Eger - hetilap, 1872

1872-05-02 / 18. szám

139 Törvényszéki csarnok. Az egri kir. tszék apr. 18-án tartott fenyitő ülésében qégy rend­beli sommás és egy főbenjáró per fejeztetett be itéletileg. 1. M. Borbála egri illetőségű szakácsnő fenyitő ügyének tárgya­lása folytán kiderült, hogy vádlottnő háziasszonya pénzszekrényének kulcsát eltulajdonítván, ennek segélyével a szekrényből egy 10 ftos bjegyet kilopott, — de rajta vesztett. A tszék vádlottat hetenkint egyszeri böjttel súlyosbított 4 havi börtönre ítélte. Nem fölebbezett. 2. S. Sándor foglalkozás nélküli péklegény a kávéházból idegen öltönyt tulajdonított el. Tettét töredelmesen beismervén, egyhavi egy­szerű fogságra ítéltetett. Nem fölebbezett. 3. K. János 60 sz. gyalogezredbeli szabadságolt katona éktelen lármával térvén lakására, öreg gazdáját, ki őt csendre inté, késsel megtámadta, s leütötte. A zajra összecsődült szomszédoknak sükerült a garázdálkodót a szobából eltávolitani, mire rakoncátlankodásait az udvaron folytatta. Ez alatt a házi gazda nejét a városi rendőrségért kíildé. A nő az ajtón nem távozhatván, az ablakon szándékozott ki­bújni, de alig dugta ki fejét, a K. János segélyére sietett K. Mátyás és K. Ferenc által leüttetvén, visszahanyatlott. Végre katonai őrjárat vetett véget a testvércimborák erőszakoskodásainak. — A tszék K. Jánost egy évi K. Ferencet 3—, Mátyást pedig 2 havi börtönre s az el­járási és fájdalomdijak megtérítésére Ítélte. Vádlottak mindannyian, — a kir. ügyész csupán K. János Ítélete ellenében fölebbezett. 4. Sz. Klára és H. Anna E. Jánostól múlt öszszel két birkát vettek és azokat Sz. Imre közbejöttével P. Imre talyigáján haza hoz­ták. Egyidejűleg S. József felnémeti juhásztól 3 birkát lopott el boj­tárja, E. János fia. Vádlottnők jóhiszemüleg vették a birkákat, E. egy oly eset volt, mely a környéken nagy feltűnést okozott, különö­sen amaz emlékezetes mód miatt, melylyel a csalást egy idegen fölfö- dözte, ki esetleg ugyanazon szobában volt, s ki azon véleményben, hogy nem megy minden a maga rendén, az egyik csaló kezét egy nagy villával az asztalhoz szegezte. Ez alatt találták meg a hamis koc kát, melyet ez oly ügyesen forgatott kabátja ujjábán, hogy több mint ÓOO font sterlingtől fosztották meg a tapasztalatlant. — A bepanaszol­tak ügyének védése legkevésbbé sem volt kecsegtető, s én magam is veszve gondoltam. — A panasz idejekorán tárgya!tatott, s a két be­panaszolt a törvényszék elé idéztetett. Azt mondák, szerencse nem ritkán követi a gaz nyomait, ez esetben is a rendőr megbocsájthatlan könnyelműségénél fogva a hamis kockák nem hozattak elő, melyek a bepanaszoltak egyikének keze alatt találtattak; s miután a biró soká veszekedett a felperes ügyvivőjével, mondá végre : a panasz hibás s neki fel kell menteni a feladottakat. Ezek a dolgok e váratlan fordu­latára épen úgy voltak meglepetve, mint én magam, s bámulatos gyor­sasággal eltűntek a törvényszék helyiségéből. Épen egy évvel ezután sürgős meghívást kaptam egy volt isko­la-társamtól Charlie Forrestertöl, hogy meglátogassam s egy időt ná­la töltsék. Ez egy fiatal s igen jó módú ember volt, ki külföldi utaztából hazatérve, fiatal nőt hozott magával. Szenvedélyesen szerette nejét, s azért egészen házának szentelé magát, hol jószága igazgatásával volt elfoglalva. — Midőn Charlie először látá mostani nejét, ki mint társal­kodónő szerepelt, mindjárt megszerették egymást, egy pár nap múlva egy jelzett helyen összejövének, s a templomba menve eljegyeztettek egymásnak. Violet Danvers — ez volt a nő neve.— mit sem tudott Char­lie vagyoni állapotáról, de miután eddig szomorú múltat töltött be, elég volt neki a tudat, hogy irányában igen barátságos s jó volt. — S igy került Violet új hazájába, hol a Forresterek egész nemzedéke lakott már. Még nem rég óta tartózkodtak itt, midőn én a meghívást vettem s elmenve, nálok kényelmesen elhelyezkedém . . . Azt talál­tam, hogy Mrs. Forrester igen kellemes társalkodó nő, de észrevettem egyszersmind, hogy arca kifejezésén idönkint kényszer s tartózkodás volt kivehető. Egy napon a reggeli után, Charlie egy levelet olvasván, közié velem, hogy e levél egy barátjától jő, kit régen meghívott, ki azonban csak most válaszol levelére Ígérvén, hogy meglátogatja. — Charlie régi barátja eljövetelének örült, s egykor séta közben tudtomra adá, hogy barátját Murray-nak hívják, ki sokkal gazdagabb élcben mint pénzben. — Habár ő a kalandok fia, mindamellett derék ember s pom­pás társalkodó. Igen késő volt, midőn a várt vendég megérkezék. Mrs. Forres­ter már nyugalomra tért. Mi Charlie-t és engem illet, mi a vendég­nek társaságában voltunk, mialatt estelizett, s midőn az elébe tett Ízletes étkeknek teljes mértékben eleget tett s éjfél elmúlt, elhatároz­tuk nyugalomra adni fejünket, a mi azonnal ki is lön vive. En igen János azonban tagadja, hogy ő vádlottnőknek valaha birkákat adott volna el. — A tszék bizonyitékok hiányában, vádlottak mindnyáját fölmentette; a vádló k. ügyész azonban az Ítéletet fölebbezte. Az 5-ik főbenjáró fenyitő ügy, mely a tszék ezen ülésének csaknem egész idejét esti 8 óráig igénybe vette, következő: 1870. szept. 24-én a felnémeti korcsmában E. József, K. Albert és F. József felnémeti lakosok összeverekedtek, mely alkalommal a belső szobá­ban iddogáló K. András felnémeti biró kihivatván, a verekedők közöl —■ miután azok egyike fia, másika veje volt — csupán E Józsefet botjá­val annyira összeverte, hogy ez az ütések alatt lerogyott ; sőt a biró ezzel sem elégedvén meg, a lesujtottat újra verni kezdé és szemén is súlyosan megsórté, a bántalmazott segítségére siető rokonokat pedig egy felkapott vasvillával mindaddig űzte, mig az éktelen lármára elő­siető katonai őrjárat által le nem fegy vereztetett. E. József a verekedés színhelyéről haza szállíttatván, orvosilag kezeltetett, de 26 nap múlva, az orvosi ápolás dacára, meghalt. A vizsgálatot eme főbenjáró ügyben K. András ellen még a volt megyei tszék elrendelte, de foganatba nem vette, sőt — a mi hallat­lan ! — az emberöléssel vádlott bírót még hivatalától sem függesztet­te fel. így történt azután, hogy az ad acta tett iratok az átadásnál előkerülvén, a k. ügyész a vádlottat azonnal elfogatta, s perét három hét alatt befejezvén, ítélet alá terjesztette. A per tárgyalása, védő ügyvédek közbejöttével, érdekes folyamatot vön. Különös vita tár­gyát képezte az orvosi látlelet. Ugyanis az orvos, ki E. Józse­fet kezelte és boncolta, azt állitá, hogy a fejtető és szemgolyó meg volt sértve, és a beteg, dacára, fyogy sebei behegedtek, erős lázakat kapván, halálának oka agylob volt, melyet nem testi sértések, hanem a szeszes italokkal való mértékletlen élés idézett elő. — A k. ügvész álmos voltara, a mulatságban alig vettem részt, s alig figyeltem az ide­genre. De midőn a szobán keresztül jővén kezét nyujtá felém, nekem jó éjét kívánván : kezén elég feltűnően rikító színű keztyüt láték,s midőn szemébe néztem, mintha összerezzent volna. Habár vonásait eiös ba­jusz és szakáll födte, mindazonáltal ismerőseknek látszottak. Követke­ző réggel igen korán ébredtem fel, s mivel nagy kedvem jött még reg­geli előtt egy sétát tenni, hamar megmosdám s nemsokára a felséges reggeli levegő éltetett. Körülbelül egy óra múlva a kertbe vezető üveg ajtóhoz értem, s épen éhes tigris módjára neki akartam rontani az étteremnek, hogy reggelim elköltsem, mikor Mrs. Forrester reszke­tő s siránkozó hangjamegállnorn parancsolt, amint igy szólt: „Mondja ön, hogy nem igaz ; az Isten szerelméért kérem, mondja, hogy nem igaz!“ Mit. jelenthetett ez ? Kíváncsiságom felébredt, — viseletem mél­tán feltűnő volt, de ez esetben a következmények egészen fölmentettek, s e viseletem még hasznosnak is bizonyult; — oly állást vevék, mely megengedő a szobába látnom, anélkül hogy észrevételem volna, s mindent hallanom mit beszéltek. Az asztal mellett egy karszékben ar­cát mindkét kezével eltakarva, s könyökét térdeire tátpas/tva ült Mrs. Forrester oly mozdulatok és taglejtések közt, melyek nagy fel­indulását jelenték; közvetlen előtte szemtelen helyzetben állt a teg­nap érkezett vendég, keztyüs ujjaival pödörvén bajszát. „Szavamra, drága Violet-em“ feleié kérésére, még pedig oly kimért lassúsággal, mely bennem a kívánságot ébreszté fel öt leüthetni — „sajnálom, de ki kell mondanom, hogy igaz: Bernard Arthúr ép oly kevéssé halott, mint én vagyok 1“ „De nekem azt mondták, hogy meghalt1' mondá majdnem kiáltva Mrs. Forrester ; „az emberek, kik halálánál voltak, megírták ezt nekem." „Önnek Írták ?" szakitá félbe gyanús tekintet­tel ; „megtartotta öna levelet?" —„Nem, nem mertem megtartani, ne­hogy férjem kezébe jöjön. Ő nem tud semmit a múltból, még első fér- hezmenetelemröí sem tettem előtte említést ; kérem önt, hagyja el e helyet, hol én a múltra való visszaemlékezést kivéve oly szerencsés voltam, s hagyja öt a jövőben is e tudatlanságában." „Udvariasan Violet, udvariasan," mondá ez ember. Először engedje meg, hogy megjegyezzem, miszerint én rövid ideig itt akarok mulatni a falun, s ittlétemet nem végezhetem be oly gyorsan, mint azt ön akarná; azu­tán a kellemes légváltozás mellett, találkozom itten régi barátommal, kivel sok közleni valónk van, s ezért teljes lehetetlen kívánságát tel­jesítenem. Végre pedig, Violet, a játék egészen az én kezemben van. Ön nevetett szerelmemen, kigunyolá ön iránti odaadásom, vallomásai­mat, s büszkén s utálattal utasított el társaságából, midőn kérém, hogy nyújtsa nekem kezét. Ezt nem feledéin el, és nem is fogom soha, el­feledni;— azonban előbb-utóbb meg kell engem hallgatnia, meg kell, mondom, gondolja meg jól. Különben — egy percig halgatott azu­tán folytatá : nem akarok fenyegetni, de emlékezzék meg : Bernard Arthur él!" • (Vége köv.) *

Next

/
Thumbnails
Contents