Eger - hetilap, 1876
1876-08-24 / 34. szám
267 „Mi zengi túl a bérceket" ismert mtídarab Egressy Bénitől, szövege Erdélyi Jánostól. A dalárdák sorsot búz'ak, s ekkép következtek : Szentes, N.-Várad, Temesvár, Zombor, Ungvár, Apatin, Losonc, Kolosvár, Kecskemét, és Hódmezővásárhely az első dijra. A második díjra a miskolci is versenyzett a í'enebbiekkel, és az előbbeniek közt a kolozsvári, losonci, kecskeméti és temesvári dalárdák tűntek ki leginkább; hangos ovatiokban részesültek, s úgy hiszem, a két első fogja a kétrendbeli dijat elvinri, miiy rendben azonban, azt még a zene- dynasták sem határozták el. Midőn a mozgalom megszűnt s mindenki elfoglalta helyét, az ősz Erkel felállóit szemelvényre, s kézintésére megzendült a „Hy- mnus“, mit szivemelőleg adott elő a szegedi dalárda egy harmonium kísérete mellett. Két versszak eléneklése után László Gyula városi aljegyző tartott egy megnyitó beszédet, melyben Dugonics, az ünnepelt költő életéi és működési körét, annak erkölcsi hasznait jellemezte rövidet. Ennek be végeztével lehullotta lepel a szoborról, az éljenek felriadtak, az ágyuk megdördültek, az összes harangok zúgtak — s minden szem a diszes szobor felé fordult, mely a városfelé tekint, nyugodtan ötszefont karokkal áll, baljában könyvet tartva, a város felett nyugtatja tekintetét, azon város felett, mely méltó arra, hogy alakját és emlékét megörökíteni [igyekezett. Még zúgott a zaj, midőn Szász Károly rokonszenves alakja emelkedett fel az emelvényen, ki roppant hatással szavalta el ez alkalomra irt dics-költeményét. Szűnni nem akaró riadalom kisérte Szász Károly szavalatát, mely után ismét Erkel vezérlete alatt zen- dült fel a „Szózat", s az ünnepély véget ért. Szeged, aug. 21. 1876. Tegnap nyittatott meg az itteni országos iparkiállitás Simonyi miniszter által, s miután a miniszter bejárta a kiállítási termeket, a közönség számára kitárultak a kapuk s rövid percek alatt a tömeg eiözönlötte a nagy épület összes helyiségeit. Hanem valóban van is mit látni ; a kiállítás oly gazdag, oly diszes, hogy még azon egyénekre is meglepöleg hat, akik legköze24-én. József nádor leteszi a láncbid alapját 1842. — Született Rudolf koronaherceg 1858. — A porosz király Bécsben 1864. 25-én. Besztercén összegyűlt rendek megválasztják Bethlen Istvánt Magyarország királyának 1620. — Az osztrák megszállja Orsovát 1849. 26-án. Soliman Buda előtt (IV. hadjárat) 1541. — Temerin és Járeknél szerb vereség 1848. — Munkács kapitulál az orosznak; — Görgey megkegyelmeztetik 1849. (Meghalt Fülöp Lajos az utolsó francia király, 1850) 27 én. O-Moldvát felégeti Rácz veressapkás kapitány 1848. 28 án. Jurisich Kőszegen 1532. — Temerin és Járek szerb kézben 1848. 29- én. Oláh Balázs és Both János feladják Nándorfehérvárt a töröknek 1521. — Mohácsi vész 1526. — A török csel útján Buda birtokában jut 154i. 30- án. A török beül Nagyváradra 1660. — Radeczky bevonúl Velenczébe. 1849. 31- én. A török beveszi Gyulát, (Kerecsényi) 1566. — Jellasich elfoglalja Fiúmét 1848. Apróságok. Temetési pompa az indusoknál. Mig az európaiaknál a temetési szertartás a fájdalom és gyász átható érzéseinek kifejezését viseli minden jelenetén, — addig az indusok halottaik tetemei fölött a legnagyobb öröm- és ujjongás jeleit tanúsítják, hogy szeretteiket a halál a földi kin és nyomorúságtól megszabadná, s Brabma keblébe juttatá. Egy szemtanú egy előkelő indus temetési szertartást következőleg ir le : Nem rég Bangókban, Siam fővárosában, India Velencéjében, egy magasabb rangú siami nő hullájának elégetési ünnepélye ment végbe. A bulla 7 napon át teljes fény- és pompában volt a ravatalon közszemlére kitéve. E bét minden napja, a ravatal körűi rendezett sokszerü ünnepélyességekkel vala betöltve, mig a hetedik nap estéjén az elégetési szertartás következett be. Bámulatos azon öröm-ünnepély, mely ily hulla-égetéssel jár. Egy pomás Buddha- templommal szemben, egy tágas térségen megy végbe a szertartás. A téren tarkánál tarkább ünnepi öltözékekben a nép ezrei hullámlebb a bécsi világkiállításon megfordultak, kiknek állítása szeriüt a magyar osztály nem volt oly gazdagon képviselve a bécsi világtárlaton, mint most Szegeden. Az iparkiállitás — mint már fönebbi levelemben emlitém —, az állam által emelt kétemeletes föreál-iskola épületében van elhelyezve, mely épület egy tágas zárt folyosókkal körülölelt négyszögből áll összesen 36 nagy teremmel, melyekben a könnyebb ipartárgyak vannak elhelyezve XVI. csoportban a következő sorrenddel : I. csoport: Erdő-termények és félkészitmények, nehezebb faipar. II. Bánya-termények és félkészitmények ; nehezebb ércipar ; üveg-, gyurma-, agyag és köipar. III.: Mezegazgasági termények és félkészitmények. IV. Malomipar és élelmi cikkek. V. Szeszipar. Borok és egyéb szeszes italok. VI. Fonó, szövő ipar, ruházati tárgyak. VII. Háztartási és bútoripar. VIII. Vasipar. IX. Nemes érc, nemes kö és fémipar. X. Bőr, csont és kaucsuk-tárgyak. XI. Mü- ipar és zenészeti tárgyak, építészeti rajzok és tervek XII. Közművelődési tárgyak, tanszerek, tudományi és szépművészeti tárgyak. XIII. Gazdasági eszközök, iparszerszámok, kézi gépek. XIV. Gépek, gőz-, viz- és lóerőre. XV. Halászati, hajózási és vizépitészeti tárgyak. XVI. Állattenyésztés és állatkiállitás. Ezen csoportok számtalan elágazással, illetőleg alosztályokkal bírnak ugyaD, hanem mindannyi dúsan és gazdagon van képviselve kiállított tárgyakkal. Különösen gazdagon van képviselve a III. csoport, hol gr. Károlyi György mező- és erdö-gazdasági terményei oly rendkivüli gondos, Ízletes összeállítással tündökölnek, hogy ezen kiállítás valóban fénypontja az összes kiállítási helyiségnek. Eger, ha Glósz Károly nem érdekelte volna magát a kiállítás és közérdek ügyében, az esetben sehogy sem lenne képviselve s ezen indolentia felette leveröleg hat a közönségre és élénk kérde- zösködés és indignait csodálkozásra adott alkalmat, hogy oly intelligens s gazdag bortermelő város, mint Eger, mely dölyfös gőggel hortyan fel röglön, ba borai fölé másokat helyeznek, most álmos in- dolentiával mulasztá el magát az ipar és termelés ezen országos központján képviseltetni. G lösz Károly azonban megmenté az zanak. A tér közepén az európaiakéhoz hasonló nagyszeiü ravatal pompázik. Fekete, vagy sötét színnek hire sincs, hanem minden fénylik a fejér és aranysárga színektől, mert ezek az indusok gyász-, vagy öröm-szinei. A ravatal fölé fejér lenge-szövetből egy magas sátor van mennyezetszerfileg kifeszitve. Ugyánily szövettel födött folyosók vezetnek minden irányban a sátorhoz. Köröskörül tarka lampionok égnek, s a ravatalt ezernyi lámpák és kandeláberek bűvös fénye világítja meg, ott vannak egyszersmind a papságnak szánt ajándékok felhalmozva. A papok egy sarokban guggolva, és sárga talárokba bújva imádkoznak és énekelnek. A koporsóról egy arany- és ezüsttel gazdagon hímzett széles, hosszú szalag esiing alá, melynek végeit papok tartják. A sátorpavillon körül ezernyi embertömeg hemzseg. Szini előadások, árnyjátékok, s pantomimikai mutatványok fűszerezik az ünnepélyt. A léget egyhangú lármás siami zene tölti be. A ravatal előtt mintegy 50 gyermek pompás balletet lejt, minőnek párját Európa legelső színházaiban sem láthatni. A táncosok pompás vüágos- szinü, s gazdagon ékített, igéiö öltözékkel bírnak, s bosszú rudakon diszes papír-kosárkákat emelnek a magasba, melyekből pompás virágcsokrok s koszorúk hullámzanak alá. Mindezt az ezernyi lámpák bűvös fénye világítja meg. Az idegen szemlélő, e gyönyörű cso- portozatok s alakok láttára tüudérvilágban képzeli magát. — A ravatallal szemben egy pavilion van felállítva, melyben az elhunyt ‘élettársa, vagy szülői s rokonai, szóval a gyászoló atyafiak gyűlnek össze. Egy adott jelre a koporsó a ravatalról levétetik, s egy kisszerű máglyára helyeztetik, melyet a halott legközelebbi rokonai illatos fákból készített virágcsokor alakú kanóccal gyújtanak meg; s ezek a léget a legpompásabb fűszer-illattal árasztják el. E közben az est beáll, s a kelő hold ezüst fénynyel borítja el a várost és tengert. A néptömeg bengáli íényözönben rajong. Â távoli erdőkből oroszlánok s tigrisek orditása hangzik, nagyszerű záradékául az indus temetkezési szertartásoknak. A gyászoló rokonok arany gyűrűket s ékszereket osztogatnak ki emlékül a meghívott vendégek közt. — Ily ünnepélyes temetés azonban csak a dúsgazdagoknál történik. A szegények halottait egy fallal köritett térségbe dobják, hol azok hulláit a sasok emésztik fel. A csontokat azután tömegestül égetik el. %
