Eger - hetilap, 1875

1875-08-26 / 34. szám

2f>6

Őri hatóságnak idönkint kiadott, de soha nem foganatosított idevágó rendelei semmi célra nem vezetnek. E tüzrendőri szabályokban szigorun kötelezendők a lótartó gazdák, hogy a vész alkalmával, szabályszerű rendben, a tűzoltóknak rendelkezésére állani, s vizet hord mi, érzékeny büntetés terhe alatt, köteleztessenek. E tűzvész alkalmával ugyanis csak két árva talyiga hordott hosszú időközönként egy-egy kis hordó vizet a messze eső patakból a vész helyére. Másodsorban intézkedni kell, hogy, miután rendőrségünk csekély személyzete ily esetekben a rend fentartására a kevésnél is kevesebb, az e célra a helybeli ezredparancsnokságtól nagylelküleg megajánlott katonai erő kellő mértékben vétessék igénybe. Végül derék tűzoltóinkat kérjük, miszerint e valóban elkedvetlenítő, sőt elkeserítő körülmény, eddigelé tanúsított buzgalmukban ne lankaszsza, hanem tapasztalt erélyöket ezentúl is, a vész perceiben, amennyire leltei, fokozott mérvben fejtsék ki ; városi hatóságunkat, s különösen a néppel érintkező lelkész urakat pedig arra kérjük, találjanak módot arra, hogy a népet a tűzoltó intézmény üdvös voltáról mielőbb kellőleg fölvilágosítsák, nehogy a jövőben hasonló, vagy még szomorúbb jeleneteknek legyenek előidézői s szerencsétlen áldozatai.

Az iszákosság, és ennek rósz következményei.

Városunk ismét egy leverő, és mondhatni gyászos népindolen- tiának, vagyis hogy hivebben fejezzük ki magunkat, egy igazán vandal tettnek volt tanúja azé hó 20-áu esti 9 órakor történt tűzveszély alkalmával, a midőn t. i. derék tűzoltóink mindegyike harcias elszántsággal vívni sietett az elemmel, akkor a helyszínén herén bámészkodó nyers tömegnek barbár szeszély-viharai elleuök rontottak. Ez aljasság indítója bizonyos Kelemen nevű, kiről nem lehet ngyau azt állítani, hogy részeg vagy csak mámoros is lett volna, — a ki midőn tűzoltóink egyik erélyes parancsnoka jelszót adott a fecskendő vezetőinek, hogy vízért menjenek máshova, mert az itt nem kapható, — az említett parancsnokot trágár becsmérléseivel bántalmazni merészelte nemcsak, hanem még a nála levő baltával is neki rohant: vadul azt kiabálván, és a megittasodott férő-csoportot azzal lázitván, hogy tűzoltóink a tért el akarják hagyni, és nincs akaratuk a tűzveszély tovább terjedését gátolni. A megittasodás

következtében állattá fajult csordát, lecsillapíthatni csak a katonaság beavatkozásának síikerült . . .

Vérfagylaló figyelmeztetése a gyakorlati életnek a humanis- tíkua ügyekkel foglalkozó nemeslelküek számára; melyben szomorú megcáfolása rejlik azon iránynak, melyet az emberiség és a társadalom iránt rokonszenvező jóakarat nyilatkozatával a jótékonyság és irgalom gyakorlatában közönségesen követni szoktunk.

A létrehozás tevékenységében kifejlett buzgalmunk közepette keservesen figyelmeztetnek ily tények bennünket, hogy a célra-tö- rekvésben a cselekvésnek még oly teljes mértéke sem elég, ba a oél-érést gátló akadályok elhárítására kevés, vagy semmi gond sem fordít tátik.

Az akadályok fenmaradása a legbuzgóbb törekvés^ is meghiúsítja.

Nem rég fejeztetett ki e lapok hasábjain azon óhajtás, vajha mind a törvényhozás és hatóságok, mind a társadalmi szövetkezések oda hatni törekednének, hogy a köznevelés akadályai elhárittassa- nak ; mert míg a gyermek szemeláttára és füle hallatára az illem, a szemérem, a becsület, a jó erkölcs és a vallásos érzet a közhelyeken jobbra-balra szabadon meghurcoltadk ; — mig az utcákon az éktelen kurjongatások, trágár beszédek és orditozások, a józanok és részegek piszkos aljasságai és isten-káromlásai — miként ma vagyon — napirenden lesznek; mig a társadalomnak e fekélyei ki nem égettetnek : — mindaddig az eget verdeshetjük buzgalmunkkal, lelkestíltségünkkel és áldozatkrzségönkkel,—a köznevelés gyümölcseire — ba még oly hőn vágyunk is azokra, — számot nem tarthatunk.

Nem különben vagyunk a társadalom bármely érdekéuek előmozdításával is. Nem elég az eszközlendő jónak felépítésére munkálkodnunk,— ez a célérés föltételeinek csak fél-belöltése : ha a cél- ellenes akadályokat el nem hárítjuk, sükeríelen lesz minden munkánk, a áldozatkészségünknek nagy része füstbe megyen.

És ez akadályok között, melyek a társadalmi állapot tökélyét és boldogságát aláássák, melyek ezer meg ezer jóakaratu ember törekvését meghiúsítják, csaknem a legcégéresebb az iszákosság.

Az iszákosság bűn az Isten ellen; mert az ő képére és hasonlatosságára teremtett embert eltorzítja , értelmiségi valóságából kivetkezteti, s a barmok sorába aljasitja.

4 T Á R C A.

Tört dalok.

ív.

Nem emlékszem, mi volt hozzád Első szóm, s te mit feleltél ;

De életre gyűlt rá lelkem,

S benne egy uj világ kelt, él . . .

8 te már tán a végsőre vársz,

8 gyönyörködnél, ha hallanád . . .

Hisz mit neked — hallanod bár Egy haldokló végsobaját?!

V.

Ki mondaná, bogy nem vagy szép Isteni, démoni lány ?

Áldásul szebbet Isten nem teremthet, —

És átkul szebbet Az ördög nem kiván !

DÖnai.

Hosszú prédikátió, rövid történet.

Kiír hi Jenőtől.

(Folytatás.)

Szegény Hedvig!

Vértanú ő tudtán kívül. . .

Megszokta már gyermek korától és éppen azért nem vette észre a sok secaturát, p quanteriát, melyeket egy vén lány el nem mulasztana éreztetni a fiatal lánynyal még akkor sem, ha néni — unok húga volna ez.

Tizenhat éves korában már mártyr, és nem tudja azt, hogy martyr.

Békén tűri a néni minden gyengeségét. (Legfeljebb titokban eommendálgatja a manónak.)

Szívesen megteszi mind azt, mire ez rá caprieirozza magát. (Hogy ilyenkor elgondolja, magában, mennyivel jobban menne az ő dolga, ha szerepet cserélhetne a Jolival — az több, mint valósziuü.)

Nem panaszkodik soha senkinek, — még Selyem Ottónak, a csinos, fiatal gazdatisztnek sem, kivel naponta vált néhány szót — véletlenségböl.

Egyszer Zsófi néni meglátta.

Csak ez kellett még !

— Oh, te lány ! mi lesz belőled ? már is ... .

Szegény Hedvig, még egy hét múlva is sírva fakadt, ba rá gondolt, hogy ö mily istentől elrugaszkodott teremtés ; — hogy belőle nem lesz egyéb, mint naplopó, dologkerülö ; — hogy az a Selyem nem is selyem, hanem daróc, és azt, ki vele szót vált, elevenen elviszi a gonoszlélek.

De azért csak megint akadt véletlen, midőn ki nem kerülhették egymást.

Ha pedig egyszer már szemben áll vele, csak nem lehet oly goromba, hogy kezét elrángassa, vagy az útra dobja a rózsabirabót, nefelejcset.

Zsófi néni nem éppen éles elméje dacára csak hamar átlát a szitán, de csodálatos! most már nem ellenzi, sőt egyszer altmodircli pukedlival üdvözölve Ottót, beszólitja magához, és kegyesen meg- tudakozza tőle, hogy — nincs-e ártalmára a gyakori lovaglás.

Ottó siet megnyugtatni a jószivtt kérdezőt.

Hedvig egy intés következtében kimegy meguezni a kertészt.

Zsófi néni Ottó elé áll.

— Ön húgomat szereti?

— Igen — feleli bátran az ifjú.