Eger - hetilap, 1872
1872-09-26 / 39. szám
308 kiváló részvéte következtében a külfölddel szemben az egész ország képviseltetése tán kim eritönek is tűnhetik fel ; a kiállítást látogató hazánkfiai nagyon is hamar rá fognak ismerni a hézagokra, nagyon is észre fogják venni azon hazai termékek hiányzását, melyek az ország és első sorban az illető vidék becsületére, a kiállítás díszére szolgáltak volna. A most említett szomorú jelenség egyik oka azon már is több Ízben — de az eredmény szerint Ítélve — eddigelé elégtelen sikerrel megtámadott téves felfogás, mely szerint a kiállításra csak is rendkívüli tárgyak, u. m. remekművek volnának érdemesek. Ismételten kell tehát kijelentenünk, hogy mindazon tárgyak, melyek rendes fogyasztás tárgyai, különösen pedig, ha nagyobb meny- nyiságben gyártatnak illetőleg állíttatnak elő, alkalmasak a kiállításra a mennyiben hazánk őszt ermelése elötüntetéséhez egy-egy talpkövel járulnak. A jelentkezések imént jelzett hézagosságának egy másik oka, mely az egyes vidékek részvétének csökkentésére tetemesen nagyobb és hátrányosabb mérvben folyt be, azon bizonyos oldalról tájékozatlanságból vagy roszak araiból terjesztett felfogás, mely szerint a magyar korona országai a bécsi világtárlaton nem fognának mint önálló állam, hanem ez alkalommal is mint Austriának provinciája megjelenni. Nem akarunk a világkiállítási országos magyar bizottmány végrehajtó bizottsága azon számos közzétételeinek ismétlésébe bocsájt- kuzni, melyek ezen téves felfogást vagy célzatos ferditést már annak idçjében megcáfolták volt ; pusztán csak arra szorítkozunk, hogy mindazoknak, kik e közlemények ólvasására maguknak fáradságot nem vettek vagy pedig álhirek által tévútra terelve, azoknak hitelt adni hajlandók nem voltak, ezennel a leghatározottabban kijelentjük, hogy Magyarországnak a birodalmi tanácsban képviselt tartományokkal szemben való teljes függetlensége és önállása a kiállításban való részvétének alapfeltételét képezte volt, és hogy a magyar kiállítási közegek működésének megkezdésén kezdve le a mai napig nem esett meg egyetlen egy lépés is, mely ez álláson bármit is változtatott volna. A magyar kiállítási biztosság állása szemben az oaztrák csász. főigazgatósággal azonos a külföldi kiállítási közegével; a térmennyiségnek kivánalmaihoz mértten engedélyezett kiosztása olyas, hogy a magyar korona országainak önállása már fekvése és külső jelek következtében is azonnal szembe ötlő leszen a látogatók előtt. A nemzetközi juryban képviseletet ugyanazon arányban nyerünk, mint a többi államok, — szóval, hazánk államjogi állása eddig lelkiismeretesen lesz megóva. Ezekhez képest az ország azon vidékéit, melyek bejelentéseikkel eddigelé aránytalanul elmaradtak, saját érdekökben sürgetően arra szólítjuk fel, hogy a térnek végleges felosztásáig még fennmaradó rövid időközt bejelentéseik beküldésére haladéktalanul használják fel. Szivére kötjük a hazai közönségnek jelen intő szózatunkat ; — és a kik az ország becsületét és tekintélyét a könnyen hivök lelkiismeretlen tévútra terelése által kockára teszik, vegyék fontolóra, hogy a felelősség nem minket, hanem igenis azokat terhelendi, kik a bizonyál a nem kevésbbé hazafias érzelmű kiállítási közegek becsületes fáradozásait oly kevéssé támogatják. Kelt Pesten, 1872. szeptember hó 19-én. Elnök távollétében: Németh Imre, kormánybiztos. Steinacker Ödön főtitkár. Eger, 1872. szept. 24-én. Az egri rom. katli. hitfelekezeti iskolaszék szept 23-án tartott ülésében a következő nevezetes tárgyak fordultak elő: Először tárgyaltatott az elnökség véleményes jelentése az egri hitfel. tanítóknak, a drágasági pótlék ügyében a képviselethez benyújtott kérvényéről Az elnökség jelentésében elismeri, hogy a tani- tók kérelme alapos, kik csak a legnagyobb takarékossággal jöhetnek ki fizetésükből, s készséggel részesítené őket méltányos drágasági pótlékban ; de miután a képviseletnek a rendelkezése alatt levő ösz- szeg legnagyobb részére az iskolai év elején — különféle felszerelésekre — szüksége van, a tanítók ezen kérelmét —bármennyire szeretné is, — nem látja teljesíthetőnek. Azonban, hogy a képviselet a tanítók buzgalmát, tevékenységét és szorgalmát fokozza, s e mellett a tanítók anyagi helyzetén tőle telhetöleg segítsen : az ezen évben szorgalmuk által különösen kitűnt hét tanitót egyenkint 25 fr. két tanítónőt pedig, kik —bár erre kötelezve nincsenek — az iskolás lánygyermekeknek a kézi-munkákban oktatást adtak, egyenkint 10frt.jutalomban véleményezi részesittetni. A elnökség ezen véleményes jelentése a képviselet által elfo- gadtatik, s a jutalomdijak utalványozásával az elnökség megbizatik. 2. belvárosi iskolák beírásához dr. Frantz Alajos, Török Sándor, Kovács Ferdinand, Piller József és Lojkó Mihály urak küldetnek ki, hogy pedig a mesterinasok közül mentül többen vehessenek részt a vasárnapi iskoláztatás hasznaiban, az iskolaszék megbízza az elnökséget, hogy minden egyes céhhel a vasárnapi iskola beirátása napját, (okt. ő>). tudassa. *t A külvárosi iskolákban a beiratások szept. 29-én kezdetnek meg s tartanak egész október 14-ig, mely napon az összes külvárosi iskolás tanoncok a székesegyházban gyűlnek egybe, a szentlélek segélyül hivása végett. A külvárosi iskolás tanoncok beírásához, az illető iskolák gondnokai küldetnek ki, kik egyúttal megbizatnak, hogy a szegény tanoncokat külön jegyezve fel, a névsort az elnökségnek benyújtsák, hogy azok könyvvel láttathassanak el. 3. Felolvastatik a bel- és külvárosi iskolákban előadandó tantárgyak s a használandó könyvek jegyzéke, mely miután a törvény kívánalmainak tökéletesen megfelel, helvbenhagyatik. 4. A hitfelekezeti képviselet szivén viselve a nevelésügy előmozdítását, s beismerve ez iskoláztatás hasznait, hogy lehetőleg mennél több figyermek részesülhessen az iskoláztatás hasznaiban, megbízza a gondnok és tanító urakat, hegy saját iskolájuk környékén az iskola-köteles gyermekeket összeírják s a szülőket gyermekeik iskolába küldésére buzdítsák, s különösen kipuhatolni iparkodjanak, mi miatt nem küldi az illető szüle gyermekét iskolába, hogy ezen, ha a képviseletnek hatalmában áll, segíthessen. -jEmlék-ünnepély. egy 48-iki honvédörnagy sírjánál, a mátra-derecskéi temetőben. Párád szept. 20. 1872. — Kettős megyénk egyik szerény s igénytelen községe-, Mátra-Derecskének egyszerű sirkertjében, — 1853. évi március 5-étöl, — annyi balszerencse s oly sok viszály után, néma, kis hant alatt, háborithatlanul pihen egy 48-diki bujdosó magyar, szendergő porait béke lebegve körül. — A sír, hol a halál hideg leheletére szétpattant honfi-sziv gyémántdarabjai porlanak, közel 20 éven át puszta volt és jeltelen: az üldözött honbujdosónak, a hazájában hontalan magyar Ulyssesnek, kő sem mutatva helyét. S a kiszenvedett, — kit e szomorú hely elföd s hantjával eltakar, — Kiss János, a szabadságharc előtti években már, nyugalmazott császári, kir. lovasszázados, ki mint ilyen, a 48-as években, csendéletéts zajtalan nyugalmát megszakítva, honvédörnagy, később pedig kormányilag megbízott népfölkelési fővezér lett a hevesmátrai provinciában. Azonban eme sokoldalú missiójának tervezett s bizton remény- lendett fénypontjai csakhamar elsötétültek az ősz bajnok előtt minde- felé, amint a Világos felett hirtelen támadt terhes ború bánatos sötété, messze szétveté árnyékát, a Mátrabérc s a Kárpáttetők felett, az egész hazára. A fenyegető vész, mit e rémes ború előre jelzett, csakugyan megérkezett, — s mint az őrült vihar rengeteg erdők százados tölgyeiről a lombdus, szép gallyakat, úgy tépte le ezer meg ezer magyar család kebléről a boldogság örömvirágait. Ki futhatott, — látván a véres drámában elesni a nagy, magyar hazát — kétségbeesetten futott, hogy a vérfürdő könyörtelen szolgáinak halálszomjas kezeitől menthesse életét, melyet pedig — egy jeles hazamartyr ajkán szólva — „magáért a hazáért bármely percben kockáztatott, csak bitóra nem szánt.“ így lett bujdosóvá és hontalan saját honában Kiss Jánosunk is, a dicsöült hazafi, kinek származása-, családi viszonyairól épen semmit, csupán örömtelen életének estbajnalából tudunk annyi bizonyosat, hogy a lezajlott forradalom után, az ős Mátra rengetegében egy sziklabarlang öblös odúja rejté el őt sokszor és sokáig — fegyveres üldözői elöl. Később, Nagy-Bátony mellett, a lengyendi pusztaz húzta meg magát; majd ismét, felváltva, a mindszent -iványi,s bodonyi erdőség kisebb-nagyobb puszta-házaiban lappangott ismeretlenül, míg végre Derecske községének derék lakosai ember-baráti szeretetök melegével ápolák az idegen, ősz bujdosót, az elbetegedett, ismeretlen, szegény magyart. De a szenvedés ekéje által végig szántott agg testben már akkor annyira megszakadoztak a tövises élet gyökerei, mikép pillanatig sem lehete kétkedni többé halála felett: — amint az nemsokára, — t. i. 1853 ik évi marc. 5 ik napján, — meg is érkezett, egyszerű hant alá temetve öt: hadd pihenjen ott s legyen édes álma, ki tövisen bujdosott, mig élt ! Alighogy ráborult a csendes sirhaza sötét éjszakája; alighogy a bánat és részvét Ösvényén visszatért, sírjától a derecskéi nép, — legott 8 csendőr jelent meg az üldözött hontalan, de immár örökhazát talált honfinak elfogatására, hogy rabláncra fűznék, amért nyugdij-zsoldjánál többre becsülte, s jobban szerette hazáját.... Azóta itt fekszik ö, — az üdvözölt hazafi itt nyugszik az Urban. Valóban, nyugodjék az Urban 1
