Eger - hetilap, 1874
1874-05-14 / 20. szám
156 — Ez mégis nagy merészség, hallja az ur! Honnan veszi magának azt a bátorságot, ha merem kérdeni, — hogy engemet kitegyen az újságba?! Mi köze van az urnák az én szőlőgazdaságomhoz? Mi köze hozzá, hogy én hányszor és mikor nézem körül a szőlőmet? hogy passióból vagy nem passióból csinálom? hogy mi terem a szőlőmben, bore vagy siska ? hogy meg akarok-e szoknia szőlőmtől vagy sem0 és hogy — hogy — egyáltalában mi köze hozzá??! Hallja! komolyan kikérem magamnak az efféle ujságfir- kálásokat, mert mi nem igen értjük itt az efféle tréfákat, — és tudja meg egyúttal hogy én ez vagyok! (s itt kivágott zsebéből egy látogatójegyet asztalomra), és tanulja meg elsőbb legalább a n e- vemet leírni, mielőtt én rólam akar valamit mondani vagy pláue írni! Hanem azt tanácslom, hogy legjobb lesz a firkálást végkép nihagyni, vagy pedig küldje szerelmes leveleit dupla pecsét alatt egyenesen annak a nagyböleseségü szép menyecskének, aki ugyancsak megnyergelte és papucs alá fogta máris, még mielőtt — — Uram! — Nos? vagy nincs ttgy talán? Hát mi szüksége volna akkor, hogy hírlap utján akarjon briliirozni a kedvese előtt, mégpedig mások rovására? Na, vigyázzon magára azt mondom; és most is csak az a szerencséje, hogy nem igen van időm hírlapot olvasni, — és csak ma tudtam meg én is ezeket a gyönyörű „szölöbeli leveleket,“ amidőn a dolog már kissé elavult és máskülönben is nem valami derék okoskodás, melyről minden magamféle ember megismeri a doktrináló ábrándozót, aki nem tud a mai életrevalóbb, spekulálóbb kor felfogásához felemelkedni. Ez utóbbi beszéd folyama alatt, s miután láttam, hogy az asztalra vágott névjegynek nem valami komolyabb, hanem csupán azon ártatlan küldetése _ volt, hogy nagyhangú szomszédom nevét családi ortográfiával: „Úrrvássárby“-nak leirui tanuljam, —vérem ismét lehiggadt, és szokott nyugalommal vehettem fel valahára én is a szót. — Tisztelt szomszéd ur, — mondám — ön meglepő újdonságot mond nékem, mert legkisebb tudomásom sincsen róla, hogy leveleim a hírlapban megjelentek. Ha azonban úgy is lenne, emlékezetem szerint semmi olyast nem Írtam jegyesemnek az egri szőlőgazdaságról, amit bárki ellenében is mint bebizonyult gyakorlati, vagy legalább is mint logikai igazságot fentartani képes ne volnék. Sőt meg vagyok yözödve, ha szomszéd ur maga, higgadtan utána gondol, épen saját becses praxisa alapján fogja beismerni, miszerint a helyi szölögazdálkodásnak minden kalamitásai — a természetnek uralkodó befolyásán túl—az ősi schlendriáuból erednek, melylyel különösen az úri szőlők nagy része kezeltetik. Egyébiránt, ha tetszik beszélgessünk a dologról részletesen és tüzetesen, én természettől fogva mindenkor tisztelem az ellenkező nézetet is, ha meggyőző igazságot tartalmaz. — Nincs kedvem most az úrral disputálni, mert apprehendá- lom ezt a hirlap-históriát; hanem majd el fog jönni — nem sokára — azon idő, amikor majd ki lesz ön ábrándulva a szölö-idyll- böl, ... s akkor majd beszéljünk — ha tetszik! Alásszolgája! Ilyen csípős vizitet köszönhetek én szép úrnőm azon lulbuzgó- ságának, hogy leveleim a papírkosár helyett a szerkesztő kezeibe jutottak, — s engedje kimondanom, hogy biz az egy csöppet sem volt kellemes reám nézve. Amidőn tehát ezeket közlöm hamiska szépemmel, remélem, hogy ezt már csak nem fogja odadni a szerkesztőnek, akire én egyébiránt kezdek . . . félt-------de hisz igaz is! nem sajátságos-e az i lyen nagy bizalmaskodás? De már nagyon vigyázni fogok ezután, és a lehető legszárazabb gazdasági leveleket fogja tőlem kapni kegyetlen szépem, mert azt kell hinnem, hogy az olyan „szalmavirágokat“ talán inkább megtartja magának . . . Múlt héten az el nem fagyott néhány vesszőt elhomlitottuk 70 kros egri munkásokkal. A dinye-tábla képezte azután sajátkezű munkálkodásom fő-tárgyát. Ah, de mit ér minden gond és ápolás! A kitűnő finomságú magok, (hazánk egyik elsőrangú dinyészének becses ajándékai) — aggasztó tetszhalálban fekszenek a porrá száradt fészkekben . . . . . ! Eső — eső — eső! — mert különben nemcsak a zamatok királyához nem lesz szerencsénk ez évben, de félnünk kell, hogy egész tételűnket minden zamatjával együtt elhervasztja az ínség sárga szelleme . . . Zothmund. Palóc levelezés. Ez hoolnap 7-ik napjaan, ebben az esztendeöben. Tejsuram! Tugygya e rneeg, mikoó nekem aszonta, hogy ha az mester- 8eegem engegyi, csak írjak magaának! Imhol irneek haát, ha megszivlelnee. Nagy ulysaagot mondok. Valami keet hetyi tűz voot Paraadon. Leegett a estaálló tetejee, De kigyöttek az jószaágok beleőle-e. Aám az haárom szekeer szeena beeegett . . danoohatna a bodonyi Jóoska kovaács, ha tunnáa. Tennapeleött me asz hittük mán, hogy Bodonyt is feekeresi a szerencseetlenseeg, pegyig haát haal’ Istennek csak egy szemeet- domb gyútt ki, akit megyútott a Józsi Misa Gyuri, a Lujis nagyura. No háat rneeg e csak nem nagy baj voona, de sokval nagyobb a, hogy az recski vetees nagyon nem szeepen aáll, a ballai nagyon csounyaán aáll, a többi palóc birodalom me sehogy se nincsen. Rósz ideök jaárnak. Hidegőnk van ojjan, hogy ha nem resteenee, az embernyi ember is veegig heverne a szabhaán. *) A gyió eefagyott, a szíva eefagyott, me minden eefagyott . . . Nemtom een mire is iszoónk a nyaárval páalyinkaát. Eseőnk me nincs! Esett ugyan tennap imeegy-amoúgy, de hát mi voót a! Egy joo doogos ember a egeesz eseöt feeszedhette voóna az kalapja ka rim anyába. Hiába ! ez a ideő is csak bolondaá akar bennünket tennyi. Egeesz nap úgy neez, mintha mingyaá csepegnyi akarna most, oszteeg meeg se csepeg, hanemhát eejcakára rneeg csillagos is lesz a eég . .. regveere pegyig me-me goromba, eés muszaly a em- bernék eleővennyi az teeli-gúnyaát. Máj huzza mán az gyövö hoólnapba ’) a cigány az fürdeöbe! Iszen mink is máj csak odavernénk a bocskort az pagyimen- tomho, csak anna hiteere a zsidó! — De mikoó tugygya, ez is megunta mán,oszteeg nem akar anni fundaámentom reekü a eedes apjának se. Pegyig másko egészjeévi keserves verejteekvel csinaát szer- zemeenyőnket neki horgyuk. Nem is irok többet, mer nagyon eeszorúlt a szivem. Hanem gyövö hoólnapba úgyis a í'ürdeőhö aállok szóogálatba, onneet oszteeg máj irneek — ha nem báannaa. Tisztelem téjsuramat is, megosztég egeesz úrifami fiáját is. Mihaá Gazsi. Hirfűzér. * (Tanulmányok a börtönügy terén.) Irta Tóth Mór kir. ügyész. Eger, 1874. Ara 1 írt. A szerző jelen munkájában föképen a börtönreform gyakorlati kérdéseit tárgyalja, s nem tart igényt arra, hogy dolgozata rendszeres műnek tekintessék; habár az elméleti kérdések tekintetében Ferrus M. G. francia írónak. „A fogságról, rabságról és börtönökről“ cimü munkájára utal, melyek épen müvének kiegészítése végett fordított magyarra, és adott ki egyidejűleg. A jelen tanulmányokat azon gyakorlati felfogás jellemzi, a mely a szerző hivatalos működésének rövid idő alatt oly jeles sikert szerzett. Történeti fejtegetéseiben a múlt állapotokat erős színekkel, de híven ecseteli, s a múltat a jelentől világosan megkülönbözteti; minél fogva csak sajnálkozásunkat fejezhetjük ki a felett, hogy egy olvasott napilap, különben elismerő nyilatkozatában, a múltról (1842) mondottakat úgy reprodukálja, mintha azok a jelen állapotokat tüntetnék fel. A tárgyalt különös kérdések sokkal fontosabbak, hogysem azokhoz már ma, alig egy-két nappal a munka megjelenése után, tüzetesen hozzászólhatnánk. Egyébiránt erre az igazságügyi m. kir. ministerium által legközelebb kiadandó börtönrendtartás és az erre vonatkozó statistikai adatok ismertetésekor igen kedvező alkalom kínálkozik; a mikor az ide vágó kérdésekkel majdan tüzetesen foglalkozunk. Ezúttal csak a méltó elismerés adóját kívánjuk még leróni, melyet a szerző, a gyakorlati téren való sikerdús működése mellett, az irodalmi téren teljes mértékben kiérdem- lett. Végül megjegyezzük, hogy a munka Kozma Sándor budapesti kir. főügyésznek van ajánlva. (Magy. Igazságügy.) * (Az egri polgári lövölde) f. hó 3-án nyittatott meg finnepélye*) Szabha=patka a tűzhely mellett. ') Junius 1-én fog megnyílni mindkét fürdő.
