Eger - hetilap, 1875
1875-07-01 / 26. szám
203 Bőt társadalmilag is gyöngébbek vagyunk, mint közvetlen a koronázás után ; nem fejlettebbek, de aránylag elmaradottabbak, mint ezelőtt huszonöt évvel, s mint midőn rablánczait lerázta a haza. A nemzeti indolentia és passivités, ősi bűneink e legfőbbike annyira erőt kezd immár venni rajtunk, hogy a legjobb törvények, s legcélszerűbb intézmények is elmeddősödnek kezeink közt. Csak zúgunk, panaszkodunk, s mindent istentől és a kormányzattól várunk. Pedig: kegyelmi politika nem létezik ; az exaltatío és enthusiasmus, vagyis az érzelmek, ábrándok s tehetetlen reménykedések politikája nem gyümölcsöző ; az egész világon az érdekek hiányoznak, azon érdekek, melyek a társadalmi élet valódi alapjai. Ezért hát mi sem kivánatosb ránk nézve , indolentiánk s passivitásunk ellen, miben sem található erősebb óvószer, mint a társadalmi politika, a- mivel még mi nem bírunk s amire nézve nagyon érezzük, hogy aso- cialis básis nekünk még eddig hiányzott, s politikai törekvéseink is azért függnek mintegy légben. A magyar nemzet minden elemeit magában foglalja azon erkölcsi és anyagi súlynak , mely egy birodalomnak tekintély és befő" lyás, jólét és állandó ság zálogául szolgálhat. A magyar természete' sen nemzeti fejlődésének hódolva, a közjogban re lünk összeforr^ Ausztria legerősebb oszlopa leend ; de organicus nemzeti élet folya' mában gátolva, nem csak hivatásának megfelelni képes nem lenne* hanem akár önkéntes, akár szándékosan előidézett aléltságában álomszerű nehézséggel lógna a közbirodalom minden mozdulatain. Ismervén állásunkat s a sajtónak meghatározott körét, e kényes pont bővebb taglalásába bocsátkozni nem akarunk, s elfogadhatón tanácsokkal alkalmatlankodni szándékunkban sincs. Nekünk csak kérelmünk van hazánk sorsának intézőihez, esdöi szavunk, mely miután a nemzet közohajában gyökerezik, hisszük: hogy mind a törvényhozás, mind a kormányzatnál viszhangra találand. Azért reméljük, hogy a hftbérjog maradványainak a királyi kisebb haszonvételek kárpótlás melleti megoldásában az érdeklettek már a közel jövőben enyhülést nyerendnek, s hogy célszerű pénzműveletek, különösen pedig a nemzeti bank létrehozása a nagybirtok érdekében, épúgy mint az ország közszükségei szempontjából késni már nem fog. Reméljük, hogy az állam és magán-gazdászat tovább fejlesztése tekintetéből annyira fontos birtok-elktilönzés és tagosítás országszertei befejezésére a kényszerű törvény megalkotása el nem marad, s hogy az udvartelki viszonyok végleges rendezése szintén méltányos megoldásban részesülnek. Epedve várjuk, hogy necsak elegendő számú községi, hanem felekezeti népiskolák berendezése s a néptanító nyugdijak szabályozása az iskolai törvény hiányainak kiegészítése s az ez iránybani újabb intézkedések által, valamint a legislativ, úgy a kormány legerélyesebb támogatását megnyerje. Rendkívüli sikerre és hatásra számolnánk, ha egy részről a reál iskolák minden megyében létrehozatnának, más részről az ipartörvény 67 s 94 §-ai az iparbizottságokat illetőleg, kiegészitetvén, a munkaadók, segédek és tanonczok vagy a munka-rendelők, jogviszonyok s vitás ügyek elintézésére, a törvényhozás mielőbb egy biztos, országos hatályú s állandó normativumot alkotna. Társulati, egyesületi törvényünk még máig sincs, s a leghasznosabb associatiok is a kormánytól nyert szabadalomtól függnek. Kívánatos tehát, hogy a már is örvendetes élénkséggel s szép mérvben megindult egyesületi munkásság újabb serkentésére mielőbb korszerű törvények hozassanak, a felszabadult erőknek tér nyittassék s a nemzet valamint szellemi, úgy erkölcsi ereje minden irányban táplálatot s támasz-pontot nyerjen. Óhajtandó végre, hogy a megyei közigazgatási s városi admi- nistrativ közegek állása mielőbb biztositassék, hogy ekkép a jövő biztosságának érzetétől lelkesülve, a közszellemet és közmuukássá- got folyvást ébreszteni s minden irányban buzditólag befolyva, a ha- zafini tevékenységet lankadni soha se engedjék. S hogy e haza néposztályainak egyetlen rétegében se honosul- hasson meg az indolentia és passivités, mostan testvéri szeretettel fordulunk azokhoz is, kibet egy évezredes történet tett nép vezérekké. Ezek a mi dicső származású s nagynevű nemes uraink. Miután a magyar nemesség az 1848-diki törvények által a népet megmérhetetlen áldozattal s nemes öntagadással fölszabadítva, magához fölemelé, úgy szólván saját vérébe olvasztá, a legnagyobb hiba volna a korábbi befolyását arra, s ősi vezetői szerepét elejteni. Mi egykoron tőle folytonos áldozatot s költekezést igényelt, most csupán jóakaratot, részvétet s őszinte testvéri tanácsot vár. Ha egyszer hosszas elhanyagolás folytán, egyik részből a pie- tas, a másikból a patriarchialis atyai indulat kihalt, vagy megfagyóMég az ugyanazon egy folyosó lakói sem sokat törődnek azzal, ha valamelyik ajtó előtt egy szép reggel bútordarabokat szemlélnek. Legfeljebb is a háziúrnak méltóztatott egy fizetni nem tudó zsellérje szüret kitenni, és uj vazallt assentálni be ezredébe. Ki ez az uj lakó? Mit törődnek azzal? Uj lakó . . . és ezzel punctum. A név senkit sem érdekel. Egy bérszoba lakója soha sem arrogálhat hosszabb címet a „szomszédinál, és tisztességesebb törvényes nevet az ajtószámnál. Igaz, a tőszomszédok skrupulizálnak néhány napig, de ha meggyőződtek, hogy az uj collegának semmiféle veszedelmes erkölcse nincs, t. i. se nem lunaticus, nem tagja a trombitás polgárbandának, nem szokott kutyát dressirozni etc. ők is megnyugszanak, s miattuk ugyan akár bankót csinálhat az ipse.------Falun egy uj lakó beköltözése kalendáriumot képez, m elytől épen úgy datálják az időt, mint a törökök a Hedzsrától, a rómaiak Róma alapítójától, a görögök az Olympi-játékoktól, az indusok Buddha halálától. Mindenki tudni akarja a jövevény múltját, jelenét, jövőjét, apját, anyját, öregapját 20-ad iziglen, foglalkozását, passióját, lau- néját, vagyoni állását, politikai véleményét, vallását, korát, állapotát. • • Mindenki iparkodik vele, róla, mellette és mögötte beszélni, mégpedig legtöbbet az, aki legkevesebbet tud. . . . Ily kalendáriumszerü esemény történt 1831. évi november elején Ohután. Korán reggel sáros cséza hajtott be a falu végén szomorkodó rozzant úri kastély udvarára. A csézából kiszálló férfi megküzdve a neki rugaszkodó komondorokkal, felhalad a roskadozó lépcsőkön. Aliig begombolt kabátja, hosszúszárú lovag csizmái katonát,— tisztára beretvált arca papot sejtetnek. A lármára álmos ember dugja ki fejét és ugyancsak iparkodik a nyakába csavart paplant méginkább összecsavarni. — Maga a felügyelő? kérdi a jövevény erős idegen accen- tussal. — Én vagyok, tisztességes nevemen Torma Balázs, felel a paplan gravitással. — Akkor bizonyosan kapott levelet a napokban Varsóból? Torma Balázs eldobja a paplant, egy ugrással a tornácban terem, kezet csókol az idegennek, s annyira buzgólkodik feltárni az ajtót előtte, hogy nem is a lábával, hanem a fejével teszi meg az első lépést. A lovagcsizmás ur (mert hogy ur, az látszik első pillanatra) felemeli Torma Balázs uramat, magával viszi az előterembe, s ráfordítja az ajtóra a kulcsot. így látta ezt Erzsa asszony, Torma Balázs mindenes uram mindenesnéje, és sietett tanácsot kérni a szomszéd takács-legénytől. Abban állapodnak meg, hogy mindkettő hallgatózni fog a kulcslyukon. Hja, több fül többet hall !------Az előteremben semmi nesz. A duenna fejét egyszerre borzasztó gyanú szántja át. Neki rohan a lépcsözetnek, átrepüli az udvart, s kék harisnyáinak rettenetes veszedelmére kezd futni a szekérút köllős közepén torkaszakadtából kiáltva, hogy : — Tűz van! tűz van! rablók! gyilkosok! segitség! megölik Torma Balázs nagyuramat ! De nem is táncolt ily szép számú publikum előtt még az a medve sem, amely harmadéve kukoricatöréskor Ohután járt. Pár perc múlva talpon van az egész utca, s mivel Erzsa asz- szony tovább fut, fut vele az egész t. c. közönség. Mikorra tekintetes Burzony Géni szolgabiró ur portájára érnek, az udvarra nem férő közönség talpig izzadt a sebes futás-, és fülig csatakos a sáros ut miatt. Tekintetes Burzony Géni ur most aluszsza nemes álmainak vitézlő részit, amennyiben úgy horkol, hogy az ajtón tódulók azt „herein“-re magyarázva, ajtóstúl együtt berontanak. — Tűz van ! gyilkos ! megölik Torma Balázs nagyuramat ! — repetálja Erzsa asszony. *
