Eger - hetilap, 1872
1872-02-22 / 8. szám
61 Heti szemle. Képviselöházunk újból megkezdé üléseit. Első, nagyfontosságú tárgyát, melynek megvitatása febr. 16-án indult meg, a bankügyi kérdés képezi, melyet az ország nagy figyelemmel kisér. A beszédek nagy részén is érezhető ama komoly átgondoltság, 8 áthatottság, melyet az ügy nagy hordereje idézett elő. A Deákeárt nézetét Trefort terjeszté elő. A párt elismeri, hogy az országnak joga és szüksége van ily bank létrehozására, de a ténálló viszonyok egyelőre nem teszik ajánlatossá az osztrák nemzeti bankkal való viszonyok tekintetbevételének mellőzését. — A baloldal álláspontját Ghyczy Kálmán tartalomdus beszéde tárta föl. A párt azonnal ki akarja jelentetni az önálló magyar bank felállítását, s amennyiben ezt Ausztria gátolná, a baloldal ideiglenesen államjegyekre alapítandó bankot ajánl. Hosszasan, s nagy készültséggel szóltak még a tárgyhoz Kerkápoly miniszter és Wahrmann, s e beszédekben a tárgy minden oldalról megvolt világítva, mondhatjnk kimerítve. A 19-ki ülésben Horn Ede, Fáik és Jókai Mór szólották tüzetesebben a tárgyhoz. Bedekovich horvátországi bán e méltóságától fölmentetett, s báni helytartóvá Vakanovics Antal neveztetett ki. Ásókat emlegetett „A 1 a b a m a-k é r d é s,“ mely az amerikai egyesült államok s Angolország közt komolyabb súrlódást idézett elő, még az utóbbi amerikai polgárháború alkalmából veszi eredetét. Ekkor ugyanis Anglia rokonezenve a lázadó déli államok felé hajlott, s e hajlam annyira ment, hogy a westminsteri kabinet elnézte, miszerint az angol kikötőkben kalózhajók szereltessenek fel az északi államok ellen. Az é. amerikai szövetség a lázadás leveretése után, mindjárt 1865-ben kérdésre vonta az angol kormányt a semlegesség törvényeinek megsértéséért, s azt azzal torolta vissza, hogy viszont elésegitett minden támadást, mely Anglia ellen intéztetett. — Az angol kormány, előkerülhető esélyek tekintetéből, ez ellens égés indulatot veszélyesnek tartván, évek óta minden erejét megfeszítette, hogy az ügyet békés úton kiegyenlitse, mi azonban az egyesült államok túlzott követelései miatt mindeddig nem sükerült. A senatus ugyanis azt kívánja, hogy nemcsak a kalózhajók, különösen az „Alabama:< nevű kalózhajó által elfogott északi hajók és szállítmányok értéke kész pénzben megtéríttessék, hanem még azért is kártérítést kíván, a miért e kalózhajók a déli államok leggyőzését hátráltatták. — Innét nevezik e bonyodalmas ügyet „A láb a ma-k é rd ésn ek.“ — Végül a múlt évben mindkét fél megegyezett abban, hogy ez ügy eldöntését öttagú választott bíróságra bízzák, mely Genfben székel. E bíróság előtt fekszik az Unió egy vastag kötetet tevő vádlevele, melyben kárpótlásúl 40 milliót követel. E követelés ellen az angol sajtó viharosan kikelt, s a miniszter kijelenté, hogy Amerika követelései még a végszükség esetében sem fogadhatók el. Az indiai alkirály, Lord Mays, f. hó 3-án esti 7 órakor, midőn a fegyenc gyarmatok látogatásából vissza'érve, épen hajóra akart szál- lani, egy fegyenc által kétszer hátba szúrva, meggyilkoltatott. Egyveleg. * (Nyilvános köszönet.) Ruzsin Ferenc urnák, ki az Egerben létesítendő dologházra 40 o. é. ftot kezemhez lefizetett. Tavasy Antal, polgármester. . * (Az Eötvös-szobor javára) szerkesztőségünk ivén eddigelé adakoztak: Luga László 1 frt, Horváth Zsigmond 1 frt, Lentényi Márk 1 frt, Rajeczky Mátyás 1 frt, Bottka Alajos 1 frt, Tóth István 1 ft, az egri fő-gymn. VIII. osztályi ifjai 10 frt, a szerk 2 frt ; ösz- szesen 18 frt. Adakozásokat e célra szerkesztőségünk, febr. hó 25-ig folyvást elfogad. * (Az egri 1868-ki aszú-bort), melyet Joó János t. munkatársunk Toldy Ferenc irodalmi munkásságának 50 éves jubiláris ünnepélyére e jelmondat alatt küldött : „Ittanak a hősök s egyik igy pendite „Török-vér !“ „Hadd folyjon mondá hévvel az egri Dobó.“ (Vörösm.) utólag nekünk is volt alkalmunk —az ajándékozó urszivességéből — megizlelni, s a kitűnő nektár jellemzésére elég legyen annyit mondanunk, hogy néhány csöppjének élvezése is teljesen meggyőzött bennünket az egri bor amaz elragadó, lelkesítő szelleméről, mely a múltban őseinknél az egri vár védelmében kitüntetett vitézi tettekben, — a jelenben pedig Íróinknál nyelvünk és irodalmunk ünnepelt vezére, valamint, a többek közt, az „egri törökvér“ küldője üdvözletére elmondott eszmedus toasztokban nyilvánult. * (A heves-szolnokmegyei árva-ápolda) javára f. hó 13-án tartott táncestély alkalmával kegyesen fölülfizettek : Mossóczy 5 ft, FarkasHellebronth Ottilia 1 ft, Hellebronth Mihályné 2 ft. Szöghy Jánosné 2 ft, Helebronth Istvánná 5 frt, özv. Kovácsné 1 frt, N. N. 1 frt. Bartbáné 1 frt, Nagy Albinné 3 fr, Pukyné 2 ft, Zsendovics Endre 2 ft, Zszedovics kanonok 5 ft, Remenyik lmréné 1 ft, Fáy László 4 frt, Köllner Lőrinc 1 ft, Hartl E. 1 frt, Lipkos J. 1 frt, Szávics 1 frt, Kaán S. 1 ft, Francz Lajos 1 frt, Sinkovics 1 fr, Bajzáth S. 3 frt, Kubik Endre 4 frt; Simonyi K. 2 frt, N. N. 2 frt, Greiner 1 ft, Akan- tisz 1 frt, Imre Miklós 1 fr ; Tolvay 1 frt, Gombossy Jakab 1 db aranyat, Gombossy Mór 1 fr, Babies I. 1 ft, N. N. 1 ft, Tóth Mór 2 frt, Szabó Miklós 1 frt, Vavrik E. 1 ft, Okolicsányi Seraíin 2 ft, Rózsa Kálm. 4 ft, Veszély 1 ft, ifj. Veszély 1 fr, Mészáros 2 frt. Küldöttek nyereménytárgyakban : Farkasné 3 db, Beniczky Etel 3 db, Elek Klára 2 db, Mossóczyné 12 db, Bartbáné 10 db, Isaák nővérek 14 db, Kubikné 6 db. — A kegyes adakozók fogadják árváink nevében az egylet legforróbb köszönetét. — A bál összes bevétele 915 ft 40 kr és 1 db arany; kiadás 179 frt 20 kr ; tiszta jövedelem : 745 fr 20 kr. és 1 dr arany. Ez alkalommal a sorsjáték kihúzott nyerő számai : 8, 10, 18, 27, 48, 53, 73, 74, 80, 85, 89, 96, 97, 99, 111, 123, 128, 130, 138, 157, 160, 168, 171, 179, 183, 194, 202, 203, 231, 240, 242, 252, 253, 274, 275, 282, 284, 291, 292, 300, 303, 308, 310, 313, 314, 321, 323, 325, 329, 332, 341, 346, 354, 359, 362, 372, 388, 389, 391, 392, 394, 395, 400,405,410,412,417, 419,422,424,43], 435,438,443, 454, 455, 459, 464, 373, 475, 492. 505, 516, 519, 523, 526. 535, 536, 539, 547, 560, 564, 471, 578, 594. 595, 618, 619, 625, 658, 644, 645, 650, 652, 658, 666, 667, 671. 674, 676, 677, 678, 685, 697, 709, 713, 719, 741, 743, 747, 754, 756,762,764, 766, 767, 777,787, 789, 798,8u8, 809, 812, 817, 820, 824, 826, 843, 855, 856, 857, 8ö9, 868, 871 874, 885, 887, 891. 901, 907, 911, 921. 942, 946, 957, 964, 971, 981, 983, 984, 996, 1000, 1012, 1014, 1022, 1023, 1028, 1036, 1037, 1038, 1039, 1055, 1072, 1081, 1084, 1086, 1087, 1088, 1111, 1113, 1119, 1125, 1131, 1142, 1143, 1145, 1156, 1176, 1184, 1193, 1209, 1215, 1219, 1222, 1229, 1230, 1238. 1239, 1245, 1247, 1257, 1265, 1278, 1285, 1288, 1292, 1297, 1303, 1304, 1305, 1308, 1310, 1312, 1316, 1332, 1351, 1353, 1363, 1370, 1372, 1374, 1380, 1388, 1392, 1399, 1414, 1417, 1424, 1429, 1541, 1446, 1461, 1470, 1472, 1474, 1475, 1483, 1487, 1497, 1502, 1526, 1533, 1535, 1536, 1549, 1552, 1554, 1556, 1561, 1569, 1570, 1578, 1580, 1581, 1582, 1588, 1589, 1598, 1610, 1613, 1617, 1621, 1624, 1628, 1629, 1631, 1646, 1647, 1649, 1660, 1666, 1674; 1694, 1699, 1710, 1711, 1713, 1715, 1726, 1734, 1737. 1739, 1744, 1745, 1755, 1757, 1764, 1692, 1796, 1800, 1801, 1803,1807,1312,1814,1820,1527, 1829,1830,1832,1834,1836,1849, 1873, I860, 1862, 1904, 1913, 1923. 1937, 1942, 1961, 1963, 1976, 1993, 1998, 2003, 2010, 2013, 2014, 2017, 2021, 2022, 2028, 2040, 2851, 2059, 2069, 2072. 2077, 2078, 2080, 2102, 2112, 2115, 2117, 2119,2140,2141,2147,2148,2163,2172.2177, 2179, 2188, 2193, 2201, 2205, 2212, 2218, 2219, 2224, 2228, 2247, 3248. 2249, 2250, 2255, 2268, 2274, 2275, 2285, 2286, 2294, 2306. 2311, 2316, 2320, 2328, 2336, 2341, 2350, 2355, 2368, 2374, 2380, 2383, 2388, 2390, 2397, 2412, 2414, 2425, 2430, 2432. 2442, 2444, 1459. 2460. 2465, 2466, 2472, 2473, 2480, 2484, 2487, 3488, 2490, 2496, 2499. * (A kir. igazsága gyminiszter) a gyöngyösi e. f. kir. törvényszék területén bírósági végrehajtókká és pedig a törvényszék mellé: Mer- kefka Antal gyöngyös-püspöki jegyzőt ; a gyöngyösi kir. járásbíróság mellé: Poczik Gábor Gyöngyösvárosa nyilvántartóját; a hatvani kir. járásbíróság mellé : Berrár Sándor volt községi jegyzőt nevezte ki. * (A vaticanból.) Egy olasz lap leírja, miképen szokta a pápa napjait tölteni. Mikor nincs kihallgatás napja, a pápa Antonellivel politikai, és Patrici bibornok-vicariussal egyházi ügyekről értekezik. Kihallgatásokat szívesen ad Pius, mert szeret embereket látni, és magát udvarától környezve láttatni. A túlnyomó szin a scarlát-vörös, csak a pápa jár fehérben. Kihallgatás után lemegy a kertekbe és 2 óráig sétál, előtte két mozgó őr; mellette egyik major-domus-a, mögötte középkori spanyol viseletben két titkos kamarás lépdel. Mise után elolvassa a pápa a számára fentartott és naponkint nagyszámban császárok, királyok és magas személyiségek részéről érkező leveleket. A quirinal-ból (a király palotájából) is kap gyakran leveleket; ezeket legelőbb szereti olvasni, s gyakran mosolyog tartalmukon. Néha maga írja a választ latin vagy francia nyelven. írása apró és tiszta, mint egy női kéz Írása. Mikor e dolgát befejezte, felolvastatja magának az élelapokat, nevezetesen a római krónikát, és a „Fanfulla“ cimü élczlapot, és örül, ha a kormányt vagy a városi tanácsot megvágják benne. A torzképeket is megmutattatja magának és megteszi hozzájok megjegyzéseit, mert tudja, hogy azokat tovább beszélik. Az olasz államférfiaknak szemükre lobbantja szakadatlan önámitásaikat, és azt mondja, roszúl tettek, hogy eljöttek Rómába öt kínozni, holott