Eger - hetilap, 1871
1871-12-21 / 51. szám
413 Tudomásul vétetett s a jelen jegyzőkönyv hitelesítésére Móczár János alelnök és Fehér Kálmán vál. tagok kérettek föl. 103. Titkár az okt. havi ig. vál. ülés meghagyása folytán bemutatja az egyesületi tagoknak al-szakosztályokba való beosztását. A beosztás némi kiigazítással elfogadtatván az az illető szakosztályi elnököknek megküldetni rendeltetett. Továbbá, miután a bevezetett névsorban, oly egyének is találtatnak, kik némely ig. vál. tag tudomása szerint már rég elhaláloztak s jelenleg is mint az egyesület tagjai jegyeztetnek, évi járandóságaik pedig tartozásban folytonosan vezettetnek : úgy ezek átvizsgálására, valamint oly tagok kipuhatolására, kiknek hátralékaik bár mi oknál fogva bevehetetlenné váltak : Móczár János, Mahovszky Antal és Fehér Kálmán tagokból álló bizottság küldetik ki oly utasítással, hogy a név-sorozatot, az egyleti ügyvéd és titkár hozzájárultával átvizsgálván, az abban foglalt kitörleni valókat állapitsa meg, s jóváhagyás végett azokat annak idejében az ig. vál. ülés elé terjeszsze. 104. Fölolvastatott a földmivelési, ipar és kereskedelmi minisztérium levele, melyben a múlt évben e tárgyban kelt intézvénye folytán, fölhívja az egyesületet, hogy a sertés-tenyésztés emelése czéljából, területén befolyása folytán akár egyesek, akár társulatok által igyekezzék jó faj sertésekből törzs nyájakat állíttatni ; közölvén egyszersmind az ország nevezetesebb sertés-fajainak leírását, azoknak darabonkinti árát, s annak idejében az eladásra készen álló mennyiséget. Egyszersmind óhajtaná, ha a községek együttesen legelőre hajtott nyájai is jó faj kanokkal láttatnának el; minek keresztül vitelét, ha másként eszközölhető nem volna, kéri a rendelkezésére álló eszközökkel is elősegíteni. Mindezek keresztülvitelével a már e tárgyban múlt évi nov. hó 7-én tartott ig. vál. ülésből: Móczár János elnöklete alatt Schík Ig- nácz, Papp János, Rhédey István, és Tahy Manó tagokból álló bizottság, kikhez még Fehér Kálmán és Hanisz Imre vál. tagok kérettek föl, — bizatik meg oly utasítással, hogy a felhívás értelmében eljárni, s az e tárgyban eszközölt eredményt annak idején az ig. vál. elé terjesztetni igyekezzék. 105. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, melyszerint Békefy László, a debreczeni gazdasági felsőbb tanintézet segéd-tanára által a néptanítók számára össze állított: „A sertés-tenyésztés ve- zérelvei“ czimü munka egy példányát megküldi. Szives köszönettel fogadtatott, s a könyvtárba tétetni rendeltetett. 106. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, mely szerint a klostenburgi borászati és gyümölcsészeti tanintézet igazgatósága b. Babó által szerkesztett „Weinbau-Kalender“ czimü munka 4 példányát, a német ajkú szölö-mivelök közt ingyen leendő kiosztás végett megküldi. A példányok báró Beuszt Ödön, Bozó Pál, Szávoszt Frigyes és Vezekényi István egyesületi tagok közt kiosztatni rendeltettek. 107. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, mely szerint a bécsi cs. k. kertészeti társaság által Bécsben f. évi deczember 15. válogatott gazdasági és erdészeti magvakra rendezendő kiállításra küdendö áruk oda és visszaszállítására nézve a magyar nyugati vasúttársaság által engedélyezett kedvezményes vitelbér hirdetményét közhirré-tétel végett megküldi. Ezen szállítási vitelbér-kedvezményre az illetők figyelme föl- hivatik. 108. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, mely szerint a f. évi april havában Pesten tartott dohány-kiállitás jutalmazási eredményét, valamint a jövő évben megtartatni tervezett dohány-kiállitás elörajzát 5 példányban a dohány-termesztéssel foglalkozók között leendő kiosztás végett megküldi. Egy példány az intézetnél megtartatni, a többi pedig báró Beuszt Udön, Dorfner Antal, Pájer Antal és a kis-éri közbirtokosság mint dohány-termelők közt kiosztatni rendeltetett. 109. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, melyben tudatja az egyesülettel, hogy értesülése szerint a Tisza árjától megmentett nagy terjedelmű s fölötte termékeny területek kitűnő talajt szolgáltatnának a nagybani kender-termelésre jugymagán mint közérdekek tekintetéből íölhivja tehát az egyesület figyelmét, ezen jövedelmezőnek Ígérkező iparág fölkarolására. Azon fölmerülő aggodalmakkal szemközt, hogy a kender kinövése és szokásos áztatása, munkáskéz hiányában, majdnem a lehetetlenségek sorába tartozik, megjegyzi, hogy a száraz utón kikészített kender utáni kereslet naponkint növekedvén, az ily módon készített kender értékesithetése biztosan eszközölhető ; ami pedig a kendernek levágatását illeti : ennek legczélszeiübb utcn megfelelő gép által lehető eszközlésére pályázat lett hirdetve, s addig is mig ezen a téren valami gyakorlati fölfödözés történnék,— a sűrűbb vetés folytán finomabb szálúvá válandó kender, erősebb szerkezetű kartaló géppel lenne levágható. mint az már a gyakorlati téren kivihetőnek bizonyult. Fölszólítja tehát az egyesületet, hogy oda működni igyekezzék, miszerint a jövő évben, a tiszai ártér birtokosok közül egynehányan, egyelőre kisebb területen, a kender-termeléssel és egy általuk talán társulatilag beszerzendő Narbuth-féle szárazkender-törö géppel kísérletet tegyenek. A t. gazdaközönség ezennel fölhivatik, hegy akiknek birtokában ily térek találtatnának, —- a kender-teimeléssel kísérletet tenni, 8 az eredményt annak idején az egyesülettel közölni szíveskedjenek. 110. Elnök a fönebbi intézvény alapján időszerűnek tartja, a m. kormány által kisérlettétel végett az év tavaszán küldött, azonban az idő elöhaladása miatt ki nem osztott 160 vámfont oroszországi len-mag kiosztásáról intézkedni; kéri tehát az ülés e tárgyban! határozatát. Az ülés alatt Móc zár János 25, Szávoszt Frigyes uradalmi igazgató 50, és Schik Ignácz uradalmi igazgató szintén 50 ftnak kisérlettétel végett, kész pénz fizetés mellett elfogadására ajánlkozván, a megmaradt mennyiség kisebb gazdák között ingyen kiosztatni rendeltetett, az illetőkhöz intézendő azon kéréssel, hogy az eredményt az egyesülettel annak idején közölni szíveskedjenek. 111. Előterjesztetett a nov. havi pénztári kimutatás, mely szerint a bevétel teszen ...... 289 ft 8IV4 kr. kiadás teszen ....... 158 ft 65 „ marad decz. hóra 131 ft IG1/* kr. Tudomásul vétetett. Kelt mint főn. Hitelesiték: M óczár János, Fehér Kálmán. Jegyzetté : Rigó Antal titkár. Hir-füzér. — Heves és K.-S zolnokt. e. megyék főispánja, Ku- I binyi Rudo'f cs. k. kamarás ö mlga kettős megyénk mai napon tartandó évnegyedes közgyűlésén fogja hiv. esküjét letenni, s föispáni székét elfoglalni. — Heves és K.-S zol nők t. e. megyék megyei bizottmányába folytatólag megválasztattak: — Mezötárk ány : Farkas József, Zalár József, ör. Csitke Pál, Takács Antal. F.-Abony: Szederkényi Nándor, Tóth Lajos, Gál András, Pap János, Német József. Tar: Szabó István, Sándor Pál, Ficzek Gábor. Poroszló: Hajdú Mihály, Fehér Mihály, Csetey Ignácz, Zsol- czai János, Hajdú Imre. T. Erk: Tóbiás József, Gönczö Károly, Biró Zoltán, Hajdú Pál, Pólyák Károly. Detk: Almássy Felix, Almássy Sándor, Szabó Kálmán. Maki ár: Kürthy Ferencz, Englet Ferencz, Pap Márton, Herczeg Antal. Kerec8end: Kecsmár Mihály, Juhász István, Neszvadba Sándor, Herczeg János. Szurdok-püspöki: Hevesi József, Horváth István, Horváth László, Kaszap Bertalan, Oravecz Mihály. TÍ8za-Sas: Nagy Imre, Imrey György, Lipics Gusztáv, Se- rák Ferencz. Káál: Szentkirályi Kázmér, Szabó Frigyes, Yárkonyi János (d.) Radies Mátyás, Ficsor János, (s.) Rentkai János. K o m p 011 : Haman András, Jeger Ferencz, Burchart Péter. Kápolna: Czetner Károly, Rózsa Péter, Ignácz Mihály. T. Várkony: Plathy Zsigmond, Bezerédy Sándor, Benkó Albert. Gyöngyös Il-ik negyedben: Streitman József, Főkövy Antal, Fehér Kálmán, Zrubka Ferencz, Kékessy Kálmán, Alberthy Pál, Kis János (kresonyás.) T i s z a-S z ö 1 1 ő s : Juhász Márton, Lipcsey Péter, Oláh Sándor. Al-Debrő: Schikk Ignácz, Csekó Gábor, Uzelman János. Gyöngyös 111-ik negyedben: Balog József, Mészáros János, Éorhy Mihály, Dobó János, Lovczányi Pál, Bogdán János. Szolnok: Horánszky Nándor, Szalay Pál, Hegedűs László, Rédl János, Szabó Imre, Okolicsányi István, Hay József. Hatvan: Duza Antal, Homonnay Szilárd, Hirling János, Repka János. Mezőtúr felső kerület: Papp Péter, Czebe Károly, Bó- di István, Ugrai Lajos. Mezőtúr alsó kerület: Mészáros Endre, Dörgő Dániel, Cs. Tóth Lajos. Kis Gábor, ifj. Nagy Mihály. Gyöngyös város 1-ső negyed: Berecz Ferencz, Kürthy Antal, Dely Ferencz, Himfy József.