Eger - hetilap, 1875

1875-02-25 / 8. szám

58

oly keresettek lesznek, sőt jobban fognak fizettetni mint öt év előtt.

Azon kérdés merül tehát föl : vájjon helyesen cselekedtek-e azok, kik a sertéstenyésztésről teljesen lemondtak ? Lehetnek egyes helyi és birtok-viszonyok, hol a sertés-tenyésztés haszonnal nem jár, de általában véve, igénytelen nézetem szerinte tenyésztési ággal sigy egy jövedelem-forrással felhagyni sem egyéni sem nemzetgazdászati szempontból nem helyeselhető. Csak apasztani, kevesbíteni kellett volna, nem pedig tenyésztését beszüntetni.

Aki a pillanatnyi árcsökkenéstől megrémült, és még a magját is elpusztította, illetőleg olcsón túladott rajta, az most irigy szemmel fog azon gazdára pillantani, ki nyájjal rendelkezik és a süldőnek párjáért 40—60 forintot tesz zsebre.

Oly gazda, ki csak gabona-termésre számit, csak abból remél pénzelni, annak bevétele, jövedelme véghetlen ingatag! Egyoldalú gazdasági kezelésnél haszon sohasem lehet huzamos.

A gazdaság csak úgy nyújt biztos jövedelmet, ha a gabona termesztés karöltve jár a marhatenyésztés különféle ágazataival. A mennyiben netán a gabona-termelésnél csalódunk, annyit helyre pótolnak állataink és megfordítva.

Ha csak búza, rozs, árpa vettetik valamely birtokba, s az nem Bükerül, akkor nem csak hogy haszon nincs, de még deficitet hoz a birtokos nyakára. Nem a kezelési hiba szülte e hiányt, hanem a beruházás nem léte és a beosztás aránytalansága. Az pedig különböző valami, melyet az életben gyakran látunk meg nem különböztetve.

Ha az erdőbirtokosnak nincs sertése, mikép értékesíti a makkot ? Kiadja valakinek potom áron haszonbérbe s még örül, ha egy általános makktermelésnél foghatott valakit, ki megvette tőle. De nem volna-e célszerűbb, nem járna-e több haszonnal, ha sajátját hizlalná meg; hisz' aki bérbe veszi, az is szándékozik nyerni.

Tagadhatlan, hogy mióta a kukorica és egyéb gabona megdrágult, a sertés-tartás nemcsak sok gondot okozott, de hasznot sem hajtott. Ez tartott körülbelől négy évig. De hányszor tapasztaljuk,

hogy gabona sem terem bőven, s még sincs ára, tehát azért, mert rósz termés volt s olcsón kelt, felhagyjunk termesztésével?

A szöllö-mUveléssel miért nem hagyunk fel? hisz az sem téríti meg minden évben a reá fordított költséget?

Bátran állítom, hogy bármely gazdaságnak a sertéstartás és tenyésztés nincs]kárára ott, hol erdei legelőre, makkra, támaszkodik, s ha netán néhány évig kevésbbé volt hasznothozó, azt a következő évek ár- és érték-többlete bizonyosan kipótolja.

Ne legyünk tehát Ítéletünkben és eljárásainkban elfogultak, g mert néhány évig ára csökkent, ne mondjuk reá azonnal, hogy a sertéstenyésztés általában kárral jár.

Az emberek mindinkább jobban szeretnek élni, a húsfogyasztás és szükséglet emelkedőben van : tehát a húst adó állatok értéke sem szállhat le. Általában véve hazánkban a szarvasmarha-tenyésztés is kevesbedett, tehát ez által is — tekintetbe véve a fogyasztás fokozódását — a marhahús értéké emelkedik s ez arányban a sertéshús is.

Mihelyt pedig a pénzviszonyok jobbra fordulnak, két évi bő- termés következik, a külföldi kereskedő ismét felkeresendi sertés- vásárainkat ; drágán fizetvén röfögő állatainkat.

Az általánosan elterjedt mangolica ellen az a kifogása a külföldi kereskedőnek, hogy sok a zsírja, de kevés a húsa; a külföldi em- ember pedig többre becsüli a húst a szalonnánál, tehát iparkodjunk nagyobb bústömeget s kevesebb szalonnát teremteni, hogy e kifogás e csökkentse sertéseink értékét. Ebner Sándor,

gazdatiszt.

Megyei élet.

Heves ég K.-Szolnok t. e. vármegyék 1874. dee. 16-án, Isaák László alispán elnöklete alatt tartott rendes évnegyedes gyűlésén folytatólag kővetkező ügyek tárgyaltattak: Olvastatott a megyei állandó fegyelmi választmánynak Pethea Kálmán atkári lakos által Földváry Sándor gyöngyös-patai járás-4 T A R G A. Jk

Egri uj tárca-levelek.

ív.

Tárca-írás, Balambér irtnodora, és egykori hibái. — Az önbirálat és lemondás

korszaka.

„Mély csend, s nyugalom terült el a leviharzott rövid, de zajos farsang után ; a húshagyó kedd mérsékletre inti az emberek nagyobb részét, s kevesebb bevételre a vérmes temperementumú mészárosokat, s a hamvazó szerda az önbirálat, töredelmesség, önmagába szállás napja végre meghozza a kicsapongásokra nagy hajlamokkal biró közönség lelki nyugodalmát, s előidézi a csendes jótékony hatású resignatiot."

így kezdené boldogult, elödöm Balambér ur, ezen tárcáját, vagy pedig, ha élue, a szent bibliából kivont alkalmi történetekkel fűszerezné meg előadását ; mert rágalom nélkül szólva tiszteletre méltó elödöm nagy pietista, nagy moralista volt, és különös gyöngéi közé tartozott az ó szövetségi könyvből venni idézeteit. — No de hát nem mindenkinek adatott ily hajlam, és tulajdon; ezzel vigasztalom én jelenleg szűk phantaziáju látkörömet, ám lássa az olvasó közönség, miként jövünk ki e miatt egymással.

Mert bizony én, ha bár nem vagyok is spirutalista, vagy methodista, de a szabadkőművesek sorába sem tartozom, — mind a mellett úgy veszem a világot, amint van, nem pedig a mint kell lennie.

Tudom én azt azért igen jól, hogy hiába vannak korlátok és szabályok felállítva ezen a világon, mégis találhatók módok, és eszközök ezeknek könnyű kijátszására. — Hiába van felállítva a nagy böjt, még is ha akarunk, böjtben is adhatunk egymásnak találkát egy-egy nyilvános bálban, s vannak tisztességes ürügyek, és okok, amikor, dacára a böjtnek, még is pákosztoskodhatunk, és tor- koskodhatunk egy kissé.

De hát ez a sokat emlegetett, sokszor elitéit modem kor követelménye, vívmánya, járuléka, és hátránya ; — már t. i. amint kiki a maga szempontjából magyarázhatja azt maga magának.

Nagyböjt másod vasárnapjára volt kitűzve az izraelita polgártársak ifjúsági olvasó körének és a szegényeket 3egélyzö nőegylet jótékony célú táncvigalma; s ily

cégű vigalomról kinek lenne kedve elmaradni akkor, midőn a polgári társadalmi egytittélbetés a viszonyosságot követeli ; elmaradni akkor, midőn a műveltség előmozditása, és a szenvedők ínséges könnyeinek felszáritásáról van szó.

Bizony mi sem maradtunk el, és a nagy böjt dacára örönf- mel mentünk el a bál vigalmai közé, nem is bántnk meg, mert ha vétkeztünk is, volt ott egynéhány szép hölgy is, kinek még a töredelmesség felszórt hamva sima homlokok márványán ott sötétlett, tehát velünk vétkezvéo, az osztóigazság szerint együtt fogunk bűnhődni ; már pedig egy helyre jutni velők Vörösmartyként nem legböjtibb gondolat.

Az ó casinó nagy terme fénytől, a csillárok fényétől tündöklőit, de bármily terjedelmesek voltak is ezen fénysugarak, nem oszlathatták el azon sötétséget, mely az éjfekete szemekben honolt, és nem szárnyalhatták túl azon világsugarakat, melyek ezen sötét szemekből kisugárzottak.

Tehát Dagy világosság mellett majdnem teljes teli sötétség — a világosság szakadatlan harca a sötétséggel, s most ezeket szemlélve, igazat adhatunk azon népdal-költőnek, a ki kétségbe esve kiáltott fel egy keservében :

„En istenem, ugyan hogyan teremhet már „Olyan sötét szemben olyan fényes sugár.“

Szegény poéta ép úgy meg lehetett akadva, mint jó magam most, hogy összehadartam már prücsköt, bogarat, s Írtam Hencidá- tól Boncidáig össze vissza mindent, s most veszem csak észre, hogy még semmit de épen semmit sem Írtam.

De hát könnyű dolog tárcát írni egy bálról olyannak, a ki nem volt a bálban jelen; hanem az, aki még ezen vigalom befolyása alatt görnyedez, a ki pressioja alatt van a látottak, hallottak, tapintottak és más tak és teknek, mely minden érzékre bőven kijutott, az bizony ép úgy cserép-csipba szorult, mint én, vagy pedig az egyszeri róka, kiről nagy hirü elődöm puskás poéta úr irta :

„Róka szoros egykor nagy ebetnám lyukba be bújta ;

„Dombos az olda lett, nem lehet ám gyere ki.“

Midőn tehát jóvá tenném hibámat — és a kiérdemelt szélkelep cimet egy jobb titulusra átváltoztathatnám, saját mentségemre felhozom, hogy ezen tárcairási modorom csak plágiuma egy nagyeszű