Eger - hetilap, 1875

1875-06-10 / 23. szám

181 Már a délutáni három óra láncban találta a fiatalságot s mint rég- idő óta a mulatságokon, úgy most sem volt hiány kedv s fesztelen kedélyességben s még a pártatlan szemlélőnek is, midőn Eger, de feltünőleg vidéke szépeit összegyűlve szemlélhető, önkéntelenül a mythologia ünnepélyére kellelt visszaemlékeznie, mert hisz csak ez láthatott oly alakokat, kiknek mindegyike Niobe csoportjához méltó tárgyúi szolgálhatott volna. — Mint Horváth-Katinka Zsércről, Tarnay Erzsiké, Mistéth Cornél, Remenyik Gizi Farmosról, Balzó Etel, Hartl Vilma, Strobel Pepi, Speczial Mariska, Benyó Róza, Subich, Latinák, Mészáros nővérek, Fekete-, Danilovics- és Tolvajné s több mások. — Maga Phoebus is megállítva napkocsijának sebes lovait, a fák rezgő lombjai között sováran nézdelé a csodát, mely nehány perc alatt gyönyör-szigetet rögtönzött a mély csend e szá­razán, mignem észrevevén sötét hátramaradását, sötét fellegköpe- nyébe burkolódzva dörgő sebességgel robogott tova; mert különben bizonyára a késő éj homálya lett volna az, mely véget vet e sokáig emlékezetes majálisnak. —y. —a * (Az egri hath, legényegylet) nyári mulatságát „Tárkánybanu f. hó 13 án tartja. Az indulás az egylet helyiségéből reggeli 5 óra­kor történendik, melyet három mozsár-dörgés fog jelezni. Ezen mu­latságra a t. c. közönséget tisztelettel hívja meg Egerben 1875. évi júuius 8-án. Az elnökség. . vár. t. o. egyleti elnök. * (Az eddig szombaton tartott) katonai zene-takarodó a sziui- elöadások miatt jövőre pénteken fog megtartatni. * (A heves Szolnok megyei n'óegylet) által f. hó 14-én az érseki kertben megtartani szándékolt zene és táncmulatság, közbejött aka­dályok miatt, elhalasztatik. Sypos Károlyné. * (Meghívás.) Kőnig Endre tűzoltó főparancsnok ezen állásá­ról hivatalos körülményéinél fogva lemondván, főparancsnok-válasz­tás végett f. hó 12-ének tehát szombatnak d. u. 3 óráját a városház nagytermébe kitűzöm. Mely közgyűlésre az egylet összes tagjait ezennel meghívom. Eger 875 junius 9 én Tavasy Antal. * (Eápolty Károly), az egri keresk. s ipar-hitelintézetnek ala­kulásakor egyik ügyes berendezője, később, volt igazgatója, lapunk egyik tehetséges munkatársa, közelebbről, a kataszteri munkála­tokhoz, Brassóba becslö-biztosnak neveztetvén ki, városunktól bú­csút vészén, s itteni ismerősei és barátainak, — egy hozzánk kül­dött nyilatkozatában — e lapok utján mond szives „Isten- bozzád“-ot. * (Hatvanból) írják lapunknak : F. hó 6-án délelőtti 11 órakor tartá a gyöngyös-patai választó-kerület szabadelvű kormánypártja az itteni polg.casinó termében,Fáyjózsef elnöklete alatt a jövő ország- gyűlésre küldendő képviselő kijelölése végett egybehívott értekezle­tét. Elnökaz értekezletet megnyitván, felolvastatta V. Kovách László volt országgyűlési képviselőnk levelét, melyben kijelenti, hogy miu­tán időközben Gyöngyös város szabadelvű kormánypártja által a képviselőjelöltség elfogadására fölhiva, e jelöltséget fogadta el, a gyöngyös-patai szabadelvű párti választók által hasonló irányban f. hó 3 án nyilvánult megtisztelő bizalomnak ezúttal más meg nem felelhet a bizalmat szívélyesen megköszöni, s a párttól és kerülettől meleg szavakban vesz búesút, kérvén, tárcsák meg öt továbbra is mint egykori képviselőjüket, választói szives emlékeze- tökben. Erre a jelenvoltak nagy többségének elöleges megállapo­dása szerint egyik választó polgártársunk Vitális Mór hatvani járás- birót ajánlja s élteti képviselőjelöltül. Vitális M. azonban megkö­szöni a benne helyezett bizalmat, s kijelenti, hogy a jelöltséget vi szonyai miatt, nem fogadhatja el. Erre aztán, egyhangúlag Rád y Endre gyöngyösi ügyvéd kiáltatott ki képviselő-jelöltül, s erről a jelölt az értekezlet elnöksége által értesittetni határoztatott, mire az értekezlet, közlelkesedés között, a legszebb rendben eloszlott, cs. g. * (Hatvan határát elpusztította ajég!) Hatvani tudósítónk Írja: Amitől rettegtünk megtörtént..Folyó hó 7-én d. u. ö1/2 óra körül a jég elverte dús terményeinket. A vészteljes felhő éjszakkeleti irány­ból délnek vonulva, nagyobbrészt dió és tojás nagyságú, dorogány, koszorú és korouaalaku jégdarabokban szórá gyilkoló nyilait. Leg­inkább sujtaték az éjszak és délkeleti határ-rész. Az éjszak- és déi- nyugoti oldal menten maradt. A szőlőhegyek eleje is kevésbbé szen­vedett mint hátsó oldala. A jégzápor csak körülbelül 10 percig özön­lött, kezdetben minden eső nélkül ; miután a nap azonnal ki sütött, mindegy életre hozandó a lerombolt növény világot. E nagy csapás, mely a gazda közönség egész évi fáradalmait és reményeit néhány perc alatt megsemmisités mindenkiszemébe könyeket sajtolt csak a gonosz uzsorás mosolygott kárörömmel számítván hogy ily körülmé­nyek közt csakugyan addig vágódhatik a gazda közönség életerén, mig annak utolsó csepp vérét is ki nem szívhatja. — Ha ők számí­tónak, mi pedig, mi pedig reméljük és hiszük, hogy a legközelebbi országgyűlés, ka meg akar honfiúi kötelességeinek felelni, zablát fog vetni eme határt nem ismerő nemzet gyilkosainak. * (A helybeli rendőrkapitány), hivatal), a lapunk múlt számában a menageriára vonatkozólag megjelent közlemény ellenében arról ér­tesít, hogy az engedélyt az illető menageria-tulajdoHOsnak a polgár- mester ur adta, ugyan ő jelölvén ki egyszersmind számára a helyet is, A kapitányság az engedélyről csak utólag értesittetett a polgár- mesteri hivatal által, a szinésztársulat érkezéséről pedig még hiva­talos tudomása sincs, miután a társulat igazgatója a hivatalnál mindeddig uem jelentkezett. — Miután a dolog igy áll, igen termé­szetes, hogy ama ferde eljárás vádja, mely a menagariát a színkör közelében engedélyezte, nem a rendőrkapitányságot terheli. * (Az egri polg. lövöldén,) Május 2-án: Makay Félix 70 lövéssel 110 kört, e közözött 15 mély lövést talált, — Fekete Sándor 85 1.88 k. 14 m. 1. — Ringelhann Imre 70 1. 71 k. 7 m. 1. — Grónay Sándor 60 1. 62 k. 8 m. 1. — Mestrich Cesár 90 1 65 k. 6 m. 1. — Pole­reczky Gyula 65 1. 59k. 7 m. 1. — ifj. Murányváry János 75 1. 55 k. 9 m. 1. — Nagy Bernât 45 1. 43 k. 5 m. 1. — Fekete Károly 25 1. 19 k. 3 m. 1. — Komáromy Józszef 20 1. 17 k. 3 m, 1. — Gröber Sándor 30 1, 14 k. 2 m. 1. — Für Ferenc 30 1. 9 k. 2 m. 1. — Se­bestény István 10 1. 3 k. 1 m. 1. — összesen tétetett 695 lövés, találtatott 623 kör, 82 mély lövés (peller). Az első és harmadik jutalmat, valamint 15. mély lövésért egy díszített ezüstérmet Ma­kay Félix, — a második jutalmat pedig Fekete Sándor nyerte el. Május 6 án kitűnő eredménynyel működtek lövészeink. 765 lövéssel 840 kör, e között 138 mély kör (peller) találtatott. A nap hőse Szobek Lóránt vala, ki 90 lövéssel 127 kört, e között 22 mély. lövést talált. Következett Grónay Sándor 90 lövéssel 124 k. 21 m. 1. Makay Félix 60 1. 106 k. 16 m. 1. — Polereezky Gyula 85 1. 102 k. 16 m. 1. — Fekete Sándor 90 1. 96 k. 16 m. 1. — Dr. Mestrich Cesár 100 1. 99 k. 13 m. 1. — ifj. Murányvári János 85 1. 71 k. 12 m. 1. — Ringelhann Imre 90 1. 68 k. 12 m. 1 — találtak még: Gáspár József 25 1. 14 k. 3 m. 1. — Nagy Bernât 15 1. 13 k. 2 m. 1. — Für Ferenc 20 1. 11 k. 2 m. 1. — és id : Murányváry János 10 1. 9 k. 3 m. 1. — Az első és második jutalmat Makay Félix, a harmadikat Dr. Mestrich Cesár nyerte. Díszített ezüst, érmeket nyertek továbbá : Szobek Lóránt 22,- Grónay /Sándor 21,- Makay Félix 16,- Pole- reczky Gyula 16,- és Fekete Sándor szintén 16 mély lövéseikért. Május 9-én: Mesztrich Cesár 100 lövéssel 120 kört 18 mély lö­vést. — Szobek Lóránt 95 lövéssel 119 kört 20 mély lövést, — Ma­kay Félix 85 1. 102 k. 17 m. 1. — Grónai Sándor 85 1. 85 k. 17 m. 1. — Fekete Sándor 100 1. 71 k. 11 m. 1. — ifj. Murányváry János 80 l. (66 k. 7 m. 1. — Ringeihann Imre 65 1, 58 k. 8. m. 1. — Barsy Jó­zsef 70 1. 49 k. 5 m. 1. — Für Ferenc 35 1. 24 k. 5 m. 1. — Pole­reezky Gyula 40 1. 22 k. 1 m. 1. — íd. Murányváry János 20 1. 14 k. 1 m. 1. — és Nagy Bernât 10 1. 2 kört találtak. Összesen 785 lövés­sel 734 kör, e közt 110 peller találtatott. Az első és második jutal­mat Ringelhan Imre, a harmadikat Fekete Sándor a legjobb mély lövésekért, — díszített ezüst érmeket pedig Szobek Lóránt 20, — Mesztrich Cesár 18, — Makay Félix 17 és Grónay Sándor 17 mély lövéseikért nyertek. Nyilt-tér^). Polatsek és ifj. Löffler fogorvos Budapestről néhány napig Egerben tartózkodik a Gólya fogadóban. *) E rovatban közlőitekért felelőséget, nem vállal a Szerb. Egri piac. 1785. jun. 4 ik és 7-iki heti vásárokon. Termény. Behozatol 1875. jun, 4. ,t köböl 1875. jun. 7. Árak, kilánkint: Tiszta búza . . 80 55 3.90—4.50 fr. Kétszeres . . . 35 26 3.40—3.60 „ Rozs.................... 40 47 3.10—3.30 „ Árpa ................... 5 6 64 2.40—2.60 „ Zab................... 4 0 20 1.90-2.- „ Tengeri .... 70 50 3.-----3.- „ Ö sszeg : 321 262 Riadó tulajdonos és felelős szerkesztő : Szabó Ignác.

Next

/
Thumbnails
Contents