán osztrák lebegő adósság „közös jótállás" alá helyeztetett, a bank-adósság pedig érintetlen maredt. így a két positio még ma is bozzáférbetlenné teszi a bankügy rerdezését.

Harmadik akadálynak azon körülményt !ekin:é a kormány, hogy a quondam volt osztrák kormány az osztrák nemzeti banknak a monarchia egész területire kizérói; gos szabadalmat adott, melyet a paetáló felek más szerződések példájára tiszteletben hagytak.

Negyedikés föakadály, bogy az állan gazdasági háztartást Magy arcrs7ág és Ausztria kormánya akként rerdszeresité, miszerint bizon yos célok közös érdekűiknek, közösen fentartandóknak cimez- tettek (főleg a badt'gy és külfigy.) E célokra természetesen közös

állami organiamust is kellett alkotni (delegatio és közös miuisterin- mok) és azok számára közös pénzügyet kellett teremteni.

A pénzügy a törvény értelmében „csak annyiban közös, a mennyiben azt a közös érdeküeknek ismeri ügyek költségei igénylik." Mindazonáltal tényleg a dolog másként van. Mert igaz ugyan, hogy hazánk adóügye és adóorganismusa el van különítve Ausztriától ; de már az egész indirect adórendszer a két államban egyenlő vagyis közös alapra van fektetve. Aztán a tulajdonképeni pénzügy vagyis a fizetési eszköz s a múlt időkből eredt állami tartozások, államadósági kötvények, szintén szépségesen meghagyattak és ámbár Magyarország ezen adóságokból tökében részt nem vállalt, a kamatfizetésére oly szigorun kötelezte magát, hogy a járadékjegy természetéhez képest, megfelelő arányban az egész világ által a töke-adóság kifizetésére is kötelezettnek ismertetik el,

E szerint tehát a törvényben foglalt szavak dacára, Magyar- országnak Ausztriával lényegében véve közöspénzügye és közös bit el Ugye van, még pedig oly módon, hogy a rendelkezési jog e felett Ausztriát illeti, s a pénz is tisztán osztrák.

Hogy ezen egész állapot csak ideiglenes természettel bir, azt a törvény szavai világosan kimondják, „a szerződés csak 10 évre köttetett és 1877. év dreunber 31-én lejár." De ba e szavak a szerződés érvényét nem korlátolnák is, korlátolva van az már az által, hogy az állami fensöségi jogokat semmiféle törvényhozó testület nem idegenilbeti el. E szerint tehát még ama tíz évi batáridőnek is csak annyiban van értelme, amennyiben a törvényhozó testület többsége a fenntartást célszerűtek találja és akarja.

Már pedig, hogy ezen állapot nem olyan, melynek fentartását bárki célszerűnek és kívánatosnak tarthatná, e felett azt hiszem a tett tapasztalatok után nem lehet semmi kétség.

Látható ezekből, hogy a bankügyi függetíenités, mely a jelenleg létező állapotba mélyen belenyúlna, korántsem megy oly köny- nyen, mint azt némelyek,és különösen a „batkszabadság“ apostolai vélik. Létező tényezőkkel kell itt számolni még pedig úgy, hogy nem elég azok egyikét elfogadni, vagy meghagyni, az egész állapot átalakítását kell itt célba venni.

Ha Magyarországon külön pénzügyet akarunk, akkor fentebbi akadályok mindenikét le kell küzdenünk. Legelőbb is kikeli ábA T A R C A.

3 f 3.

Kürthi Jenőtől

(Folytatás.)

Minka első percben megvallja önmagának, hogy nem közömbös a csinos, komoly Gazsi iránt.

Linka alig birja titkolni, bogy érdekesnek találja a délceg Mengyit.

Tinka 16 éves kis fejecskéjében pedig sehogy sem akar megférni a gondolat, hogy a vidám, nőiesen szép Bódi iránti érzületet rejtegetni kellene.

Boldog bárom pár! már az első percben értik egymást, mig annyi*ezreD éveken át játszák egymással a szerelmesek comoediáját az első „ab! oh“-tól, (a vallomástól),— a középső, „ah, oh“ ig, (az esküvőig), — s ennek de cára az utólsó „ah ! ob“-nál, (a halálos percben) sem értik egymást.

Az első percben érzik, az első negyedóra után tudják, hogy szeretik egymást.

Én e naptól fogva gyakran, igen gyakran Zalaynál van a három ellenség, kik látszat szerint Zalay házán kívül feledik a gyermekkori vexákat, a deákkori verekedéseket, s iparkodnak egymással tisztes távolban lenni a kedves ház falai között.

Zalay, Zalaycé, s az egész vidék csak idő-kérdésnek tekinti Minka és Gazsi, Linka és Mengyi, Tinka és Bódi menyegzőit, ámbár a három szerelmes még mindig nem nyilatkozott ünnepélyesen.

Karácsony napján, (az évvel nem szolgálhatok) csörögve bajt be három szán ft Zalay-udvarra.

Minka, Linka, Tinka tapsolva futnak a tornácra .... de a három gavallér helyett bárom sujtásos inas szökik le, és 3, pecsétekkel megrakott levelet nyújt a tekintetes papának.

Az egész báznép érezni látszik e perc komolyságát, és sejtelemteljes pillanatokat lővelve a papa kezében levő bárom levélre, hallgatagon fogja körül az ebédlő nagy asztalát.

Zalay ünnepélyes lassúsággal tördeli fel az első levél pecsétéit . . . azután körülnéz, hogy a három szép leány izgatott várakozástól kipirult arcaiban gyönyörködjék.

„Tekintetes Zalay László urnák" kezdi olvasni a borítékról. . .

—- Ne kínozd már őket édes öregem ! fakad ki a mama, kit nem gyötört ugyan a kíváncsiság annyira, mint a szép háromságot, — de ki valószínűleg nem akarta még tovább is függőben tartatni magát a levelek tartalmai miatt.

Zalay vigyázva bontja szét a borítékot, és óvatosan huzza elő a levelet.

„Kedves urambátyám !

„Csak néhány hét óta ugyan, de annyira megismertem kedves leányának szép lelkét, s jó szivét, hogy tovább nélküle nem élhetek.

Ne tagadja meg tehát tőlem azon piciny kezet, mely egyedül van felruházva azon hatalommal, hogy édessé tehesse az élet minden tövisét! ... Ne tagadja meg, sőt legyen szószólóm, pártfogóm.

Elutasítás esetében áldja meg az Isten mindnyájukat örökre ! mert azonnal elutazom oly messzire, hogy még a madár se hozhasson birt arról, kit szerettem, — s kinek akár boldogsága, akár boldogtalansága egy fájó élő sebet képezne szivemben.

Kedvező válasz esetében pedig engedje meg kedves urambá- tyám, s kérje meg e tárgyra nézve drága nejét és kedves leányát is, hogy menyegzőnket névnapomon megtarthassuk.

Ez esetben Három királyok napján az én imádott Linkám kezecskéit tarva, bárom királyi koronát is visszautasítana . . . stb.

Tószeghy Gáspár.

Minka, T<'szeghy Gáspár imádottja elájul, — Linka elpirúl.

Zalaynak előbb, mosolygó arca elsötétül, s az ünnepélyes lassúság helyett lázas sietséggel tépi fel a második levelet.

Kedves urambátyám!

„Sokat ad az, aki szeret, — mondja egy régi nagy ember, — mert szivét adja.

Eme szavak régiek, de azért most is újak.

Én is sokat adok, mert tiszta szívből szeretek .... de viszonzásig kedves nranybátyácutól szintén sokat kérek, legdrágább kincsének egyikét: Tinka kisasszony kezét.

*