Eger - hetilap, 1870

1870-09-15 / 37. szám

300 rosrészt teljes souverainitással; civillistája, valamint a bibornokok immunitása és eddigi jövedelmei biztosíttatnának, s az államadósság Olaszország által átvállaltatnék. De a pápa ez ajánlatot nem fogadta el, hanem tiltakozott a bevonulás ellen ; Romát azonban nem hagyta el. — Favre tudatta Floreuczben, hogy a frauczia kormány a szept. conventiót semmisnek tekinti, a többi hatalmak pedig,úgy látszik,nem fognak a római kérdésbe beleavatkozni. Madridban e hó 8-án nagy demonstratiók történtek a franezia köztársaság tiszteletére. 20,000 polgár 40 zászlóval járta be a vá rost, énekelve a „Marseillaise“-t s éltetve a franczia köztársaságot. Ez alkalommal lelkes beszédeket is tartottak, többek közt Casteíar, a hires republicanusszónok. Nem valószintitlen, hogy Spanyolország is ki fogja kiáltani a köztársaságot. Hevesmegye és a Jászkerület gazd. egyesülete részéről Gyöngyösön 1870. szept. 3-án tartott igazg vál. ülés jegy zőkönyve. Jelenvoltak: Kiirthy Antal, mint elnök, Berecz Ferencz, Fivy- burg Lajos, Györky Imre, Hanisz Imre, Kocziánovich József, Ma- hovszky Antal, Papp János, Szávoszt Alfons, Szávoszt Frigyes és Weiszberger Ignácz. 75. Elnök az egybegyltlt tagok üdvözlése után az ülést meg­nyíltnak nyilvánítván, a legközelebb tartott rendes havi igazg. vál. ülés jegyzőkönyve fölolvastatott. Tudomásul vétetett, s a jelen jegyzőkönyv hitelesítésére Be recz Ferencz és Györky Imre váL tagok kérettek föl. 76. Fölolvastatott a földművelési, ipar- és kereskedelmi minisz­térium levele, mely szerint az országban létesítendő példánygaz­daságok fölállítása iránt Oppermann H. C., t -csabai bérlő által be­adott emlékiratot véleményadás, illetőleg javaslattétel végett meg­küldi ; egyszermind kérdést intéz az iránt, hogy kedvező vélemény esetében mennyire tartja az egyesület saját területén kivihetőnek, hasonló példánygazdaságnak az emlékiratban részletezett módoza­tok alapján leendő létrehoz atalát, különösen mily utón és eszkö­zökkel ? A munkálat egy, Scliik Ignácz elnöklete alatt Boroviczéuyi Gyula, Papp János, Szávoszt Alfons és Szávoszt Frigyes egyleti ta­gokból álló küldöttségnek kiadatik, oly utasítással, hogy azt beha­tó tárgyalás alá vévén, arróli véleményes jelentését az igazg. választ­mányhoz mielőbb beadni, s kedvező ítélet esetében, a miniszte­ri fölhivás folytán, az egyesület területén netán létesíthető ily pél­dánygazdaság fölállítása iránti tervezetét is elkészíteni igyekezzék. 77. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, melyben tu­datja, hogy az Erdélyben Paget János által használt franczia minta után készült szőlőeke, a vele Veszprémmegyében Czapákon tett kí­sérlet után a czélnak teljesen megfelelőnek bizonyult, miről a birá- ló bizottság jelentését megküldi; tudatja továbbá, hogy a kérdéses ekék Erdélyben Gyeresen Paget Jánosnál, valamint a keszthelyi m. k. gazd. tanintézetnél is láthatók; egyszersmind megjegyzi, hogy a mennyiben az érdeklett ekék iránti érdekeltség kívánatossá fogja tenni, annak a központban Pesten leendő kiállítását, intézkedni fog, hogy ez alkalmas helyen eszközöltessék,s a közönségnek az utánké- szitési mód és alkalom nyujtassék. Miről annak idejében a közönséget, valamint az egyesületet értesíteni el nem mu'asztandja. Tudomásul vétetett, s a kisérlettételröl közlött bíráló bizottsági jelentés a szölőszeti szakosztályi elnökségnek kiadatik, azon hozzá­adással, hogy annak visszaszármaztatása mellett, az ügyre vonatkozó­lag a jövő igazg. vál. ülés alkalmával, ha csak szóbeli jelentést is, tenni szíveskedjék. 78. Fölolvastaíoit ugyanazon minisztérium levele, mely szerint a Pcterson-féle rétöntözés módjának leírását megküldi. Köszönettel fogadtatott, s a leirás a szolnokmegyei gazd. egye­sület által rendezendő kiállításra kiküldött bizottságnak kiadatott, azon meghagyással, hogy azt áttanulmányozván, annak nyomán az érintett kiállítás alkalmával előforduló viz-öníözésnél tegyen egy- behasonlitásokat. 79. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, melyben tu datja. hogy az egyesület folyamodása folytán 40 db. arany és 8 érem­ből álló lótenyésztési államdijnak ez évben Gyöngyösön leendő ki­osztását engedélyévé, egyszersmind fölhívja az egyesületet, hogy a kiosztásra a határidőt — az eg ész országra meghatározott di jak meny- nyiségét magában foglaló s mellékletben megküldött táblázatban Gyöngyöst illetölög megjelölt f. évi okt. hó 16 ild határidőn belül — belátása szerint tűzze ki, s azt a megyei ali=páni hivatallal mielőbbi körözhetés végett azonnal tudassa. Miután a felszólítás megérkezte óta ülés nem tartathatott, ne­hogy az ügy késedelmet szenvedjen, a dij kiosztására nézve az el­nökség által a táblázatban kitett okt. 16-ka állapíttatott meg; mely határnapról a megyei alispáni hivatal aug. hó 1-én már értesittetett. 80. Fölolvastatott ugyanazon minisztérium levele, melyben tu­datja, hogy az orsz. gazd. egyesület által Pesten a köztelken f. évi nov. 3—12-ik napj un, cgy-egy ezer ft értékű államdijakkal ellátott kenderkiállitás rendeztetik, a már előbb tervezett, szintén állami díjakkal ellátott sajt-, túró- és egyéb tejtermék-kiállitással egyide­jűleg; tudatja továbbá, hogy lépések tétettek az iránt, miként a ki­állítási tárgyak a hazai szállító-intézetek által lehetőleg leszállított vitelbér mellett szállításinak a kiállítás helyére, s intézkedend, hogy a nevezett szállító-intézetek által engedélyezett viteldij-ked­vezmények annak idején az érdeklett közönség tudomására hozas­sanak. Miután a kiállítás tárgyai, különösen a kender, hazánk egyik fontos gazdasági ágát képezi, fölhivatnak a termelők, hogy a ver­senyzésben minél számosabban részt venni igyekezzenek. A beje­lentések az orsz. gazd. egyesületnél Pesten a köztelken f. év okt. hó 1-sö napjáig eszközlendők. Bővebb fölvilágositással bármi meg­keresésre egyesüleiünk egész készséggel szolgálaud. (Vege köv.) Jegyzőkönyv a hevesmegyei jótékony nőegylet 1870. év augustus hó 28-ik nap­ján tartott rendes évi közgyűléséről. Elnök: Gróf Keglevich Gyuláné ö méltósága. Egyleti tagok szép számmal. Jegyző alulírott. Elnök üdvözli a szép számmal egybegyült egyleti tagokat s a közgyűlést első teendőjére, a tisztikar és a 20 tagból álló választ­mány megválasztására fölhívja. Miután általános fölkiáltással a tisztikar maradásra fölhi­vatott, a minden egyes állásra megtörtént hármas kijelölésnek is a volt tisztviselőknek újbóli megválasztása lett eredménye. Minek folytán közfelkiáltással első alelnökül Nánásy-Csernyus Amália, másod-alelnökül Barchetti Károlyné ; pénztárnokúl Szalay Lászlóné, első jegyzőül Kürthy Ferenczné, másodjegyzöüi Nékám Endréné, harmad-jegyzőül Babócsay Sándor; házkezelőül Kapácsy Ferenczné;— a vidéki járások elnökeiül pedig a következők: a Tisza- járásban: gróf Szapáry Gyuiáné és Horthy Istvánné; a Tarnajárás- ban: Brezovay Pálné; a gyöngyösi járásban: Fekete Antalné ; — a Mátrajárasban: Ivády Miklósné ; — választmányi tagokul pedig : Ba- rátli Józsefné, Frantz Alajosné, Greschei Jánosné, Hodermarszky An­talné, Ipolyi Augusta, Kósa Györgyné, Klygel-Imrey Magda, Kobza Lajosné, Kováts Terézia, Krauz Jánosné, Murányváry (Limprecht) Jánosné, Lajtos Lajosné, Lang Sándorné, Markovits Jánosné, Makay Gyuláné, Musenicz Jánosáé, Oberknezsevits Arkádné, Petravich Ber­talanná, Suttágh Jánosné, Szalay Miklósné, Támár Alajosné, Vrabély Mártonná, Volf Károlyné, Volf Jánosné, Veidel-Kapácsy Gabriella, Varga Istvánné, Szepesik Mária, Brünauer Dávidné választattak meg­Indítványoztatok, hogy az alapszabályok módosításának kidol­gozásával egy küldöttség bízassák meg. Ezen indítvány elfogadtatván, az alapszabályok módosítására megbízott küldöttség tagjaiul: Nánásy-Csernyus Amália, Barchetti Károlyné, Szuhányi Jánosné, és alulírott jegyző választattak meg, utasíttatván e küldöttség, miként módosítási javaslatát a legközelebbi közgyűlés előtt mutassa be. Kürthy-Náuásy Luiza egyleti első jegyző jelenti, miként f. 1870. év augustushó 4. és 5-én t. Tarbay József úr, egri lakos magánzótól két levelet kapott, melyben a most nevezett igen tisztelt úr 2 db. 50<> frtról szóló „Magyar íoldtehermentesitési kötvényt“ tulajdonjoggal oly föltétel alatt ajánl az egyesületnek, hogy a 2 db. kötvény után já­ró kamatok élte fogytáig részére félévenként kifizettessenek, halála után pedig ezen 1000 ft alapítvány „Tarbay József és unokahúga Tarbay Mária asszony hagyománya“ czim alatt kezeltetvén, az egylet czéljaira fordittassanak. Ennek folytán, a kővetkező napok egyikén adományozó úrnál megjelent, hol neki a kérdéses 2 db. kötvényt a t. jótevő úr általadta, melyet ezennel a közgyűlés asztalára letesz. A nagylelkű adakozásáról általánosan ismert tekintetes Tarbay József úr ezen kegyes adománya hálás köszönettel fogadtatik, kikö­tött föltételeiben az egylet kész örömmel megnyugszik, s az általa kí­vánt okmány kiállításával, az egylet első alelnöke, Nánásy-Csernyus Amália és egyleti alulírott jegyző hatalmaztatnak föl. Mindezekről a kegyes adományozót leghálásabb köszönetének

Next

/
Thumbnails
Contents