Eger - hetilap, 1872
1872-12-12 / 50. szám
398 miniszter T r e f o r t Ágoston, horvát miniszter gr. Pejácsevics Péter, földuiivelés, és keresk. miniszter ifj. gr. Zichy József, — a hovédelmi minisztérium egyelőre a miniszterelnök vezetése alatt marad. — Az uj cabinet hivatalos kinevezését a Bp. Közlöny f. hó 6-áról hozza. * (Hollán Ern'ó) honv. minisztériumi államtitkár ezen állomásáról lemondott ; ifj. gr. Zichy József eddigi tiumei kormányzónak keresked. miniszterré történt kineveztetése folytán, fiumei kórmány- zónak — hir szerint br. Vécsey József lógna kineveztetni. — A nemzeti színház intendánsa, br. Orcy Bódog, — állítólag — szintén beadta lemondását, s utódául br. Podmaniczky Frigyest emlegetik. * (Gyilkosság.) F. hó8-án délut. 1-2-óra között, Farkas János szab. áll. honvéd, egri lakos, saját lakásánál levő pincéjében, K. A. szintén egri lakos honvéd-társát, borozás és — állítólag — tréfás külekedés közben egy kövei úgy fejbe ütötte, hogy az rögtön szörnyet halt. A tettes azonnal átadatott a kir. fenyitö törvényszéknek. * (.Borsod megye területén) a vásárok tartása, a cholera-járvány tartamara, további rendelkezésig besztintettetett. * (Alatszröny) Kistályán egy malac alakjában. Koponyája gömbölyű, homlokán egy szeme van, melyet eltakar némileg szem fölött kiálló húsos fityegő, mely hasonló az úgy nevezett pulyka-méreghez Az áll alsó része és a nyelv kifejlett. A felső rész kifejletlen ; az orr helyén ormány féle húsos pity látható. A nagy kék szem és szokatlan hosszú nyelv különös kinézést adnak a mesztelen egyszemű kis óriásnak. * (A cholera Kassán) erősebb fokban pusztít. E miatt egyelőre a tanintézetek is szünetelnek. Nevezetes azonban hogy az ott állomásozó katonaságból a pusztító járvány egyetlen áldozatot sem vitt el ; minek oka — mint Kassáról Írják — ama példás rend és tisztaságban leli magyarázatát, mely az ottani kaszárnyában szigorun föntar- tatik. Sükeresen támogatja ezt a kassai hadparancsnokság ama célszerű intézkedése, melynélfogva a katonaságnak a korcsmák látogatása szigorúan meg van tiltva; e helyett minden hadfi reggel és estve köménymagos levest, délben egy pohár bort kap, s meleg has- övet tartozik viselni. Ily óvintézkedések előzetes megtétele nálunk sem ártana ; ez egyúttal egyszersmind elejét venné ama botrányos kihágásoknak, melyek, — főként a öaktai utcai, úgynevezett „béc9Í kocsmánál41 csaknem napi renden vannak. * (Börze) dec. 10-ről: arany 5 fr. 12 kr; ezüst 108 frt 50 kr. * (Sorshúzás) Budán, dec. 7-én a következő számok huzattak ki: 84, 25, 33, 2ö, 38. a legközelebbi húzás dec. 14-én leend. Nyilttér *). Alulirt egri kávéháztulajdonosok a tek. városi kéyviselö testület által f. hó 1-én tartott ülésben azon kérelmüktől, hogy kávéházaikat 11 órán túl is nyitva tarthassák, elüttettek, azon oknál fogva, hogy ime, közel a cholera; — sőt akadt oly lelkes város-atya is, ki azt indítványozta, hogy csak 10 óráig engedtessék meg a kávéházak nyitva tartása; persze, könnyen veheti az életet olyan városatya, ki a cholera-essentiával máshol jó geschaftet csinált, ámde mi is adófizető polgárok vagyunk, s nagy kötelezettségek úgymint házbér, és egyéb kiadások is terhelnek minket; azért apellálunk a nyilvánosság fórumához, igen, még tovább is, hogy jogos kérelmünk megball- gattassék, annálinkább, mert mint a „Pester Journal" december 10- íki számában olvasható, a budai kávéházak tulajdonosai is felmentettek azon ideiglenes rendszabálytól, mely a korai bezáratást parancsolta, mig Pesten az ország fővárosában, hol a cholera grassál, ott eddig sem volt a kávéházak nyitva tartása korlátozva, mert ezáltal bizony nem üzzük el a cbolerát, azért legyen az egri képviselő testület is méltányos és igazságos, és ne vonja meg kenyérkeresetétől adófizető polgártársait. Az egri kávéház tulajdonosok. Egri piac. Az 1872-ik évi dec. hó 6-án és 9-én tartott hetivásárunkra behozatott öszszesen: 700 köböl szemes élet. — Az árak pozson. mérő szerint következők voltak búza: 5 f. 75 kr. 6 f.—15 kr. kétszeres: 4 frt. gO —4 frt. 90 kr.r o zs : 4 frt. 30 — 4 fr. 50 á rp a 2 fr. 50 kr.— 2 fr. 55 kr. — zab: 1 frt. 60 kr. — 1 fr. 70. kr. kukorica : 2 frt. — 80 kr. — 3 frt. Riadó és felelős szerkesztő: Szab ó Ignác. Meggyőződéseken alapult nyilatkozatok párton kívül álló személyektől. —— r HOFF JANOS ur udvari szállító központi raktárának Bécs, Kartnerring 11. Novembertől Kolowratriiig 13. (2) 2-? Kreutz, sept. 8. 1872. Kérek postautánvéttel két forintért maláta-csokoládéport csecsemők szériára. Dr. Struppl Viktor, megyei főorvos. Ceeke, jul. 19. 1872. Tisztelettel kérem önt, küldjön nekem orvosi rendelet következtében egy font maláta egétzségi csokoládét II. fajtából és egy félfont mell-maláta-cnkorkát utánvétel mellett. Tragor János, plébános. Bées, julius 1. 1872. Orvosom tanácsára egy év óta lánykám kegyed maláta-kivonat egészségi sörét használja. A kisded, mely hónapokig tartó hasmenésben szenvedett, és gyengült, alkata erős,1 tápiáié ételeket nem volt képes emészteni, o tualáta-kivouat-egészségi sörrel táplálkozott és erösbödött. Ezen eredmény határozatja vitt, hogy dacára leánykám jólétének, tőle az egészségi sör élvezetét nem vonom meg, mert látom, hogy az igen tápláló szer. Ezen igaz szavakkal nemcsak ön előnyére akarok nyilatkozni, hanem meggyőződésemet kifejezni. Kohn N. város Tuchlauban. 10. sz. EGERBEN valódi BAJZÁTH JÓZSEF urnái kapható. Hirdetmény. Eger városa tanácsa részéről közhírül tétetik, miként a vásári, és piaci helypénz sze- dési jog 1873-ik évtől kezdve 3 egymást követő évre f. hó 13-án délután 3 órakor a polgármesteri hivatalban tartandó nyilvános árverésen haszonbérbe fog adatni. Az árverési feltételek ugyancsak a polgármesteri hivatalban, a hivatalos órákban bár mikor megtekinthetők. Egerben 1872. dec. 3. Tavasy Antal. (192) 2-2 polgármester. Hirdetmény. Nagymélt. gr. Károlyi György ő excellja kompolti scliweiczeriájá- ból 5 darab mustra telién, és tenyésztésre alkalmas 3 darab fiatal bika eladó. Kompolt 1872. nov. 26. a-3,.90, Schik Ignác, jószág felügyelő. Hirdatmény. A n. m. gr. Károlyi György ur parádi uradalmában Párádon makkon hizott 100 darab sertés eladó; az eladás történik helyben Párádon, a tisztartói hivatalban. Párád, 1872. decemb. 4. (203) 1-Î Dienes László m. k. tisztartó.