Eger - hetilap, 1875
1875-10-14 / 41. szám
XIV. ér-folyam. 41. szám. 1875. October 14 én. Előfizetési dij : Egész évre . Félévre Negyed évre . Egy hónapra Egyes szám . 5 ft — kr. . 2 ft 50 kr. . 1 ft 30 kr. . - 45 kr. - 18 kr. GER. Hirdetésekért. minden 3 hasábzott pent sorhely után 6, bélyegado fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy pent sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-biratal : a lycenmi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (SzécheDyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi nj ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr Nemzeti önméltatás. Ki akarna tudni felölünk, ha mi önmagunkról folyvást nem gondolkodunk? Ki véd, ki oltalmaz legbiztosabban bennünket, ha nem mi magunk? Nem fölöslegese kérdéseket a béke napjaiban is megszellőztetni. Mert ma már nem csak azon gond és kötelesség fekszik rajtunk, hogy emlékezetünket a késő utódok számára biztosítsuk, — hanem a fölött is aggódnunk kell, nehogy nemzeti öntudatát a még élő nemzedék elveszitse ! Az eszmék mai világpolgári s anyagias áramlata a nemzeti önérzet szentélyébe is befurta már magát, a mi annál veszélyesebb, mint hogy a nemzetiséget és nemzetet ma már nem védik előjogok s kiváltságos intézmények előnyei. Nincsenek „választott11 népek, kik egy maguk bírálnák a jog és szabadság íngyszekrényét, s nem türetnek az uralkodó nemzetiségek. S ép ez okból a magyar nép is, mint oly város, melynek sáncai s falkeritései mindinkább omladoznak, — ma már minden oldalról nyílt s védetlen behatásoknak van kitéve, s jövőre csupán saját erkölcsi erejére és józan éberségére utalva. S elvitázhatlan tény, hogy nemzeti életünk soha nem volt nagyobb s válságosabb próbára téve, mint a jelen században, midőn minden faj, minden nemzetiség élénk versenyre szállt. S a dolgok természetében fekszik, hogy az uj viszonyok és intézmények nemcsak folytonosan lekötik figyelmünket, de egyszersmind a közéletet is magukhoz ídomitják iassankint, s egy uj eszmekört szülnek, melynek átalakító erejétől a nemzeti jellem és egyediség sem maradhat érintetlenül. £ behatások folyama alatt mindinkább bágyadtabb színben jelenik meg előttünk az institutiók és eszmék emlékezete, melyek a nemzetet elébb tüzetes gondoskodás nélkül is egy testté forrasz- ták. s létét öntudatosság nélkül is biztositották. Ma azonban a leg- vérmesebb fölmagasztaltság is meddő illusiókban oszlik szét, lia azt akarná elhitetni magával, bogy a nemzetiség megőrzésére a jelen viszonyok közt ma már elegendő csupán magyarnak születni, s létünk fentartására elegendő a „P a r t i s primae nonns11 avas kedvezménye. S ép ezért mi mindent összeszámítva és latba vetve, nemzeti életünk és jövőnk hasisát, mi sehol másutt, mint egyedül a nemzet erkölcsi erejének mennyiségében és súlyában biszszük kereshetni, azon erkölcsi erőben, mely mig elég ildomos és számitó egyrészről szellemi culturára s egyéni függetlenséget biztositő anyagi jólétre törekedni, az alatt más részről az önbecsülés kíséretében járni szokott hűséggel őrzi meg ősi jellemét, nemzeti egyediségét. És ezen erkölcsi erőnek föl kell lobbannia minden magyar kebelben, ba meggondolja: miszerint e nemzet a gondviseléstől látszik kijelölve lenni mind azon nemesb eszmék, fejlettebb társadalmi formák s tisztultabb polgári fogalmak képviseletére, melyeket egy évezred óta kelet és nyugat között önzéstelentil közvetítőnk. A gondolkozó főknek, több müveiben annyi életbölcseségi eszmeanyagot nyújtó Fáy András, megírta valahol aphorismái között, hogy mi nálunk, ha valakit müveit férfiú vagy nőnek kivánunk magasztaliatni, rendesen azzal állunk elő, mennyi nyelvet beszél; mig a műveltebb francia, angol, olasz, ritkán beszel kettőnél többet. „Ezen bábeli ragály — úgymond — nemzeti művelődésünkre nem hathat jótékonyan. — Dolgok és eszmék helyett üres szók foglalják el drága időnket. Soknyelvüségeinket oly formán képzelhetni, mint üres kamra mellett rézedénynyel beaggatott előkonyhát; — volna miben főzni, de nincs mit. S bármit tartsanak a „modern cultur-államok11 szóvivőinek hangzatos phrásisai azon műveltségről, melyet a nyelvek szajkó tudásának elsajátításában helyeznek , — a gyakorlati élet anyagi. — részben cosmopoSiticus szempont jából igazuk lehet: de a faj biztosításának érdekében nézetük előnyössé nem válhatik. Bár meghaladott álláspont lenne már féltékeny tiltakozást hangoztatni a culturai szempontnak fajú nk rovására való érvényesülése ellen! A magasztos öntudatot, mely a magyar nemzetiséget egy sebezhetlen Achilles-testnek képzelné, senki melegebben átérezni, s ezen megnyugtató érzelemből — a jelen időkben főleg oly jótékonyan hatható, vigaszt készséggel meríteni hajlandóbb volna. Ha csak az lenne már kérdés, bogy a terebélyessé izmosodott nemzeti elem élőfája miként fokoztassék minél magasabbra, aggálytalanul vélnek megszavazandócak a cél bármely eszközét. De mig a kérdés azon szomorú dilemmában van, hogy hazafias vagy cultur-elemet alkossunk-e a jövő számára ? mig ez utóbbi aránynak terje amazéra törpitöleg hathat, a hazafias iránynak meghozaadó- nak véljük az áldozatot, — még ha identiv fogalomnak erőszakolná is valaki a culturát és nyelvtudást. Ezer éves — egyedül saját, még pedig kultiválatian nyelvünk bírtokábani fennállás bizonyítékára hivatkozni, vagy jövőre az emberiség általános törekvéseitől elszigetelten maradni — eszünkben sincs. Sőt a külföldiek baladása és mozgalmaiba vegyülni a tudomány és ipar terén, őket megérteni, általuk megértetni, s ekként ösmertekké lenni, szabályos következménye azon igénynek, melyiyel soraikba számíttatni hivatva vagyunk. — Épen ez érintkezés magá- ból^fejtendi ki a szükséges nyelvtudás! azok részére, kiket pályájuk annak használatára utal, de ebből egy idegennek anyanyelvűnkkel! kényszer egyenjogositása a tantéren — az életérdek kockáztatása. Sajnos, hogy mig más nép már régóta egyéb magasabb érdekekért küzd, addig a magyarnak még most is nemzetisége, nemzeti nyelve miatt kell lándsát törni! Olasz-, Német-, Frarcia-és Angolország stb. egy nyelven imádja Istenét, s egy nyelven zengenek költői ; és Magyarország ?!.... Ámde ne essünk kétségbe ; kiizdjíink nemzeti nyelvünk érdekében a törvény, s a politikai ildom határai között, mellőzve minden erőszakot, de megvárva, hogy kiki teljesítse haza fiúi kötelességét, s akkor aztán bizton várhatjuk, hogy a győzelem ha késik is, de e! nem marad. (Folyt, köv.) Eszme-töredékek szinház-ügyünkröl. Szép és nemesért lelkesülni tudó városi közönségünk, lelhet- leD, hogy öröm-érzettel ne telnék el ama gondolatra, mit az állandó színház eszméje nyújt. Pedig az eszme megvan, csak is az alkalmat kell megragadnunk annak megtestesítésére. Templomot bírni, hol érzelmeink nemesülnek, mely spártai népet, s zengő nyelvet teremt, — mily dicső dolog ! Hol a munká'ól fáradt agy, az unalomban szunnyadó lélek pihenést, szórakozást s nemesebb élvet nyer. Tehát ezt létrehozni lenne egyik fö feladatunk. Kezeink közt van egy e célra legalkalmasabb épület, csak némi áldozat-kézség, s a múzsa nálunk is felütheti sátorát. Az egri völgy nyugati oldalán, tornya-fosztottan, áll a régi imaház. Vakolatából az eső mindinkább kivetküzteti. Belseje profán tárgyak rakhelye; s honnan a mnlt századok híveinek áhitatos imája hangzott, most elhagyatva áll a hely, az alatta elterülő völgy felett, mintha gondolkoznék az ott dúló csatákról és a vér-öntözte földről.
