Eger - hetilap, 1870
1870-06-23 / 25. szám
194 alatt Balogh István, Soldos Sándor, Végess Mihály, Horthy István, Németh Albert, Lipcsey Gedeon, Papp Pál, Horánszky Nándor, Kovács Kálmán, Babies István, Széky Péter és Fejér Lajos bizottmá- nyi tagokból álló küldöttség neveztetik ki, azon utasítással, hogy a jelenlegi tiszai járást képező K.-Szolnok vármegye még biztosan tudva sem levő határának kipuhatolása, — a kérelmezők és a nevezett járás többi ez ügyben még nem nyilatkozott, községeinek) meghallgatása^ minden körülmény szigorú megvizsgálása és a közigazgatás tekintetén fölül még a politikai szempontoknak is megfontolása mellett, tegyen a kérelem érdemére né zve kimerítendő véleményes jelentést. A megyerendezési küldöttség bemutatja a megyék rendezése tárgyában az országgyűlés képviselöházához intézendő kérvényjavaslatát. A kérvényjavaslat több rendbeli módosítások után elfogadtatván, mint megyei fölirat, az országgyűlés képviselöházához fölterjesztetni rendeltetett. (Folyt. köv). Országgyűlési tudósítás. A képviselöliáz jun. 17-iki ülésében Rajner Pál belügyminiszter póthitel iránti törvényjavaslatot nyújtott be, mely a tiszavidéki rablók által megzavart közbiztonság helyreállítása végett megállapított intézkedéseknek befejezésére vált szükségessé. E törvényjavaslat kinyomatásának elrendelése után áttért a ház a napirendre, melynek tárgyai voltak : az állandó közp. bizottság jelentése az ér- sekujvár-trencséni vasútvonal iránt; továbbá a Pesten épitendő posta- és távirdaépület iránt; végre a budapesti lánczhid megváltása iránt kötött szerződés jóváhagyásáról s beczikkelyezéséröl szóló törvényjavaslat. E jelentések fölolvasása után az ülés S/411 órakor föloszlott. Ajun. 18-iki ülésben Rajner Pál belügyminisztérium felelt Si- monyi Ernőnek a törvényhatóságok és községek rendezéséről szóló törvényjavaslatok iránt az összes minisztériumhoz intézett interpel- latiójára. Azon kérdésre: vájjon e törvényjavaslatokat az összes minisztérium magáévá teszi-e? a belügyminiszter kijelenti, hogy a kérdéses nagyhorderejű törvényjavaslatok hosszas tanácskozások s a minisztertanács megvitatása után lévén megállapítva s előterjesztve, a dolog természetéből folyólag azokat az összes minisztérium magáévá teszi, s nem hárítja a felelősséget csupán a belügyminiszterre. Az interpellate') második részét illetőleg: vájjon vannak-e a javaslatokban oly elvek, s ha igen, melyek azok, melyeknek keresztülviteléhez a kormány tárczáját köti? — sajnálja a miniszter, hogy egyenes és határozott választ nem adhat. Ha igenlöleg felelne, arról adna bizonyságot, hogy a kormánytagok semmiféle érvek által nem engedik magukat capacitáltatni; de ezt tenni nem akarja, mert ily kijelentésben a parlamentarismusra nézve veszélyt lát, azért tehát csak azt nyilatkoztatja ki, hogy csak a tárgyalás alatt, az érvek és ellenérvek mérlegelése után határozhatja el magát a kormány, hogy valamely kérdést tárczakérdéssé tegyen-e vagy sem, miért is ezen elhatározási jogát föntartja. Simonyi Ernő erre kijelenté, hogy a válasz első részével megelégszik ; de a második kérdésre adott válaszból azt következteti, hogy vagy nincs a minisztériumnak e tárgyban megállapított politikája, vagy azt nyilvánítani nem akarja, 8 meglehet, hogy épen azon elvek fognak a tárgyaláskor megbukni, melyeket titkon cabinet-kérdéssé tettek. A ház a választ tudomásul vette. Ugyanez ülésben a főrendiház egyik jegyzője átnyujtá az elnöknek a főrendek által változatlanul elfogadott 6 rendbeli törvény- javaslatot, melyek ő Felségéhez szentesítés végett föl fognak terjesztetni. A Jun. 20-iki ülésben tárgyaltatott s minden vita nélkül úgy átalánosságban, mint részleteiben is elfogadtatott a pesti posta- és távirdaházról szóló törvényjavaslat, egyúttal megszavaztatván e czélra 37(5,342 frt póthitel. A ház ezután áttért az érsekujvár-nyit- ra-trencséni vasútról szóló törvényjavaslatra, mely fölött hosszas és élénk vita keletkezett, melyben számos szónok veit részt. Végül a törvényjavaslat átalánosságban a központi bizottság előterjesztése szerint fogadtatott el. Káros-e a szőlőt födetlen hagyni? Eger, jun. 20. A közvélemény nálunk Egerben a szölő-födést a föltétlenül . szükséges szőlőmuukák közé sorolja, holott Entz Ferencz orvostudor, az országos szőlőiskola és vinczellér-képezde igazgatója, úgyszintén Müller János „Auleilung zur Hebung der Wiinproductmn (Pest. 1866)“ czimü müvében a szölőfö lést c-ak mellékesen, mint némely vidéken szokásban levőt említik. Sőt a fejérvári borászati lapokban a szőlőfödést károsnak olvastam. Ezek után meg akarván győződni a födés szükségtelen voltáról, síkhegyi szőlőmben előbb néhány csatornán tettem próbát, s miután tapasztaltam volna, hogy a födetlen részletek nemcsak mitsem szenvedtek a téli fagy által, de sőt dúsabb terméssel jutalmazták meg kísérletemet, 1869-ik szüret után egész szőlőmet födetlen hagytam. Ez eljárásom kíváncsiságot gerjesztett V. J. szintén síkhegyi szőlőbirtokos urban, ki azért szölöfa- kadáskor már is megszemlélte szőlőmet, s látva, hogy az a fakadás- ban hátrább maradt, a nélkül, hogy bevárta volna, mit hozand még a jövő, elhamarkodva odanyilatkozott, hogy ö födetlen szőlőmben legalább is 1000 forintnyi kárt lát. Ez aztán sok beszédre adott alkalmat. R. M. ur látatlanul kárhoztatja eljárásomat; K F, ur pedig sajnálkozik fölöttem, hogy legjobb karban levő szőlőmet töukre tettem. — Senkire sem akarom erőszakolni, hogy szőlőjét, födetlen hagyja ; de a sok beszédre kénytelen vagyok fölvilágositólag nyilatkozni. Födetlen szőlőm, igaz, hogy később indult fakadásnak, de utolérte aztán a födött szőlőket, úgy hogy mind fában erőteljesebb, mind fürtökben dúsabb az jelenleg, mint volt előbbi állapotában, s minők a jobbról balról levő szőlők, melyek födve valának. S. J. szintén síkhegyi szőlőbirtokos úrral múlt őszszel közlöttem szándékomat,-4 T Á R C Z A. K A halászleány. (Vége.) VI. Az nap este Mariska sírva térdelt atyja ágyánál. Három orvos forgolódott az őrnagy körül, ki betegen jött haza. „Nem lehet megmenteni“ — mondá két orvos. „Én kis reményt adok,“ mondá a harmadik, s gyógykezelés alá vette, és ügyességének sikerült a drága életet megtartani. A mint kissé magához jött,szórakozásul s felüdülésül elkeriilhetlenuek mondá az olaszországi szelid égaljat. A mint magához tért, első gondolata is a nyomorult csaló volt, ki majdnem a sírba vitte. — És a váltó? — kérdé Mariskát. — Jól van, rendben van minden, jó atyám, ö elutazott. — Hát belőled mi lesz? magadat tetted koldussá — Az nem tesz semmit, jó atyám, csakhogy te élsz. Ne aggódjál, mi ismét boldogok leszünk. — Te angyal vagy, Mariska. — A te leányod, atyám. Mariska rávette az őrnagyot, hogy Siostóba menjenek, hogy láthassa a kunyhót, hol bölcsője ringott, hogy a megsiratott kedvesek sírját megláthassa. „Igen, elmegyünk, szegény Marit is el- viszsztik.“ Mari, ki függönye mögött állt, hirtelen előtört, az ágy elé térdelt, s a neki nyújtott kezet könyeivel és csókjaival halmozta el. Halványsága és levertsége föltűnt még az őrnagynak is. — Szegény gyermek — mondá — mily szerencsétlen lettél! — Igen, szerencsétlen, de ah, megérdemeltem. Képes-e nekem megbocsátani, atyám ? — Vigasztaljon és védjen meg az Isten! s kezét fejére tévé a fiatal nőnek. Nem írjuk le az utazást. Az még akkor nem volt oly kellemes és gyors, mint most. Az őrnagy egészsége láthatólag javult; naponkint kijártak a temetőbe, Liza sírjához, mely az őrnagy neje szívességéből márvány- emlékkel láttatott el. Sokszor találkoztak egy kalászszal, kinek szomorú vonásai, kisirt szemei elárulák, hogy a szenvedések poharából jó része volt. Haja egészen ősz, vonásain nem annyira az idő, mint inkább a fájdalom mély barázdái látszottak. Egyszer vándoraink a temetőben találták. Azon sir előtt tér
