Eger - hetilap, 1872
1872-02-01 / 5. szám
És bogy ne volna mindezekben indító erő!! Gondold meg,hogy Magyarország hatszázezer kát. holdnyi (ez tehát felényit mond mint Fényes) területén termeszti a bort ; gondold meg, hogy e területen terem egyremásra mintegy 15—20 millió akó bor, és hogy e bornak értéke úgy is, amint ma kezeljük azt, 60—80 millió forintra megy; másképén járva pedig el, ezen szép értéket nem lenne lehetetlen legalább is megkétszerezni ! Érdemesnek tartottam tehát, hogy azok, kik törődnek a haza jobb jövendőjével, és szeretik egyúttal a természetteli gyakoribb érintkezést, értelmök, idejük és vagyonuk egyrészét a szölömivelés urnájába vetik, hogy abból idővel és első sorban maguknak, másodikban pedig munkájuk és példaadásuk által a köznek vonjanak ki megfelelő osztalékot.11 Ismereteket kell tehát bírnia a szőlésznek, miket a tudomány nyújt. S először is természetét és tápszer-szükségleteit kell ismernie a szőlőnek ; s mivel a bölcs és jótevő teremtő kinyomozhatlan rendelésénél fogva a természetben semmi el nem vész, hanem a folytonos keringésben minden újra alkalmazásba jő, tudni kell, hogy az összes természetben létező nem minden anyagokat vesznek magukhoz a növények, sőt csak azokat, melyek testök növelésére és mindegyik fajban lakozó sajátságos létrészek előhúzására szükségeltetnek, s hogy nem hasonló mennyiségben vesznek fel belőlük, hanem fajuk szerint egyik anyagból többre, másikból kevesebbre van szükségük. Ónként következik, hogy a szölőmivesnek a szőlőtök különféle fő alkatrészeit, valamint szölőföldének is létrészeit pontosan ismernie kell, ha ö ez utóbbit a rá nézve legnyereségesebb s gyümölcsöző módon használni akarja. Ettől még távol állunk. Sokan azt hiszik, miként a bor jósága csupán a célszerű pincekezeléstöl függ, és csak a szürettől kezdve a pincében kell a bort dajkálni; nem fogják fel, miként a szőlő értelmes és rendszeres mivelete, fő tényezője a jó bornak, miként rósz fajú, vagy roszul kezelt szőlő sohasem adhat magasabb igényeknek Úti rajzok. (Folytatás.) E várostól mintegy két órai távolságra egy a vizből ferdén kiállóárboc vége tűnt szemeinkbe, itt egy hajó mint az egykedvű, mogorva matrózok mondák, a múlt évben sülyedt el, s azóta senkisem ért rá ily haszontalansággal bajoskodni. Rotterdámig aztán annyi ily árboc-véget, s jobb vagy baloldalra hevert hajót láttunk, hogy szomorú alkalmam vala a valónál élénkebb képet alkotni annak: mi vár reánk a tengeren? Dél tájban értünk a tengerhez közeleső Rotterdamba, melyhez hasonló kereskedelmi város képét Triesztben vagy Velencében két év előtt csak gyönge árnyékként, sőt Londonban is valamivel kisebb alakban volt alkalmam föltalálni. Egy jó óránál tovább tartott, mig a szó legszorosabb értelmében vett árboc-erdő között áthatolhattunk hajónk kikötő-helyéig, hol már ekkor száz meg száz majom-képű hollandus hordár leste, hogy mit hoz a szerencse? Okölnyi podgyászunkat csakhamar vezető és hordár nélkül is behelyeztük a térkép szerint előre kijelölt hôtel F r a n k f u r t szállodában, hol egyszerű, olcsó, de jó ebéd várakozott az érkező vendégekre. Étkezés után a várost néztük meg, melyről igazán lehet elmondani, hogy : „Ve 1 e n c e, modern kiadásban.11 Minden utcára egy-egy ága vezettetik át az itt már tengerré nőtt Rajna folyó- nak, jobbra balra 2—5 öl széles járdákkal, melyeknek szögleteiről a csatornán át vagy középen kettéválva égnek emelhető, vagy széttolható iv alakú lánchidat vannak, melyek raindenikénél ott áll kis csolnakjában a hid-őr, hogy a felnyitásért járó összeget, hal-hólyagból hészült s hosszú rúdra kötött perzselyébe származtassa. A valódi négyszögü várat képező börzén, s ebben levő távirdai hivatalon másodpercig sem szünetelő mozgás van. A város tenger felé eső alsó részén levő uszodában ugyancsak számosán habuckol- tak Holland hal-vérü csinos ifjai, s a tornászat minden kigondolható nemével ellátott helyiségben mi is szerencsések valánk bemutatni úszás-, bukás- és tornászat terén szerzett képességünket. Este felé járt az idő, midőn az uszodákkal egybekapcsolt mosó-intézetet, négyszázon fölüli nő-személyzetével együtt szemügyre vehettük, s a meg- számlálhatlan kisebb nagyobb gyermekekkel megrakott utcákon visszatérhettünk vendéglőnkbe azon tépelŐdve, mit tesz az a minden helyen bőven található magyar fölirat: Kantor? melyet gazdánk iígy fejtett meg, hogy ott a franciául kontoárnak, (magyarul pedig pénzváltónak) nevezett helyiségek vannak, hol mindenféle pénzt lemegfelelő bort. Sokan azt hiszik, hogyha szorgalmatos szölőmiveléssel bő termést képesek eszközölni, utói van érve a törekedés főcélja. Pedig a termést szaporítani nem nehéz, ahoz nem kell egyéb, mint bő termő laza faj, bő trágyázás, s magas rávágás. Ámde az ily módon előállított bornak semmi becge sem lehet, és pedig mert a rósz faj szőlőnek a bora is rósz, bármennyire termő legyen is azon faj ; — és a bő trágya előmozdítja ugyan a szőlő termését, de az ily termés bora igen vastag s zsíros szokott lenni ; annálfogva az nehezen tisztul, szép szinü épen nem lehet, e mellett a törődésre és minden betegségekre hajlandó; — úgy az erős vessző-kezelés által, minő a csapra, rudasra, magas szemre, s egyéb megerőltető módokra való metcés, szinte bővebb ugyan a termés, de mivel ekkép a tökének több s erősebb fájának kell lenni, s igy a töke szerves állapotánál fogva erősebbnek kell lenni a nedvkeringésnek is, melyet azután csak ritka időjárás mellett képes a nap heve a fürtökben akkép megszűrni, hogy a cukoranyag tökéletesen kifejlődjék, — e szerint az ily bornak gyöngének kell lenni. (Folyt, köv.) Párvy. Eger, jan. 28. 1872. A megyei tisztikar választása alkalmával a heves és k.-szolnok megyei jobb pártnak az uj-kaszinó helyiségeiben tartott szervezkedő értekezleteiben különös ügyeimet keltett a párt egyik buzgó tagja, Polgár József úr, Fegyvernékről, valódi bensöségtöl áthatott, lelkesítő szónoklatai által. É jeles beszédek egyikét, melyet a t. szónok úr a jan. 23-iki conferentián a párt lelkes éljenzései között tartott, számos részről'nyilvánult óhajtásoknak engedve, örömmel sietünk imezennel közölni: „Miután pártunk megalakúit, engedje meg a t. értekezlet, hogy mint e párt egyik igénytelen tagja, némely dolgokat becses figyelműkbe ajánlhassak. Nem mondok én újat, de régi, nagyon régi igazságot mondok bár — miként a mindenható istent minden napon hét venni, ha van min? A kifáradt tagokat csakhamar Morpheus ringatta kedves álom-képek közt, s reggeli hat óra előtt már harsány hangon kiáltám úti társam fülébe Kossuth egyik kitűnő beszédének kezdő szavait : „Tengerre magyar !“ Utazás a tengeren. — Az első angol ebéd. — Megérkezés Londonban. Miután magunkat legjobb és legolcsóbb szivarokkal elláttuk volna, az árboc-erdővel egészen eltakart kikötőbe mentünk, hol a Leó nevű három árbocos, és kettős gépezetü óriás tengeri hajó már hosszú útjára készen állott. Utazók mintegy harmincán lehettünk, s csakhamar kényelmesen elhelyezkedtünk a pazar fénynyel ellátott társalgási salon két oldalán levő apró cabinokban. A mintegy száz lépésnyi hosszú hajónak alsó részében gyönyörű lovak, szarvas marhák és néhány száz hizlalt ürü voltak hering módon becsomagolva inkább, mint elhelyezve. Harth R. B. volt neve jó kinézésű hajós kapitányunknak, kinél magunkat szokás szerint bemutatván, kedvesen meglepő alkalmunk volt tenni azon tapasztalást, hogy vidor kedélyű angolt is találtunk hosszú utunk alatt... ezt az egyetlen egyecskét. Pár óra múlva minden száraz föld eltűnt elölünk, s mi a felhőtlen kék ég és hullámtalan zöld tenger között haladtunk London felé. Egy tévelygő zepbirke sem mutatkozott sehol, s a teljes szél csend volt oka, hogy egész napon át alig láttunk egy pár hajót a végtelen tenger látkörén. Vitorláinkat csak este felé vonták föl, midőn 6—10 óráig egy kis esti szél mutatkozott. Dél tájban távcsövemmel ismét vastag fát vettem ki a vízből égfelé meredni ; ez is egyik emlék-oszlopa maradt a múlt tavaszon itt dúlt tengeri viharnak, mely a kapitány szavai szerint több mint húsz kisebb-nagyobb hajónak életébe került. A nagyon barátságos kapitány többnyire velünk társalgóit, s jó izüket mosolygott, midőn a magyarhoni angol-nyelvtanitók utmutatása^szerint különféle grimace- és nyelvgörbitésekkel igyekeztem az angol nyelvet kiszorítani izzadó tüdeimből. Csakhamar meggyőződtem, hogy nem kell az angol kiejtéshez annyi teketória, mint amelyet sokan tenni szoktak ; a föbaj csak az a köznépnél, hogy igen csendes hangon és fölötte gyorsan beszélnek. A miveit emberekkeli társalgás pedig épen könnyű ; ezek mihelyt látják, hogy idegennel van dolguk, lassan, érthetőn s erősebb kiejtéssel beszélnek. Sőt még a köznépet is pár napi köztük időzés folytán igen jól megérti az ember, s még könnyebben megértetik általok. (Folyt, köv.) Ethei. *