Eger - hetilap, 1875

1875-01-21 / 3. szám

23 van okunk örvendeni, mert. az által minden eddigi Eger elleni tö­rekvés meghiúsultnak mondható (miután a gyöngyösi és jászberényi ügyvédek is ezen kamarához vannak utasitva) hanem azért is, mert ezen égető szükséges intézmény valahára életbe lép, és egy erős, örvendetes erkölcsi testület őrködése az oly annyira hauyatlott ügy­védi tekintélyt felemelni, s a megrendült bizalmat hitünk szerint hely­reállítani elég életképességgel birand. Az alakulások már kezde­tüket vették, mihelyt bevégzett tényékké válnak, bővebben fogunk e tárgyra annak hatásköre, és hivatására visszatérni, ügy tudjuk, bogy az egri ügyvédi kamara körülbelöl 170 ügyvédből fog állani. * (A pétervásári táncestély) — egy ujahb tudósítás szerint, az ottani iskola és házi szegények javára, a fölülfizetésekkel együtt 13-3 frt 10 krt jövedelmezett. * (Az egri kath. legény-egylet) által f. évi jan. 10-én tartott táncestély alkalmából még felülfizetett: nmélt. dr. Samassa József érsek ur 5 frtot és 1 dr. cs. aranyat, Párvy Sándor érs. tit. 2 frt., mely kegyes adományukért fogadják hálás köszönetünket. Eger, 1875. jan. 16. A bálbizottság. * (Helyreigazítás.) Az egri kath. legényegyleti bál alkalmával ns. és főt. Begovcsevich Robert kanonok ur nem mint a műit szám­ban hibásan van 2, hanem ő frttal fizetett felül. Eger, 1875. jan. 18. A bálbizottság. * (A rgyöiigyösi népbank11) takarék- és hitelintézetté alakult át. Az újon alakúit részvény-társaság alapszabályai közelebbről megerösittettek. * (Betörési kísérlet.) A múlt vasárnap a minorita szerzet zárdá­jában elhelyezett kir. adó-hivatalba, úgy éjfél után 1—2 óra között újólag betörést kísérlett meg azon jó madár, kit a múltkori betörés­nél nem sükerült felfedezni ; azonban a minoriták frátere észre vé- vén a gyanús zörgést, a zárdábán laktanyázó Wasa-század egyik ott lakó derék tisztjét, Winkler hadnagyot keltette fel, ki is nem késett egy percet sem, hanem néhány bakát felfegyverezve a kijá­rásokat elállotta, az utcára őröket állított, s egyszersmind az adó­pénztárnokért küldött el a helyiség felnyitása végett, miután a kályha előtt lévő szűr különben is arról tanúskodott, hogy a tettes mára helyiségben bent van. Az ajtók felnyitása alkalmával az össze­roncsolt Kályha mellett az azt körülvevő rostély között csakugyan felfedezték a tolvajt összekuporodva mint egy kalickába zárt vad­állatot, s miútán belülről hozzá nem juthattak a rostély miatt, ki- bnjtatták az általa vájt lyukon és elfogták, összes nála talált szer­szám-készletével együtt, mely állott egy 12 öles kötél, véső, egy harapófogó, s egy csomó kulcsból, melyek immár a tolvajjal együtt a fenyitő kir. (széknek adattak által. E tolvaj elfogatásánál, — ki magát Szilváéi János egri lakosnak mondja — egy bizonyos egyén az összecsődült néptömeg közöl kiválva, nagy vitézséget fejtett ki, — miután a védtelen gonosztevőt, annak panasza szerint, össze­vissza verte, öltözetét róla leszaggatta. — persze a katonaság jelen­létébe helyezett szörnyű bátorságában! — s hogy ennek következ­tében a tolvaj a népdühének nem esett áldozatul csak is a nevezett tiszt úr erélyes közbelépésének tulajdonítható. Hir szerint a város­háznál, s érs. pénztárnál történt betörések is az elfogott gonosztevőt terhelik. *(Rendöri.) F. hő 17-én a mex'coi csárdában egy bacsó jó ked­vében, 2 cigánynyal húzatta magának a vig csárdást lába alá, a ci­gányok azonban a bacsónak a búsulót, maguknak pedig a vigat húzták, mert a bacsónak 50 frt bankjegyeit magukhoz kaparitván, azzal vígan eltávoztak. A bacsó ezen megkárosítását a rendőrségnél csak f. hó 19 én panaszolta be; azonban a zsebelő cigányok mégis kézre kerittettek az eltolvajlolt pénznek maradványával, s a kir. törvényszékhez kisértettek. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő: Szabó Ignác. Az egri kir. tlkk. törvényszék részéről közhírré tétetik, miként Sztankovics István részére Sárközy Ferencié Kovács Amália marasztalt alperestől 190 ft töke, s járu­lékai erejéig lefoglalt és megbecsült kővetkező ngat- lanság u. m. a tisza füredi 370. sz. tjzkben A. X 1 — 2 r. sz. a. felvett 5006 írtra becsült ház, és hozzá tar­tozó belsőség birói elárverezése elrendeltetett, mely­nek végrehajtás utjáni elárverezésére Tisza-Füred város Lázához ll-'k határnapul 1875 évi febr. 24-ik napjának d. e. 10 órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is elada'ik oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár * 10boo-a bánat­pénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár V3 része azonnal a végrehajtó biró kezéhez másik 1/3 része pedig az árverési naptól számítandó 3 hó, */3 rész 6 hó alatt a telek törvényszékhez lesznek 6°/° kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal be­lép tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után ke- beieztetik be. Vevő, ha a föltételeknek eleget nem tesz a bánatpénzt elveszti, s veszélyére, költségére uj árverés fog tartatni. A vételi százalékot vevő viseli. Kelt Egerben, 1874, évi okt. 17-ik napján tartót telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök (10} 2—3 VAVRIK BÉLA. Az egri kir. tkkönvvi törvényszék által közhírré téte­tik, miként Remenyik Kálmán végrehajtató részére 100 frt s járulékait tevő követelése erejéig Burik János s Urbán Borbála marasztalt alperesektől lefoglalt és megbecsült következő ingó és ingatlanság u. m. 150 írtra becsült 5 bordó bor 29 írtra becsült üres bordók s 200 írtra becsült az egri belső 119 sz. tjkben A X 122 hr.sz. a. felvett pince birói elárverezése elren­deltetett, melyeknek végrehajtás utjáni elárverezésére jelesen az ingókra nézve 1875. jan. 29-ik d. e 10 órája a fent jelzett pincéhez az ingatlanokra nézve pedig ezen kir. törvényszék tanács termében első határidőül 1875 évi febr. 12-ik napjának reg. 10 érája, s ba a fentebbi ingatlan birtok ezen első batáridőben becsáron fölül el nem kelne, második határidőül 1875-ik évi már­cius 19-ik napjának r. 10 órája azzal tűzetik ki, hogy az ingatlan javak e második árverésen becsáron alól is el­adatnak oly föltétellel, hogy az árv erezök által a becsár 10/ioo-a bánatpénzül leteendő s ennek betudásával a vé­telár '/j része azonnal a végrehajtó biró kezéhez */2 ré­sze az árveréstől 3 hé alatt a telek-törvényszékhez lesz 6«/o kamatokkal befizetendöh. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielé­gítése után kebeleztetik be. Vevő, ha a föltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni. A vétel százalék ve­vőt terhelendi. Az ingók a legtöbbet ígérőknek kész­pénz fizetés mellett fognak eladatni. Fölszólitatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében lak nak, a vételár fölosztása alkalmával leendő képviselteté- sök végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendelje­nek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék, el­lenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő ingatlan javak iránt tulajd->ni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jo­gokat érvényesíteni vélnek, igény-kereseteiket a hirdet­mény közzétételé .ek utolsó napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, kulönbsnazok a végrehajtás folyamát nem gátolván, a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt, Egerben 1874 évi des. hó 19-ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök: 2-3 [11] VAVRIK BÉLA. Nálam kapható kisebb és nagyobb mennyiségben meghonosult w Amerikai igen snlyos zab; -w — sernek való meghonosult Angol árpa, és járó tavasz tiszta búza, melyet őszszel is, tavaszszal is lehet vetni és szemére és kalászára olyan mint az őszi búza. Kik nagyobb meny- nyiséget kivánnak venni 3-ad nappal előbb kérem a megrendelést e cim alatt Subicli György, Ege r-F a r m o s o d. (19) 1—3. u. p. Szihalom. Az egri királyi törvényszék részéröl közhirré tétetik, miként Nagy József úgy azonban—mint Kaál község bírája részére, Józsa István, Józsa András, Józsa Rozália Balsay Mátyásnó és ifj. Józsa József marasz­talt alperesektől léfoglalt és megbecsült következő ii- gatlanság u. m. a kaáli 482 sz. tjkben. A X 298. r. sz. a. felvett bcltelekböl őket illető 400 írtra becsült 3/i részryi birtok jutalék, illetőleg ezen aránybani közös tulajdonjog birói elárverezése elrendeltetett, melynek végrehajtás utjáni elárverezésére Kaál község házához első határnapúi 1876-ik évi március hó 19-ik napjá­nak regg. 10 órája, s ha a fentebbi birtokezen első batáridőben becsáron felül el nem kelne, 2-ik határidőül 1875 évi apr. hó 22-ik napjának r. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy e javak a második árverésen becsáron alól is el­adatnak oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár I0/ioo-a bánatpénzül leteendő, s ennek betudá­sával a vételár 'Is része azonnal a végrehajtó biró ke­zéhez, d- része az árverésig naptól számítandó 3 hó, ü3 rész 6 hó alatt a telektörvényszékhez lesz 6°loIkama- tokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebelez- tetikbe. Vevő, ha a föltételeknek eleget nem tesz, a bá­natpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni, százalék a vevőt illeti. Folszólittatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében laknak, a vételár felosztása alkalmával leendő képvisel- tetésök végett, a hatóság székhelyén megbízottat ren­deljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelent­sék ; ellenkező esetben a hivatalból kine\ ezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tu­lajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvé­nyesítői vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közé- tételének utólsó napjától számi-tandó 15 nap alatt» nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utaltatni. Kelt Egerben 1875. jan. hó 14-ik napján tartótt telekkönyvi üléséből. Egri kir. törvényszéki elnök : (16) 1—3 VAVRIK BÉLA. Hirdetés, A n. m. Gróf Károlyi György ur debrói uradalmában Kompolt mellett lévő kisasszonytéri pusztán 100 db. hiz­lalásra alkalmatos sertés eladó. Az alku megejthető Kompolton a felügyelői iro­dában. Kompolt január 12-én 1875. Schik Ignác, (14) 2-3, jószág felügyelő.

Next

/
Thumbnails
Contents