Eger - hetilap, 1872
1872-07-18 / 29. szám
230 * (Dupszky Ferenc mülovar-társulata) közönségünk részéről élénk pártolásnak örvend. Meg is érdemli. Lovai ugyan nem valami kitűnő szép fajlovak, de igen jól iskolázottak. A társulat mülovartag- jai a vidéki igényeknek eléggé megfelelnek. Asmus Lina, sDupsz- ky Josephin kisasszonyok krcsteljes mozdulatai, Lottini ur, sa fiatal D u p s z ky Ferenc bátor, gyakran vakmerő, ugrásai művészi ügyességről s gyakorlottságról tesznek tanúságot. Ez utóbbi, az alig 10—12 éves Du ps zky Ferenc, mint mülovar, máris oly kitűnő, annyi erőt, technikai, s testgyakorlati ügyességet fejt ki, hogy e téren első rangú müvészszé fejlődhetik. Asmus Károly urat, mint jeles lovaglót illeti méltó dicséret. Legjobban meglepik azonban a közönséget a társulat ritka ügyességű gymnastái. Oly rendkívüli kautsuk- ember, mint W i c 1 e é Ede ur, Petropolison kívül alig produkálta még magát. A Hermann testvérek testgyakorlati mutatványai, a 30 láb magasságban kifeszitett lajtorján, ép oly bámulatosak, mint hajmeresztők. Josepa, úr is mint kitűnő légtornász mutatta már be magát. A bohócok is ügyesek. A társulatnál egy énekesnő is van : S eh u- bert k. a. ki csinos hangja, s ügyes tánca által nyert tapsokat. Általán a társulat külső megjelenése, garderobeja Ízletes, előadásai eléggé változatosak, mulattatok, gyorsak és pontosak, s méltók, hogy közönségünk kitartó pártolásában részesüljenek. Vasárnaponkint két előadást szándékoznak tartani. A múlt vasárnapi előadásokat azonban a viharos zápor megakadályozta nemcsak, hanem a circus tetemes megrongálása által az igazgatóságnak jelentékeny kárt is okozott. * (Egy díszes és kényelmes úri-lakás) gazdasági épülettel, tágas udvarral és kerttel, a Rózsa-utca sarkán, özv. Páczány Ignácné házában f. évi sz. Mihály napjától bérbe adandó. Bővebb értesülést nyerhetni e lapok szerkesztőségénél (Szécsényi utca 84 sz. alatt). * (Házgondviselöné kerestetik) egy előkelő uriházhoz. Tudakozódhatni a szerkesztőségnél. * (A tiszavidéki hitelintézet és takarékpénztár) alapszabályait a ke- resk. minisztérium megerősítette. Az intézet székhelye Szolnok. * (Szurmák és fiai) cimü pesti ékszerész-cég ellen, mely városunkból tette át üzletét a fővárosba, legközelebb a csőd kihirdettetett, A hitelezők jelentkezése okt. 2—4-ére vau kitűzve. * (Farkasok járnak) az egri határban. Egy t. polgártársunk a napokban a vasút felé eső tengeri-földek között vett észre egy ordast. Derék lövészeink figyelmébe ajánljuk a hívatlan vendéget. * (A miskolci kiházasitó társulatról) bécsi és prágai lapok azt Írják, hogy a társulat háza pincéjében egy aranynyal telt ládát találtak, melyben egy millió frtnyi érték volt elrejtve. A vizsgálat kiderítette, hogy az egylet vezetői a szomszéd megyékben álnevek alatt vettek jószágokat, s ugyan csak álnevekre táblázhatták be. * (Meghaltak) f. évi jul 3—13-ig. Toroszovies Emma 3 év. sorvadás, Kecskés Rózái 3 év. vizkor. Nagy Julianna 24 év. agyvelö gyu- ladás. Labancz Mihály 60 év. pyámia, Pády Mária 10 hetes fejgörcs, Pászrnádi Mihály 72 éves öregség, Glatstein Leni héb. 4 nap. gyönge- ség. Varga Péter 53 év. tüdövész Becskei János 3 hetes görcs, Knu- pa Rózái 10 hó. szamár köhögés, Becskei János 2 éves sorvadás, Vasas Terézia 'U év. hasmenés, Seres Antal 6'/2 éves, vizkor, Gubics Flórián 16 éves sorvadás, Kelemen Mária l>/2 év. sorvadás Bóta Julianna 4 év. tüdövész. Nemes Mária 24 év. typhus. Nagy Sándor 3 év. tüdőgyuladás. Balog Simon 3 éves vörösség, Knöpfler Ilona 2 éves, héb. sorvadás. Hibeg Ilona 2 napos időtlen, Pálinkás Mihály 2 éves, typhus, Szeredi Mihály 1 éves sorvadás, Pilinger Ferenc 1 év. fejgörcs Borsos József 24 év. sorvadás. Domborocky Antal 5 napos görcsök. Heimann Herman héb. 1 */* év. typhus, Pálok Erzsébet 1 ’/* év. sorvadás Strausz Etel l* 1/4 év. typhus, Böck Margit 47 éves typhus, Farkas János 10 napos, időtlen, György Antal 2'/2 év. sorvadás, Szakács Mária 62 vizkor. Cseh Mária 5 hó görcsök. Somlay Dezső és Zoltán ikrek 2 napos időtlenek MagyariAnna 4/2 éves hasmenés, Visnai Mihály 26 éves, tüdövész, Hirandovics Terézia 62 éves tüdővész. Vavróczki Mária 8 hó hasmenés, Kormos Róza l‘/2 éves sorvadás, Bátori Anna 2 év. görcsök, Kelemen Ignátz 2 hetes gyöngeség, Jeges Ferenc 4 hó. sorvadás, Bóta Gábor 42 év. meggyilkolták, Vizi György 4 hónap sorvadás, Túrái József l'/2 éves, sorvadás, Farkas Anna gyöngeség 2 hetes, Kovács Maria 5 hó sorvadás, Beliczki Ilona 5 hó hasmenés, Kovács István 3 hetes hasmenés Kelemen Veronika 2*/2 éves hasmenés, Sike Mihály 2 éves sorvadás, Antal Terézia 2 éves görcsök, Déliéi Ignác 60 éves májrák. Összesen 55 ; orvosi ápolás alatt volt 11. * (Sorshúzás.) Budán 1872-ik évijük 6-án a következő számok huzattak ki: 31, 47, 95,44, 63. JA legközelebbi húzás jul. 20-án leend * (Börze) jul. 16-ról: arany 5 irt. 34 kr. ezüst 109 frt. — kr. Egri piac. Az 1872-ik évi jul. hó 5-én és 8-án tartott hetivásárunkra behozatott öszszesen: 535 köböl szemesélet. — Az árak pozs. mérő szerint következők voltak: búza: 6 f. 20 kr. 6 f. 50 kr. — kétszeres: 4 frt. 25 kr. — 4 frt. 50 kr ; rozs: 3 frt. 50 kr. — 4 fr. 20 kr. á r p a : 2 fr. 30 kr. — 2 fr. 50 kr. z a b : 1 frt. 90 kr. 2 fr. — kr. kukorica: 3 frt. 70 kr. — 4 frt. — kr. Kiadó és felelős szerkesztő : Szabó Ignác. Az egri királyi telekkönyvi törvényszék részéről köz- | A diósgyőri kor. uradalom részéről közhírré tétetik hírré tétetik, miként néhai Erdélyi József örököseinek és J hogy a tulajdonához tartozó alább megnevezett 4 db. özvegye szül. Ferenczy Máriának tulajdonukat képező j szöllő fog a nméltóságu kir. pénzügyminisztériumnak egri külsőségi 910 sz. ijkvhen 1099 hrsz. a. bevezetett s 3380 frl becsült szőlőnek, továbbá egrikülső 2665 sz. tjkőnyvben 572. h r. .sz. a. bevezetett 3016 frtra becsült szőlőnek és egri külső 2578 sz. tjkvben 573 h. r. sz. a. bevezetett 415 frtra becsült szótőnek a függő termésekkel együtt, és egri belső 845. sz. tjkvben 1082 hrsz. alatt bevezetett 1400 frtra becsült hatvan külvárosi 3-ik negyedben fekvő borházas pinezének, vgyszinte a szüretelő edényeknek is, a becsáraknak kikiáltása mellett leendő bírói elárverezése elrendeltetett, melyeknek végrehajtás utjáni elárverezése árverési helyiségül ezen kir. törvényszék tanácsterme első határnapjául 1872. évi julius 3l-ik napjának regg. 9 órája, s ha a fentebbi birtokok ezen első határidőben becsáron Fölül el nem kelnének második határidőül 1872. évi aug. 30-ik napjának regg. 9 órája azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is eladat- nak oly föltétellel, hogy az ingók azonnali készpénzfizetés mellett az ingatlanokra nézve pedig az árverezők által a becsár ,0/ioo-a bánatpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár V, része azonnal a végrehajtó bíró kezéhez, 1/i része az árverési naptól számítandó 3 hó, */* rész 6' hó alatt, az utolsó 'fi rész egy év alatt, a telektörvényszékhez lesz 6°/o kamatokkal befizetendő. Vevő a birtokba a feltételek értelmébe lép be, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Vevő ha a föltételeknek eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére uj árverés fog tartatni. Birtok átruházási százalék vevőket terhelendiFelszólittalnak a jelzálogos hitelezők, hogy a kik nem a telekkönyvi hatóság helyén, vagy annak közelében laknak, a vételár feloszlása alkalmával leendő kép- viseltetésök végett a hatóság székhelyén megbizottat rendeljenek, s azok neveit és lakását az eladásig bejelentsék; ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulajdoni, vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igény keresetei két a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Egerben, 1872. évi junius hó 18 ik napján tartott telekkönyvi ülésből. Egri kir. törvényszéki elnök : (24) 2-5 VAVItlK BÉLA. 871-ik év. 4805 sz. a. kelt intézménye folytán 3-ik nyil- | vános árverés utján örök áron eladatni és pedig : — 1 ör A diósgyőri szőllö h. területű szöllő 4269 fr. kikiáltási ár. 2-or. felsőgyőri szöllő 5104/li. területi! szöllő 3132 frt. kikiáltási ár. 3-or. Babonyi szöllő 21000/h. területű szöllő 1332 frr. kikiáltási ár. 4-szer. Aranyosi szöllő 8h. területű szöllő 28 )3 frt. kikiáltási ár. Ezen fekvőségek megvételére írásbeli zárt ajánlatok is elfogadtatnak a melyekhez ajánlat tev^k az illető birtok kikiáltási árának 10°/o tartoznak, kész pénzben vagy az ár folyam szerint számítandó érték papírokban mellékelni, a szóval árverelok a birtok kikiáltási árának szinte 10°/o tartoznak az árverés megkezdése előtt bánat pénzűi letenni. — Ezen zárt ajánlatokban, melyek még az árverés megkezdése előtt nyújtandók be, határozottan kiteendő, hogy az ajánlat tevő, úgy az eladó fekvőséget, valamint az eladási és fizetési feltételeket ismeri, és azoknak alapján teszi alánlatát, pontosan kiteendö továbbá azon részlet száma és neve melyre az ajánlat tétetik nemkülönben Az egri érsekség! javakhoz tartozó „KORONA* cimü vendégfogadó Egerben 1873-ik évi január 1-töl kezdve haszonbérbe adandó lévén, a bérleni szándékozók felhívatnak, hogy írásbeli ajánlataikat az urad. jószág Igazgatósághoz — hol a feltételek is megtekiírandó az ajánlatban betűkkel és számmal a megalapi- khltlietOk — aUÍTUSZtUS hÓ 1“S0 t/kff vxSfoIár _ nap jáig nyújtsák be. Egerben julius 17. 1872. Borovicsény Gyula. (40) 1—2 urad. jószág igazgató. tott vételár. — Az ajánlat tevők vevői képességőket s kielégítő vagyoni állásukat okmányilag igazolni tartoznak. Oly vevők, kik a múltra nézve bármi nemű kincstári hátrálékban vannak, csőd vagy gondnokság alatt lévők árverésre nem vonattatnak. Az eladás, valamint a fekvőségek térrajza Diósgyőrött a tiszttartói hivatalban, hol a nyilvános árverés e f. év július 29-én megtartatni fog megtekinthető. — (29) 2—3. Felsőgyör, 1872 julius h<$ 1-én. Kiadó lakások. A helybeli minorita atyák zárdája első és második emeletében több kisebb s nagyobb egyes s kettős szoba ; terjedelmes raktárral, udvar s kocsiszínnel ; jövő október hó elsőjétől több évekre is bérbe adandó. (30) 1* Hirdetmény. Egy teljesen hibátlan négy lóerejtí nem zsákoló cséplőgép mely ökörrel vontatva is egész tökélyei dolgozott, — valamint egy majdnem egészen új Ga- rett-féle vetőgep igen olcsó áron minden órában megszerezhető, bővebb felvilágosítást ád: Héinisz Imre Gyöngyösön. (25) 2-3