Eger - hetilap, 1874

1874-10-15 / 42. szám

334 „Kér. Kath. Vallástan,“ két első kötete, melyet a középtanodák fel­sőbb osztályai számára kitűnő kézikönyvek nyomán V i n c z e Ambró egri fő-gymn. hittanár szerkesztett. A müvet, mely mint iskolai kézi­könyv, az egri egyházmegyei hatóság jóváhagyását birja, velős rö­vidség, szabatos, könnyen érthető s vonzó irály jellemzi, s előnyösen ajánlja mint jeles és alkalmas tankönyvet az illetők figyelmébe. * (Az egri önsegélyző-egylet) ez idei közgyűlése f. évi novemb. 8-án regg. 10 órakor fog a városház nagy termében megtartatni. * (A hevesmegyei jótékony nöegylet) egri árvaháza részére legkö­zelebb: Okolicsányi Józsefné, Szenikirályi Kázmérné, Pók György- né, Kovách Mihály né, Szuhányi Jánosne, Ringelhann Imréné és Kürtby Margit élelmi cikkeket, Alexy Mihály 6 frt, Vary Józsefné */2 öl lát adakozni szíveskedtek, mely kegyes adományokért az ár­vák nevében hálás köszönetét nyilvánítani az egylet nevében köte­lességének ismeri. — Ugyanezen nőegylet fájdalmas, azonban tartozó kötelességének ismeri A s z a I a y József urnák, mint az egylet alapitó tagjának, egyszersmind jótevőjének, ki az egyletről végrendeletében is jelentékeny pénzhagyománynyal megemléke­zett, — ugyszinte Hodermarszky Antalné asszonynak, mint az egy­let egyik buzgó tagjának legközelebb történt elhalálozásuk felett legbensőbb részvétének, és a jótevő megemlékezésért az árvák ne­vében hálájának kifejezést adui. Nánásy-Csernyus Amália, I. alelnöknő. * (A lövölde zármulatsága), az idei lövész-idény befejezése, az úgynevezett „liba-lövés“-sel f. okt. hó 25, 26 és 27. napjain fog megtartatni. * (Nagy tűzvész.) F. hó 8-án borzasztó tűzvész dühöngött a makiári belsősoron. Schwartz V. és társai gözmalmi s bőrgyár-helyi­sége — állítólag a börszáritó helyiség túlságos fűtése következté­ben — délut. 3—4 óra között belülről kigyuladt, s rövid óra alatt az egész gyári helyiség iszonyú lángokban égett. Sükeres oltásról szó sem lehetett. Estig az összes helyiség földig égett. A pu-ztitó elem okozta kárt mintegy 40,000 forintra becsülik, melynek csak egy ki­sebb része volt biztosítva. — Hogy a szerencsétlenség tovább nem ter­jedt, azon körülménynek tulajdonítható, hogy a gyárhelyiség tágas térségen eléggé isolálva, s hatalmas tűzfalakkal volt ellátva. Las­san szervezkedő tűzoltó társulatunknak e szerencsétlen eset fényes alkalmul szolgált volna életrevalósága kitüntetésére. Ideje is már, bogy a társulat mielőbb életbe lépjen, mert ez rövid idő alatt már második nagyobbszerü tüzeset városunkban, melyeknél a rendszeres oltás hiánya rendkívül fokozta a veszedelmet! * (Figyelmeztetés rendőri hatóságunkhoz!) A börtön-utcai lakosok igen nagy rettegésben vannak ama rendőri visszaélés miatt, mely szerint Goldstein G. szappanos börtönutcai lakos házában — állító­lag — több mint 100 akó petroleum volna a pincébe eldugottan fel­halmozva. Gyors és szigorú vizsgálatot kérünk! * (Hangverseny Heves városában) A hevesvidéki ktanitói önkép­zőkör „Dalköre“ az egri egyházmegyei kániortanitói nyugdíj­intézet tőkéjének gyarapítására, folyó évi okt. 25-én Heves városában a városház nagytermében „hangversenyt“ rendez. Belépti dij : ülőhely 60 kr, állóhely 40 kr. Kezdete pontban 6 órakor. Ezen hangversenyben Szabó Ilka k. a. is köz­re fog működni, kinek tiszta, csengő és vonzó hangjában és ének­lésében itt Egerben is volt már szerencsénk gyönyörködni. A hang­versenyt már csak jókony céljánál fogva is kiválóan ajánljuk a vi­déki t. közönség figyelmébe. * (Pincér-beteg-segélyző egyletet) szándékoznak városunkban alakítani. Az indítványozók az érdekelteket az ó casinő éttermében f. hó 17-én szómba on délut. 3 órakor tartandó alakuló értekezletre hívják egybe. * (Az uj bor hatása.) különösen a földműves osztálynál a sze­mély- és vagyon-biztonság ellen veszélyesen kezd mutatkozni. Máris a múlt vasárnap , nemcsak a külvárosokban, de a város közepén a Széchényi utcán is botrányos, és a személy s vagyonbiztonságra ve­szélyesen ható csendzavarások fordultak elő. Különösen a Széchényi utcán , az ó casinó közelében, egy szabó-segédet több társával, eddig ösmeretlen földműves legények megtámadtak, s hoszas s az utcai csendet zavaró dulakodás után veszélyesen leszúrtak. A meg­sérült szabósegéd az irgalmasok kórházában ápoltatik. A tettesek elleni a vizsgálat folyamatban van. — A külváros más két helyén garázdálkodó batalmaskodók elfogattak, s a kir. törvényszékhez átkisértettek. * (Damjanics imája). Damjanics egyik ismerőse a „M. Polgár­ban egy imát tesz közzé, melyet Damjanics az 1849 iki október 5. és 6-ika közti éjjelen irt. Damjanics álmatlanul tölté ez éjt, szobá­jában hált a bakó is. Damjanics maga kérte fel reá. Ez álmatlan éj­jel irta Damjanics nejének az alább következő imát, s gróf Teleky Sándort bizta meg utolsó pillanatában annak átadásával. Ez imát, mely minden sorában megható, sok példányban másolták le, s e má­solatok széltiben terjesztetnek. íme közöljük szóról szóra egy egy­korú másolat után. Arad. Ima kivégeztetésem előtt okt, 5—6-ka közt 1849. Világok ura, hozzád intézem könyörgésemet! Te roeg- erösitél a nőmtől való válás borzasztó órájában. Adj erőt továbbra is, oh atyám! bogy a kemény próbát, a megbecstelenítő iszonyú ha­lált, erősen és mint férfi szenvedhessem. Hallgasd meg, végtelen jó- ságu ! forró kérésemet. Csatákban és ütközetekben vezettél, óh atyám, és életben hagytál — sok kétes harcot sértetlenül engedél végig küzdenem, védő kezed alatt. Áldott legyen neved mindörökké! Őrizd meg, mindenható! különben is szerencsétlen hazámat a további szerencsétlenségtől. Hangold szelídségre az uralkodó szivét hátrama­radó balsorsosaim iránt és bölcseségeddel irányozd annak akaratát a népek javára. Adj, óh atyám, vigaszt Emíliámnak, hogy nekem adott szavát, hogy sorsát hite segélyével türelmesen viselni fogja, bevált­hassa. Áldd megAradot, áldd mega szegény, szerencsétlen Magyar- országot. Te ismered, éh uram, szivemet és minden lépésem tudva van előtted; ítélj e szerint felettem s részesíts kegyelmes felvétel­ben a túlvilágon. Amen. Emíliának vigaszul Damjanics. Arad, okt. 1849. * (Az aradi gyászilnnepély) f. hó 6-án nagy fénynyel folyt le* Megyénk honvéd-egyletét az ünnepélyen Németh Albert képviselte. * (Céllövészet.) Október 4-én összesen 630 lövéssel 504 kör, e között 63 mély lövés (peller) találtatott. Nevezetesen : Dr. Mestrich Cesár 100 lövéssel 85 kört 14 mély lövést. — Grónay Sándor 80 1. 84 k. 10 m. 1. — Szobek Lóránt 65 1. 84 k. 8 m. 1. — Polereczky Gyula 70 1. 68 k. 11 m. I. — Ringelhann Imre 80 I. 63 k. 5 m. 1. — ifj. Murányváry János 60 1. 41 k. 6 m. I. — Barsy József 65 1 37 k. 5 m. 1. — Fekete Sándor 55 1. 31 k. 3 m. I. —■ Géczy Gyula 30 1. 11 k. 1 m. 1. találtak. Mindhárom jutalmat Mestrich Cesár nyerte el legjobb mély lövéseiért. * (Széchényi Ödön) gróf, ki Buda-Pesten és az országban nagy érdemeket szerzett magának a tűzoltó sereg felállítása által, most meghívást kapott a török kormány részéről, bogy a tűzoltósági in­tézményt hozza be Konstantinápolyba is. Á grófnak Konstantiná- polyba való meghívása egyenesen a török szultán kívánságára történt. * (Fővárosunk zenevilága) — irja az E. —jö.vö január vége felé ünnepet fog ülni. Jelenkorunk két legnagyobb művésze, a magyar Liszt és a német Wagner Rikhárd egyesülnek egy nagy zenekari hangverseny létrehozatalára, mely a nevezett két nagy művész legújabb müveinek egyes részleteit fogja megismer­tetni. Ugyanis Liszt, ki most Cacilia oratóriumát végzi Róma mel­lett, annak néhány részét szándékozik bemutatni. Wagner pedig a Nibelungen-trilogiának utolsó estéjéből (Götterdämmerung) két ki­váló synphoniai részt, köztük Siegfried halálát. Utóbbiban Glatz Ferenc, ki Richter igazgatónál készül a bayreuthi előadásokra, fogja Siegfrid szerepét interpretálni! A hangverseny Bécsben ismé­telteim fog. A két zeneszerző személyesen fogja igazgatni müveit. — Ez oly művészi esemény, melyet Európa minden zenevárosa irigyelhet. * (Apró hirek.) R á n k o n, az ismeretes fürdő-helyen, Zsig­mondi mérnök vezetése alatt 176 ölnyi mélységben 18 R. fokú ás­ványforrást födöztek fel. — Nagyváradon héber nyelvű lapot szándékoznak megindítani. — A Bécsben elhunyt Rotschild jótékony célokra 220,000 forintot hagyott. — Az elfogott Arnim gróf a schönebergi gyógyintézetbe helyeztetett át. — M a tej ko hírneves lengyel festő „Báthory István“ és „Egyetértés“ cimü képeit egy társulatnak 55,000 forintért akarja adni. * (Börze) oct. 13 ról:arany 5 frt 25 kr; ezüst 104 frt 50 kr. *(Sorshuzás.) Buda, oct. 10-én a következő számok huzattak ki : 37, 16, 68, 49, 43. A legközelebbi húzás leend okt. 24-én. Egri piac. Az 1874-ik évi oct. hó 9-ik és 12-ikröl : búza: 4 frt 30 kr. 4 frt 50 kr. Kétszeres: 3 frt 60 kr. Rozs: 3 frt 50 krig. Árpa: 2 frt 60 kr. Z a b : 1 irt 70 krig. 1 frt 80 krig. Kukorica: 2 frt 70 kr. Burgonya 1 frt 80 krtól 1 frt 90 krig. Összesen mindkét heti vásárra behozatott 1065 köböl. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő .-Szabó Ignác.

Next

/
Thumbnails
Contents