Eger - hetilap, 1872

1872-10-03 / 40. szám

317 Gyulai János, id. Szeredi János, Vass János, Visontai Ignác, Bukucs Marion, Erdélyi János, Gál József, Pitler László, Simon János, Zom- bori Ferenc, Zeleznik János, Harnos János, Kovács János, ifj. Nagy Pál, Leszkó Mihály, Spák József, Vince Papp János, Ciglédi Antal, Fialkovics István, Hibay Károly, Kocsis Ferenc, Kovács Mátyás, Varga József. 5-ik szakosztály, melynek teendője a várost illető minden ne­mű jogi kérdések megvitatása, elnöke Eisenmann János, tagjai : Si- monyi Károly, Martonfty Lajos, Galambos Fülöp, Oberknézevich Ár­kád, Imre Miklós, Csiky Sándor, Szalay József, Petravich Bertalan, Poppel Gyula, Ecsedy László, Derszib Ferenc, Nánásy Ignác. Egyveleg. * (A Szent-László-Társul at) egri osztálya folyó hó 6-án vasár­nap délelőtt 10 órakor a lyceum szokott helyiségében választmányi gyűlést tart, melyre a t. választmányi tagok e hirdetéssel tisztelettel jesen meghivatnak. * (Az nEmlékbeszédu-et), melyet az 1853-ik évi marc. 5-én De­recskén elhunyt K iss János, 1848/9-iki honvédörnagy s nép- fölkelési fővezérnek a mátra-derecskei sirkertben föllállitott sír­köve leleplezése alkalmával, f. é. aug. 26-án Klampacky Alajos siroki plébános tartott, (1. múlt számunk parádi levelét) mai számunk mellékletéül veszik t. olvasóink. * (Gyászhír.) A kővetkező gyászjelentést vettük : Turnovszky János nyug. élelmezési tiszt, úgy maga mint ipa Szalay József és neje Alberth Erzsébet, ezek gyermekei, unokái s rokonai nevében fájdal­mas szivvel jelenti forrón szeretett felejthetetlen neje, illetőleg leá­nyuk, testvérük és nagynénjök’: S z a 1 a y I r é n f. hó 1-én reggeli 2 órakor a haldoklók szentségének ajtatos fölvétele után, életének 36- ik, boldog házasságának 18-ik évében történt gyászos kimultát. Hült tetemei f. hó. 2-án fognak a szülői háztól a Kisasszonyról uevezett sirkertben a családi sirba örök nyugalomra tétetni, az engesztelő szent mise áldozat pedig f. hó 3-án a székesegyházban fog a Minden­hatónak bemutattatni. Eger, október 1-én, 1872. Béke és áldás pora­ira ! * (Személyzetiek.) Krassy Bódog egri káplán a jászberényi főgymnasiumnál hittanárrá ; — Jámborffi Károly jászberényi káp­lán egri káplánná;— Pu ch 1 in Kázmér kisvárdai káplán és bite- lemzö egri főkáptalani karsegéd- és elemi iskolai hitelemzövé; Pár- vy Sándor ballai káplán az egri papnövelde 2-ik tanulmányi felügye­lőjévé és helyettes tanárrá — neveztetett ki. Továbbá: Szedlák Károly alsószentgyörgyi káplán Jászberénybe, — Makra Péter karcagi k. Alsó-Sz.-Györgyre, Sturm ann Gyula tarna-sz.-miklósi k. Egyekre, —Dobé Zsigmond egerszalóki k. Polgárra, — Ters- tyánszky Dezső diósgyőri k. Eger-Szalókra, — Adamovics József harsányi k. Diós-Győrre, — Sárossy Sándor geszterédi k. Harsányba, — Györgyi László bodonyi k. Nagy-Iványra, — Bakó Jenő bessenyöi k. Bodonyba, — Zsigra János tardi k. Gyöngyös- Halászra, — Szabó István nyiradonyi k. Kis-Várdára. — tétettek át. — Fehér János újmisés Tardra, — Danderer Ferenc, ujm. Baliára, — Halász János újm. Bessenyőre, — Pá 1 ffy János újm. Tarna-Sz.-Miklósra — káplánokká kineveztettek. * (A Heves-Szolnok-megyei árva-ápoldát és szegények dolgozó-há­zát gondozó nóegylet) a múlt julius hóban tűz által kárt szenvedett szegény sorsú gyöngyösiek javára segély-gyűjtést rendezvén, kegye­sen adakoztak: — Sy-poss Károlyné 5 fr., Syposs Károly 50 kr., Isaák Gyula 50 kr., Syposs Ilona 50 kr., Isaák Irma 1 fr., Isaák László 10 fr., Barthanö 1 fr., Chalupek 1 fr., Goth-Keszlerffy Mária 1 fr., — Schárpe Györgynő 1 fr., — Soldos Malvin 1 fr., — Sysvay Mária 50 kr., — Farkas Ferencné 1 fr., — Békeffy Iván és Anna 1 fr., — N. N. 2 fr., — gr. Keglevics Béla 25 fr., — Babies Istvánná 50 kr., — Köllner Irma 50 kr., — Franlz-Albert Adél 1 fr., — Juhász Jánosné 1 fr., — Pátz Ferencné 1 fr., — Szöghy Jánosné 50 kr., — Száz Mérné 25 kr., özv. Kobzáné 50 kr., — Trangerné 1 fr., — Benicky Etel 1 fr. 20kr., Gosztonyiré 1 fr., — Braun-Berecky Mathild 50 kr., — S. Károly 50 kr., — Huberth-Morvay Anna 1 fr., — Sikhegyiné 1 fr., — Imre Miklós és neje 2 fr., — Imre Gyula, Leona és Miklós 3 fr, — Kubik Endre 20 fr., Harcsáné £0 kr., Helebrcnth Istvánné 5 fr.,— Mo8sócy Jánosné 5 fr., — Mossócy János 5 fr., — id. Gröber Ferenc 5 fr., — Gariup Péter 3 fr., — Sztupka János 1 fr., — Polereczky Gyula 50 kr., — Gulyás Gábor 1 fr., — Nádaskay Mihály 40 kr., — Bajzáth Sándor 2 fr., — Steinhauser István 5 fr., — Piller Józsefné 2 fr. — Schuttag János 1 tr., — Sir Antalné 50 kr., — Kaán Sándor 1 fr..— Polátsik Herman 1 fr., — Greiner Arnold es Miksa 2 fr.,— Markus 20 kr.— Kövér István 1 fr., — Bingelhann £0 kr., — Vida- sics Pálnö 40 kr., — Balcór.ö 2 fr., — Popovics László 20 kr., ■— Barchetti 2 fr., — Frantz Lajos 30 kr., — Szokoly Lajos 30 kr., — Desper Mária 1 fr., — Burik Istvánné 2 fr., — Özv, Sir Józsefné 1 fr., — Dr. Albert Ferenc 2 frt., — Nagy Albinné 1 fr., — Hártl Edé- né 2 fr., — Tavassy Antalné 2 fr., — Volf Károlyné 2 fr., — özv. Schick Tamásné 2 fr., — Braun Em. 50 kr., — Gombossy Mór 50 kr., — Czeizier Mór 40 kr.,— Frantz Lajosné 1 fr., — Csontos Ágos­tonná 1 fr., — Braun József 1 fr., — Knöpfler Bernât 50 kr., — Steinfeld Emanuel 50 kr., — Wessely és Rosenberg 50 kr., — N. N. 20 kr., — Összesen 158 fr. 86 kr. A kegyes adakozók fogadják az egylet háláját és köszönetét. Mossociné egyleti alelDÖk. * (Kinevezés.) Lejtényi Ferenc egri kir. főmérnök a közi. miniszter által országos középitészeti felügyelővé neveztetett ki. * (Uj iskola kisleánykák számára.) Folyó hó 10-én a Szent János utcában úgynevezett Czvenger-házban nyilvános női iskolámat meg­nyitom, különös tekintettel a még egészen zsenge lánygyermekek számára. Tisztelettel és egész bizalommal fordulok tehát a t. szülök höz, s kérem őket, hogy becses figyelmükre méltatván, kisleány-gyer- mekeiket küldjék iskolámba teljes bizalommal, melynek megfelelni éltem legszebb feladatául tűztem ki. Eger. október 2.án 872. Kánig Borbála. * (Szárny vasutunk miiszaki rendőri bejárása) jövő szombaton, f. hó 5-én fog végbemenni. Megnyitását valószínűleg e hó közepén vár­hatjuk. * (Az egri kir. posta-hivatal) í hó 1-jétöl kezdve a sóház-utcába helyezkedett. Ez uj helyiség választásánál a közönség, különösen a belváros igényei és kényelme teljesen figyelmen kívül hág} attak, amennyiben az uj hivatalhelyiség a középponttól távolabb eső egyik külvárosrészben vagyon. E bajon némileg úgy lehetne segiteni, ha a most fenálló két levélgyűjtő szekrény a belváros különböző pontjain még néhánynyal megszaporittatnék. E körülményt ajánljuk tevékeny és szorgalmas postamesterünk szives figyelmébe. * (Budik Ferenc nyugalmazott kát. karmester), ki jelenleg váro­sunkban tartózkodik, pár napi ittléte alatt zongorák ja vitása- ésh ang o lására vállalkozik. E derék szakértő zenészt ajánljuk az illetők figyelmébe. (Lakása vagyon a „Magazin“-épületben, Opelt kar­mester urnái.) * (Sz.-Mihály-napi országos vásárunk) meglehetős látogatott, de az üzletre nézve, kivéve a marhák és lovak keletét, silány volt. Lopás, vagy verekedés még csak elő sem fordult. — * (Szerencsétlenség.) F. szept. hó 26-án Hatvan I-sö negyedi la­kos Gál Márton 7 éves kis leánykája, a háznál levő kútba esvén, ab­ból halva huzatott ki. Különös, hogy ezelőtt 3 */2 évvel ugyanezen kisleányka fivére, akkoron 5 éves, e leánykával folytatott játszás köz­ben önmagát felakasztotta. * (Hogyan él a mi királyunké) Királyunk életmódjáról a berni „Bund“-nak következőt írják: Csodálatra méltó Ferenc József csá­szár-király fáradhatlansága, mely tekintetben egy európai uralkodó sem Hasonlítható hozzá. Télen-nyáron változatlanul 5 órakor hajnal­ban kel, 7 óráig nagyobbára kiséret nélkül sétát tesz, ezután kávézik s 9 óráig titkáraival dolgozik. Ha a benyujtványok elintézvék, Schön- brun, Laxemburg, vagy akárhonnét, hol nyári tartózkodása van — a városba megy, hol kihallgatásokat ad, fogad, a miniszterek előterjesz­téseit meghallgatja, s néha nyilváno s intézeteket, kaszárnyákat, hadi­gyakorlatokat vesz szemle alá, néha pedig még, ha marad ideje, csa­ládjának vagy ezen vagy azon tagját, vagy más kitünöbb személyi­ségeket meglátogat. Eközben villásreggeiíjét is elkölti, mely, mint a király minden étkezése, rövid időt igényel. 4 és 5 óra közt délután van az ebéd, melynél igen keveset iszik, és mértékletesen eszik, min­dig elébe tévén a jó népszerű ételeket a francia konyha mesterkélt­ségeinek. Este, akár látogat színházat, hangversenyt vagy bált. akár nem, mindig ismét néhány órát szentel az államiigyeknek. Ba tűzvész üt ki éjjel, bizonyosak lehetünk arról, hogy egyike lesz az elsőknek a vész helyén. Ahelyett, hogy lefeküdnék, nem ritkán, haBécsben van, 10 órakor éjjel ül be a waggonba, Reichenauba vagy Mtírzzuschlagba utazik, még hajnalhasadta előtt stájerhegyi öltönyben mászik az ég­nek tornyosuló begyekre, hogy íajdok vagy zergék után vadászszon, Reggel pedig, mikor sok jo'módu pohárén bor még reggeli kávéját szörpöli, már ismét Bécsben van, és oly frisen és vidáman fog ismét munkájához, mintha az egész éjét nem a stájer havasokon, hanem lágy vánkosok közt töltötte volna. Ha messzebbre utazni szándékozik, rendesen éjjel utazik, hogy a napot megnyerje, s igen gyakran törté­nik, hogy hajnalkor egészo éjen át tarto't utazás után, a vaggonból ki­szállva, közvetlenül lóra ül, hogy egy-egy csapatszemlében részt ve­gyen, a mikor is egész nap nem jő ki a nyeregből. — Es e mellett soha sem látni ily alkalommal uralkodónk arcán a fáradság nyomait. Valóban, a magyar király valóban nem kényelmeteskedik.‘! * (Egy choléra-eset) merült fel — hivatalos jelentés szerint — Bor- sodmegye Mező-Kövesd mvárosában, mely azonban gyógyulással vég-

Next

/
Thumbnails
Contents