Eger - hetilap, 1870
1870-06-09 / 23. szám
181 tál megkerestetvén, rendszeres ásatásokat tön ennek költségén és fényes eredménynyel. A kiásott tárgyakból több szaktudós óhajtására Pesten kiállítást rendezett, s fölolvasást tartott szokatlan számú, válogatott közönség előtt. Az illető szerénysége eddig kötve tartá toliamat, de miután a dolog köztudomású lett, mi sem akadályoz, hogy fölemlítsem fáradozása eredményét. Gyűjteménye 6—70U darab között áll, s ezek, a két aranysodronygyürün s eztistkarpereczen kívül, leginkább kő- kalapácsok, kőalakok, csont-árak, tűk, malomkövek, orsók, stb. Talált két ép madártojást és ugorkamagokat is (legkevesebb ezer évesek). A ki tudja, mily alapra van jelenleg fektetve a történelem , s mily nagy e téren is elmaradásunk; a ki tudja, hogy e szak férfiai a tudomány világánál egy kiásott durva agyagidomban , vagy kő,- csontdarabban oly dolgokat lát és olvas, melyekről az avatatlanoknak fogalmuk sincs, — az csak elismeréssel adóz a szerény , de nagy reményekre jogosító fiatal régésznek, kinek szakmája művelésében, ily tősgyökeres magyar vidéken , minő a miénk , háladatosb pont alig van széles e hazában. Föls'óbányai. A múlt vasárnapi tűzvészről levelem meg lett előzve, azért mellőzöm. Az l-ső számú Jáborszki József,gr. Károlyi György nagyuti bérese . . nyert 43 számot. n 2-ik 11 Ádám István, siroki önálló gazda .................................. 26 n 3-ik V Panyik Imre, Repeczky Pál recski bérese ..... 30 11 4-ik yy Kovács Antal, gr. Károlyi György laki bérese . . . 11 32'/2 n 5-ik n Hajdú János, gr. Károlyi György kompolthi bérese . 11 48 11 T) 6-ik 11 Kovács Sándor, gr. Károlyi György parádi bérese . . 37 n 11 7-ik 11 Tarjányi József, gr. Károlyi György parádi bérese . . 11 34 11 11 8-ik 11 Gál József, gr. Károlyi György laki bérese . . . 11 37% » 11 9-ik 11 Rátkai János, gr. Károlyi György nagyuti bérese . 11 42 n A 10-ik szánni n Ilik ii ii 12-ik ii n 13-ik ii E szerint mint Hevesmegye és a Jászkerület gazd. egyesülete által Párádon 1870. év jun. hó 2-án tartott szántás-versenyről fölvett bizottsági ülés jegyzőkönyve. Mely alkalommal elnöklő Schik Ignácz, — miután itt is azon eset fordult elő, hogy a kiküldött bíráló tagok közül többen meg nem jelentek, egynémelyek pedig a szántás-versenynél némileg érdekelve vannak, — az egybegyült tagokat mindenekelőtt uj biráló bizottság alakítására kéré föl, mire a bírálóbizottság elnökéül, a kiküldött másodelnök Szávoszt Frigyes, tagokul pedig Holló Géza, Ivády Miklós, Kaszap Albert, gr. Keglevich Gábor, Liptay János, Marsó György, b. Orczy Elek és Szávoszt Alfons kérettek föl, kik is a fölhívásnak engedve, e tisztséget egész készséggel elvállalták. Ezután a versenyre megjelent 13 szántó a helyszínén összegylij- tetvén, előttük a verseny- és bírálati szabályok pontonkint fölolvastattak, s szóval is megmagyaráztatok ; mire a szántandó táblák elfoglalására nézve, mely már előre 400 □ öles részletekben ki volt jelölve, sorshúzás eszközöltetett; minek folytán az első számot Ja- borszky József, a 2-kat Ádám István, a 3-ikat Panyik Imre, a 4-ket Kovács Antal, az 5-iket Hajdú János, a 6-ikat Kovács Sándor, a 7-ket Tarjányi József, a 8-ikat Gál József, a 9-iket Rátkai János, a 10-iket Kis Márton, a Il iket Pál Ferenez, a 12-iket Tót Domonkos, a 13-kat Kis Antal nyerte. A nyert számok szerint mindenik szántó a maga helyét elfoglalván, a biráló bizottság a bírálati szabályok első pontjában foglaltak kikérdezésével működését megkezdette, s ennek bevégeztével illetőket az első barázda kihúzására utasította, mi megtörténvén, a bizottság annak megbirálásához fogott. Ennek befejeztével illetők a munka folytatására fölszabadittat- ván, a megkezdetett szántás föltartózatatlanul folytattatott. E közben a biráló bizottság a bírálati szabályok 3-ik és 4-ik pontjában foglalt tételeket, a szántás teljes bevégeztével pedig a még hátralévő tételeket szigorú vizsgálat alá vévén, megbírálta, s minden eljárásánál a nyert számokat kinek-kinek híven följegyzette. Mely eljárás után a tételenkint nyert számok összeszámittat- ván, az eredmény következő lett: Kis Márton , Repeczky Pál recski bérese ...................nyert 27 számot. P ál Ferenez , gr. Károlyi György kőkuti bérese . . „ 33 „ Tót Domonkos, Tahy Manó recski bérese................... „ 10 „ K is Antal , gr. Károlyi György kompoltbi bérese . „ 49 „ E szerint mint legtöbb számot föltüntetett, az 1-sö dijat, 5 db. aranyat, a 13 ik számú Kis Antal; a 2 ik dijat, 2 db. aranyat, az ő-ik számú Hajdú János nyerte; végre a 3-ik dij, 2 db. arany, a 2-ik számú Adám István siroki önálló gazdának, — ki habár a nyert számokban a többinél jóval hátrább maradt is, de miután az egyesület által két dij az önálló kisebb gazdák részére határoztatott kiadatni, — mint egyedüli ilyen versenyzőnek Ítéltetett oda. Mely nyert jutalmak, a helyszínén azonnal ünnepélyesen ki is osztattak. Schuk Ignácz, bizottsági elnök. Jegyzetté : Rigó Antal bizottsági jegyző. ’ Városi és megyei hírek. — A s z e r e n c s é 11 e n i!]Tu m uTl'^ovoth a Gyulánál talált s öngyilkosságról szóló irat daczára, biróilag constatálva v^n már, hogy a nevezett párbajban esett el. Ellenfele Szederkényi -Nándor, Hevesmegye első aljegyzője volt, ki 25 lépésnyiről tette a / szerencsétlen pisztolylövést, mely Novotbát azonnal földre terité, \mielőtt fegyverét használhatta volna. A képviselöjelöltség — mert útválasztási mozgalmak alatt keletkezett a párbajra okot szolgáltatott viszály — életébe került a nemes jellemű, bő ismeretü, müveit férfiúnak, férfikora hajnalán. — A még az nap megkezdett vizsgálat folytán kihallgattattak: dr. Szentkirályi Kázmér és dr. Dauilovich Pál, mint a párbajnál jelen volt orvosok; továbbá megidéztettek Földváry Árpád és Vavrik Endre houvédfőbadnagyok, mint tanuk, azonban ezek , mint jelenleg tényleges szolgálatra berendeltek , a helybeli 49-ik számú honvédzászlóalj parancsnoksága utján nyilatkozataikat bemutatták. Megidéztettek a helybeli rendőri kapitányság utján Szederkényi Nándor, és Tóvölgyi Titus is, ez utóbbi mint tanú, azonban ezek, a vizsgálati iratokhoz mellékelt rendőrkapitányi nyilatkozat szerint, a városban föltalálhatok nem voltak. — Kihallgattattak az „oroszlán" czimü vendéglő pinezérei (a mely vendéglőbe az elesett Novotha Gyula hozatott); kihallgattatok végre a bérkocsisok, kik a párbajvirókat kiszállították, — és az itt elsoroltak vallomásairól fölvett jegyzőkönyvek, az orvosi látlelet és vélemény, úgy a megholtnak fólbonczolása alkalmával ballapoczkája alatt talált golyó csatolása mellett, a megyei helybeli fenyitőtörvényszéknek további eljárás végett e hó 7-én bemutattattak. — B a t th y á n y L aj o s n a k ma tartandó ünnepélyes temetésén Hevesmegye is fényes küldöttség által óhajtván magát képviseltetni , f. jun. 1-én tartott havi bizottmányi illésében, Isaák László elnöklete alatt, a következő bizottmányi tagokat jelölte ki a küldöttség tagjaiul: Almássy György, gr. Almássy Pál, Álmássy Bódog, Al- mássy Sándor, Berecz Ferenez, Babies István, Békefffy Alajos, Beő- könyi Viktor, b. Baldácsy Antal, Blaskovics Miklós, gr. Bolza Péter, Csiky Sándor, Danielik János, Fáy József, Főkövy Antal, Frantz Alajos, Fejér Lajos, b. Flődnig Adolf, Fiilöp Péter, Hegedűs János, Himfy József, Horváth József, Horthy István, Horánszky Nándor, Ipolyi Arnold, Kolozsváry Ádám, Kovács László, Kürthy Antal, gr. Károlyi Gyula, Kovalcsik József, Kövér István, Kubik Endre, gr. Károlyi Ede, Kovacsóczy József, Kövér Károly, gr. Keglevics Gábor, Lengyel Miklós, Lévay János, Lejtbényi Ferenez, Luby István, Liptay János , Malatinszky György, Mészáros István , Mocsáry Lajos, Mosóczy János, Nagy Pál, Németh Albert, b. Orczy Elek, b. Orczy Felix, Plattby József, Papp Pál, Puky Miklós, ifj. Papszász Lajos, Rá- dy Endre, gr. Szapáry Imre, Soldos Sándor, Szabó Imre, Szatbmáry László, Schönberger Soma, Széky Péter, Tahy Manó, Vavrik Béla, Pétery Károly, Beniczky Gyula, Vavrik Endre, Kürthy Ferenez, Szabó Frigyes, Soldos Imre, Repeczky Pál, Bedekovics Vilmos, Babies János, Beöthy Sámuel, BoroviczéDyi Gyula; továbbá: Lipcsey Péter ésFülöp József II. alispánok, Nánásy Ignácz főügyész, Zalár József főjegyző, Okolicsányi József föpénztárnok, Lenkey Károly főszámvevő, Majzik Viktor, Ivády Miklós, Kaszap Bertalan és Hel- lebronth János főszolgabirák. Egyúttal kijelenté a bizottmány, hogy szívesen veszi, ha még mások is, különösen pedig a tisztvise:^ lök közül azok, kiknek hivatalos foglalkozása megengedi, minél töb- v ben csatlakoznak a küldöttséghez, hogyannak megjelenése, nagy' számánál fogva is annál ünnepélyesebb legyen. > V >