Eger - hetilap, 1872

1872-06-20 / 25. szám

197 fiúi érzelmeinek nyilvánítása is tilos volt, s igy az alkotmányellenes zsarnokságot tűrnie kellett, — de az elnyomatás fényes visszatolást szült, ezt követelte alkotmányunk védszelleme a mezőtúri választó­kerületben is. A mezőtúri jobbpárt megalakulásakor nyíltan kijelentette s elvhii maradt arra nézve : hogy alkotmányos érzületénél fogva tisz­telvén ellenzéki polgártársainak egyéni meggyőződését, senkit ennek ellenére a maga kebelébe nem fogad, s ime rövid idő alatt csáberő nélkül oly tekintélyes párttá alakult, hogy az ellenzék komolyan kezd ingadozni pártja erejében, kivált a mai napi keserű tapaszta­lata után. — Az ellenzék féltékenységének kifejezést igyekezvén adni a helybeli protestáns pap — ki rendellenes magaviseletével — a mező­túri balpárt nemes értelemben vett alkotmányos érzelmeit is fölkorbá­csolta — a nevezett pap azon ilju Turgonyi Lajos, ki a Hon 121-ik. számában a Pesti Napló 144-ik számában megjelent mturi közlemény­re elferdített, s paphoz épen nem illő rágalmazó módon felelve, ma­gát a mturi balpárt kortes-vezéreül tüntette ki, illetőleg tolta fel. — Eme demagog — az általa lapok utján hetykén kicsinyeit mturi Deák-párt fényességétől elkápráztatván, nemtelen bosszú-fegyver­hez nyúlt, s a bevonulásra összesereglett asszonyok, utcai gyerekek 8 egyéb csőcselék nép tömege közé rohant, kalapját rázva : „éljen Csávolszky“ ordítással a népet a bevonult követ-jelölt programm-elő- adásának meghiúsítására uszította ; a csöcseléknép fenyegető állást foglalva — a lázitó pap élén egy óra hosszat vad lármát hallatott, illetvén a jobb pártot mindenféle ocsmány szitkokkal ; hiába volt derék polgármesterünk ismételt komolyan csillapító beszéde, a pap nem tágított, miglen a fellázított csőcselék lecsillapítására, és eltávo­lítására fegyveres erőt kellett requirálni, az ekként megjelent egy század gyalog honvéd a kortes papot népével együtt eltávolitván, követjelölt gyönyörű program-beszédét számtalanszor kitört éljenzé­sek között a városház előtt elmondotta ; — de a kortes pap a távol­ról sem tágitott, s elég szemérmetlen volt utolsó percig a körébe csö- dült népet vad ordításra buzdítani s a néppel együtt ordítani, — kia­bálván, hogy a programbeszéd elmondása után a nép törjön ki vad ha­hotára, — miglen a követjelölt fényes kiséretével elvonulván, a nép a kíséretet göröngyökkel kezdte dobálni, de a honvédség közbejötté­vel szidalmak közt széjjel oszlott. — Valóban csudálni lehet, hogy a mturi balpárt, mely a középbal elveket vallja, ezen fanatikus szélsöbali kortes papot — ki a mturi balpártnak eddig is annyi botrányt okozott, kinek a szó valódi értel­mében vett alkotmányról fogalma nincsen, kit a mai botrányáért is — maga a férfias ellenzék szemtől szembe megrótt, — rendre nem utasít, és kérdőre nem von : kinek megbízásából tolta ö fel magát a mezőtúri balközép párt kortesvezéreül, miután itten a balközép párt­nak higgadtan gondolkozó jeles vezér-férfiai vannak, és miután a kortes protestáns pap azok politikai elveit vallja, kik az országgyű­lésen sem restelték kijelenteni : hogy a papok csalók és lázitók. — Egyébiránt : miután a nevezett kortes-pap a milyen hires politi­kus, hogy alkotmányos magyar hazánkban a szabad-szólás ellenvéle­mény-nyilvánítás szerinte tilos, s igy a milyen éretlen az alkotmány élvezetére, ép oly formán nem érti a maga papi hivatalát, Hold-M- Vásárhelyröl jővén Mezőtúrra, ott nazarénus eszmékkel telt el ; — miért is gondoskodva lesz arról, hogy papi hivatalának megtanulásá­ra utasittassék; s hogy a tiszteletreméltó debreceni superintendentia papi koszorújából e bele nem illő mákvirág kihulljon. Es ez esetben nemcsak kortes-vezérséggel, de még választói joggal sem kérkedhe- tik Mező-Túron. — De miután azon mezőtúri tehetetlen öreg urakat, — kik neki az ide jövetelre uti-költséget előlegeztek — kisebbíteni nem rös- teli, — Mező-Túrról leendő elvonulására — vájjon ki fog neki uti- költséget előlegezni ? Tapasztalhatván, mily nagy népszerűsége van neki M.-Turon, midőn a legközelebbi tisztujitás alkalmával édes aty­ját viselt föjegyzöségétöl egyhangúlag elmozdították, mérgében az ellenzéki lapokhoz fordult, s álmodott népszerűségével kérkedve, ez utón erőlködött atyja újbóli megválasztását kierőszakolni, de bizony szégyenpirnál egyebet nem aratott. Lazur Antal, ügyvéd. Megyei élet. Az állandó választmány közigazgatási szakosztályának 50/xn 72. sz. a. kelt véleményes jelentése, mely szerint a megyei ügyrendet megállapító szabályrendeletnek a m. k. belügyminiszter 10936. sz. a. kelt rendelete által mellőztetni és módosíttatni kívánt 6. és 14. §§-ai továbbra is fentartatni véleményeztetnek, helyeseltetvén, elfogadtatik s annak alapján a m. k. belügyminiszterhez felírás intéztetik. Istenmezeje községének a m. k. belügyminiszterhez benyújtott s a megye közönségének saját hatáskörében való elintézés végett le­küldött folyamodványában kifejezett azon kérelemnek, hogy a kebel­beli jegyzöséget eddigi állapotában fentarthassa, vagyis, hogy a jegy­ző kántor is maradhasson, — az állandó választmány közigazgatási szakosztályának véleménye alapján hely nem adatik ; mert a közsé­geknek az 1871. XVIII. t. c. értelmében való szervezésére vonatkozó megyei szabályrendelet II. fejezetében világosan kimondatik, hogy községi és közjegyzők kántortanitók nem lehetnek; mertmáraz 1848 előtti időkből van a megyének ily szellemű szabályrendelete, mely ha eddig szigorúan végre nem hajtatott is, de most, a községek meg­indult szervezésénél, az azóta kifejlett viszonyokhoz képest, ez elvnek föltétien keresztülvitele immár halaszthatlanná vált ; mert a jegyző, mint községi hivatalnok és mint a megyei közigazgatásnak is egyik közege, nem lehet egyszersmind az egyháznak szolgája ; mert átalá- nos szabályrendelet alól egyes községek kedvéért kivételt tenni nem lehet. Miről Istenmezeje községe Ivády Miklós szolgabiró utján tudo­más s alkalmazkodás végett értesitietik. — Bocs község hasontartal- mu kérvénye folytán, mely véleményes jelentés folytán küldetett le, fölirás intéztetik a m. k. belügyminiszterhez. A m. k. belügyminiszter f. év. apr. 11-én 5461. sz. a. kelt ren­deletében értesíti a megye közönségét, hogy a f. év. marc. 8-án tar­tott közgyűlésből 78/XVII sz. a. fölterjesztett határozatot, mely sze­rint az utbiztosok ezentúl választandók lennének, nem hagyhatja hely­ben ; mert az utbiztosok a törvényben elősorolt választandó tisztvise­lők közt nem fordulnak elő ; mert az utbiztosok munkaköréhez meg- kivántató szakértelem s a helyi közlekedési viszonyoknak alapos is­merete csupán huzamosb szolgálat utján lévén megszerezhető, a köz- szolgálatnak is kiváló érdekében fekszik, hogy az utbiztosi állomások kinevezés utján töltessenek be. Sajnos tndomásul vétetik. A hernyóirtás körüli eljárás tárgyában az állandó választmány közigazgatási szakosztálya által készített s javaslatképen beterjesztett szabályrendelet helyeseltetvén elfog adtatik, kellő számú példányban kinyomatni rendeltetik, s mint megyei szabályrendelet a szolgabirák- nak s általok a községeknek és a ren dezett tanácsú városoknak szo­ros miheztartás végett kiadatik. Miről a megye alispánja a nyomatás eszközlése és jelen határozat végrehajtása végett értesittetik. Egy­szersmind pedig e szabályrendelet a m. k. földmivelés, ipar és keres­kedelmi miniszterhez is tudomás végett fölterjesztetik. Pest és Bihar megyék a virilis jog ellen a képviselőházhoz intézett kérvényeiket tudomás, illetőleg pártolás végett megküldik. E megyék közönsége már hasontartalmu kérvényt intézvén az or- szággyülés képviselöházához, — a megküldött kérvények tudomásul vétetnek. Egyleti élet. Heves és K.-Szolnok t. e. megyék orvos-gyógyszerész-egylete által f. é. máj. 27-én tartott évi nagygyűlés jegyzőkönyve.*) Az idén, egyleti működésünk első 3 éves cyclusa befejezve ló­vén, ismét Egerben mint kiindulási pontj ában tartá a kettős megye orvos-gyógyszerész egylete évi nagygyűlését. Májushó 27-ke volt azon nap, mely Egervárosa összes orvosait és gyógyszerészeit, egy helyen az egylet diszes helyiségében összpontosítva iátta ; és valóban minden egyes tag kebelét sajátságos érzelem fogta el, midőn bizo­nyos ünnepélyességgel, de egyszersmind örömtől sugárzó arccal nyi­totta meg pont délelőtti 10 órakor a gyűlést egyleti elnök dr. Franc Alajos, ki szavaiban ismét e nap, de különösen az egyleti élet fontos mozzanatait sorolta fel, fökép hangsúlyt fektetvén a collegialis egyet­értésre és barátságra, mely csakis ily körülmények közt és ily kap­csok által — mint az egylet — verhet kiirthatlan gyökeret ; s bár fájdalommal emliti fel azt, hogy e kettős megye egyetlen egy vidéke sem képviseltette magát e közgyűlésen, de annyival nagyobb öröm­mel és bizonyos büszkeséggel üdvözli az egri tagokat, kik mindannyi­an az egylet nemes céljától áthatva, a meghivá-nak engedve, ma itt hiány nélkül megjelentek. A mi tevékenységünket illeti — mondja beszédje folyamában — ezt a titkári jelentés fogja bövebbeu illus- trálni, én csak a már tavai is kifejtett nézeteimre fektetem a fősulyt, t. i. hogy nem önálló és az irodalmi téren korszakot képző müvek Írása teendőnk, mert az efféléket szakavatottabb férfiakra bízzuk, kiknek idejök, körülményök és képzettségük engedi, hanem mint gyakorló orvosok, a mindennapi gyakorlati téren szerzett tapaszta­latokat az egyletben eszmecsere utján közleni, a megjelent újabb or­vosi müvek olvasása által a tudomány színvonalán mindig állani : *) Térhiány miatt csak most közölhetjük. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents