Eger - hetilap, 1870

1870-09-29 / 39. szám

gártársai között minden városrészben találkoztak egy pár nap alatt oly lelkesek, kik lakásaikat iskolahelyiségül részint ingyen, részint illő bér mellett átengedték. Még fokozottabb hálaérzéssel jelenti ki az egri kath. iskolaszék, hogy a rögtöni iskolabérlést is megelőzte s fölöslegessé tette némely városrészben a mélt. Érseknek és Főkáptalannak kétszeresen, mert rögtön segítő áldozatkészsége, melynél fogva a mélt. Érsek a sáncz- bau egy, a mélt. Főkáptalan a makiári külvárosban két iskolaházat és tauitólakást szereztek, s a Főkáptalan a harmadik iskola szerzé­sét is elhatározta és tervbe vette a Hatvan I. negyedi iskolások szá­mára, mit hogy e nyáron nem létesíthetett, főleg a gyakori esőzés és a munkások hiánya okozta. De szóljanak a számok, melyek szerint az egri kath. hitfe­lekezeti iskolákra a lefolyt 1869/70 tanév alatt következő költségek tétettek : I. Iskolaéj) illetek vételére s azok kijavítására: 1) A nmélt. Érsek által vásárolt sánczi iskola és tanitóilak vételára — — — — 2) A tanitóilak űj zsindelyezése s az iskola fölszerelése — — — — — 3) A nagj melléképületnek új iskolává át­alakítása — — — — — — 4) A mélt. Főkáptalan által vásárolt maklár­kiilvárosi felső iskola és tanitóilak (Vécsey-féle ház) vételára százalékkal 5) Ugyan a Főkáptalan által vásárlóit maklár­kíilvárosi alsó iskola és tanitóilak (Pál- lagi-féle ház) vételára — — — tí) E két épület átalakítása és fölszerelése — 7) A bérlett iskolák és tanitóilakok igazítása 1470 írt — kr. 373 „ 80 „ 1500 „ — •3695 „ 12 3000 „ — 345 272 54 23 Összesen .... 10,656 frt 69 kr. II. Iskolák és t anitóilakok bérletdija. A külvárosi öt iskola- és tanitólakért — — 697 frt 50 kr. V. Kill önfé lék. 1) Nmélt. Érsek adományából 56 öl tűzifa az iskolák és tanítói lakok fűtés éré, melyek értéke folyó áron 11 ftjával felvéve — 616 frt — kr* 2) Egyéb szükségesekre — — — — 416 „ — „ Összesen 1032 frt— kr. VI. T i s z t el et - dij a k. 1) A bel- és külvárosi iskolákban működött kátékét áknak az egyházmegyei alapítvány ból — — — — — 545 frt — kr. 2) A bel- és külvárosi vasárnap) iskolákért a hitelemzöknek és tanítóknak az egyház­megyei alapítványból — — — — 402 frt 50 kr. 3) A rajztanitónak az egyházmegyei alapít­ványból * — — — — — — 155 „ 40 „ Összesen 1102 ,, 90 „ VII. Jutalmak. Kitünőbb iskolások s némely tanitók jutalmazására osztatott : 1) A Kajner alapítványból a belvárosi fitanodában— 3 arany „ „ leányiskolákban 4 „ A sánczi tanítónak — — — — — A Hatvan II. n. tanítónak — — — — 2) Csegezy Ignácz által a Hatvan-külvárosi tanitók és iskolások jutalmazására tett alapitványból pénzben és könyvekben 3) Nmélt. Érsek adományából a zárünnepély alkalmával ezüst pénzben — — — 4) Az egyházmegyei tanfelügyelő adományá­ból ugyanakkor s a vizsgák alkalmával pénzben és könyvekben — 1 arany és 5) Egyes szülök adományából — — — 40 frt. — kr. 30 frt. — kr. 56 frt. 25 kr. 15 77 ?} 70 frt. — kr 5 n Összesen .... 8 arany és 216 frt. 25 kr. III. Tanitók fi z et és e. 1) A négy belvárosié lakbérrel együtt 650 forintjával — — — — — 2600 frt — kr. 2) A nyolcz külvárosié 325 írtjával — — 2600 „ — „ 3) Két segédtanítóé 200 írtjával — — 400 „ — „ Összesen .... 5600 írt — kr. IV. Iskolák fölszerelése. 1) Taneszközökkel s egyéb szükségesekkel 790 frt 9 kr. 2) Nmélt. Érsek adományából 10 példány Ma­gyarország térképe 4 írtjával — — 40 „ 7) 3) Ugyan ö Nmltóságától 667 palakő-tábla 55 „ 44 „ 4) Az Egerben gytilésezett m. orvosok és ter­mészetvizsgálók adománya — — 66 „ 33 „ 5) Ft. Zsendovics József ur adománya két földgömbre és segéd-könyvekre — 15 „ 32 „ Összesen .... 967 frt 18 kr. AKovács Jáno s-féle alapitványból a bel­városi leányiskolában kiosztatni szokott jutalmat ez évben a polgármester, mint fenebb érintve volt, megtagadta. ____________________ Össze s költség : 8 arany. 20272 frt. 52 kr. J e g y z e t. Az I. 7. II. III. 1. 2. 3. IV. 1. V. 2. tételek és szá­mok alatti.összegek felét a nmélt. Érsek, felét a Főkáptalan fizette. Egybevetés, Af önebb részletezett kiadások f ed ezé s éhez j á r ült ak A nmélt egri Érsek — — — — — — 7958 frt 15 kr. A mélt. egri Főkáptalan — — — — — 10928 77 57 77 Az egyházmegyei ajt. alapítvány — — — 1102 » 90 77 A Rajner-alapitvány — — — — 7 arany 70 n — 77 Az egyházmegyei tanfelügyelő —•, — 1 arany 70 r> — 77 A Csegezy-alapitvány — — — — — 56 >9 25 77 A m. orvosok és természetvizsgálók — — — 66 n 33 77 Ft. Zsendovics József — — — — 15 r 32 77 Egyes adományozók — — — — 5 » — n Az egész összeg: 8 arany 20272 frt 52 kr. Kelt Egerben, szeptemberhó 15-én 1870. Az egri kath. hitfelekezeti iskolaszék elnöksége.

Next

/
Thumbnails
Contents