Eger - hetilap, 1874
1874-01-22 / 4. szám
29 céljának azonban csak akkor és úgy felelhet meg, ha az a gyakorlati életre van fektetve, azaz ha a növendékek jövő életfoglalkozása vétetik kiváló figyelembe. Hogy pedig ez eléressék, nem elég, hogy a kézimunka tanítás a nö, feleség, anya hivatásának feleljen meg, az egyszerűségnek, türelemnek, takarékosságnak alapját vesse meg, — bár a fő cél ez; —hanem szükséges, hogy az ok- és tervszerűen vezettessék. Azonban ezen kívánalmaktól női kézimunka-tanításunk, a kiállított tárgyak anyaga, célja és mennyisége után Ítélve, még igen távol áll; mert a 28 leánytanoda által kiállított kézimunkák legnagyobb része csecse-becse, és lukszu s-cikkekböl áll, mi csak a felületességet és hiúságot segíti elő, s az életre csak kárt, de hasznot nem hoz; sőt női kézimunka-kiállításunk tanúskodik arról, hogy e tekintetben nálunk még nincs rendszer, annál kevésbbé komoly cél. Több állam kézimunka-kiállítása meglepetéssel, mondhatni bámulattal töltött el, látva azon életcélt és tervszerű tanitásirendszert, melyet a kiállított tárgyak visszatükröznek. Svájcban például a női kézimunka tanításához szemléleti képek is használtatnak, melyek a készítendő tárgy mintáját a követendő tanítási módszert, egy pedig a kötésnél a kéztartást tüntetik elő. Az egyes osztályok által készítendő muukák tananyaga könyvbe van foglalva és rendszeresen osztályozva; a kijavításokra és beszövésekre — mit nálunk figyelemre sem méltatnak — mindenütt a legnagyobb gond fordítva; sőt a hatodik osztályban a növendékek már cipőket, ingeket és ruhákat készítenek, s minden, a háztartásnál előforduló kézimunkákra alaposan előkészittetnek. De a női kézimunkákra egy időben nem is tanítanak ott 60—80 gyermeket, mint nálunk, mi egyik oka ezen szép haladásnak. így Svájcban egy tanítónő egy időben csak 20—25, Ausztriában 12—16 leány-gyermeket taníthat. Azonban ha nálunk is folytonosan szem előtt fog tartatni a női kézimunka-tanitás életcélja, meg lesz állapítva a tanítási rendszer, a nem halmoztatik el a tanítónő oly sok tanitványnyal, vagy azok a tan-óra mennyiségéhez képest több csoportokra osztatnak, — hisz- szük, a haladás elmaradni nem fog. És azért nagy örömmel szemlél„Vas és Ólom, barátom, nem arany; — de azért még sem volna bolondság e finom ércekből készült láncokat viselni.“ „De nem ám! — viszhangozám, és sóhajtva léptem a cukrászterembe lehütni felcsigázott fantáziámat néhány pohár citromvizzel. Rövid percek múlva a pezsgő dugó nagy robajjal pattant ki az üvegből, s barátom felemelve poharát,az önteltség hangján kiáltott fel: „No Gyöngyös! ha ilyen bált képes vagy kiállítani, akkor oda adjuk neked a vármegye házát;— de addig — ácsi.“ Csak reggeli 7 óra volt, midőn öreg csontjaimat lepihentettem, s még álmomban is arról elmélkedtem, hogy vájjon miért nem szokás most: 1) A bál-auyákat a csarnokban illedelmesen elfogadni, s bevezetni? — 2) A rendezőknek magokat a bál anyák előtt annak rendje és módja szerint bemutatni?— 3) A füzér-táncot a bál a- nyákkal kezdeni ? stb. stb. — mig végre képzelmem tündéreinek karjai helyett Morpheus ur hideg karjainak ölelésével kelle beérnem. Balambér. Tizenhat év, és szerelem. (Egy barátom naplójából.) (Folytatás.) Az ajtó sarkvasai, zára, és középfogantyújának rozsdái a dér ezüst színével voltak bevonva; a bútorok mintegy megdermedve sápadt fakó színnel néztek reám, egy törött szék, mint a ludak a jégen, felhúzta egyik lábát, s a keresztény szeretetre esdett a vendégnek, hogy ne üljön rá, mert nagyon fáznak tagjai, a terhet nem bírhatja meg. A gazda számomra az ágyon kimutatta a helyet, maga pedig a szoba közepén az egészségesebb székre 'hajadon fővel letelepedett, s egy nagy bibliaszerü könyvet vön kezébe. „Olvassa Sekszpirt fiatal barátom, mondom olvassa.“ „Nem értem én azt,“ „Ön szerelmes. Ha egyénitni akarja magát a szerelemben olvassa öt, ha egyénitni akarja magát a hölgy ismeretben, ismét csak őt tanulja; ő ismeri a szívnek legtitkosb redöit, ő legbiztosabb kalauza lesz önnek az életen át, mely nélkül számtalan felakadás, veszély érheti. Hagyjon fel azon leánynyal, hagyjon fel vele. Nagyon meglágyult az idő, vesse le köpönyegét fiatal ember, kiállhatatlan tűk a budai tanítónői képezde által készített és ki- állitott „Kézimunkák mintakönyvét,“ melyben módszertanilag és fokozatosan van összeállítva a népiskola egyes osztályaiban tanítandó kézimunkák tananyaga. Reméljük, hogyha e rendszeresen utasító könyv sajtó alól kikerül, női kézimunka-tanításunk célszerű és alapos haladását biztosítani fogja. Népiskolai tanügyünk még ugyan a kezdetnél van, de biztos és szilárd úton a gyors és alapos haladás felé. Azért, ha azon tevékenység és áldozatkészség, mely eddig az állam, felekezetek, társulatok és egyesek részéről tapasztalható volt, továbra is fenmarad, és időről-időre mindinkább fokoztatik; ha a népünk nagyrészénél az iskola iránt uralkodó közönyösséget, mondhatni ellenszenvet legyőzni s öt annak hasznairól meggyőzni iparkodunk, (melyre nézve legtöbbet tehetnének a népnevelési egyletek, vagya néptanító önképzőköröknek nagyobb mérvben való támogatása és azok gyűléseinek szorgalmas látogatása;) ha azon nagy hézagot, mely az iskola és család közt folytonosan fenáll, áthidalni törekszünk; ha a tankönyvek és taneszközök készítésénél uem csupán a németeket utánozzuk, hanem az e tekintetben nagy haladást tett más nemzetektől is tanulnunk s a célszerűt hasznosítani igyekszünk, s kivált ha e téren a saját lábunkon való járást is megkísértjük; ha iskoláink építésénél és felszerelésénél az orvosi és paedagogiai kivánalmaknak eleget teszünk; ha a tanítókat szellemi műveltségűkre és alapos szakképzettségökre szolgáló szép törekvéseikben kiválóan gyámolitjuk; sőt erre őket buzdítjuk; ha —legalább fontos hivatalukat tekintve — őket méltányos elismerésünkkel erkölcsileg is támogatjuk; ha őket jobb díjazásban részesítjük, hogy így minden anyagi gondtól megmenekülve, egyedül fontos hivatásuknak élhessenek; egyszóval ha úgy fent, mint lent, a népnevelés emelése érdekében erőnkhöz képest buzgólkodni meg nem szilnendünk: úgy nép nevelés-ügyünk felvirágzása, népünk kultularis érettsége s ezzel kapcsolatban annak jóléte a legközelebb jövőben bekövetkezni s veleegyütt a haza erősödni és felvirulni fog. Párizsa János. hőség uralkodik.“ Ezzel felkelt, a kályhája tetején volt egy veres kancsó, leemelte, odajött hozzám, s kínálni kezdett: „Mindig este szoktam hordani a vizet, hüsebb, ha megjárja az éji lég. Igen, magam szoktam hordani — tévé hozzá, amint a kérdőjelet kinézte arcomból, — én mindent magam teszek, elvem: senki fiára nem szorulni semmiben, nagy lealacsonyitásnak tartom embertársainkat szolgává lealázni, és nagy élhetetlenségnek magunkra nézve, ha más dájkolkodása nélkül el nem lehetünk. Igyék fiatal barátom, ez a valódi elixir vitae, maga az egészség ! „Köszönöm de-------. Úgy vacogtak fogaim, hogy nem bírtam t öbbet mondani. „Önre hathattak előbbi szavaim, fiatal ember, látom arcából. Hagyjon fel a leánynyal, ö a kitanultak és kacérok közé tartozik, ok- vetetlen megcsalandja önt, azonban ne féljen, még semmi sem késő, olvassa Sekszpirt, ő megmentendi önt.“ S itt egy nagyot húzott a kancsóból, melynek oldalai csakúgy kongottak a benne úszkáló jégdaraboktól. Engem a hidegláz kezdett kerülgetni. „Lássa fiatal barátom — folytatá ismét helyet foglalva a szoba közepén — vannak pillanatok, midőn a leghatározottabb elvek, és, legszilárdabb önuralkodás mellett is mély ernyedtség lepi mega lelket, midőn a hideg ész az érzelem túlsúlyától háttérbe nyomatik, midÖQ a bölcsészet a perc keserűsége által megalázva, szégyennel hajtja meg fejét. Ha látom, mint gúnyolja a gazság a becsületet, mint uralkodik a bűn az erény felett, előveszem mesteremet, elolvasom harmadik Richardot, és megnyugszom, mert hinni kezdek a sors igazságos büntető kezében. Ha szerencsétlennek érzem magam szenvedéseim között, átlapozom az öreg Lear keserveit, s e királyember óriási fájdalma előtt eltörpülnek az én kicsinyded sérelmeim, és hajlandó vagyok felidézni a végzetet, hogy tegyen még nyomorultabbá, hogy még többet kelljen tűrnöm, hagy dacolhassak a világgal 8 a test szükségeivel, és edzett lelkemet isteni eredetéhez méltóbbá tegyem. Ha néha-néha eszembe jut, hogy talán nekem is jó volna egy társ, ki megosztaná magányomat, hogy neállanék pusztán egyedül, és szeretetével boldogítana ; előveszem Romeo és Júliát, és szerelmükben boldog leszek, és feledem azon tapasztalásomat, hogy a szegénynek e földön szeretui sem szabad. Ha csüggetegség, búskomorság fog el, magam elibe állítom Falstaffot, s addig társalgók e vén pimaszszal, mig megkacagtat, s nevetségessé teszi előttem azéletet, az embert, azok hibáit és komoly arccal űzött gyermek-játékait. (Folyt. Köv.)
