Eger - hetilap, 1870

1870-06-30 / 26. szám

204 Ausztria-Magyarországban 100,000, Spanyolországban 27l8volt, s igy az egylet nem megvetendő hatalmat központosít kezeiben. San-Marino és Solferino csatatéréin e hó 24-én nagy ünnepé­lyességgel temettettek el ama harczosok, kik azon csatamezükön 1859-ben elvérzettek. Az ünnepélyen roppant uéptömeg vett részt, s az akkor egymás ellen küzdött három hatalmasság képviselője is megjelent ott. Az ez alkalommal tartott beszédek az ünnepélynek némi politikai szinézetet kölcsönöznek; oly szavak ejtettek ki, mintha az elesettek sirhantjain az egykori ellenségek ma szövetségre akar­nának lépni egymással. Az olasz koronkherczeg ama bárom hadsereg vitézségére ürített poharat, mely 1859ben e téreken egymás ellen küzdött, Ausztria képviselője pedig az Olaszországot egyesitő, a csatatér vértengerében született rokonszenvre mondott felköszöntést. A spanyol cortesgyülés okt. 31-ig elnapoltatott. Utolsó ülései egyikében a rabszolgaságnak a spanyol gyarmato.kbani eltörlésével foglalkozott; az eltörlés kimondatott ugyan, de nem rögtön s egy­szerre fog megtörténni. — Megvalósul a hir, hogy Izabella exkirály- nö fia Alfons javára a spanyol koronáról lemondott. Izabella tudatta is ezt a pápával, kinek áldását kérte fia ügyére és Spanyolországra. Az utóbbi héten a politikai lapok hasábjain, gyakran megfor­dult Fadejew orosz tábornok neve, ki az által vált nevezetessé, hogy élén állt a pánszláv izgatásnak, s az osztrák magyar monarchia iránt rendkívüli gyűlöletet tanisitott müveiben. Az orosz kormány eddig nyugodtan nézte Fadejew viselt dolgait, legközebb azonban — úgy látszik, a bécsi cabinet figyelmeztetésére — elbocsátá az államszol- gálatbölja vitéz tábornokot, s az izgatótói legalább a hivatalos jelleget megvonta. Levelezés. Gyöngyös, juo. 25. T. szerkesztő ur! Magam is jobban tartok a soványfejü Cassi- usoktól, hogysem a poczkos Dolabelláktól, ezúttal mégis bátorságot veszek magamnak, azon Cassius urat, ki ön előtt restségem miatt bla- mirozni akart — megszégyeníteni. írok önnek, s ha oly erős lesz ki­tartásom , a minő most szándokom, talán sokat is, vagy legalább hosszan. Az iskolai ügyeket szándokosan nem bolygattam idáig, mert azok szerfölött izgató természettel birnak itt — s úgyis némi táj té- k o k lecsapása után minden a rendes mederben folyván, fölösleges­nek találtam még egy extra kanállal járni körűié. Bizonyos monstre- hirek desavouálása tekintetéből azonban ezúttal, mint a dolgok igaz­ságos szemlélőjének, kötelességemmé vált, a legutóbb ez érdekben történteknek szinrehozatala. Jun. 12-én a kerületi tanfelügyelő elnöklete alatt mind a két is­kolaszék együttes gyűlést tartott; melyben dr. Kálózdy urazt is mon­dotta volna, hogy „a felekezetiek butaságban akarják tartani a né­pet“ ; de ezen dr. urnák oly müveit mosolygása van, hogy kik isme­rik, kisértetbe fognak jőni, ilyesmit felőle elhinni. A többire nézt, illető ülés jegyzőkönyvét olvasván, bizonyos dol­gokat irhatok önnek. Elhatároztatott, hogy a város egyik épülete, melyben ez idő szerint a barátok kántora lakik, alakittassék 4 osztá­lyú közös iskolává; ha ez a tanonczok befogadására kevés (?) lenne, a gymnasium alatti boltok ketteje kerülne sorba. Óhajok fejeztettek ki az iránt, hogy még a csapó-utczában és uj városon is emeltetnének két-két osztályú tanodák, és még ezeken kivül egy magasabb leány­tanoda. E kegyes óhajok hányadrésze válhatik majd testté, a város kasszája és a képviselő-testület fogja meghatározni. Szeretjük, ha Gyöngyös egy népies Athén lesz, — már ennél többet nem mondhatunk ; — de azt is szeretjük, ha legalább művel­tebb része már most is meg tudja mutatni, hogy nincs oly égbekiáltó­kig szüksége a „mehr Lieh t“-re, hogy a mostaninál egyátalán ne tudna igazságos és méltányos lenni. Ez alkalommal csak bámulatomnak akarok kifejezést adni a fö­lött, hogy a városi képviselő-testületben vannak müveit és tisztességes állású egyének, kik mihelyt katholikus ügy hozatik szóba, csaknem rajongó dühvei szaggatják ki magukat az állásukat megillető méltóság­ból, és a fetisch-imádók, a budhaisták , nem kétlem , több jóakaratra találnának bennök. Csodálatos; de a felvilágosodás nevében ez igy,van. Érdekkel nézünk ama képviseleti gyűlés elé, mely az együttes iskolaszéki ülés jegyzőkönyve fölött fog tanácskozni. Kívánatos, hogy a polgárok minél nagyobb száma jelennék meg, s tanulná ismerni kép­viselőit, kik immár lelkiismeretének is urai. De azt mondja Petőfi: „nincs ostobább, mint levélben okos dol­gokat Írni;“ el is térek hát már e komoly oldalról, és szolgálok önnek bizonyos helyzethez egy kecses illustrátióval, melyről még magam sem tudtam elhatározni, mi több benne: a humor ? vagy az eredetiség? Bizonyos, hogy mind a kettő: sok. Űrnap után egy szép reggelen egy „jó ur“ arra nézve keresi meg a polgármestert, hogy jövőre, ha űrnapkor — a katholikusok —• taraczkoztatni akarnak a városban idebenn, akkor menjenek a barom­állásra: odaki. Ön talán hallotta hírét, hogy midőn 1848-ban egy alkalommal Pesten egy megyei gyűlésen Kollár egy panszlavismussal praegnált, de oly erős beszédet mondott, hogy a magyar érzésű urak ékesszólása ellen kétes sikerrel birkóztak; ekkor fölkelt az ország legnagyobb, pathetikus szónoka, és föltürvén attilájának széles ujját, nemes önér­zettel igy kezdett mennydörögni: „Hát! most szállunk mile a Kárpátok bérczeiröl, hazát keresni?...“ Mi nem szólunk ily páthoszszal ama jó úrhoz, csak laposan kérdezzük: hát azt akarja U, vagy ha volna, Y ur, hogy ha Gyöngyösön 15,000 katholi­kus egy kócsipuskát el akar sütni, hozzá menjen engedelmet kérni? Látja nagyon hihetőleg Gyöngyösön már akkor is taraczkoztak, mi- y kor még nem voltak emeletes házak, és nagyon hihetőleg az emeletes házak nem dőlnek össze, ha olykor ezután is megújítják egy vascse- repben azt az utálatos port, mit még nagyobb utálatul csak egy barát talált föl. De most veszem észre, hogy marokig járok a puskaporban, pe­dig nálunk megenyhült és oly puha a levegő, hogy a virág is kibújik, hogy megsimogassa. Nem volt az ily kedves múlt kedden, midőn Re ményi Ede tartá itt hangversenyét. Mindenekelőtt publikumáról szólok. Ez szép és választékos volt; de mindenesetre számosabb leendett, ha a kegyetlen szél nem kavarja meg a száraz levegőt annyi kiállhatatlan porral, mely, úgy vélem, a vidékieket teljesen elzárta. A másik ok, hogy közvetlen előadás előtt jöttünk a köztiszteletben állt s megdöbbentő hirtelenséggel elhalt Györffy Ignácz, volt kaszinói elnök temetéséről. E gyász is sokakat elvont. Reményi Edéről és játékáról már annyit írtak, hogy alig marad, a ki nem ismerné, s ezúttal Egerben is játszván, azt hiszem, az én re­flexióim vajmi kevés érdekkel bírnának. Kedvem volna pedig eláb­rándozni a hegedűje fölött. Nemde oly különös kedves érzést kelt az, látni: hogy simogatja, hizeleg neki, majd megszorítja, rávagdal, mar- czangolja, majd mosolyogva futó érintésekkel ingerli azt a száraz fát, és kibizeleg, kisimogat, kifacsar, szóval, kivesz mindent belőle. Es csak akkor bámuljuk, mi minden, és milyen szép minden van benne. Mennyire gyűlölöm a hegedűt, ha az én kezemben szólna csak egy szót, és mennyire szeretem, ha Reményi kezében beszél egy nagy darab világot, azt csak én tudom ; de ha ön engem hegedülni hallana, és Reményit hallja, akkor ön is tudná. Ma, vagyis szombaton ismét játszik. Sajnálom azokat, a kik nem jöhetnek, de még jobban, a kik nem jönek el. Talán csodálkozik is szerkesztő ur, én ritkán vagyok igy meg­melegedve ?... hja! ha az ember csak egy hegedűbe szerelmes, nincs, miért titkolná, hogy meleg a szive. Itt a legvégén megemlékezem a szerény legényegyletről is. Tag­jai jun. 19-én csinos közönség előtt, az egylet udvarán arénában egy szinielőadási és szavalati estélyt rendeztek. Átalán dicséretes szorgal­mat, sok jóakaratot és elég simaságot fejtettek ki, úgy, hogy az elég számos közönség kedvesen volt megelégedve. Csak előre ! ez nemes mulatás és még nemesebb önképzés. Zelemér. Törvényjavaslat a köztörvényhatóságok rendezéséről. IV ik FEJEZET. A főispánról és a hatósági közegekről. 52. §. A vármegyék és sz. kir. városok élén a megyei és vá­rosi főispán, a székely székek élén a fökirálybiró, a kerületek és vidékek élén a főkapitány, a szepesi kerület élén a szepesi gróf áls kiket a belügyminiszter előterjesztésére, tekintet nélkül az örököl, főispánokra, a király nevez ki és mozdít el. A vármegyének és területén létező sz. kir. városnak, vagy több szab. kir. városoknak egy és ugyanazon főispánja lehet. 53. §. A főispán (fökirálybiró stb ) a végrehajtó hatalom képvi­selője ; mint ilyen: a) ellenőrzi a törvényhatósági önkormányzatot, s őrködik a törvényhatóság által közvetített állami közigazgatás érdekei felett;

Next

/
Thumbnails
Contents