Eger - hetilap, 1875
1875-10-28 / 43. szám
XIV. ér-folyam. 43. szám 1875. October 28-án. Előfizetési dij : Egész évre Félévre Negyed évre . Egy hónapra Egyes szám . 5 ft — kr. . 2 ft 50 kr. . 1 ft 30 kr. . _ 45 kr. - 12 kr. Hirdetésekért: minden 3 basábzott petit sorhely ntán 6, bélyegadó fejébon minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit* sorhelyért lő kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal : a lycennii nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr Államkormányzatunk. i. Ha egy felöl a hízelgő szépitgetés, másfelől az el keserűit feketén látás közt az elfogulatlanság középutjára állunk, úgy találjuk, hogy ami a munkaképességet illeti, ezen főleg korunkban szerfölött hasznos tulajdonság meglehetős mérve nem hiányzik ugyan belőlünk, sőt, ha a vetélkedés ösztönét sükerült bennünk valami nton-raódon, például föl-föllobbauó, de olykor el-elszunnyadó becsvágyunk megsarkantyuzásával fölébreszteni, ideig óráig oly igyekezetét is tudunk kifejteni, hogy még a kiválóan munkás fajokat is képesek vagyunk túlszárnyalni. De e munkaképességnek, amint már a fönebbiekbeu is mondva van, élesztő rugóra van szüksége, valahányszor előbbi szenvtelenségébe visszaesik. Akinek érintkezése volt magyar munkásokkal, gyakorlati példában volt alkalma nemzeti jellemünk e sajátosságát megismerni. Ha a felügyelő elég ügyes arra, hogy magyar és más fajú dolgosai közt elmés észrevételekkel föl tudja serkenteni a vetélkedés ösztönét, az eredmény rendesen az, hogy a fajunkbeli munkások erőkifejtésben, kitartásban, ügyességben leverik a természettől mostohábban adományozott testvéreket a munka-versenyben. Egy szóval, megvannak bennünk mindazon erények és hibák, melyek a nagy — szellemi vagy testi — erő érzetéből szoktak származni. Majd egyszerre igenis nagyon sokat szeretünk mivelni, majd aztán kimerülve kelletén túl is hosszúra nyújtjuk a kiheverés időközeit. Leverünk egyszerre vagy tiz ellenséget, azután csináljuk a „magnum áldomást" évtizedeken át. Ha korunk hétköznapi, prózai követelményeit szemügyre veszszük, csak tetszetősei talán, de nem épen fényes kilátással kecsegtetőt mondunk, azt állítva, hogy a nemzeti jellem e vonása tagadhatlanul oroszlánias. Amint a hősiség e mintaképének meg kell éheznie, hogy kényelmes barlangját elhagyva, „dolog" vagyis kereset után lássoD, úgy mi is többnyire bevárjuk, hogy a teendők mármár kiállhatlanul körmünkre égjenek. Ekkor aztán teszünk sokat, néha nagyot, de olykor nagyobbat kísérelve, mint a mit megbirunk, mindig lelkesen, de nem mindig meggondoltan, és mint a legutóbbi századok története mutatja, csak ritkán szerencsésen. Ez nem jól van igy, és pedig először és általán azért, mert mindig jobb a bár csöndesebb, mérsékeltebb, de folytonos, rendes munkásság, mint az időnkinti nagy erőfeszítés, a bosszú pihenés vagy épen megrokkanás miatti ágyban fekvés meddő időközeivel. De nem jó azért sem, mert folyton haladó korunkban nem lehet egyszerre és előre évtizedek vagy épen századok alapját megvetni úgy szólván semmi téren, tehát még az állam-rendezés terén sem. Ez a kor nem az emlékszerü építkezés, nem a maradandó alkotások, hanem a pillanatokhoz alkalmazkodó ideiglenesség bora, melyben elavulttá válik ma, ami még tegnap időszerű, divatos és célszerű volt. Itt folyton és szakadatlanul kell munkálkodni, a kor szinvonalájn maradni, és ottan pillanatig sem állapodni meg, mert különben elüthet a haladó korszellem utánunk robogó mozdonya. És e részben minden pártbeli közlönyeink azon örvendetes jelenséget tüntetik föl elmélkedéseikben, mintha már legalább elérkeztünk volna a haladás első föltételének stádiumához: nagy elmaradottságunk, késedelmünk fölismerésének, és a gyors tevékenység, a szakadatlan munkálkodás szükségességének öntudatához. A munkásság eszméjét pengettük máskor is, de úgy tetszik nekünk, mintha az eddigelé ennyi komolysággal és csaknem kizárólag még nem történt volna, ügy veszszük észre, mintha higgadtunk 8 ülepedtünk volna egy kissé. Ellenzéki lapokban is kevesebb az indulatoskodás, mint egyébkor; az aggodalom, hogy nincsenek veszteni való perceink, képezi az értekezések alaphangját általában. S ezzel kapcsolatban bizonyos gyakorlatiságra való törekvés észlelhető az eljárásban is, amennyiben érzelmeskedő szóvirágok és cafrangos általánosságok helyett többnyire a teendők sorozatának tárgyilagos megnevezése képezi az elmélkedések anyagát. „Elég volt már a furulyából, hadd szóljanak a trombiták!" rnondá egykor a nagy napok nagy költője. Jelenünk e kornak épen ellentéte, amennyiben a haza nem csodás hősiességet, de — ami természetünkkel szemben, talán még nehezebb — ernyedetlen, sza^ kadatlan munkásságot kiván. De azért a fönebbi mondatban rejlő alapelvet ma is alkalmazhatjuk, ha azt akként travestáljuk, hogy elég volt már a kongó frázisból, a nagyfenék-keritésből, az aránytalan nagy bevezetésből ; most már lássunk a dologhoz. A cifra beszéd csak gyermeknek való, a férfi tettekben beszél. A frázisoknak, kacskaringós, sujtásos mondatoknak is csak kezdetleges állapotban élő kiskorú népek kedélyére van hatásuk : érett, müveit, nemzetek ítéletében csak a számok bírnak döntő sulylyal. És ennél fogva nem kétkedhetünk, hogy az elmulasztott teendők hosszú litániája, melyet lapjaink*az ó idő rovásakint közölnek, gondolkozóbb köreinkre mindenesetre nagyobb hatással leendenek a legékesb frázisoknál, annál inkább, mert e teendők többnyire mind oly tervekből állanak, melyek nyolc év óta folyton szőnyegen hevernek. Keressük a jót önmagáért, ne pedig a frázisokért, melyekkel azt valaki ajánlja, és létesítsük az üdvös reformokat csöndben, hasznosságuk iránti meggyőződésből, hiúság és tüntetés nélkül, ellenben a legelragadóbb ékesszólás által se engedjük magunkat oly cselekmények elfogadására, melyeket érdekünkben állóknak nem tartunk. Mert ne feledjük, hogy lelkesedni a jóért, szép és célszerű dolog; de lelkesedés nélkül is követni azt, még szebb és biztosabb az ügyre nézve. A mai időben, az általános ipar-szabadság szédelgéseinek annyira tágas s mozgalmas fénykorában,boldog boldogtalan ember: mindenféle hivatásra, dologra és országos vállalatra jogosítva, és képesítve érzi és hiszi magát. Ilyen könnyű állapotok közé számítják nálunk azt is : hogy bárki előleges hozzá készülődés nélkül országgyűlési taggá állitson be, vagy épen ministerré állittassék oda. Ha az ember a képviselöház egyes tagjainak szellemi s anyagi viszonyait s tulajdonságait, azok munka-képességét s egyéni jellemét sorjában meglimitálja, az, aki azok egyéniségeit közelebbről, a maguk eredeti valóságában ismeri : lebetlen, hogy le ne bangoltas- sélc annak határozott körülményes tudomása által, hogy a képviselöház tagjainak vajmi nagy szüksége volna a Várady Gábor által ajánlatba hazott „képviselői katecbismus" utján leendő oktatás- szerzésre, és kimustráltatásra. Valósággal csudálatos azon felfogás : miszeriut törvényhozóul mindenféle ember jó s alkalmas, ha soha sem tanulta is a törvényhozásra való képesittetés s képzés szükségleteit, ha hogy öt egyik vagy másik néptömeg törvényhozóvá megválasztja. A törvényhozás tagjainak szellemi qualificatiója megmérlege- lésére nem lévén alkalmas mérték kitalálható s feltalálható, az úgynevezett incompatibilitás körülírása által csupán azt kisérlelik meg: hogy a hatalomnyerés és anyagi érdekeltség befolyásainak okkal móddal gátot vessenek. Hanem ez nagyon meddő s egyoldalú intézkedés, mert az anyagi érdekeltségnél sokkal nagyobb, ártalmasabb és általánosb baj az, hogy a képviselöház tagjainak legnagyobb része sem áta-
