Eger - hetilap, 1871
1871-04-13 / 15. szám
116 és kirabolni. A terrorismus oiy mérvben uralkodik, hogy már határt sem ismer. A községtanács izgatás ürügye alatt elfogatta a párisi érseket és több notabilitást, s azzal fenyegetőzik, hogy agyonlöveti őket, ha a versaillesi kormány a hatalmába került fölkelökkel az eddiginél kíméletesebben nem bánik. Elfogatott a nagy-vicarius is;az Eustach-egyház lelkészét a lábmosási szertartás alatt fogták el. Hasonló sors érte a Madelaine-egyház lelkészét is. A templomok kiraboltatnak, a papok csúfosan bántalmaztalak. A zárdákat átkutatják, és azok elöljáróit elkergetik ; a jezsuitákat mind fogságba vetették, s állítólag már húszat agyonlőttek közőlük. Hir szerint Assyt, a lázadók kormányának egyik tagját, saját párthívei szintén bebörtönözték. A község kormánya elrendelte, hogy minden 19—40 éves, fegyverképes ember köteles fegyvert fogni. E parancs nagy rémülést okozott. Megesik az is, hogy nemzetőrök házaikból erővel hurczoltatnak a harczba. A községtanács mitsem akar tudni a kibékülésről, miért is betiltotta a kibékülés czéljából tartatni szándékolt gyűléseket. Mindenki, a ki gyanúba jő, hogy a versaillesi kormánynyal érintkezik, elfogatván, külön bíróság elé állíttatik. Egy hir államcsínyről beszél, melynek czélja : a mérsékeltebb elemeket juttatni a kormány élére. Hir szerint a St. Antoine külvárosban f. hó 8-án harcz folyt, mert több zászlóalj vonakodott az ellenség ellen indulni. Páris körül april eleje óta szakadatlanul foly a polgárharcz. 3-án, mely napon több mint 100 ezer nemzetőr vonult ki Párisból 200 ágyúval, nagy csata volt a város délnyugati oldalán, mely egész napon át tartott, s a versaillesi csapatok fényes győzelmével végződött. Egy brüsseli távirat szerint, e napon a két részröli veszteség halottakban és sebesültekben meghaladta a4000-et. Másnap a versaillesi csapatok támadtak, s elfoglalták a poroszok által készített chatil- loni eröditvényt, mely alkalommal 2000 lázadó,köztük Henry tábornok, elfogatott, s ez utóbbi Versaillesban halálra Ítéltetett. Duvals több más fölkelő tábornok pedig a harczban elesett. A chatilloni erőditvényből még az nap megkezdték a fölkelők kezében levő Issy és Vanves erődök ágyúzását, másnap pedig megujiták a csatát, mely ismét a versaillesi csapatok javára dőlt el, s nagyszámú lázadók estek ezek kezébe. 5-én a csata eldöntetlen maradt, minthogy a fölkelők az erődök védelme alatt barczoltak. 6. és 7-én is hevesen harczoltak. 8-án az egész város körül a legnagyobb elkeseredéssel folyt a csata. A Mont-Valerienből erősen ágyuztak. A diadalív körüli városrész egészen a golyók hatalma alatt állott, s a gránátok az elysei mezőkig elrepültek. Egyidöben a déli oldalon is dühöngött a harcz, több nagyobb s kisebb csata vivatott, s a lázadók visszaverettek. Az öldöklés még a húsvéti ünnepek alatt sem szünetelt. A versaillesiak folyton területet nyernek, s az eldöntés valószinüleg rövid idő alatt bekövetkezik. Marseilleben a rendet csak tetemes véráldozattal sikerült helyreállítani. April 4-én reggel a nemzetgyűlés csapatai a fölkelőket a megyefőnökségi épületben megtámadták, s az épületet déltől esti 7 óráig bombázták, a torlaszokat is ágyukkal hányták szét. Este a csapatok szurony-rohammal foglalták el a fönökségi épületet ; a megyefőnök s más hivatalnokok kiszabadittattak. A harcz 12 óra hosszan tartott, s mintegy 500 ember lett az áldozat. A nagyszámú elfogottak haditörvényszék elé állíttattak. — Narbonneban is történt összeütközés a versaillesi kormány csapatai és a fölkelők közt, mely az utóbbiak leveretésével végződött. Romániában a forrongás és zavarok folyvást tartanak, és igen komoly jellegűek. Egy tudósitó szerint a lázadásnak, melynek czélja Károly fejedelem elűzése volt, lelke az előbbi miniszterelnök, Ghika János herczeg, ki a fejedelmi trónra vágyik, s szándékát a vörös párt segélyével kívánja elérni. Egy bukaresti sürgöny szerint, Ghika hg. ellen, az öszminiszterium indítványára, fölségárulási pör fogna indíttatni. — A német fökonzult Bukarestben újabban ismét két Ízben is bántalmazták, az utczán kocsijában megrohanták, s kövekkel dobálták. A fejedelem tekintélye egészen oda van, s alkalmasint nemsokára otthagyja trónját. Mint Konstantinápolyból jelentik, Romániának esetleges cumulativ megszállása után, a jelenlegi rumén unió meg lesz szüntetve, s a nagyhatalmak gondja lesz, czélszerübb beosztás felöl gondoskodni. Spanyolországban is roszul állanak a dolgok. Madrid a lázadás előestéjén áll. A királyi pár ellen tüntetések fordulnak elő, s hir szerint, a katonaság közt is összeesküvés létesült az uj dynastia ellen. Amadé király megunta már a dicsőséget, s készül elhagyni az országot, mely törekvéseit oly kevéssé tudja méltányolni. Viktor Emánuel király hadihajót küldött a spanyol partokra, hogy fiát bizonyos eshetőségek beálltakor hazájába visszaszállítsa. — A cortesgyülésbe való választások alatt nagymérvű verekedések történtek, melyeknek áldozata hir szerint mintegy 100 halott és 1000 sebesült lett. Oroszország oly nagy mérvű hadikészületeket tesz, hogy a pé- tervári olasz követ aggodalmát fejezte ki e miatt Gorcsakoff orosz miniszter előtt, ki azt válaszolta, hogy ezen készületek a Khiva elleni hadjáratra szükségesek, s e szerint bennök semmiféle veszély az európai béke ellen nem rejlik. Gorcsakoff azonban aligha igazat mondott. Ugyanis Hamburgból Bécsbe azon hir érkezett, hogy az angol követ és főkonzul Oroszországból nagy katonai mozdulatokat jeleznek, mégpedig Lengyelországnak oly pontjain, melyekből következtetve, ellenséges szándékot sejthetni Ausztria-Magyarország iránt. Antonelli bibornokot hivatalosan értesítették Florenczböl, hogy az olasz parlamentet f. évi julius 1-én fogják Rómába, mint Olaszország székvárosába ál tenni. — Corsica szigetén, mely franczia birtok, nagy izgatottság van. Három párt lélezik ott, melyek a sziget jövendő sorsa fölött vitáznak. Az egyik párt, és pedig a legerősebb, Olaszországhoz akar csatlakozni ; a másik függetlenséget s önkormányzatot óhajt, a harmadik Anglia védnöksége alá szeretne tartozni. Franczia- ország mellett senki sincs. — Az angol alsóház a választásoknál a titkos szavazást behozó törvényt második fölolvasásban elfogadta. — Az angol trónörökös neje april 6-án figyérmékét szült, ki azonban harmadnapra meghalt, anyja pedig súlyosan megbetegedett. — Mint Londonból Írják, a bonapartisták Angliában roppant tevékenységet fejtenek ki. Van sajtójok, titkos pénzalapjok, kormányzó tanácsuk, öttagú minisztériumuk in partibus, nemzeti és nemzetközi propagandájuk, vannak salonjaik, templomaik, éjjeli gyűléseik sat. Hevesmegye és a .lászkerület gazd. egyesülete részéről Gyöngyösön 1871. april 3 án tartott rendes havi igazg. vál. ülés jegyzőkönyve. Jelenvoltak: Kürthy Antal, mint elnök, Béla József, Dessewffy Jób, Főkövy Antal, Györky Imre, Hanisz Imre, Kocziánovich József és Szávoszt Frigyes vál. tagok. 23. Elnök az egybegyült tagok üdvözlése után fölemlíti, hogy a febr. hó 25-én tartott igazg. vál. ülésből arató gép-verseny tartása végett a földművelési, ipar- és kereskedelmi minisztériumhoz történt fölterjesztésünkre a válasz megérkezett, melynek folytán kéri mindenekelőtt az érintett levél fölolvasását; mely fölolvasott levél szerint a földművelési, ipar- és kereskedelmi minisztérium méltányolván az egylet törekvését, a rendezendő gépverseny szükségleteit legnagyobb részben hajlandó fedezni, s állami dij gyanánt oly aratógépre, mely megfelelő munkaképesség mellett, egy pár középerejü váltatlan ló- vagy ökörfogat vontató erejénél többet nem igényel, aránylag legtöbb kézieröt takarit meg, s lehetőleg egyszerű s szilárd szerkezete mellett, a gyakorlati alkalmazásra minden tekintetben ajánlható: 1-sö helyen: 100 db. aranyat és egy arany-disz-érmet ; 2-ik helyen: egy aranyérmet : 3-ik helyen: egy ezüstérmet; ezenkívül költségekre 400 ftot ajánl meg, s fölszólítja az egyletet, hogy a rendezendő verseny programmját mielőbb megállapítva, a külföldi gyárosokkal az illető consulatusok utján leendő közlés végett, mielőbb megküldeni igyekezzék. A fölhívás értelmében, a febr. hó 25-én tartott igazg. vál. ülésből e tárgyban kiküldött bizottság elnökének hon nem létében, a helyettes elnök Mahóvszky Antal utasittatik, hogy a bizottságot mielőbb összehíván, a verseny előrajzát és tervezetét még e héten elkészíteni igyekezzék, s miután a bizottság egynémely tagja a hét folytán hon nem leend, a bizottság szaporítása, illetőleg kiegészítése végett abba még Főkövy Antal és Kocziánovich József vál. tagok küldetnek ki. 24. Fölolvastatott a földművelési, ipar- és kereskedelmi minisztérium levele, mely szerint a trágya czélszerü kezelése és szaporítási módjának lendületet adni óhajtván, fölszólítja az egyesületet, hogy e fontos ügyet beható tanulmány tárgyává tevén, a területén elterjedve lévő trágyakezelés jelen állapotáról a föltett kérdések nyomán véleményes jelentést adjon ; közli egyszersmind az e tárgyban már közhirré tett, egy, a mezőgazdaságban használt istállói trágya helyes kezeléséről magyar nyelven s népszerű modorban Írandó kézikönyvnek pályázati hirdetményét, melynek jutalmazására 400 ft tűzetett ki. Tudomásul vétetik, s a kívánt adatok összeállítása, illetőleg kidolgozása végett, Főkövy Antal elnöklete alatt, Bokros László, ifj. Fáy József, Kocziánovich József, Kürthy Sándor, Schick Ignácz, Szávoszt Alfonz és Szávoszt Frigyes tagokból álló bizottság küldetik ki, oly utasitással, hogy azt mielőbb elkészítvén, a munkálatot a jövő ig. vál. ülés elé terjeszsze. 25. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, melyben a szarvasmarha-tenyésztés fölvirágzásának előmozdítása czéljából föln