Eger - hetilap, 1875
1875-11-25 / 47. szám
371 nem példátlan. Csupán a testi szépség- és kellenek, az arcnak szép de bervatag rózsáira, a szép szemek- s tündér hajakra alapított jövő nem egyéb mint legtöbb esetben keserű csalódás, s a meghiúsult fellengzö reményeknek igeu fájó tapasztalata. Ellenben a munkásság és szorgalom s az ezekkel párosult erényesség, mint a helyes irányú nevelésnek vezéreszméi, az élet minden zivatarai közt mentő hajóként szerepelnek, s mindazokat, kik ezen tulajdonokkal bírnak, s neveltetésük irányánál fogva azokat bírni és megtartani igyekeznek, tulajdonképeni céljokhoz biztosan eljuttatják. Tehát állíthatjuk, hogy helyes irányit nevelés első sóiban mint egyes személynek, jövőjét biztosítja. De a helyes irányit nevelés második sorban a család sorsának biztosítéka is, mert a nő teremti a család sorsát. Amely családban a nő nem takarékos, nem munkaszokott, s vágyai oly magasabb régiókban kalandoznak, honnan az aláhtillás csak megsemmisüléssel jár, az oly család többnyire a női könnyelműségnek esik áldozatául. Az oly nő, kinek nevelése nem az anyagi viszonyokhoz van mérve, s vágyai nem a család sorsával és jólétével foglalkoznak, hanem csupán egy képzelmi világban repkedtek, az oly nő nem lehet sem saját, sem a család sorsának helyes intézője. S ba már csak ugyan áli az, hogy a nö teremti a család sorsát, amit egyáltalában tagadni nem lehet, akkor jogosan következtethetjük, hogy a helyes irányú nőnevelés általában döntő befolyással bir az összes társadalmi életre. Mert a nők családanyák lesznek. Az egyes tagok képezik a családot, s a családok alkotják a társadalmat; a müveit társadalom fentartja a társadalmi rendet, s ez által az erőt, mely az egyes tagoknak szorgalmán, munkásságán és erényességén alapszik; arra nézve pedig, hogy az összes társadalmat képező egyesek és családok egy'szerves egészet, egy szorgalmas hangyákhoz hasonló sereget képezhessenek, oda nevelés kell; a nevelést pedig első sorban a nők, az. anyák adhatják meg. Ámde ott, hol a tulcsigázott nőnevelés divatozik, vagy oly irányban halad, amint azt napjainkban haladni látjuk, a társadalmi jólét ki nem fejlődhetik, mert a tulcsigázott nevelésben részesült anya nem okulva maga hibáin, észre nem véve azokat, gyermekeinek hasonló félszeg nevelést ad, s viszont a csak félig nevelt, vagy épen semmi nevelést nem kapott nőből fejlődött édes anya gyermekeit épen oly irányban neveli, s mindkét esetben szem elöl tévesztve az anyagi helyzetet, félszrgségeket. teiemtenek, s a célhoz vezető közép utat meg nem közelitik. ság és szabadság geniusa elövezetendi a 48-ki szabadság harc bajnokainak szellemeit is, — s ott fogjuk látni azt, kit most emberi természetünk gyengesége folytán, gyászolunk. Hogy sokan gyászoljuk, azt mutatta azok nqgy száma, kik a gyászmenetet kisérték, s velünk együtt kívánják, hogy : Áldás, béke lengjen porai fölött ! Egy 48-as honvéd. Aki a német asszonyak hisz. Igaz is nem is. Kürthi Jenőtől. Volt nekem a főbbek közt egy testvérbátyám : Felix. Csak volt, mert az a szerencse érte, hogy 19 éves korában eleshetett Kápolna mellett. Szép fiú volt. Méltóztassanak majd megnézni arcképemet a Karikatúrák X-ik kötetében. . . . Akik ismerték őt is, azt mondják, olyan, mintha az ő photog- raphiáját látnák, csakhogy az ö haja fekete volt és göndör, — szeme kék volt és eleven, — orra tekintélyesebb volt és csinosabb állású, szája kisebb volt és keskenyebb, — szakála és bajusza (ami még, vagy már nálam hiányzik), akkor kezdett ütközni, — magasságra ö is meghaladta a 66 zollt, de nem érte el a 67-et. Szóval, szakasztott nlyan volt, mint én, annyira, hogy egy régi honvéd minap rám kiáltott: — Hadnagy uram! tudja-e, mikor ketten laktunk jól egy stílt krumplival ? ! — Ezeket mind csak mondják. . . Én a világért sem mondom magamról, mert Felixet nem ismertem. De annál inkább ismertem Mariskát! Ki ez a Mariska ?? E kényes, de fontos kérdéssel foglalkozva, kirívó példáit láthatni napjainkbau a nőnevelés ferdeség ineik, s e ferde félszegségek nőink körében oly szembetünöleg kirívók, hogy azokhoz commentár sem kell. Korunkban nőnevelésünk alapját a csillogni, a fényleni vágyás képezi. A munkásság (tisztelet a kivételeknek) nem a mai kor gyermekeihez, s különösen leányiahoz illő foglalkozás, a munkát elvégzi a kisasszony helyett vagy az édes mama, vagy a szakácsné, a szolgáló ; sütni, főzni, várni, fonni, vagy más a család köréhez tartozó ilynemű foglalkozás kisasszonyaink méltóságával mai napság incom- patibiüs. Ez pedig végtelen nagy baj, melyet a gondos szülőknek nem volna szabad szem elöl téveszteniük. És e baj, különösen az alsóbb néposztályok rétegeiben hara- pózott el. A gazdasszonykodásban való ismeretek megszerzése, üres órákban hasznos könyvek olvasása, s ez által a fogékony kebelnek nemesbítése és az önképzés sokak szerint oly felesleges valami napjainkban, amit bátran a szegre lehet akasztani, s mint valami értéktelen portékát a zugba félre lökni. Az atyák és anyák többnyire nem annak örülnek, ha leányaikat a szerénység, nyájasság és szende magaviselet koszorúja ékesíti, hanem gyönyörködnek- abban a szemvakitó piperében, mely leányaik szeliemszegécységének takarója gyanánt szolgál, észre sem véve, bogy a figyelmes szemlélőnek önkéntelenül eszébe jut, mihelyt szóba ereszkedik a gyönyörűen öltözött, de szellemszegény növel, a jeles költőnek azon mondata: Es a kisasszony? — ah be kellemes, Mint a főtt rák, olyan szemérmetes. Ha szólok hozzá : egyet mosolyog, „Igen — s nem“ — nála az egész dolog. Ez pedig nem szolgálhat a gondos szülőknek vigasztlásul. A világ az Isten kertje, Gyom s virág vagyunk mi benne, Emberek. így ir a halhatatlan koszorús. E kertben legszebb virágok az emberek, ha kellőleg kimüvel- vék, de részint a legnagyobb gyomok, ba nevelés hiányával vannak. S épen azért a szülőknek kötelességük, hogy e kertben mint munkás kertészek egymással kezet fogva ápolják virágaikat, a fejlődő csemetéről nyesegessék a fattyúhajtásokat, s a gyermeki kebelből Egy szép német asszony, kibe 20 év előtt (mikor még Zeller Mariskának hitták) halálosan szerelmes volt Félix; — 20 év múlva pedig (midőn Slck-nének hitták) halálosan szerelmes voltam én. Eredeti história volt ez! Amint megjegyezni bátorkodtam, Slckné igen szép, én pedig igen fiatal voltam. Megláttam egyszer a kapu előtt, s futok azonnal a falu első prímásához. Szerencsémre éppen bevégezte a vályog-vetést. Megfogadom egész hétre. Hozattam is azután a Slck-ház előtt kivilágos kiiiradtig : Aki ezen házban vagyon, Hej, szeretem én azt nagyon. Ha féltékeny jámbor férje : Fusson ki a szemeléuye ! Talán ott húzatDám még most is, ba^SIck hajnali barangszó kor ki nem kiáltja az ablakon, hogy: — 0 nem akar lenni képviselő, neki nincs szüksége az ily ostobaságra! — A feleségének meg úgy is eléggé nyilalik már az oldala a cincogás miatt. . . Mondott még egyéb gorombaságokat is, de azokat nem méltattam figyelemre. Másnap . .. vagyis az nap elkopik egy pár uj lack-cipöm a ház előtti homokban. (Bolond szokás homokkal tölteni meg a ház elejét!) Estefelé azonban mutatkozni kezd a szépség antipodistája — Slck úr képében. 0 kilép a kapun . . . éu belépek egy bozótos kerítés mellé. 0 megy, és eltűnik a patikánál. Én előtűnöm, és megyek az ő háza felé. — Ha az én szépemnek — gondolom magamban — annyi szive van is, mint egy vadgalambnak, sejti, hogy itt vagyok, és jelentkezni fog.
