Eger - hetilap, 1874

1874-11-12 / 46. szám

366 lépett a II. tüzérczredbe, hol rövid időn badnagygyá, majd főhad- nagygyá léptetvén elő, ez utóbbi minőségében a 21 sz. gyalogezred­hez helyeztetett át, honnét 1839-ben tiszti rangja megtartásával nyu­galomba lépett.1840—42 évben a magyaróvári gazd.intézet hallgatója volt. Ez intézetben tanulmányait befejezvén, 1842—48 években Al­brecht főherceg magyaróvári uradalmában kasznári állást foglalt el. 1848-ban, mint főhadnagy a honvédhadseregbe lepvén be, gr. Zichy segédtisztje lön, mig utóbb mint százados, majd mint őrnagy, s a 202 zászlóalj parancsnoka, mindvégig tevékeny részt vön szabad­ságharcunkban. A gyászos kimenetelt! harc után, Bene János, mint menekült, 1849—1850 években Velencében tartózkodott. 1850—60 évek között, az alkotmányos élet beálltáig, mint katasteri biztos volt alkalmazásban, s e minőségében működött Heves, Arad és Csongrád megyékben. Ugyanez alkalommal huzamosabb ideig tartózkodván városunkban, itt egy tekintélyes polgárcsalád egyik kedves leányát vette nőül. 1860—64 években, mint az „Azieuda assicuratrice“ föl'el- ügyelője működött Budapesten. Utóbb vegleg Egerben telepedvén le, itt folyvást a város alkotmányosan megválasztott tisztviselőinek soraiban ténykedett, különféle tisztekben egész haláláig,mely, viszou- tagságteljes életének 61 - ik évében hívta öt el az élők köréből. El­hunytál neje, Tcbsögl Anna, s öt, kiskorú árvája gyászolják. A mé­lyen sújtott család fájdalmában osztoznak az elhunytnak régi fegy­vertársai, s mindazok, kik a boldogultat, miut örökifjú, vidor kedelyü férfiút, s a társaságok fölviditó, fölvillanyozó tagját ismerék. Teme­tése f. hó 7-én délután, a városi polgárság általános részvéte mellett, díszes szertartással ment végbe. Régi pályatársuk végtiszteletére megjelentek a temetésen a közösbadseregbeli, s honvédtisztek közöl számosán, s a ravatal fölött a kát. zenekar gyászindulója hangzott fel. A boldogult hült tetemeit, régi bajtársai, az 184® 9-iki honvédek emelték fel a gyászkocsira, s bocsáták az örök nyugalom helyére, mely alkalommal a régi fegyvertárnak nevében Derszib Ferenc hon- védbajtársunk bucsuztatá el egy rövid, rögtönzött, de megható be­szédben a tőlünk örökre távozót, kinek elhidegült tetemeit immár a vérrel áztatott haza szentelt hantjai takarják. Az örök béke angyala őrködjék hamvai fölött! * (Köszönet-nyilvánítás) Az egri t. honvéd-egylet, s mind­azon t. polgárok és tisztek, kik boldogult férjem, néh. Bene Já­nos végtisztességén megjelenni , s fájdalmainkat nagybecsű rész­vétükkel enyhíteni szívesek voltak, úgy enmagam, valamint az ár­vák és rokonok nevében is, hálás köszönetemnek a nyilvánosság utján is ezennel kifejezést adni sietek. Eger nov. 9 1874. özv. Bene Jánosné, Tschögl Anna. * (A katonai zene-estélyek) ügyében, a helyben állomásozó hg. Wasa-ezred parancsnokságától a következő sorokat kaptuk : A be­állott kellemetlen időjárás és a küszöbön álló téli idény sulyosbitói lévén az Ínségnek és nyomornak, ezeket tehetsége szerint enyhíteni óhajtva, a helyben állomásozó hg. Wasa gyalog sorezred tisztikara' közelebbről elhatározta, hogy a katonai séta-hangverse­nyeket, az előző évek példáján, az idén is életbe léptetendi. E zene-estélyek tiszta jövedelme, mint egyéb alkalmakkor, ez úttal is, a helybeli irgalmas nénék közvetítése által, fog az egri házi szegé­nyek élelmi s egyéb házi szükségleteinek segélyezésére fordittatni, mint akik a város szegényeit mindenkinél jobban ismerik. — Az ó casinó választmánya a jótékony cél tekintetéből, mint a múlt évben, úgy az idén is, a nevezett estélyekre a nagy terem ingyen haszná­latát átengedte nemcsak, sőt megígérte, hogy ily alkalmakkor an­nak kellő fűtéséről és világításáról is gondolkodni fog. — A zene-es­télyek elseje jövő szombaton, f. nov. hó 14 én fog a jelölt teremben következő műsorral megtartatni; 1. Nyitány „A savojárdok* c. dalm. Offenbach. 2. „Reich an Lust“ keringő, Zierer. 3. Egyveleg „I lombardi“ c. dalm. Verdi. 4. Barcarola „Lalla Rouch“ c. dalm. David. 5. Kettős és finale „Aida“ c. dalm. Verdi. 6. Egyveleg „An- got“ c. dalm. Lecoqu. u. Opelt. — A következő zene estélyek, to­vábbi intézkedésig, hetenkint minden szombaton fognak tar­tatni. Kezdetük 5 órakor leend. Belépti dij 20 kr., Fölülfizeté- sek szívesen fogadtatnak, de nyilvánosságra nem hozatnak. Az es­télyek műsora, eleve fog az „Eger“ lapban közöltetni. — A jóté­kony cél tekintetéből ez estélyek a zenekedvelő müveit egri közön­ség becses figyelmébe s tömeges pártolásába ajánltatnak. * (Kérelem.) Kéretnek azon helybeli tisztelt ügyvéd urak, kik­nek irodai alkalmazásra használható ifjakra van szükségük, hogy ebbeli igényeik kielégítése végett a jogász-segély-egyleti titkárság­hoz fordúljanak. Egyszersmind kéretnek a segélyegylet azon ne- me8leikü barátjai is, kik az egyletet eddig kegyesen gyámolították, hogy pártfogásukat attól most se vonják meg, mivel az egyletnek tán soha sem volt oly szüksége pártfogókra, mint épen most, midőn a segélyezésre méltók száma szaporodván, az egylet tőkéjének ka­mata ezek szükségleteit fedezni nem képes. Tisztelettel figyelmez­tetnek tehát mindazok, kik az 1874/5 tanévre a segély egylet pár­toló tagjaiul felvétetni óhajtanak, hogy magokat úgy a titkárnál, mint minden választmányi tagnál bejegyeztethetik. * (Értesítés.) A nagyméltóságú in. kir. vallás- és közoktatási ministerium f. é. nov. 3 ról 29,965 sz. a. kelt határozata által meg­engedni méltóztatott, hogy azon jogtanulók , kik a múlt évről is­métlési és pótvizsgákkal még hátravannak, azokat jövő 1875 évi februárhó végéig letehessék. Az illető jogtanulók ezennel felhivat­nak, hogy ezen kedvezményt saját legjobb érdekükben felhasználni annál is inkább igyekezzenek, mert a most megállapított határidő azontúl semmi szin alatt meghosszabbittatni nem fog. Kelt Egerben nov. 8. 1874. Az egri érseki joglyceum igazgatósága. * (Bukovinából) az öt magyar község egyikéből, Józseífalváról járt itt a napokban az ottani plébános és biró nyolc magyar fiúcská­val, kiket hazánkban szándékoznak elhelyezni, hogy részint tanítók­ká, részint iparosokká képeztetve, földieik közt a magyar miveltség fentartásának tényezői legyenek. Városunkban két fiú maradt, egyi­ket, Csobot Lázárt, Tóth István lyc. nyomdász polgártársunk fogadta föl, a másikat Borbáth Balázst pedig egy jótevő kéz vette gondos­kodása alá. Az előbbi hadikfalvi, az utóbbi pedig józseffalvi születésű. * (Az egri keresk. s ipar-hitelintézet) közelebbi igazgató-tanácsi ülésén elhatározta, hogy az osztr. nemz. bank által az e. b. takarék- pénztár közvetítésével, a vidéki pénzintézetek részére megajánlott 4 milliónyi hitelsegélyt, szükségleteihez aránylagosan megállapítandó összegben igénybe veendi, s az e tárgyban a vidéki pénzintézetek küldötteinek Pesten f. nov. hó 22-én tartandó értekezletében küldöt­tei által részt vészén, mire nézve az intézet képviselésével Burik Ist­ván elnök és Greiner Arnold igazgató urakat bízta meg. * (A Franklin-társulat kiadásában) a kővetkező uj müvek je­lentek meg : A „Kis nemzeti muzeurn“ 30. 31 és 32. kötete. A két első kötet Vértessy Arnold újabb beszélyeit tartalmazza ; a harmadik kötet cime: „Az ősrómai időkből“ korrajzok, Simons Ti­vadar után Bus Vitéz. Egy-egy kötet ára 50 kr. — A „Falusi könyvtár“ 13. 14. és 15. kötete, a következő tartalommal: 13. kötet: „A szőlőmivelés kátéja.“ Irta dr. P e r 1 a k y Mihály. Tizenegy fametszettel. 14. kötet: „Borászati vagyis pincegazdászati káté.“ 11 fametszettel. Irta dr. P a r 1 a k y Mihály. 16. kötet: „Miként emelhetjük gazdaságunk jövedelmét?“ A földmivelő nép számára irta R é t y János. — Egy-egy kötet ára 50 kr. — Ezen régibb vállalatokon kívül egy újat inditott meg Berstein E. „Das Buch der Natur“ cimü müvének iorditásával. É mti „A termé­szet könyve. Közérdekű olvasmányok a természettudomá­nyok köréből“ cim alatt 20 füzetben fog megjelenni; havonkint egy füzet adatik ki 50 kr. áron. Eddig két füzet jelent meg; az első tar­talma: A gyorsaság. A föld súlya. A fény és a távolság stb.; a má­sodikban „a táplálkozás,“ „az állatok ösztöne“ stb. van tárgyalva. A tárgyalások az egész munkán keresztül a legkönnyebben érthető népies nyelven vannak tartva, és nálunk, hol a természettudományok ismeretének terjesztésére még oly kevés történt, hézagot fog pó­tolni. — Végül még a gyermekvilág számára is szép meglepetésről gondoskodott a társulat „Képes mesekönyvei“ kiadása által. Hat ilyen diszes kiállitású, egyenkint 6 színezett képpel ellátott könyv jeleut meg a következő mesékkel: 1. Hamupipőke. 2. Csipkerózsa. 3. A hős szabó. 4. Hüvelyk Matyi. 5. Jancsi és Örzsike. 6. A vörös bóbitás kis leány. Egy kötet ára 80 kr. * (Legújabb zenemű.) Táborszky és Parsch pesti müárusok ki­adásában közelebbről megjelent: „Hogy ha nékem olyan rózsám volna.“ „Ez az utca végig sáros.“ „Hová csikós.“ Csárdás, zongo­rára szerkesztő Kende Pál. A csinos kiállítású csárdásgyüjtemény ára 80 kr. * (A képvisel'dházból.) A nov. 7-iki ülésben Simonyi Ernő ínter- pellatiót intézett gr. Szapáry belügyministerhez az iránt: vájjon haj­landó e Bars megye főispánja rögtöni elmozdításának okát a kép­viselőházzal tudatni? Mire a belügyminister ő nmlga, még azon ülés­ben oda nyilatkozott, hogy n főispánok kinevezése és elmozditása tisztán és kizárólag a korona joga lévén, ebbeli cselekvényeért sem az elmozdításért illető tagja felelőséggel nem tartozik. — A minister úr e nyilatkozata a képviselők nagy többségénél erős lehangoltságot szólt. Simonyi, válaszában kérte a házat, miszerint a minist, választ ne vegye tudomásul, hanem engedjen időt a ministernek egy újabb válasz-adásra. Mire gr. Szapáry belügyminister oda nyilatkozott, miszerint korán sem akar az illető cselekvényérs ö felsége személyé­vel takarózni, s a felelősséget az eljárásért mindenkor kész elfogadni. De az interpellate kívánsága szerint, törvényen alapuló eljárásának indokait előadni nem érzi magát kötelezettnek. — A ház a minist, úr ez utóbbi nyilatkozatát tudomásúl vette. Ez az egész jele net azonban valamint a ház tagjaira, úgy a kormányra és az illető mi­ll

Next

/
Thumbnails
Contents