Eger - hetilap, 1876
1876-06-22 / 25. szám
198 töt lelőtt. Ekkor revorverét elejtve tört rántott elő, s azt a küzdelemben gyöngébb Rasid pasa mellébe kétszer döfte, mire az holtan ösz- szerogyott. Végre sikerült a dühöngő gyilkost megkötözni. Midőn Hussein Avni máj. 29 én fegyveresek élés behatolt a szultán szobáiba, s Abdul Azizt trónvesztettnek nyilvánította, Hassán, a cserkesz, a szultán szárnysegéde, ki ott épm szolgálatot tett, már akkor megmondá : „Boszut fogok állani szultánomért!" E szavakért Hussein Avni Hassánt bezáratta, s később, midőn kibocsátotta, elparancsolá Konstantinápolyból, de Hassán, ürügyek alatt elhalasztotta távozását. Hassánt fölakasztották. Hussein Avni és Rasid ünnepi-lyesen temettettek el. Helyükbe Savfet és Abdul Kerim léptek a ministeriumba. A két legyilkolt minister elvesztése nagy csapás a török birodalomra. Hussein Avni egyike volt az ozmán birodalom legképzettebb katonáinak, ki nemcsak organisálta a török haderőt, de páratlan tekintélylyel s hatalommal birt a hadseregben. Mint mondják, maga fölért egy egész hadtesttel, s a fölkelöü jobban félt ek tőle, mint az egész törők hid- seregtöl. Rasid pasa szintén egyike volt a kitünőbb török államférfiaknak, s mint ilyen több ízben volt követ és minister. — Midhat pasa s a kormány egy alkotmányterv kidolgozásával foglalkoznak a parlamentáris rendszer alapján. Konstantinápolyban most katonai ellenforradalomtól félnek. Egy újabb távirat szerint a testőrség és helyőrség kebelében fenyegető mozgalom indult meg, a végből, hogy a bukott szultán fiit Jussul’ Izeddint emelje a trónra. A kormány a testőrséget a harctérre akarta küldeni, de nem meri, mert attól tartanak, higy az induláskor lázadásban fognak kitörni. A montenegrói fejedelem, Nikica, Pavlovies Petkoval egyetemben több hercegovinál fölkelő vezért elfogatott, mert ezek saját szakátokra kezdtek dolgozni, sa „hercegovinál ideiglenes kormány" nevében kiáltványokat bocsátottak ki. E miatt a fölkelök elszéled- tek, s Mouktár basának könnyű szerrel siikerült Niksic3 vár élelmezése. Szerbiából újabb harcias hírek érkeznek, melyek a háború kitörését már most teljesen elkerülhetlennek állitják. Hirfűzér. Vida József kassai kir. jogakademiai tanár nincs többé. Hosszas testi szenvedés, mély lelki fájdalmak után, miket szeretett ifjú neje kora elhunyta idézett elő e mélyen érző kebelben, — f. hó 20-án jobb létre szenderült. Ki volt a boldogult, s mit vesztettünk elhunyta áltál é — nem szükség bővebben ecsetelnünk. A kiváló i r ó t és költőt, ki keble igaz hevével föimelengeté, magasztos eszméivel bevilágolá, fenkölt érzésével föllelkesité, örömével, bánatával áthatá, együttérzésre hangolá, — s kifogyhatlanul gazdag, nemes humorával meg- vigasztalá szivünket, — a hivatásától áthatott, példányszerü tanárt, az ifjúság e lelkes barátját, — a szelíd lelkű férfiú', a gyöngéd barátot, kit csak szeretni tudott, ki őt ismeré, — a páratlanul gondos és feláldozó családapát, —sa derék hazafit ismeré az ország, ismerők főleg mi, egriek, kik a boldogultat mintegy évtizeden át büszkén s örömmel nevezhetők magunkénak! Vida József Vasmegyében, Körmenden született 1833-ki máj. 2 án. Mint jogegyetemi hallgató, Pesten, már az 5'J-es években föltűnt a szépirodalmi lapokban közlött versei által, melyek költői hírnevét csakhamar megalapították. Ez időben kiváló részt vön a magyar journalistika egyik legderekabb közlönye, a „Vasárnapi újság" szerkesztésében, melynél az akkor már súlyosan szenvedő szerkesztő, Pakli Alberínek jobbkeze volt. Akik még emlékeznek a nevezett lapnak azon idők szerint, egyes apróságaiban, s különösen a „Szerkesztői mondanivalókéban elszórt, elmésen csillogó, humorgazdag ötleteire, talán kevesen tudják, bogy ezek legnagyobb részt V. J. élénk, nedélydús tollából kerültek ki. — A jogtudori szigorlatokat kiváló sükerrel letévén, V. J. az egri jogakademia rendes tanára lön, s nem sokára átvette, az akkor zajos viszonyok közé jutott „Eger" lap szerkesztését, melynek tekintélyét, több évi higgadt, tapintatos és gondos szerkesztés által,csakhamar megalapitá. Néhány év előtt a kassai jogakademiához neveztetett tanárnak, s távozása körünkből, fájdalmas nyomokat hagyott vissza kebleinkben. De e kitüntető állást sem élvezheté boldogan és tartósan. Csakhamar egy súlyos csapás, kipótolhatlan veszteség érte — mély odaadással szeretett neje elhunyta által. E csapás mégjobban megtöré testi bagatták az asztalok alatt, hol nők ültek, a — tócsákat. Mintha vizes palackok ömlőitek volna ki. Hamburgban egykor 70 macskából kiválasztottak 14-et, a legtöbb zeneképességgel biró kandúrt, s ezekből alakítottak zenekart. Tüskékkel csipkedték a farkukat, úgy csaltak ki hangokat belőlök. Mikor Nagy Péter orosz cár e chorust meghallotta, majd megütötte a guta nevettében. Még szebb volt ennél a párisi „malac-orgona", melyet Baigne abbé állított össze XI. Lajos király muiattatására. E nevezetes orgona a röfögök hangscá'ája szerint összefűzött valami 30 darab malacból és disznóból állott, melyek mögé egy, hegyes vas szögekkel spékelt henger volt helyezve. A forgásba hozott henger vasszögei azután azon momentumban szúrták meg a disznó-sipok hátulját, mikor azoknak meg kellett szólalni. De mindez csak bliktri, subick volt a mákvirágutcai serenád zenéjéhez képest. Ilyet még soh'sem hallottam. Kacagásomban köny- nyek potyogtak szemeimből. Szegény Mariska ! hogyan doboghatott a szive örömében a paplan alatt! Hiszen ha Orpheus az Apolló által ajándékozott lanttal nemcsak a sziklákat, de még a poklot is megindította, hogy ne inditotta volna meg a Mariska olvadékony szivét Sándor urfi az ő érzékeny hangjával. Igaz, bogy Apollo nem vala képes zenéjével megindítani a Daphne szivét, — de Íriszen Sanyi urfi nem volt Apollo, sem Mariska nem volt Daphne. No de mint mindennek, úgy e serenadenak is vége lön egyszer, az én és — Mariska nagy szomorúságára. Pesta, a hűséges „keeskeláb," megszabadulván cimbalomter- bétöl, njra két lábra ágaskodott; a muzsikusok hón alá csapták szerszámaikat, s az érdekes csoport lassan sompolygott el a kedves ablaka alul. Sándor urfi, mintha kénesöt öntöttek volna lábikráiba, cimborájával együtt, hirtelen el akart „párologni11 a látkörböl. De Paki, a szemfüles prímás, idejekorán észrevette a hadi cselt. Karon csípte a derék lovagot. — Téns urfi! — hát kírem sípén,fizsesse kiázst á két forintot, amiért muzsikáltunk !" Sándor urfi harsány hangja egyszerre ellágyult. „Kedves Paki barátom! édes cimborám! — szavalta érzékenyen— pompásan, gyönyörűen húztátok ! — s nagyobb nyomatékaul szavának, Sándor urfi nyakon ölelte a derék prímást, s egy cuppanó cviki-puszit nyomott füstös arcára. — De tudod, — folytatá, — hogy minden pénzemet elittuk a „Tűzoltóban." Annyira „scbwartz" lettem, hogy még egy „schwartzra" valóm sem maradt. Azt is „aufschreiben“-re kell innom a „Tűzoltóban." Ha adnak. De kifizetlek, mihelyt pénzem lesz. Ot forintot adok ! . .“ A jövő percben a eimborapár már nem vala látható. Eltűntek a „mákvirágutca11 tömkelegében. Mellettem haladtak el. — Pompásan mulattunk, Sándor pajtás. Kár, hogy póklábú Hanzi ki nem jött! — monda önelégülten Pista a „kecskeláb." — Mariska bizonyosan rólam fog álmodni ! — fejezé be Sándor. A morék pedig összenéztek. — Hogy a devlá ütött volna belé azs ilyeu éjjeli muzsikába ! — förmedt föl az öreg brúgós. Az osztó igazság kedvéért pedig nekem, mint szem- és fültanúnak, ki kell jelentenem, miszerint Sándor urfi azon expeetoratió- ját, hogy ö „diák" (hacsak nem a „kutyabagosi k.-akadémiából" való) — füllentésnek tartom. A mi „uemes fiatalságunk," mely csak „gavallérosan, s illedelmesen szokott mulatni, bizonyára erélyesen tiltakoznék az ily föllépés ellen. Ha fámának hitelt adhatok, Sándor urfi nem egyéb, mint egy, az iskolaportól megugrott, káváházi „kozák." Végül még egy szót. I. Gergely pápa saját kegyelmes kezeivel verte nyakon a hamis énekeseket és zenészeket. Azt hiszem : az egri rendőrség buzgó tagjainak sem derogálna, ha a békés polgárok nyugalmát ily otrombán háborító, s tisztes családok reputatióját ily oktalanul sértő 8 érzékenyen compromit- táló éjszakai serenádok rendezőit minden pereputtyostól együtt, — hogy nemes hevök egy kissé lecsillapuljon, — a h ü s r e kisértetné. Amóthi. 1
