Eger - hetilap, 1870
1870-11-10 / 45. szám
363 vies L, Bula Theofil, Mészáros K., Mály I., Gál J. és Pap J. — Papim Jusztin, nagyváradi g. k. egyházi képviselő panaszkodik azon mostoha bánásmód miatt, melyben a g. kath. románok a kath egyház részéről mindeddig részesítettek, és azon akadályok miatt, melyek a g. kath. románok congressusát létrejőni nem engedik, hogy azon egyházi ügyeiket elintézhetnék. Fölszólítja a gyülekezetét, hogy ezen akadályok elhárítására lépéseket tegyen, és tiltakozik e gyűlés illetékessége ellen mindaddig, mig a román congressus meg- tarthatása ellen az akadályok elhárítva nem lesznek. Ez értelemben saját, valamint érdektársai nevében nyilatkozatot nyújt be, mely föl- olvastatik. ügy ez, mint a ruthen beadványok gr. Cziráky indítványára a 27-es bizottsághoz utasittatnak. —■ Ribáry Ferencz budai képviselő, kinek választása nem igazoltatott, beadja lemondását, mire a gyülekezet uj választást kíván, azonban Szilágyi V. azon megjegyzésére, hogy a lemondás a vizsgálatot meg nem akadályozhatja, mert annak eredménye az ellenjelölt igazolására vezethet, — hosszabb vita után a többség elhatározta a vizsgálat folytatását. Elnök ezután a gyűlést bizonytalan időre elnapolta. A csatatérről. A lapok tele vannak a metzi capitulatióra vonatkozó közleményekkel, melyek a Bazainere kimondott súlyos Ítéletet nem igen képesek enyhíteni, úgyszólván csak porosz lapok veszik védszár- nyaik alá. Súlyos hibákat vetnek szemére saját tisztjei is, s kérdik Bazainetöl: miért nem bocsátkozott ütközetbe aug. 26-án, midőn egész hadseregét a St.-Julien előtti utón öszpontositotta, s tudta, hogy Mac-Mahon hadserege közeledik ? akkor valószínűleg egyesülhetett volna Mac Mahonnal. Miért nem zsákmányolta ki aug. 3l-én a hadsereg által kivívott előnyöket? Miért nem egyesítette azon időtől fogva egy ponton tüzérségét s minden erejét egy átalános kitörésre? Minden kitörésénél jelentéktelen erővel kezdett ütközetet, s mindig visszavonulót fuvatott, midőn már eredmény látszott követxneret-furdalás nélkül készültem, hogy sajátkezüleg szabadítom meg magamat az ellenségemtől, kit kérlelhetlennek tarték. Kiállhatlan volt az élet, mindig aggodalomban tölteni napjaimat. Családom ö- rökségéböl egy fegyver maradt rám örökség gyanánt, melyet a legnagyobb gonddal rejtegettem, hogy a rája metszett G el ne árulja származásomat és kilétemet, mely engem családom ellenségeinek kezébe szolgáltatott volna. Tudtam, hogy Toldo nyakas konokság- gal ragaszkodik azon óhajtásához, hogy a rajzokat megkaparithassa. E körülmény hozá hatalmamba. Ebből készült a csalétek, mely tőrömbe ejté. Azon helyen és órában jelent meg, mely neki kijelölve vala. Meg kell jegyeznem, hogy én a nap választásánál legkevésb- bé sem gondoltam nevemre, és még kevésbbé azon zavarra, mely a nap és nevem öszhangzásából támadhat, noha ez esetlegesség később némi védelmet nyújtott, melyet föl is használtam. Egy másik mentő-eszköz is állott rendelkezésemre a rajzokat illetőleg, és ez azon hasonlatosság volt, mely Lucrezia és egy paduai szabó leánya között volt, kivel némileg ismerős is valók. E két körülményre fek- tetém reményemet. De a dicső köztársaság rendőri közegeinek éles látása mellett még ily elfátyolozott eset sem kertilheté ki figyelmét. A nemes Contarininak jóakaratu figyelmeztetése elég volt arra, hogy elveszítsem a talajt, melyen előbb szilárdul állék. Ez levonta a leplet, mely tettemet eltakará. Én, ki oly gonosztett tudata és gonoszságomat sulyosbitó hazugságok által vagyok terhelve, nem akarok előbb meghalni, mig ez itélöszék magas méltóságú tagjainak föl nem tártam nevemet, születésemet, rokonságomat és szerencsétlenségemet. Vajha sajátságos körülményeim mentségemül szolgálnának, tettem elismerése és bánkodásom egy becsülettel töltendő élet biztositékául vétetnék ! Különben, hogy ez iratomban csak tényt, csak valót írtam, minden szépítés és hibás tartózkodás nélkül, a legszentebb háromságra esküszöm. Pascal Gambara, vádlott. XXII. Tiziáno levele Jacopo Palma tanítványához. Tiziano, a szinezési iskola feje, virágzása tetőpontján vala e levele írásakor. Velencze signoriájánakfestésze, „udvari festész,“ kinek kötelessége volt 88 scudiért minden uj dogét lefesteni. Ez vá- lasz egy levélre, melyben a nagy mestertől tudakozódik levélíró, iskolatársáról, Ziobáról, kit fráter in arte nevez. Velencze, 1525. decz. 17. kezni. Miért maradt tétlen majdnem az egész szeptember hóban, s miért nem fárasztotta, nyugtalanította az ellenséges cernirozó sereget gyakori, óránkiot, naponkint különböző pontokról intézett kirohanásokkal? Ily s hasonló kérdéseket intéznek Bazainehez saját tisztjei nyilvánosan, lapok utján. Bazaine a „Nord“-ban tiltakozik az árulás vádja ellen, de hiában mosdik a csóka, nem lesz fehér az ő tolla. Ha az élelem csakugyan elfogyott — és e részben is súlyos vádat emelnek Bazaine ellen — mi sem gátolta őt, hogy kirohanjon, s megkísérelje az ellenséges vonal áttörését, mire a hadsereg késznek mutatkozott. De ettől el is tekintve, elég lett volna, Metzben 25—30,000 főnyi helyőrséget hátrahagyva, a hadsereggel kivonulni, hogy magát nyílt téren adja meg, úgy a bevehetien erősség és az ott fölhalmozott badiszerek — melyek értékét 60—100 millióra teszik — legalább nem jutottak volna porosz kézre. — A metzi lapból kitűnik, hogy az ostromlott sereget vezérei alávaló módon megcsalták, hogy türelmessé tegyék, midőn ki akart rohanni, magának minden áron utat nyitandó. Egész Francziaországot az anarchia zsákmányaként rajzolák egész ama napig, midőn a capitulatio megtörtént, s azzal biztatták őket, hogy haza fognak küldetni. A metzi lap a legélesebben kel ki a vezérek ellen, árulóknak, gyalázatos korhelyeknek nevezi őket, s azt kérdi tőlök: mily igéretekkei fizették meg nekik Francziaország gyalázatát ? — A capitulatiót zavargások előzték meg. A nemzetőrök vonakodtak lerakni a fegyvert, s egy dragonyos kapitány kis csapata élén megesküdött, hogy inkább meghal, mintsem megadja magát. A székesegyház kapuit feltörték, a vészharangokat egész éjen át húzták, s midőn a várparancsnok Coffinieres tbk megjelent, hogy az embereket megnyugtassa, három pisztolylövéssel fogadtatott. Végre sorezredek tisztiták meg az utczákat. Midőn a capitulatio köztudomásra jutott, 60 tiszt egy tiltakozást irt alá, s egy ezredes a katonaság előtt szégyenében megölte magát. Leirhatlan a gyűlölet Bazaine ellen; midőn Arson átutazott, a helység női „gyáva, áruló, gazember“ kiáltásokkal fogadták, megtámadták kocsiját, és beverték ablakait, s a tábornagy bizonyára női kezek áldozatául esik, ha a porosz csendHarmadszor és utoljára ön kérdez engem, mi lett tanulótársából Ziobából, kiről nem jót hallott. — Legyen nyugodt, kedves tanítványom, e fiatal kalandor sorsát illetőleg, ki önt ép oly szépen a faképnél hagyta, mint hagyott engem. Ritka tünemény ö, és azon számitó emberekhez tartozik, kik minden körülményt ki tudnak saját előnyükre zsákmányolni. Az tény, hogy vérontással piszkolta be kezét; de a 10-ek tanácsa magasabb államszempoutból ép oly kevéssé mondhatta ki rá a „bünös“t, mint különben szerette volna, és kellett volna is. Ezen nehézséggel szemben a dolgon úgy lön segítve, hogy az ítélet kimondása fölfüggesztetett határozatlan időre, de hogy az fölfüggesztve marad, és sohasem mondatik ki, hacsak bizonyos politikai okok közbe nem jönek, — több mint valószinü. Különben szabad lábra van állítva, oly föltétel alatt, hogy azonnal távozzék Milanóba, hova utasítással küldetik, ügy rebesgetik, hogy titkos küldetésének ezéija, a császár ellen egy uj liga szervezéséhez a milánói herczeget megnyerni. Tagjai lennének: a pápa, a firenzei és velenczei köztársaságok. Majd meg azt beszélik, hogy Milano csak küls'zin, és a spanyol udvarhoz lenne küldve egykori pályatársunk. Ha vállalatát siker koronázza, ez esetben fényes jövő van számára biztosítva; ha nem sikerül, ismét csak az egyszerű, halálra keresett gyilkos marad. Ilyen a politika. A gondolatok egymásutánja eszembe juttatja Lucreziát is. Ön ismeri, csodálom, hogy nem kérdezősködött utána. Hamar megvigasztalódott, s beleélte magát az özvegység elviselhetlen (!) állapotába. A mily ritka büszkeség és ész teszi kiválóvá Pascált, s a mily nagy benne az ezekből folyó fékezhetlen önszeretet;oly nagy emebben az erényszinleiés, hiúság, önbámultatási vágy, úgy hogy, ha egyszer róla a becsületesség álarcza lerántatik, rohamos sebességgel fog a legborzasztóbb mélységbe zuhanni. Mindkettő czélhoz ért, a- vagy ön ellenkező véleményen van? Különben Isten ótalmába ajánlja, s szivéből üdvözli önt Tizián. K. K. *
