Eger - hetilap, 1872
1872-04-25 / 17. szám
130 tások körüli eljárásában az ellenörködéstöl gondosan óvakodván, mint korlátlan úr, egyedül és szabadon akarna a sötétben gazdálkodni. Hasztalan ! A tömeg szavazást sürgetett, s az eredmény az lön, bogy a választási bizottság a jobb oldal kizárásával tisztán ellenzéki tagokból alakult meg. Ezen eljárás maga felold bennünket annak elbírálásától ; azonban igen fontos tanúságot meríthet abból pártunk : hogy folyvást résen szükség lennie, s teljes erejét és tehetségét kifejtenie, miszerint az e téren teljesen háttérbe szorított nagyszámújobbboldali közönség alkalmat nyerjen ez eljárást a választásoknál mérlegbe vetni, — és általán megyénk : hogy e túlhajtott erőszakoskodásoknak mi a cé jók, s azok ellenében minő magatartást kell elfoglalnia. Mint kiváló figyelmet érdemlő jelenséget kell azonban registrálnunk azon körülményt, hogy' pártunk megyei bizottmányi tagjai, számarányukhoz képest tömegesebb részvétet, s nagyobb érdekeltséget tanúsítottak a jelen közgyűlés tárgyalásai iránt, mint az ellenzék bizottsági tagjai. Eger, april 22. 1872. Nekünk jelenben nagy feladatunk van, mert olyan kérdés áll előttünk, mely valóban mélyre ható, és következményeiben kiszámit- hatlau nemcsak egy választó kerületre, de egész Magyarországra nézve. Nekünk azt Kell bebizonyítanunk, nemcsak magunk, de a külföld előtt is, ha váljon csakugyan érettek vagyunk-e a szabadságra, ha váljon alkotmány iránti hűségűnk és ragaszkodásunk valóban igaz-e, valóban benső érzésünk-e, s mint ilyen össze van forrva szivünknek vérével, s beoltva egész organismusunkba? vagy pedig az egész csak cifraság rajtunk, melylyel kérkedni szeretünk, mint Aeso- pus hollója a páva tolláival ? Ha igy volna, ekkor és ez által tennénk magunkat érdemetle- uekké őseink nagy nevére és vonnánk a magyar nép ezredéves nevére olyan gyalázatot, melyet — ki tudja — egy másik ezerév lefogna-e mosni ? Ha visszatekintünk nemzeti történelmünk szövétnekének világ nál a borongó múltba, olt látjuk már áldott őseinknek az alkotmány es törvényes rend iránti komoly hajlandóságukat kifejezve a vérök- kel megpecsételt Etelközi hires szerződésben. íme, azon korban, őseinknek még pogány korában, midőn a nálunknál miveltebb egy nyugoti népnek sem volt még alkotmánya, őseink már akkor alkotmányról gondoskodtak, világos bizonyságául annak, hogy itt nem rabolni, nem kalandor életet folytatni, de ezredévekre kiható hazát alapítani ösmerték neme3 feladatuknak. íme azon korban, az ököljog korában, midőn a jog az erőben rejlett, őseink a velők született vitézségen kívül, az alkotmányban, a törvényes rend iránti szeretetben, a más népek és vallások iránti türeleryben keresték fennállhatásuk biztosítékait. Es vájjon nem e tényben rejlett-e azon varázserő, mely eszközlé, hogy még annyi vitéz régi népek hirökkel nevökkel együtt eltűntek a földnek színéről, a magyar, e maroknyi nép rokontalan e földrészen — Istennek hála ma is él, a különféle népáramlatbau el nem merült, sőt külön fajbeliségét, nyelvét, szokásait megtartotta, és első helyet foglalva el, itt magyar birodalmat alkothatott?! Bármint legyeD, annyi tóuy, hogy az alkotmányhozi hűség és ragaszkodás húzódik veres vonalként keresztül összes viszonyainkon, és az ezért soha nem lankadó küzdelemből áll összes történelmünk. É3 ezzel szemben még is mit látunk? Tekintsünk körül. Azt, hogy most meg mintha egy közel vésznek, mintha egy közel megsemmisülésnek előhírnökei volnának, egyre szervezkednek a közjogi ellenzékek. Elsőbb lett magyar közjogi ellenzék, és az általuk elhintett mag termékeny talajra találván, lett cseh közjogi ellenzék, aztán horvát közjogi ellenzék, sőt valamennyi ellensége maradt még szent István koronája államiságának, mind ez alapon kíván szervezkedni. A nemzetiségek igen is tudják mit miveinek, mert az ö vágyaiknak, az ö külön államiság! ábrándjaiknak semmi sem lehet oly legyőzhetetlen akadálya, mint az osztrák magyar monarchia mostani — paritáson alapuló dualisticus szervezete, mely mellett sem Magyarországgal egy rangú Csehországot, sem Horvátországból délszláv birodalmi részt alapítani nem lehet, de hogy e divergáló, és-4 T Á R C A. J*Ősrégi (történelem előtti) nyomozások. Hunfalvy Páltól. (V ege.) A történelmi kor előtti ember már melyik fajtához tartozik ? Azt mondják, hogy a gömbölyű fejühöz. Meglévőn e szerint határozva a történelmi kor előtti embernek fajtája, nyelvét vagy nemzetiségét is keresték és megtalálták. Az ázsiai és európai nyelvek, azt mondják, egységre mutatnak, mert a nyelvek mind azt tanítják, hogy valaha mind nyáján egytaguak voltak. Asinai nyelvek az egytagúság állapotában merevítitek nteg, ezek tehát legelsöbben váltak ki az európai és ázsiai ösnyelvből, s vergődtek önállóságra. A többi nyelvek mind rágó z ó k k á lettek, vagyis a turánság állapotába jutottak. Ebből a turánságból azután az árja és sémi nyelven amalgamozódás állapotjára emelkedtek föl. Mind az árja mind a sémi nyelvfajta egy- egy hatalmas lángész hatását viseli magán; innen mindegyiknél nemcsak a nyelvanyag és nyelvalak végig tartó közössége, hanem a hitfogalmak vagy hitképek közössége is. Világos immár, hogy a történelmi kor előtti ember túrán nyelvű volt; mi az európai országokra nézve határozottabban igy fejezhető ki; az európai ős ember finn volt. De evvel egyszersmind az is ki van mondva, hogy a finn embernek részint már el kellett, részint még el fog enyészni a hatalmasabb, mi- veltségre képesebb árja nemzetek elöl. „Den Ergebnissen dér deutschen Alterthumsforschung zufolge — irja Mommsen római történelmében — muss in England, Frankreich, Norddeutschland und Scandinavien, bevor indogermaEische (azaz árja) Stamme hier sich ansassig machten, ein Volk vielleicht tschudi- scher (azaz finn) Race gewonhnt, oder vielmehr gestreift habén, das von Jagd u. Fischfang lebte“, stb. s a mely azután a míveltségre képesebb népek által elnyomatott. Ezt az állítást találjuk szerte elfogadottnak az európai nagy birodalmakban ; ezt hirdetik nálunk leghangosabban a szerb és oláh politikusok és historikusok, s alkalmazzák a magyarokra, elfelejtvén, hogy magok is, Retzius szerint, gömbölyű fejüek. De észre lehet venni, hogy a különböző vizsgálatok eddigelé nem teljesek, s talán azért sem visznek egyező eredményekre. Az ős emberek kaponyái nem egy fajtához tartoznak, ám itt is megemlítettem, hogy Marzabottoban talált 24 etruszk kaponya részint dolicho- kephal részint brachykephai, azaz hosszúkás és gömbölyüfejüek. A r párisi gyűlés Értesítőjében is azt olvasom : „Loin que les conquérants indo-européens aient introduit la dolichocéphalie eu Angleterre, au milieu d’une population jusqu’alors exclusivement brachycéphale, ce sont eux au contraire qui ont introduit la brachicéphalie, au milieu d’une population jusqu’ alors exclusivement dolichocéphale.“ Azon tanhoz is, mely szerint a tökéletesebbnek látszó nyelvfaj tökéletlenebbül fejlett volna ki, tehát eredetére nézve utóbb korbeli volna, sok kétség fér még ; legalább eddigelé nincs módunk bebizonyítani, hogy lehetetlen volna a három elfogadott nyelvfajnak, az egytagúnak, a ra- gozónak és a hajtogatónak egyszerre s egymás mellett támadnia. De a darwinismus nemcsak új tan, a melynek netaláni hézagai még nem tetszenek ki, hanem hízeleg is az önzö szellemnek, melynek legfőbb elve az : piscis major dévorât minorent. Mégis alkalmas helynek tar- tám épen a régészek nemzetközi gyűlését arra, hogy észrevételeket tegyek a történelmi kor előtti ember nyelvére nézve, s azokat egy in- ditványnyal terjeszszem elő. Hadd közölhessem itt előadásom magvát, mert a gyűlés Értesítője talán nem egy hamar jelen meg. Felszólitám a gyűlést, engedjen néhány perczet olyan kérdésnek is, mely nem lehet idegen a régészek kutatásaitól, mert mindenütt a történelmi kor előtti ember nyomait keresvén, azt a kérdést, hogy milyen nyelvű vagy nemzetségü lehetett amaz ös ember, nem utasíthatják el. Azután a nyelv eredete praehistoricus tény, sőt merem állítani legeslegnevezetesebb valamennyi közt ; az ember eredetét is a nyelv eredetében kell keresni, minden más eredeztetés csak az állatra vi- szen fel, soha nem az emberre. Alkalmasint csudálkozni fognak némelyek, hogy az ös ember nyelvéről akarok beszélleni, s csudálkozásuk még nagyobb lehet, ha vélik, hogy én tudok valamit arról a nyelvről. Mindjárt és nyíltan megvallom tehát, úgy mondám, hogy nem tudok semmit az ös ember, vagy a történelmi kort megelőző ember nyelvéről : de mások tudnak ám róla sokat, s észrevételeim arra vonatkoznak, a mit amazok arról tudnak. Itt előadám az elméletet, a melyet megemlitettem, s a mely most az európai birodalmakban uralkodik, s ezután így folytatám körülbelül; Ha emez elmélkedés a bölcselmispeculate k terén maradna, hagyjánnem igen tennék észrevételeket; ámde azt alkalmazni is hajlandók sokan s ez által veszedelmessé, károssá válik, hogy szinte kötelesség felmutatni alaptalanságát. Bizonyításul folhozám a Revue des deux Mondes 1871-ki febr. 15-kén
