Eger - hetilap, 1871
1871-10-12 / 41. szám
326 másozó Wasa ezred, valamint a honvédzászlóalj tisztikara a megyei s városi tisztikar teljes diszben, egyéb hivatalos testületek, tanintézetek, egyletek, czéhek, s a fögymnásiumi s elemi tanodák tanárai s növendékei testületileg jelentek meg. — F. hó 6-án a ferenczrendiek templomában, az Aradon elvérzett honvédtábornokokért volt ünne- pies gyászistentisztelet szépszámú ajtatoskodók részvétével. S ugyancsak e napok folytán tartották a különféle tanintézetek: a theologia, jogakadetnia, főgymnasium, érseki képezde, az angolkisasszonyok le- ánynöveldéje, bel- s külvárosi elemi tanodák, az iskolai év megnyitásából ünnepélyes „Veni S an ct e“-jokat. — Ösztöndíj ázások. Az Egervárosa hatósága felügyelete alatt lévő Kováts Jánosféle ösztöndíj, 187°/, ik iskolai év Il ik felét illetőleg az alapító oklevél 12 ik pontja értelmében f. hó 10-én kiosztatván, abban a következők részesítettek, nevezetesen : A jogi osztályokat illető 26 ft 25 krban : Csépány Geiza, Cseh Bertalan III. Morvay János, Petravich Antal, Meduyánszky Sándor II. Kövér Bertalan, Tolvaj Ágoston, és Csór Elemér I. osztályt végzett joghallgatók. A bölcsészeti osztályokat illető 21 írtban pedig : Szokolay Lajos, Kováts Endre, Fenyvesy Ferencz, Hám Benedek, Andrásy Fe- reocz Vili. Végh Jenő, Kindl József, és Nagy Gyula VII. gyrnn. osztályt végzett tanulók. — Károlyi Lajos színigazgató mintegy 34 tagból álló, kitünöleg szervezett dráma- népszínmű- s operettetársulata a napokban városunkba érkezett, s előadásait jövő szombaton, e hó 14-én fogja megkezdeni az ó-casinó teremében állított színpadon Obernyik Károly „O r ö k s é g“ czimii jeles drámájával. A társulat tagjai közt a vidéki színpadokról előnyösen ismert igen jeles erők is vannak, nevezetesen: Hetényi Antónia, Dékány Róza, Hof- bauer Zsófia (pesti nemz. színházi volt énekesnő) a nálunk is jó emlékezetben álló Pártén y i pár, Tóth Soma, Lovászi, Szép János stb. Ily erők mellett bízvást reméljük, hogy élvezetes szini estélyeink lesznek, s eleve is melegen ajánljuk a derék társulatot szin- házkedvelő közönségünk pártfogásába. — A szüret hegyeinken városi határozat következtében e hó 16-án veendi kezdetét. Ez ügyben bővebb tájékozás mai hirdetéseink között olvasható. — Téglagyár. — Városunkban egy, 500darab 50 ftos részvényre alapítandó téglagyár van alakulóban. Aláírási ivek a két kaszinó helyiségeiben is találhatók. Megalakuláskor minden részvény után 10 frt leszen fizetendő. — Tóth Soma, ezelőtt a pesti nemz. szinbáz derék ballet- tánczosa, jelenleg a városunkba érkezett Károlyi féle színtársulat tagja f. hó 15-étcíl kezdve táncz-órákat szándékozik adni. Közelebbi értesi- tése mai hirdetéseink közt olvasható. A derék, szorgalmas művészt, s ügyes tánczmestert ajánljuk a tánczkedvelö ifjúság figyelmébe. — A heves megyei jótékony nöegylet árváinak adakoztak aug.szept. hóban : Csernyei Maria 6 ft, Szilva Terézia hagyatéka 10 ft. Lovarda társulat 20 ft, Parizsáné 4 ft, Szentkirályi Kázmérné 3 ft, Alexy Mihály 3 ft 90 kr ; Békefy Leopoldné 2 tt, Krausz Hanulik Mária 2 ft, Petravich Bertalanné 2 ft, Kempelenné 1 ft, Desper Mária I ft ; Mátékovics-Móczer Mária 1 fi, Ringelhann Iinréné 1 ft, Gáhyné 1 ft, Szimácziusné 1 ft, Derszib Ferenczné dinnyét és 1 ft, Páczány Ignáezné süteményt 1 font lisztet, babot és 1 ft, Komárominé 40 kr, Steinhauser Róza 60 kr, Fridvalszkyné 40 kr, Kapácsyné 1 put. ba- raszkot, Okolicsányiné kávé kalács, körte szilva kenyér és tejet, Ven- griczkyné 1 put. körtét, Joo Jánosné tejet, gr. Keglevtis Gyuláné 2 zsák burgonyát, egy birkát, Makay Gyuláné 1 put. borsót, egy puttón babot, 4 dinnyét; Pók Györgyné 1 put. büszkét és 1 put. babot. Cha- lupek 32 font lisztet, Kosa Györgyné 1 zsák burgonyát, Kovalcsik József 2 zsák burgonyát, 1 véka babot, Nánásy Mihály né 4 itcze bort; a kegyes adakozóknak hálás köszönetét mond a választmány nevében. Nánássy Csernyus-Amália 1-sö alelnök. Uj tagokul beléptek; alapitó: Domonkos Mihály 100 írttal; Andrásy Ignácznő 100 írttal. — Hullnak a legyek! — A múlt pénteken czifra falragaszok hirdették, hogy szombaton és vasárnap Semson Fernando, az ember mint légy, vagy a hires mennyezetfutó fogja magát produkálni, midőn is a Casinóterem plafondján fejjel lefelé fog sétálgatni. A kíváncsiság szombaton minket is a publikum közé csalt. A produktio vásári komédiával, holmi utczai szemfényvesztés és bukfen- czezé8se! kezdődött ; a publikum elvesztette türelmét s hangosan kívánta látni a medv — illetőleg a plafondmászó legyet. Végre Semson ur megjelent, s a magasban lajtorja állványra kifeszitett, meg- simitott s megszappanozott deszkáig felmászott. Itt elel'ántbőrböl készült vastag és erősen megnedvesitett tányértalpat fűztek lábaihoz, melyek erős tapadásuknál fogva a fejjel lefelé függő s talpaival erősen a deszkához tapadt Semsont valának megtartandók. Semson ur nagy erőlködéssel tett is kilencz lépést, de az utolsó nyomról (hihetőleg a deszka nem volt elég sima és nedves) lepuffant — az állványhoz erősített hállóba. No de hogy is gondolta Semson légy ur, hogy e produktiója sikerüljön ilyen időben, mikor még az ex professe legyek is lehullnak, holott ezek a plafondmászásnak örökös gyakorlatában vannak. Valaki azt az elmés megjegyzést tette, hogy az a hálló még soha nagyobb stockf — azaz hogy : halat nem fogott. — Vasárnap Semson ur ismét produkálta magát. Ez úttal fejjel lefelé a deszkán csak végig haladt, hanem mikor leakart lépni, a lajtorja foga ki tört alatta, s a művész ur a földre pottyant. A kis számú közönség megrémült Semson urnák azonban kutya baja sem lett. Azt hiszszük, ily életveszélyes, és a közönségre is igen rósz hatással űzött produktiót, kivált ha már egy Ízben roszul is ütött ki, nem kellene a hatóságnak másodszor is megengedni. — Megs zök ött bik a. — A szept. 29-én tartott sz.-mihályna- pi egri vásár alkalmával Szomolya községének egy 3 éves, fejér szőrű, fenálló szarvú bikája elszaladt, s azóta fel nem található. Aki a fenirt bikának hollétéről a nevezett helység elöljáróságának biztos tudósítást nyújt, méltó jutalomra számíthat. — Szép, ha igaz! Gyöngyösön —úgy Írják az E.-nek— a magyar nyelv terjesztésére s az irodalom pártolására „ifjúsági k ör“ van alakulóban. Mi még eddig mit sem hallottunk felőle. — Uj találmány. — Sarkadi Ferencz t.-füredi ref. néptanító — az E. szerint — egy uj gépet talált fel, mely szánt, vet, a magot betakarja, elhengerezi, egy időben, egy erővel. A gép hajtására két ökör elegendő s kezeléséhez csupán egy ember kell. Debre- czenben már próbát is tartottak vele, de mily eredménynyel ? még nincs közölve. — Meghaltak okt. 3-tól 10-ig: Török Mihály 1 éves vérhas, Tóth Mihály 8 napos vérszegénység, Molnár József 32 éves tttdövész, Déli Anna 2 éves himlő, Rudolf Lajos 3 napos fögörcs, Fülöp Mária 10 hetes hasmenés, Galambos Erzsébet 58 éves Pyámia, Darbai Mária 5 hetes fögörcs, Trevoga György 46 éves sorvadás, Urbanovics Katalin 71 éves öregség, Terenei Anna 3 hó fögörcs. Összesen 11, orvosi ápolás alatt volt 1. Született a hét folytán 9 fiú, 9 leány, összesen 18. Házasságra lépett 4 pár. Vegyesek. j-Franczia szüreteié si mód. — A keresk. minisztérium intézkedése folytán e hó 23-án Vaálon (Fehér m.) Ürményi Pálnak e czélra szivesen átengedett szöilejében Terrel E. jeles franczia borász a franczia szűretelésmódot, borerjesztési s bor kezelési eljárást ismertetendi a magával hozott eszközökkel. Ez alkalomra az ország több vidékeiről fognak, tanulmányozás végett, szakértők oda rándul- ni ; s városunknak is, mint kiválólag bortermesztö helynek, nagyon érdekében állana, hogy ott szakember által képviseltetné magát, ki aztán ez úttal szerzett tapasztalatait, bortermelőink javára, czélszerü módon közzé tenné. fNeumayer Mihály pénzügyminiszteri fogalmazó s budai ének- és zene-akademiai zenekar-igazgató, ki néhány év előtt tanuló-pályáján, mint jeles zenész, müveit és ritka szerény fiatalember, városunkban is közkedvességben állt, 28 éves korában legközelebb Budán meghalt. Benne a magyar zeneirodalom egy szép reményekre jogosító bajnokát siratja. Temetése okt. 5-én ment végbe igen nagyszámú s fényes közönség részvéte mellett. Mi, kik e kitűnő tehetségű ifjút közelebbről ismertük, fájdalmas szivvel mondunk áldást hamvaira! f Fővárosunknak érdekes vendége volt a na- pokbau : Don Pedro brazíliai császár és neje, kik József föher- czeg és neje ö fenségeik kíséretében Pest-Budánk nevezetességeit élénk figyelemmel szemlélték végig. f Éjszak-sarki expeditio — Payer Gyula, a merész sarkvidéki utazó, ki a múlt nyáron, Weiprecht társával, az éjszaki sarkvidék beutazására indult, ez utjából legközelebb szerencsésen visszatért, s mint okt. 3-áról Írja, az éjsz. szél. 79. fokáig jutott el. f Mehádián —mintegy utazó Írja— a természetvizsgálók jövő évi nagygyűlésének fogadására báró Rotter alezredes s fürdökormányzó, dr. Műnk orvos és Tatarczi Károly bérlő mindent elfognak követni. Szállásban nem lesz hiány, mert a palotaszel ü épületekben 426 vendégszoba van, a gyógycsarnok pedig oly nagy diszterem, melyhez hasonlót csak ritka helyen láthatni. Általában e hely pompás, és egészséges és remélhető, hogy a nagygyűlés után a magyarok figyelme jobban fölébred e fürdő iránt. Az idén az 5000 vendég közt alig volt száz magyarországi. I